2014. szeptember 30., kedd

Kampány, hazugságok, lejáratás….


Ez egy hosszú poszt lesz. A politika aljasságáról, a szereplők egy részének hitványságáról és egy mai  koncepciós eljárásról szól.  Csak az kezdje el olvasni, aki  erős gyomorral rendelkezik. Viszont cserébe megtudhatja az igazságot és érthetőbbé válik sok dolog az elmúlt évekből.  

Elindult a telefonos és a suttogó lejárató kampány is. Laminé Antal Èvát a lokàlpatriotàk jelöltjét is támadják, sokat sejtetően érzékeltetve, hogy még "ügye van". Emlékszünk még a klasszikus „kabátlopásos” történetre?  Na, valami hasonló van itt is.
Négy évvel ezelőtt, soha nem látott lejárató kampány folyt Laminé lejáratására. 800 millió volt a tét, mindent bevetettek.  Hazugságok és rágalmak tömege, bérkampányolók más városból, hihetetlen erőbedobás.  Miután Gulyás hatalomra került, mindent megpróbáltak a hamis vádak igazolására, de a Miskolcon indított perben a vád kártyavárként omlott össze.  A vád nem fellebbezett, nem kérte a részletes indoklást, nem véletlenül….

No, de sebaj!  2 héttel (!) a felmentése után újra megvádolták Laminét és a pert húzták, húzták, húzták, mint a rétestésztát. A cél egyértelműen Laminé megfélemlítése volt, elrettentése attól, hogy újra induljon.  Hiszen „ügye „van.  A vád olyan bonyolultan lett megfogalmazva, annyira próbálták elleplezni , hogy Laminé nem is értette mi, a baj.  Ezért nem akart a per elején vallomást tenni, nem értette, hogy ha törvényesen járt el, ha az Állami Számvivőszék , az ügyészség, rendőrség nem talált törvénytelenséget, mi a vád, mi a gond azzal az uszodával, amiről a rendőrségei műszaki szakértő is azt állítja, hogy mintegy 1,5 millió Ft-os többletköltséggel befejezhető lett volna . ( a többletköltség a 8-ak miatt merült fel… )
Szóval meg kellett várni, amíg kirajzolódik a vád, egyáltalán látható lesz, hogy az után, hogy Gulyás szétverette, betemettette az uszodát,  mintegy 50 milliós kárt okozva, miért és egyáltalán mivel  vádolják Laminét.  Aztán szép lassan fény derült mindenre.  A per végén elmondott és a Bíróságnak átadott vallomásában Laminé összefoglalta mindazt, ami  a perben tanuk által, bizonyítékokkal igazoltan és alátámasztottan elhangzott. 
A történet játszódhatna a Rákosi kor alatt is. Nem, ez ma történik.   Demokráciában – állítólag.  Ez a demokrácia?   Magyarország , ma. Vagy csak Füzesabony ma? Végtelenül szomorú. És tanulságos.  Ma, itt, Magyarországon meg lehet vádolni úgy egy tisztességesen dolgozó embert, hogy neki kell  bizonyítania az ártatlanságát  és nem a vádlónak a bűnt?   Politikai indokkal?  Politikusok megrendelésére?  Hát kik ezek a hitvány emberek?

Minden magyarázkodás helyett és csak az igazság tisztázása végett közkinccsé tesszük Laminénak a Bíróság előtt (!!!!!) tett tanúvallomását, amit az után tett, hogy a Bíróság már az összes tanút meghallgatta, tehát a bizonyítékok és vallomások rendelkezésre álltak. 

Hangsúlyozzuk, hogy a lenti anyag nem a Fürkésző írása.  A füzesabonyi Bíróság nyilvános tárgyalásán hangzott el, mindenki által megismerhetően  és írásban a Bíróságnak is  átadva.
Az olvasmány tanulságos. Kiderül belőle, hogy Laminé Antal Évát, Füzesabony polgármesterét nem lehetett megtörni. Nem lehetett hamis vádakkal megfélemlíteni és az igazság, ha lassan is, de győzni fog !  És Füzesabonynak tudnia kell, hogy kik dolgoztak valóban a városért, és kik próbálták a város fejlődését megakadályozni. És tudni kell, hogy léteznek még hitvány emberek és koncepciós eljárások…

Néhány adalék a szereplőkről:
  •      dr. Kovács Csaba a Heves  megyei Önkormányzati Hivatal  aljegyzője lett
  •         Dudásné a Heves  megyei Önkormányzati Hivatal pénzügyi osztályvezetője lett
  •   dr. Poczok Szabolcs a Heves  megyei Önkormányzati Hivatal jogi osztályának munkatársa lett

„Ez ám a karrier!” Harminc ezüstről nem tudunk.

És a „nyolcak”? Nos, úgy tűnik, ők voltak a „hasznos hülyék”…. A választás után a Testületbe csak Balsai, Bíró, Sipos jutott be, a többiek kimaradtak, mint ama kutya@r a hóból, mivel elvégezték a mocskos munkát és nem volt rájuk tovább szükség….

Csak emlékeztetőül : uszoda ügy, ahogy volt, attól, aki a legérintettebb.
Laminé Antal Évának a Bíróságon tett vallomása, csorbítatlanul:

„Tisztelt Bíróság!
Az igazságügyi szakértő második, kiegészítő szakvélemény nyomán, a tudomásomra jutott új tények és adatok birtokában az alábbi vallomást teszem. Az közösségi úszómedence beruházás során mindent szabályosan és törvényesen bonyolítottam, felelős szakemberek közreműködésével. Az ellenem felhozott vádakban ártatlan vagyok.

Mélységes döbbenettel tapasztaltam, hogy most, a bírósági tárgyalás utolsó szakaszában kerül elő az ügyre nézve meghatározó jelentőségű új dokumentum. Olyan új dokumentum, amely elrejtve és számomra értelmezhetetlen módon a szakértői vélemény mellékletében ott volt, de erre nézve sem a rendőrség, sem az ügyészség egyetlenegy kérdést sem tett fel a kétéves nyomozás során, sem pedig a jelenlegi bírósági szakaszban. Elhallgatták. Ez a tény is bizonyítja számomra, hogy a rendőrség és az ügyészség koncepciós eljárásának vagyok a szenvedő alanya.
Ugyanis, ha ez a dokumentum, nevezetesen a számla mellékletét képező érvénytelenített tárolási bizonylat a nyomozás során előkerül, ismertté válik a vádemelés előtt, teljesen más irányt kellett volna, hogy vegyen az ügy, nem ellenem, hanem valaki más ellen kellett volna vádat emelni. Véleményem szerint sikkasztás miatt. Teljesen világos, hogy e miatt hallgatták el!
Lőrinc Béla szakértői vélemény kiegészítéséből az derül ki, hogy a szakértő és a műszaki ellenőr bekerülési költség számítása főként azért nem egyezik, mert egy kb 14 millió Ft-os tárolási bizonylatot benyújtást és műszaki ellenőri jóváhagyást követően érvénytelenített a vállalkozó megbízottja.
Erről az érvénytelenített bizonylatról idáig egy szó sem esett. Még az ügyészség sem tett fel kérdést ezzel kapcsolatban egyik tanúnak sem.

Mi is történhetett valójában?
Az eddigi iratokból és tanúvallomásokból, anélkül, hogy bárkit is bűncselekmény elkövetésével vádolnék – ez az ügyészség feladata lenne - könnyű kiolvasni a valódi történetet. (A két éves nyomozás alatt akár a rendőrség is megtehette volna!)

2010 választási év volt. Politikai ellenfeleim – dr Kovács Csaba, Dudás Lászlóné és a nyolcak (Miriszlai Miklós, Kádas Imre Farkas István, Eperjesi László, Sipos Attila, Bíró Imre, Balsai Tamás, Gál Tibor) arra szövetkeztek, hogy megbuktatnak. Úgy találták, hogy ez akkor a legkönnyebb és legbiztosabb, ha botrányokat keltenek, feljelentéseket tesznek ellenem, lejáratnak azzal, hogy bűnözőnek állítanak be. Ennek apropóját az adta, hogy a költségvetés második fordulóban történő tárgyalása során a folyamatban lévő beruházásokat szavazataikkal leállították, a tanmedence beruházás kivételével. A továbbiakban nem korrigálták újabb szavazással ezt a döntést, hanem botránypolitizálással, illetéktelen, hatáskörüket túllépő beavatkozásokkal, a köztisztviselők hivatali feladataik ellátásának megakadályozásával rám akarták erőszakolni azt, hogy törvénytelenül járjak el, törvénytelenül, testületi söntés nélkül állítsam le az úszómedence beruházást. Ha ezt megtettem volna, akkor nemcsak törvénytelenül járok el, de kárt is okozok, ami miatt okkal kezdeményezhetnek büntető és kártérítési felelősségre vonást ellenem.
Ez volt a terv, de az élet másképp alakult. Törvényesen jártam el minden kérdésben, és ragaszkodtam ahhoz is, minden nehezítő és ellehetetlenítő körülmény ellenére, hogy a képviselőtestület döntése szerint járjak el.

Amikor mindez nyilvánvalóvá vált, valakik úgy gondolták, hogy majd ők biztosítják a károkozást számomra. Valami, általam nem ismert oknál fogva, biztosak voltak már ekkor is abban, hogy bármit megtehetnek, a rendőrség ellenük nem jár el. (Így is történt, sajnos.)
A tanúvallomásokból és az iratokból kiderült, hogy a kivitelező a számlát és a számla mellékleteit, köztük egy kb. 14 milliós tárolási bizonylattal a Gazdálkodási Irodán Dudás Lászlónénak adta át. Ő az iratokat Szurovy Attila és Kisari János rendelkezésére bocsátotta, hogy a Műszaki Iroda ezzel foglalkozó köztisztviselője és a műszaki ellenőr ezek alapján ellenőrizze a teljesítést. Az ellenőrzés és a műszaki teljesítés igazolását követően Szurovy Attila adta vissza a számlát és a mellékleteit, köztük a kb. 14 milliós, ekkor még érvényes tárolási nyilatkozatot is Dudás Lászlóné részére.
Tehát arról sem Kisari János, sem Szurovy Attila, sem pedig én nem tudta, hiszen Dudásné nem tájékoztatott egyikünket sem, hogy a Curtis&Curtis képviselője a Dudásnénál lévő kb.14 milliós tárolási nyilatkozatot 11 nappal a kifizetés előtt érvénytelenített. Ez a tény csupán a Lőrinc Béla műszaki szakértő második, kiegészítő szakvéleményéből derült ki.
Dudásnénak az lett volna a dolga, hogy visszaadja a számlát és a mellékleteit a műszakiaknak, akik korrigálták volna -14 millióval a kifizethető összeget. Hiszen a számviteli szabályok értelmében a számla, csak a mellékleteivel együtt érvényes. Az érvénytelen tárolási nyilatkozat formailag tette érvénytelenné a számlát. Ezt Dudásné pontosan tudta, mégsem a számviteli szabályok szerint járt el.
A műszaki szakértő kiegészítő szakvéleményében leírt, a számla mellékletét képező 14 milliós tárolási bizonylat sztornózása körüli tények egyértelműen rámutatnak arra, hogy az ennek a pernek az alapját képező közel 14 milliós „hiány” egy előre megtervezett, szándékos, több szereplő által aljas, politikai indokból végrehajtott terv része. Ez a terv ellenem irányult az én lejáratásomra, meghurcolásomra.
Föl szeretném hívni a Tisztelt Bíróság figyelmét a következőkre:
-       A számlát és valamennyi mellékletét Dudásné kezelte, őrizte, ez volt a rend
-       Kisari János és Szurovy Attila, amint azt vallomásukban is megerősítették, valamennyi mellékletet látták, köztük a kb. 14 milliós, érvényes tárolási bizonylatot is. Ennek ismeretében járultak hozzá a kifizetéshez.
-       Kisari János csak akkor engedélyezte a kifizetést, amikor már a számla minden melléklete a hivatalnál, Dudásnénál volt
-       Kisari János 2010.07.07-én abban a tudatban, hogy minden melléklet rendben van, engedélyezi a kifizetést, de még aznap a Dudásnénál lévő bizonylatot kézírással sztornózta valaki
-       Mivel a számlák és mellékletek Dudásnénál voltak, szükségszerűen a sztornózásról Dudásnénak tudomása kell, hogy legyen
-       Dudásné a sztornózásról, ezt a tényt tudatosan elhallgatta, amire az a bizonyíték, hogy a hozzám írt írásbeli feljegyzésében erről egy szó sincs. . Dudásné tisztában kellett, hogy legyen azzal, hogy a 32 milliós kifizetés azért nem szabályos, mivel a számla egy lényeges, majd 14 milliós mellékletét az ő tudtával stornózták. A számviteli szabályok értelmében az a számla nem kifizethető. Ezt azonban Dudásné elhallgatta.
-       Hangsúlyozom, hogy erről a számla kifizetését valóban érdemben befolyásoló sztornóról csak itt szereztem tudomást a bíróságon, a kiegészítő szakértői véleményből. Amennyiben erről tudomásom van, természetesen a kifizetést nem engedélyezem. Megjegyzem, hogy normális ügymenetnél, mivel technikai kérdésről van szó, ilyen számlák engedélyezése nem is kerülhetett volna elém.
-       Azzal, hogy a már a műszaki ellenőr által leigazolt, engedélyezett, és kifizetésre váró 32 milliós számla megalapozottságát igazoló 14 milliós tárolási bizonylatot Dudásné tudtával és együttműködésével valaki sztornózta, a kifizetés nem a mondvacsinált jogi akadályok, az ellenzék felém irányuló lejáratási szándéka és hisztériája miatt vált kifizethetetlenné, hanem szinte automatikusan, formailag, a pénzügyi szabályok miatt. Innentől a számla kérdése már pénzügytechnikai kérdés.

A számla a sztornózás miatt érvénytelenné vált, amit Dudásnénak a műszaki ellenőr felé jeleznie kellett volna, aki egyébként minden bizonnyal a 14 millió Ft-os összeggel csökkentve engedélyezte volna a kifizetést. Ezt igazolja az is, hogy előzőleg már több, nem megfelelő számla kifizetését a műszaki ellenőr elutasította. Dudásné azonban erről a sztornóról mélyen hallgatott, bár pénzügyesként tisztában kellett lennie a kötelességével, a politikai hisztériakeltés részeseként azonban abban volt érdekelt, hogy én a szabályoknak megfelelően eljárva utasítsam, az általam, és a műszakiak által is érvényesnek tudott számla kifizetésére. Erre szolgált az a „műsor” amit Dudásné bemutatott a számla kifizetése kapcsán, mindvégig eltitkolva a valódi okot, a 14 milliós stornózást. Ki kellett provokálni az én utasításomat, hiszen csak így lehetett engem a rendőrség előtt megvádolni!  El kellett hallgatni a valódi okot, a 14 milliós stornózást, hiszen akkor az utasítás elmarad és nincs alapja a vádnak, amit gondosan előkészítettek!   Mindenképpen provokálni kellett az utasításomat a politikaim lejáratás érdekében! Hangsúlyozom, hogy véleményem szerint Dudásné teljesen tisztában volt azzal, hogy azzal, hogy amikor kifizette a számlát az a pénzügyi-számviteli szabályok megszegése, gyakorlatilag sikkasztás.  Azért provokált a  kifizetés írásbeli utasítására, hogy fedezze magát , elfedje azt, hogy az általa teljesített átutalás miatt ő a felelős, hiszen tudott róla, sőt egyedül ő tudott róla, hogy az alapbizonylatot stornózták !  
Hangsúlyozom, hogy én erről a sztornózott 14 milliós tárolási bizonylatról kizárólag a Lőrinc Béla szakértő második, kiegészítő szakvéleményéből értesültem. Korábban úgy tudtam, a Lőrinc Béla Gyöngyösi Rendőrkapitánysághoz 2011. 11. 21-én írt leveléből, hogy: „…A Hivatalnak nem áll rendelkezésére a kivitelező által benyújtott, tételes költségvetéssel, előszerződésekkel, anyagrendelésekkel kiegészített, a műszaki ellenőr által jóváhagyott részszámla. …A számlát mellékleteivel a Gazdálkodási Iroda visszaküldte a kivitelezőnek, egyetlen példányt sem hagyva belőle.”
Ez ugyan teljesen szabálytalan és cseppet sem szokványos eljárás, de nem lepett meg, hiszen ebben a Hivatalban, különösen a Dudásné irodáján annyi minden előfordult már!
14 millió Ft nagy pénz! És adott helyzetben nem is hiányzott senkinek. Ráadásul a károkozást rám lehetett verni.
Megjegyzem továbbá azt is, hogy az sem életszerű, hogy a vállalkozó a már kifizetésre javasolt, engedélyezett, a műszaki ellenőr által igazolt számlát önmagától stornózza. Hiszen ha a műszaki ellenőr igazolta a számlát, az kifizethető, a kivitelező pénzéhez jut . Miért stornózott tehát ?   Hiszen a pénzt innen kezdődően már nyugodtan, hátradőlve várhatta!  A Lőrinc Béla műszaki szakértő úgy fogalmaz, utólag ellenőrizhetetlen körülmények között történt a stornózás.
Ami viszont  ellenőrizhető és tény: az a bizonylat, amire a stornót a vállalkozó kézírással feljegyezte, Dudásnénál volt, a Polgármesteri hivatalban, igazolhatóan ! Bármikor került is rá feljegyzés Dudásné tudta!

Egy magyarázata lehet. A vállalkozó is, meg Dudásné is jól járt.

A vállalkozó azzal, hogy sztornózta a 14 milliós tárolási bizonylatot, de a pénzt számára Dudásné átutalta, 14 millió Ft-hoz jutott!  Dudásné meg írásos utasítást akart, lefedezve magát, arra hivatkozva, hogy ő megtagadta a kifizetés ellenjegyzését. A tárolási nyilatkozat érvénytelenítéséről mélyen hallgatott. Úgy vélte, így is védve van.

A 2010-es zűrzavarban, amikor a botránypolitizálástól volt hangos a város, nyugodtan el lehetett sikkasztani 14 millió Ft-ot, bűnbaknak pedig engem beállítani. Ez aljasság!

Tekintettel arra, hogy a vádemelés a szakértői vélemény ismeretében történt, a sikkasztás tényével a rendőrség és az ügyészség tisztában lehetett. Mégsem jelent meg a vádiratban, és mindez idáig egyetlen kérdés sem hangzott el ezzel kapcsolatban.
Bizonyára azért, mert ez a bizonyíték más mederbe terelte volna az ügyet, nem lehetett volna a koncepciót megvalósítani.

Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy az ellenem emelt vád alól mentsen fel, és adja vissza az ügyet az ügyészségnek, újabb vádemelésre!

Ami az én szerepemet illeti, minden kérdés tisztázott, az iratok és a tanúvallomások alapján is megállapítható, hogy sem törvénysértést, sem szabálytalanságot, sem pedig hibát nem követtem el. Az ellenem felhozott vádakban ártatlan vagyok.
A becsatolt iratokból és a tanúvallomásokból is látható, hogy a beruházás nem ad hoc keresztülerőltetett döntés eredménye volt, hanem az első Testületi döntést, közel másfél éves előkészítő munka előzte meg, ahol az illetékes önkormányzati bizottságok és a Testület többször is hozott támogató, közbülső döntéseket a beruházással kapcsolatban. A szabályosan megszületett képviselőtestületi döntést a 2010-es költségvetés elfogadásakor, márciusban, név szerinti szavazással is megerősítették a képviselők, többségi döntést hozva akkor, amikor nagyon sok beruházást politikai okokból elvetettek.
Polgármesterként nekem törvényben rögzített kötelességem volt a jogszerű testületi döntések végrehajtása. Egy olyan beruházás esetében, mint a tanuszoda, ahol már az előkészítés is milliókat emésztett fel, ez fokozott felelősséget jelentett, hiszen a döntés végre nem hajtása miatt a városnak kára keletkezett volna, ami miatt jogosan felelősségre vonhatnának.  Itt pedig egy jogszerű döntés kötelességszerű végrehajtása miatt vádolnak meg politikai ellenfeleim. 

Hangsúlyozni szeretném, hogy a Testület 2010-es jogszerű és törvényes döntése után a beruházás indítását megelőzően közbeszerzési eljárás következett, ami a hatályos önkormányzati szabályzat szerint két, egymástól függetlenül működő, az önkormányzat átruházott jogkörében eljáró közbeszerzési bizottság bonyolított le. 

Az egyik, a szakmai bizottság Kádas Imre képviselő, az Ügyrendi Bizottság elnöke vezetésével azt vizsgálta, hogy a közbeszerzés feltételei fennállnak-e, van e hatályos és érvényes Testület- i döntés,  van-e fedezet a beruházásra és a beadott pályázati anyag rendelkezik-e a törvényes mellékletekkel és szakmailag, pénzügyileg rendben van e ? Ennek a bizottságnak tagja volt a jegyző, a pénzügyi irodavezető, és a műszaki irodavezető is.  Ez a szakmai bizottság, hangsúlyoznám, hogy önkormányzati átruházott hatáskörben eljárva, támogatta a közbeszerzést és a projekt elindítását. Vagyis mind a törvényes döntés, mind a pénz, mind a pályázat rendben volt, a bizottság szerint.

A második bizottság, amely a végső döntést szintén átruházott önkormányzati hatáskörben eljárva meghozta, szintén a beruházás indítása és a közbeszerzés kiírása mellett döntött az első, a szakmai (Kádas féle) bizottság döntését figyelembe véve.
Mindkét bizottság munkáját a szakmai apparátus, a jegyző és munkatársai támogatták, valamint hivatásos közbeszerző!
A két bizottság egybehangzó döntése eredményeképpen, a meghatározott összegre (86.200 ezer Ft-ra) kiírt közbeszerzés előzetes kötelezettségvállalásnak minősül! A közbeszerzéssel kapcsolatosan semmiféle hivatalos eljárás nem indult, mert az szabályosan lett lebonyolítva, ezt a tanúként meghallgatott közbeszerző is megerősítette.
A projekt indítását tehát törvényes döntés és közbeszerzési eljárás előzte meg, az anyagi fedezet rendelkezésre állt.
  A döntést követően megindult a beruházási folyamat: a beruházás műszaki bonyolítására és a műszaki ellenőrzésre az Expert 2001 Kft lett felelősen megbízva, és ennek a cégnek a felügyelete alatt indult el a tervezői munka történt a szakhatósági engedélyeztetés, és hivatásos közbeszerző cég, a Goldinfo Bt lett felelősen megbízva a közbeszerzési eljárás lebonyolításával.
Ennél nagyobb gondossággal polgármester nem járhat el!

A közbeszerzési bizottságok nyílt, tárgyalásos közbeszerzés kiírását határozták meg, amelyben szerepelt a közbeszerzés nettó összege is, továbbá az aláírandó szerződés tervezet. Ezt a kiírást mindkét közbeszerzési bizottság jóváhagyta. Dudásné adta meg a közbeszerzési eljárásban szereplő összeget úgy, hogy tisztában volt azzal, hogy a kiírás nettó közbeszerzési összegre szól, és azzal is, hogy az úszómedence tervei elkészültek és a beruházás engedélyeztetése is megtörtént, és hogy mindez ki is lett fizetve. Az előkészítő bizottság tagja volt dr Kovács Csaba jegyző, valamint dr Poczok Szabolcs is. A polgármesteri hivatal két jogász végzettségű vezető köztisztviselője, akiknek a kiírás jogi része tartozott a felelősségi körébe, pl az, hogy a szerződés tervezete jogilag megfelelő-e.  Mivel a szakmai bizottság támogatta a közbeszerzés kiírását, senki semmilyen részlet kapcsán kifogást nem emelt, így a laikusokból álló bizottság is a közzétételről döntött.
A szakértő által kifogásolt szerződés a közbeszerzési kiírás része volt, s ezt a hivatal jogászai rendben lévőnek találták, az ellen kifogást nem emeltek a közbeszerzési eljárás során, joggal feltételeztem, hogy jogilag helytálló, újabb jogászi véleményezés nélkül is aláírható ez a szerződés Megjegyzem, a közbeszerzési felhívásban szereplőszerződéstől az aláírt szerződés nem tér el, ha eltérne, valóban törvénytelen lenne.
Hangsúlyoznám azt is, hogy a műszaki szakértő nem jogász, a szerződés jogi szempontból értékelő való véleménye számomra kérdéses.  Hangsúlyoznám, hogy a szerződést a  hivatalos közbeszerzési eljárás során a hivatal jogászai (dr. Kovács jegyző, dr. Poczok irodavezető) , a közbeszerző, a műszaki ellenőr és a teljes körű műszaki lebonyolítást végző Expert 2001 Kft is jogszerűnek , jónak ítélte.
Meggyőződésem, akkor is és most is azt gondolom, hogy a dr Poczok Szabolcs által megtagadott ellenjegyzés kizárólag a politikai kampány része volt, hiszen se szóban, se írásban a szerződéssel szemben jogi érvet felhozni nem tudtak.
A közbeszerzési kiírásra a Curtis&Curtis Kft adott ajánlatot. Ismeretlen cég volt, korábban nem dolgozott Füzesabonyban. Ez nem okozott gondot, hiszen a Közbeszerzési törvény lényege éppen az volt, hogy adott munkára azonos eséllyel pályázhasson bármely Európai Unióban működő cég.
A közbeszerzési kiírásnak megfelelően, kemény ártárgyalásokat folytatott a céggel az általam vezetett szakmai csoport, amelynek eredményeképpen az ajánlati árat a műszaki tartalom csökkentése nélkül (!) sikerült kb 42 millió Ft-tal csökkenteni, lealkudni. Ez azt jelenti, hogy Füzesabony városának megtakarítottunk mintegy 42 millió Ft-ot! Megszülethetett a céggel a megállapodás.

A képviselőtestület által megállapított műszaki tartalom, amely a testületi határozatban olvasható a következő volt: „…a szabványoknak megfelelő 25mx11mx 0,8m-2m kültéri közösségi, feszített víztükrű úszómedence…” 
Az Állami Számvevőszék vizsgálata is egyértelműen leszögezi, hogy a beruházás során műszaki tartalomcsökkentés nem történt. Az ÁSZ jelentés a 34. oldalon így fogalmaz: „Az ajánlattevő előző ajánlatához képest nettó 42.810.479Ft árcsökkentést hajtott végre, ami elsősorban nem a műszaki tartalmat érintette, hanem az anyag és díjtételek jelentős csökkentéséből tevődik össze.”
A Rendőrségi szakértő szakvéleményben megállapította, hogy „műszaki tartalom csökkenés nem történt”. 
Szeretném megjegyezni, hogy a vádban megfogalmazott „műszaki tartalom csökkentése” csak valamihez képest értelmezhető. A vád nem tudta meghatározni, hogy mihez képest történt „műszaki tartalomcsökkentés”, az pedig a beterjesztett okirati bizonyítékok és tanúvallomások alapján nyilvánvaló, hogy sem a testületi döntéshez képest, sem a közbeszerzési eljárás során szerződésben lefektetett és rögzített műszaki tartalomhoz képest semmiféle „műszaki tartalomcsökkentés” nem következett be, erre semmiféle kezdeményezés, döntés sem az én részemről, sem más részéről az én felhatalmazásom alapján nem történt.  Erre vonatkozó bizonyítékot a vádhatóság bemutatni az eljárás során nem tudott, sem tanúvallomásban sem okiratilag. Ez tehát egyszerűen hazugság, ami a nyomozati eljárás során is világos volt.
Szeretném hangsúlyozni, hogy a tárgyalásos közbeszerzési eljárás alatti tárgyalásokon, a lehetséges műszaki alternatívák közötti választásról egyeztettünk, annak érdekében, hogy a tervezett beruházás a rendelkezésre álló forrásból valósuljon meg. Ezt valamiféle műszaki tartalomcsökkentésnek értelmezni szakmailag badarság, amint azt a tanúként meghallgatott közbeszerző is megerősítette.  A tárgyalás éppen a műszaki tartalmat nem érintő költségek csökkenése érdekében született, az Állami Számvevőszék által is megerősítetten.  Mert a Képviselőtestület által meghatározott pénzügyi keretet be kellett tartani.
A becsatolt jegyzőkönyvek és tanúvallomások egyértelműen igazolják, hogy a Képviselőtestület a kezdetektől (már 2009-től) tisztában volt azzal, hogy a „bruttó – nettó „kérdésben mit és hogyan kell értelmezni. A kezdetektől tisztában volt mindenki azzal, hogy az ÁFA visszaigényelhető, azzal számolni nem kell, ezért lett a költségvetésben a beruházás ÁFA nélkül nettó módon tervezve.  A költségvetésben a beruházásokat annak függvényében kell tervezni, hogy az ÁFA visszaigényelhető vagy nem, de mindig, ugymond bruttó módon. Ha tehát az ÁFA visszaigényelhető, ez a „bruttó” mód a nettó, ÁFA nélküli árat jelenti.  Itt a beruházásra elkülönített összeg, az ÁFA visszaigényelhetősége miatt, nettó módon szerepel, a pénzügyi szabályoknak megfelelően.  A visszaigénylésről APEH állásfoglalás és szakértői vélemény is rendelkezésre áll a becsatolt bizonyítékok között. Az ügyészségnek, a vádban megfogalmazott állítása tehát, mely szerint a szerződést jóval az előirányzott összeg felett kötöttük meg, alaptalan.  Megjegyezném, hogy a beruházásra biztosított forrás tekintetében mindig Dudás Lászlóné, a pénzügyi irodavezető biztosította az adatokat a Képviselőtestületnek és a közbeszerzőnek is! 
Sem korábban, sem a szerződés megkötése és a beruházás megkezdése között eltelt 30 napos várakozási idő alatt nem jelzett senki kifogást, a beruházás tehát szabályszerűen elindult.
A puszta tények tehát azt mutatják, hogy minden rendben és minden szabályosan folyt.
Politikai ellenfeleim részéről a politikai hatalomért, a város kasszájában lévő mintegy 800 millió Ft megszerzéséért folyó aljas szándék azonban valóban sok kárt okozott Füzesabonynak.
A képviselőtestület egysége megszűnt, és egyre inkább formálódott olyan nyolc képviselőből (Bíró Imre, Miriszlai Miklós, Balsai Tamás, Kádas Imre, Farkas István, Gál Tibor, Sipos Attila, Eperjesi László) álló csoport, aki együttműködött dr Kovács Csaba jegyzővel és Dudás Lászlóné gazdálkodási irodavezetővel annak érdekében, hogy az úszómedence beruházást minden áron, akár törvénytelenség árán is (!) megakadályozzák, annak érdekében, hogy ez a pénz is megmaradjon a következő polgármesternek, és testületnek és a közelgő választások előtt politikai ellenfeleim számára kedvező, engem lejárató, hazug és hangulatkeltő kampányfogásként felhasználják. Számukra a sokmilliós károkozás sem volt visszatartó erő, politikai és egyéni érdekeiknek alárendeltek mindent. Ezt a tényt tanúvallomásában Miriszlai Miklós és Kádas Imre is megerősítette. Kádas nagyon szemléletesen, nagy nyilvánosság előtt a városi tévében és a Bíróság előtt is kijelentette, hogy, még az esetleges büntetés sem tartotta őket vissza a tudatos törvénytelenségtől és károkozástól. Az ügyészség pedig minden bizonyíték ellenére felkarolta ezt a politikai boszorkányüldözést. Ezeknek az embereknek eszükbe se jutott, hogy törvényesen járjanak el. Csak egy testületi határozatot kellett volna hozniuk arról, hogy leállítják a beruházást, és az leállt volna. A többségi szavazat rendelkezésükre állt, de ezt mégsem tették meg. Hogy miért? Ennek csak egy oka lehetett: a tanuszoda beruházást akarták előre eltervezett módon felhasználni arra, hogy engem bűncselekménnyel és károkozással vádolhassanak, lejárassanak, bűnözőként állítsanak be a választási kampányban a füzesabonyiak előtt, hogy ez által más polgármester jelöltet segítsenek.  A Bíró Imre és Miriszlai Miklós képviselők, valamint a dr Kovács Csaba jegyző által szított hangulatot érzékelve megkíséreltem testületi döntést elérni a tanuszoda ügyében. A testületi meghívót és az ülés jegyzőkönyvét csatoltam a bírósághoz. Mivel a testületben többségben voltak a nyolcak, még a téma napirendre vételét sem szavazták meg, nem voltak hajlandók tárgyalni sem erről.  A nyolcak törvénytelen kísérletet tettek az eltávolításomra, sikertelenül.  Az általuk megtartott törvénytelen üléseken a sokmilliós tanuszoda ügyét napirendre nem tűzték, még érvénytelen döntést sem hoztak az uszoda építés leállításáról! Számukra csak a törvénytelenség, a botrány és a lejáratás volt a cél, és a tanuszoda beruházásán találták meg az eszközt.

A törvénytelenségek miatt hiába kértem segítséget a rendőrségtől, a kormányhivataltól, ezek mereven elzárkóztak. Politikai ellenfeleim célja a botránykeltés volt, az ellenem folyó negatív, lejárató kampány, amiben az ügyészség ezzel a vádemeléssel mostanra, sajnálatos módon vezető szerepet vállalt!

Miközben utódom, Gulyás László megsemmisítette a folyamatban lévő beruházást. A város érdekei szerint, törvényben is feladatául szabott kármentést sem végezte el, a beruházó cég  felszámolója felé kárigényt nem jelentett be, így végeredményben mintegy 50 milliós kára keletkezett a városnak a törvénysértő eljárások miatt.

És mégis én állok a bíróság előtt? Engem vádol az ügyészség minden bizonyíték nélkül? 

Emlékeztetni szeretném a Tisztelt Bíróságot Kádas Imre, a vád tanúja tanúvallomására, aki itt, a Bíróság előtt elmondta, hogy tisztában voltak mindannyian azzal, hogy törvénytelenül járnak el, de felvállalták, mert minden áron meg akarták akadályozni az úszómedence elkészültét. Illetve azt, hogy az erre jóváhagyott összeg (86 millió Ft) ne kerüljön kifizetésre, hanem megmaradjon a következő polgármester és testület számára, ami reményeik szerint nyolcukból fog állni.
Értelmezésem szerint ezt nevezik aljas indoknak. Bár én nem vagyok jogász, ügyész, viszont igazságérzetem van. És immár négy éves gyanúsítotti, vádlotti pályafutásom alatt, sajnálatos módon szereztem is némi tapasztalatot.  Tulajdonképpen örülök a bírósági eljárásnak, hiszen ez világított rá mindarra az aljasságra, amit politikai indokból, pénzéhségből és hatalomvágyból elkövettek ellenem és a város ellen! Szerény véleményem szerint korrekt nyomozás során, mindennek már vádemelés előtt ki kellett volna derülni.   A károkozók Füzesabonynak több tízmilliós kárt okoztak, ami úgy tűnik az ügyészséget, a magyar állam ügyészségét nem érdekli.

Nagyon érdekes volt számomra azért is a Kádas Imre tanúvallomása, aki a büntető bíróság előtt mintegy kérkedett azzal, hogy ő és társai (a nyolcak) törvénytelenül jártak el. Úgy beszélt, mint aki bizonyos abban, hogy rá nem vonatkoznak a törvények, ők bármit megtehetnek, ellenük az ügyészség nem fog vádat emelni. Én pedig kíváncsian várom, hogy valóban így lesz-e!

Az azért tény, hogy abban az ügyben, amiben a miskolci bíróság tavaly jogerősen felmentett, kiderült, hogy valóban voltak bűnelkövetők, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy közokiratot hamisítottak, Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése bűntettének kísérletét, valamint   jogosulatlan gazdasági előny megszerzése kísérletét hajtotta végre, továbbá csalást, hivatali visszaélést, a hatóság félrevezetését, hamisan tanúskodtak és hamis váddal éltek.
És ott is kizárólag ellenem emelt vádat az ügyészség. De, amint kiderült: más az elkövető, már nem foglalkoznak vele. Ellenük nem járt el az ügyészség. Sem hivatalból, sem külön feljelentésre. Nekik bizonyára szabad. Rájuk nem vonatkoznak a törvények.

Ismétlem, és hangsúlyozom, hogy amit állítok, az a bírósági jegyzőkönyvekből egyértelműen kiolvasható. Feljelentést tettem ez ügyben, mert az ügyészség hivatalból nem járt el, de a nyomozást is megtagadták.

Úgy tűnik ezeknek az embereknek minden büntetlenül meg lehet tenni, az ügyészséget nem érdekli, nekik megengedi. De ha egy nyilvánvaló rágalmazás alapján meg kell hurcolni valakit – most például engem – akkor máris készséges.  Ezzel Kádas Imre is nyilvánvalóan tisztában van. Azt gondolom, hogy ezért engedte meg magának hogy itt, a büntető bíróság előtt, mintegy dicsekedve, bűncselekmény elkövetésével vádolja magát és társait. Biztos abban, hogy megteheti, semmiféle következménye őrá nézve nem lesz.
Tényleg biztos lehet benne?

Tehát Kádas Imre tanúvallomása is igazolja azt, ami előttem és remélem a Tisztelt Bíróság előtt is nyilvánvaló, hogy nem csak jelentős kárt okoztak, nemcsak rágalmaztak, de aljas indokból, szándékosan, előre eltervezve tették, amit tettek.

dr Kovács Csaba, mit a hivatal köztisztviselőinek munkáltatója, megtiltotta a szakapparátus számára, hogy a munkájukat végezzék, és köztisztviselői esküjük szerint együttműködjenek a képviselőtestületi döntés megvalósításában.

Ennek eredményeképpen Szurovy Attila megtagadta a munkaterület átadását, dr Poczok Szabolcs megtagadta a szerződés jogi szempontból történő ellenőrzését, Dudás Lászlóné megtagadta a szerződés ellenjegyzését és hatáskörét túllépve, Miriszlai Miklóssal, majd Bíró Imrével visszaküldette a Curtis & Curtis Kft-nek.

Hangsúlyozni szeretném a Tisztelt bíróságnak azt, hogy a Képviselőtestület döntése a polgármesterre is kötelező. Ugyanígy kötelező a polgármesterre nézve a közbeszerzési bizottságok döntése is, hiszen azok a Képviselőtestület átruházott hatáskörében döntöttek.  De ezek a döntések kötelezőek a jegyzőre és a köztisztviselőkre is, erről szól az esküjük is.   A végrehajtás során a Képviselő testületi döntést nem akadályozhatják, nem mérlegelhetik, azt végre kell hajtaniuk. 
A Köztisztviselőkről szóló törvény szerint és a Költségvetési Törvény szerint, ha valamely döntést jogszerűtlennek, törvénytelennek ítélnek, írásban kell azt jelezniük, a VALÓS ok meghatározásával, de a végrehajtást nem tagadhatják meg!

Tisztelt Bíróság!  Sem dr Kovács Csaba jegyző, sem Dudás Lászlóné pénzügyi irodavezető, sem senki a Polgármesteri Hivatalból írásban nem jelezte ellenvetését. Közülük senki nem fordult a Képviselő testülethez vagy más állami felügyeleti szervhez ellenvetéssel egyik döntés miatt sem, ami a tárgyban született!  Jogászról, szakmai pénzügyi és műszaki szakemberekről beszélünk!  Jogászról, akinek az eljárásjogot ismernie kell! Pénzügyesről, akinek a pénzügyi szabályokat ismerni kell!  Miért nem jeleztek szabálytalanságot? Mert nem volt szabálytalanság. Ez a bírósági meghallgatások és a benyújtott okiratok alapján is bizonyítást nyert. 
Én laikus vagyok és nem jogász, de azért szeretném megjegyezni, hogy az ügyészség a vádat semmivel nem tudta alátámasztani, de nekem az ártatlanságomat bizonyítanom kell.  Talán fordítva kellene….

A képviselők nevében Miriszlai Miklós megfenyegette a Kft-t, hogy ne kezdje el szerződés szerint a munkát, mert úgyis hiába dolgoznak, nem fogják kifizetni. Miriszlai tette ezt, aki a Pénzügyi Bizottság elnöke volt . A Pénzügyi Bizottság támogatta a beruházást, Miriszlait a Pénzügyi Bizottság erre nem hatalmazta fel, sőt !  Miriszlai a név szerinti szavazáson támogatta a beruházást! Miriszlai tagja volt a Közbeszerzési Bizottságnak, a bizottság ülésein ellenvéleményét soha nem hangoztatta, a jegyzőkönyvekben nyoma sincs annak, hogy a bizottság tagjaként ellenezte volna a beruházást vagy annak bármely szakaszát.  Miriszlai bizottsági tagként különvéleményét a jegyzőkönyvekben jelezhette volnaNem tette, de megfenyegette a beruházót. 
Jogszerű fenyegetéssel élni, közmegbízatású személynek ma Magyarországon?   A fenyegetés egy város pénzügyi bizottsági elnökének jogszerű, törvényes eljárása ma Magyarországon? Érdekelne erről az ügyész úr véleménye.
A Curtis & Curtis Kft több ízben is jelezte aggályait a képviselők jogosulatlan beavatkozása miatt.

A vád tanúja, Farkas István tanúvallomásából kiderült, amit 2010-ben én sem tudtam, hogy Bíró Imre hamisított levéllel és e-mail-lel fokozta az uszoda-ellenes hangulatot a képviselők körében. Feltételezhető ugyanis, hogy Bíró Imre azt a hamisított e-mailt, amely a műszaki ellenőr nevében íródott, miszerint ő ugyan kollaudálta a számlát, de meggondolta magát és mégsem támogatja a kifizetését, nemcsak Farkas Istvánnak mutatta meg, hanem a többieknek is. Felvetődik a kérdés, hogy ki hamisította az elektronikus levelet, és hogyan jutott az Bíró Imréhez.  A közokirat hamisítás jogszerű cselekedet ma Magyarországon? Érdekelne az ügyész úr véleménye.

Ugyanez a helyzet a tervező Bíró Imréhez, vagy a képviselőtestülethez írt levelével, amelyben kifejti, hogy nem támogatja az úszómedence megépítését. Szintén az a kérdés vetődik fel, hogy ki hamisította a levelet, és ki használta fel hangulatkeltésre?

Az, hogy kinek az érdeke volt az irathamisítás, nyilvánvaló. És ez választott önkormányzati képviselő részéről jogszerű cselekedet ma Magyarországon?
Úgy vélem, ebben az ügyben az ügyészségnek hivatalból kellene eljárnia. Én nem követtem el semmit, és mégis én ülök a vádlottak padján, miközben a rágalmazók, hamisítók és milliós károkat okozók nevethetnek, folytathatják a törvényszegést és a károkozást. És engem vádol az ügyészség ezeknek az embereknek a minden alapot nélkülöző feljelentése alapján!

Én a zűrzavarban csak egy dolgot tehettem, azt is tettem: törvényesen jártam el mind a közbeszerzés mind a kivitelezés során. Majd pedig, amikor a vállalkozó a fenyegetések hatására és a kifizetés megtagadása után levonult az építkezés helyszínéről, ügyvédi iroda segítségével minden lehetségest megtettem a kármentés érdekében és hivatali időm alatt előkészítettem a későbbi kártérítési pert.
Mert a várost valóban kár érte a vállalkozó levonulása miatt, és ebben a jogtalan fenyegetések is szerepet játszottak is.  De a polgármesteri kötelesség a kármentést is előírja és a rendelkezésre álló időben a lehetőségek szerint minden tőlem telhetőt megtettem.
Hivatali időm alatt, 2010. október 3-ig a területet őriztettem, és gondoskodtam az állagmegőrzésről is, hiszen a beruházás befejezhető volt.
2010. október 3-ig, az én hivatali időmben, mindent törvényesen és nagy gondossággal tettem, jó gazda módjára.

Ebben az időszakban, amint arra már részletesen is kitértem, dr Kovács Csaba, Dudás Lászlóné és a korábban név szerint is említett nyolc képviselő, de különösen Bíró Imre, Miriszlai Miklós okozott jelentős kárt, őket pedig a többiek Kádas Imre, Balsai Tamás, Gál Tibor, Farkas István, Sipos Attila, Eperjesi László a testületi többség erejével támogatta, törvénysértésre buzdította.

Ami azonban 2010. október 3. után történt, Gulyás László jelenlegi polgármester és az új testület regnálása alatt, az már nem az én felelősségem.

A legjelentősebb károkozás ekkor történt. Gulyás László, Füzesabony jelenlegi polgármestere képviselőtestületi felhatalmazás nélkül, a több mázsányi betonvasat a FÜV Kft embereivel a medenceajzatból kivágatott, és ismeretlen helyre szállíttatott. A maps.google.com webhelyén még ma is látható, hogy Gulyás emberei a medencealjzat vasbetonja egyik felét már levágták és készülnek a többi eltávolítására. Gulyás a félkész beruházást földdel betemettette, felszámolta! 
Az új polgármester és testület a jogszabályi kötelezettség ellenére, a városi vagyon védelmében, nem indított kártérítési pert, pedig több jogász egybehangzó véleménye alapján ezt nyerési eséllyel tehette volna.  A milliárdos Curtis & Curtis Kft-t idő közben felszámolták, de Gulyás László Polgármester és a jelenlegi testület nem nyújtott be a felszámoló felé kárigényt, holott ez kötelessége lett volna, és a kárt is enyhíteni lehetett volna ez által.
Felvetődik a kérdés: miért nem?
A vád tanúja, Gulyás László polgármester úr tanúvallomásában, kérdésre válaszolva elmondta.
Azért nem, mert velem, illetve a polgármester úr szavaival élve, „az előző polgármesterrel” akarja megfizettetni az okozott kárt. Itt ne feledkezzünk meg arról sem, hogy azt a kárt Gulyás úr okozta javarészt!

Itt szeretném idézni a rendőrség által felkért szakértő írásbeli szakvéleményéből azt a részt, mely szerint a beruházás leállítása folytán (tehát Miriszlai, Bíró stb. fellépése nyomán) okozott kár mintegy 1,5 millió Ft többletköltséget okozott, aminek biztosításával (vagy az urakkal történő megfizettetésével) a beruházás befejezhető lett volnaGulyás viszont szétverette, betemettette az egész medencét, lehetetlenné téve ezzel a befejezés lehetőségét is!  A Gulyás úr által okozott kár, becslésem szerint mintegy 40 -50  millió Ft. De az ügyészséget Természetesen ez sem érdekli.
Gulyás úr nyilvánvalóan tisztában van azzal, hogy ellenem politikai boszorkányüldözés folyik, és reméli, hogy sikerrel jár. Így tönkre teheti régi politikai ellenfelét, nemcsak erkölcsileg, de anyagilag és egzisztenciálisan is. Ezért okozott több mint 40 milliós kárt Füzesabonynak. Ez ismét csak aljas indok.

Természetesen, mint Kádas Imre, ő is teljesen bizonyos abban, hogy bármit megtehet, ő ellene az ügyészség nem emel vádat akkor sem, ha a motivációit a bíróság előtt tanúvallomásban saját maga elmondja.

Véleményem szerint az ügyészségnek hivatalból kellene eljárnia a miatt a károkozás miatt, ami 2010. október 3. után Gulyás László hivatali idejében és felelőssége idején történt. Kíváncsian várom, hogy megteszi-e?

Mindezek alapján kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy mentsen fel a vádak alól!
Az ellenem felhozott vádakban nem vagyok bűnös, ártatlan vagyok. Az uszoda beruházás során sem bűnt, sem törvénytelenséget, sem pedig hibát nem követtem el. Minden lépésem szabályos volt, éppen úgy, mint a sok más ügyben, amelyekben politikai ellenfeleim feljelentést tettek ellenem, s amelyet az ügyészség hosszasan vizsgált, és nem talált semmit.

Mégis bíróság előtt állok 2010 óta folyamatosan, immár a második büntetőügyben. Az elsőben a miskolci bíróság jogerősen felmentett kb. egy héttel az előtt, hogy a jelenlegi ügyben az ügyészség vádat emelt ellenem. Az időzítés nyilván a véletlen műve…
A meghurcoltatásom 2010 tavasza óta gyakorlatilag folyamatos. Olyan ügyekben, amelyekben egy korrekt, nem politikailag motivált nyomozás rövid idő alatt kideríthette volna, hogy minden ellenem felhozott vád alaptalan.
Célja mindezeknek a meghurcolás, a lejáratás, a politikában való ellehetetlenítés, amely ellenfeleim politikai érdekétől vezérelt.
Sajnálatos, hogy ebben az ügyészség készségesen közreműködik.
Amikor politikával kezdtem foglalkozni, többek között éppen azért tettem, hogy Magyarországon, ilyen és ehhez hasonló politikai koncepciós ügyek ne fordulhassanak elő. S lám, én magam lettem – immár második alkalommal (!) – ilyen politikai koncepciószenvedő alanya.
Ezért, az igazságomért hajlandó vagyok minden magyar és uniós fórumhoz fordulni, amennyiben arra szükség lesz.
Az eddig történtek ellenére – vagy éppen e miatt – töretlen a hitem a magyar igazságszolgáltatásban, hiszek abban, hogy előbb-utóbb a valódi bűnösök, rágalmazók és segítőik megbűnhődnek. Hiszek abban, hogy ahogyan Miskolcon is, most is összeomlik a vád, hiszen semmi sem támasztja alá!
De hiszek abban is, hogy mindenkinek, aki törvénytelenül járt el, számot kell adnia a tetteiről és felelnie kell értük a törvényszék előtt.

Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy a vádak alól mentsen fel!
Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy kezdeményezze a tárgyaláson elhangzott tanúvallomások és bemutatott bizonyítékok alapján a közvagyon kb. 50 milliós, politikai indítékból elkövetett elherdálása miatt a felelősségre vonást, hiszen a beruházás megvalósítását törvénytelen eszközökkel, jogszerűtlenül, jelentős kárt okozva akadályozták meg és az elkészült részeket önhatalmúlag, a károkozás szándékával semmisítették meg!"

Ennyi a vallomás. Tanulság?  Meglátjuk...


32 megjegyzés:

  1. Erre varrjatok gombot árpilla ! Kíváncsi vagyok , megköveti-e közűletek valaki , ezt a gerinces és talpraesett asszonyt!Megjegyezném Tüske Csabesznek, Laminé is édesanya, az ő gyemekének is fáj, ha a szülőanyját bántják!!!Gondolj erre, amikor olyan nagyon érzékenyen reagálsz a családodat érintő megjegyzésekre!

    VálaszTörlés
  2. Hihetetlen. És ezek ülnek nagy pénzért a meleg irodában. Megyei önkormányzat. Hihetetlen.

    VálaszTörlés
  3. Vazze, hogy ennyi szemétség legyen! Minden tisteletem Laminénak hogy kibírta !

    VálaszTörlés
  4. 800 millió azért megmozgatja a fantáziát. Meg a gyenge jellemet. Respect Laminé!

    VálaszTörlés
  5. Na ezért kell jól választani!

    VálaszTörlés
  6. És ez tényleg igaz? Valóban a bíróságon az ügyész és a bíró előtt? Karakán a csaj!

    VálaszTörlés
  7. Összeesküvés! Emlékszem mi szennyet rászórtak négy éve. Én is elhittem. Most meg szégyenlem magam. El nem tudtam hinni, hogy ilyen lehet. Remélem van még igazság ezen a földön.

    VálaszTörlés
  8. Ennyi meghurcolás után Isten áldását kérem! És a gonoszok megbüntetését.

    VálaszTörlés
  9. Körmönfont hálót szőttek a pókok.

    VálaszTörlés
  10. Aztaqurva ! Ez nem semmi!

    VálaszTörlés
  11. És ezek még szabadlábon? Tiszta közép-amerika.

    VálaszTörlés
  12. Mindenki meg fogja kapni amit érdemel! Amen!

    VálaszTörlés
  13. Na de, hova lett a 14 milla? Kovács? Dobozi? Vállalkozó? Hernyó? Árulók? Vagy osztoztak? Elképesztő! És hova lett a 800 milla? És az uszodabetemetés? A is 50 milla vazzeh! Bizzunk a Magyar Igazságszolgáltatásban, és istenben! Remélem ezek mennek "zacskót ragasztani"!

    VálaszTörlés
  14. Nagy Csaba főz, Nagy Csaba kutyát ment, Nagy Csaba dolgozik, és ma köszönti Füzesabony legidősebb lakóját ... ugyanabban a pólóban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És Nagy Csaba vezényli a rágalmazó, lejárató újságokat, internetes portált. Minden aljasságra képes a győzelemért?

      Törlés
  15. Mint már sokszor jeleztem, családi viszonyokkal a Fürkésző csak akkor foglalkozik, ha az közérdek. Pletykák, ki, hol, miért dolgozik a családtagok közül, az nem tartozik ide.
    Fent is olvasható, a család szent és sérthetetlen. Mindenki családja. Kérem ennek megfelelően kommentelni, egyébként megy a kukába.
    Köszönöm a megértést.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig érdekes vonal lehetett volna.

      Törlés
    2. Igaz, de nem itt. ha közérdekű, mehet, ha csak jó kis pletyó - nos az izgi, de nem teszem ki.
      Javasolt a Tüske vagy a szennykrónika. Mi egy szint alá nem megyünk.

      Törlés

  16. A kollektíva nevében üzenjük Tüske Csabikának!
    "Fújhat a szél szakadatlan,
    Melenget a puha paplan.
    Jó a puha földi fészek,
    Aludjatok KISTÜSKÉSEK!"

    VálaszTörlés
  17. Providentes Richmond újságolta a minap: minden OKÉ, Csaba kicsivel 57% fölött van, simán behúzza a választást.
    A képviselők esetében húzósabb, négyen biztosan benn vannak , de inkább az öt valószínű. Vagyis Ő, Ragó, Somogyi,Gondos biztos, Szűcs Noncsi valószínű. Ha a kapanyél is elsül akkor bejuthat Veres Attila is. Szamosi pedig egy hónappal a választás után lesz testületi tag mikor beül Gondos István helyére, aki átveszi a jegyzői megbízatást. Akkor kapcsolnak majd igazán magasabb fokozatba.

    VálaszTörlés
  18. sajtófigyelőoktóber 03, 2014

    Emberek!! Ez egy kis város, mindenkinek megvan a saját öröme, boldogsága, szomorúsága..... mindenki valakinek a gyereke,valakinek az édesapja, valakinek az édesanyja stb., miért kell, hogy ezeket az ocsmány, egyáltalán nem vicces pletykákat terjesszék Tüske Csabikáék? Hát nem undorító és álszent dolog , hogy azt terjeszti és terjeszteti a lokálpatriótákról, hogy a cigánysorra járnak szavazatot vásárolni? Miközben a paczaákkal meg a rézművessel tömegesen íratták be a cigányokat a névjegyzékbe mert így könnyebben el lehet vinni őket szavazni!
    Ezért ez nagyon vicces, sőt ami a legjobb, ez már BECSÜLETSÉRTÉS!
    Aki ezt a pletykát elindította,remélem vállalja szavai súlyát!
    Milyen dolog az, hogy Csabika a Tüskében mocskolódik és később letagadja, hogy Ők adják ki a Tüskét. Utána még képes Ájtatos Laca módjára az apukája emlékére hivatkozni!
    Kacsának legalább 21 C fok melegre van szüksége,mivel naposak,és sok-sok zöldre,zöldhagyma szárra,zöld marharépa levélre,természetesen indítótápra, aminek 12000 Ft mázsája.
    De mit törődik Csabika mi lesz a kacsákkal, úgyis Büszke Pirinél van már az összes!

    VálaszTörlés
  19. Alig várom a jövő heti Tüskét, Csabiéknak megint visz pár százalékot. A kérdés kihez? Vagy ez nem kérdés? Telepiek, figyeljetek! Nagy Csaba és követői megkezdték a telepi városrész fejlesztését! Átkeresztelik Kertvárosnak! Ez igen, ez ám a fejlődés! Amúgy meg mehetnek a levesbe, egy lepukkant iskolával, egy teljesen alkalmatlan igazgatóval, rossz utakkal, betelepülő romákkal!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lepukkant iskola meg az összes többi igaz, csak azt felejtetted el hogy ezt jórészt az ÖFE és Gulyás által vezetett önkormányzatnak köszönhet Füzesabony!!!! Természetesen ne hagyjuk ki a mindenki szentjét, a tisztakezű Sipikét, aki áldozat de tuti bent lesz megint, nyilván fájna neki ha kiesne az a sok százezer forint amit különböző címeken vesz fel (egy rakás felügyelőbizottságba benyalta magát)! Ő az ártatlan! Persze az, hogy a ZF is elment az alpolgármestersége idején az nem érdekes.... Szánalmas pénzéhes és még kétszínű is!!! Az öregaszonyok pártfogoltja... pfff

      Törlés
  20. A mai napon sok étékes infó jutott el hozzám a Fidesz és Árpilla jóvoltából!Bedobták e két gyönyörűséges választási produktumot a postaládánkba.Innen tudtam meg, hogy mennyire sötétben tapgatózunk mi a helyi politikát illetően.E két veretes kiadvány rávilágít a Jobbik és a Lokálpatrióták sunyi és megbotránkoztató háttéregyeztetéseire.Árpillánk továbbmegy, szerinte a Lokálpatrióták mindenkit látványosan ütnek-vágnak , csak a Jobbikot kímélik!Szerinte tőle és Tüske Csabitól nagyon meg van-vannak ijedve.Reagálnék ezekre pár szóban!Árpád, ha valami mocsokságot csinálsz, kend az ellenfélre, remek bolsi technika, jól megtanúltad a mestereidtől, szerinred ki hisz neked?Egyébként meg olyan hülye vagy helyböl, mint más nekifutásból,ki fél tőled!?!?!? Egy kóbor macskát sem tudnál meijeszteni, te nyomi!!!

    VálaszTörlés
  21. nagy átverő sóoktóber 05, 2014

    Megkaptam ma az Árpilla újságját, és kihordták a mi Tüskénket is. Hát, mit mondjak? Röhögtem egész nap! Most már úgyis nyertünk, és nem áll meg bennem, leírom, mindenki okulására.
    Jól megsz.pattuk ezeket a h.gyagyúakat! És még most se vette észre magát Pilla és bandája.
    Kezdődött a nyáron, a tárgyalásokkal. Mi semmiképpen se akartuk, hogy a szociknak legyen polgármester jelöltjük, mert akkor nem tudnánk megszerezni a szoci szavazatokat. Árpillának beígértük a pénzügyi bizottságot. Alpolgármester akart lenni, de az kell az Oroján Sanyinak, ténylegesen ő fogja vezetni a várost. Különben sem akartuk magunkat égetni Pillával! Atissal nem volt baj, b.sz.ri alak, hamar begyulladt. De a nagy szájával, amit nem tudott tartani, majdnem bajt csinált. Mindegy, megoldottuk. Lényeg az hogy Csaba egyedül indul, jobbról és balról mindenki rá szavaz. Tartottunk tőle egy kicsit, mert tapasztalatlan a politikában, de ugyanolyan jól hazudik az emberek szemébe, mint Laci. Ezt kevesen tudják így.:))) Különben Laci találta ki az egészet, meg ezt a Csabi gyereket is. Reméli, hogy cserében nem számoltatjuk el! :))) Hiú ábránd!:))) De működik a dolog, tényleg. Szóval átb.sztuk az öféseket rendesen. A mai újságban Pilla mellettünk kampányol, hogy mindenki szavazzon Csabára, mi meg a Tüskében adunk a pofájára! Azt hiszik, hogy majd ők adják a testületet. :))) Mi meg majd átadjuk a helyünket nekik. :))) Ekkora marhákat! :)))
    Meg fognak lepődni! Még egy hét van hátra, de gyakorlatilag a szoci szavazatokkal mi már nyertünk! 20 évre bebetonozzuk magunkat! Sanyi, meg Zsolti pártfeladattal jött. Nem lesz itt több baloldali induló!:))) Szavazó se nagyon.:))) A fiúk négy év alatt lerendezik. Profi a csapat! Nem lesz itt szélsőséges se!:))) Csak mi!:))) Csak a Csabesz!!!
    Köszi Laci, köszi Pilla, köszi szocik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, meg az sem volt kutya,ahogy Csesznok Robival a választási bizottság elnökével kampányoltatok a gimiben! Teljesen törvénytelenül. Az igazgató úr meghálálta a kinevezést. Igaz nagy a megfelelési kényszer, de láthatóan igyekszik! (Nagy nyelv a Fideszért effektus.)

      Törlés
  22. Árpi, te nagyon hülye! Hát te mocskolódsz a szennylapodban már évek óta! Ezért nem volt idő a városfejlesztésre, mert nem értetek rá a mocskolódástól! Most meg másokra kened? Neked aztán vastag bőr van a pofádon!

    VálaszTörlés
  23. Városközpontoktóber 05, 2014

    Ami sz óriásplakátról lemaradt. Íme a nevek:
    Balsai Tamás
    Sipos Attila
    Kádas Imre
    Bíró Imre
    Farkas István
    Eperjesi László
    Gál Tibor
    Miriszlai Miklós

    VálaszTörlés
  24. Árpád, ha olyan messze laknál, mint amennyire hülye vagy, sosem érnél haza!Kéne még a maradék konc! Ezt benézted!Annyi esélyed van, mint a trójai falónak az epsoni derbin!Azért nyomjad még debilkém, nagyon jól mulatunk!Hátradőlünk és kérünk egy kávét...

    VálaszTörlés
  25. Elcsicsereghetnéd bülbülszavú árpilla, hova lett a 800 millából félmilliárdocska?Közpénzecske!Meglesz az és ez nem fenyegetés, hanem igéret!!!

    VálaszTörlés
  26. Ezeken csak röhögni lehet!október 07, 2014

    Jól jegyezd meg árpilla!
    Akinek ilyen szövetségesei vannak, annak már nincs szüksége ellenségekre.
    Rajtatok csak röhögni lehet. Majd most jön a testi-lelki jó barát istenítése a Tüske Csabi helyett?:)))
    Mert a lányoktól Árpilla már régen elhatárolódott:)))

    VálaszTörlés
  27. A történet olvasása közben az embernek valóban az az érzése, hogy időutazásban vesz részt, és Rákosi-korban vagyunk. Ezt az eseménysorozatot igen alaposan megkoreografálták. Döbbenetes az, hogy a Füzesabonyi Önkormányzati Hivatal jegyzője (a törvényesség őre), pénzügyi irodavezetője, jogi irodavezetője aktív részesei voltak a történéseknek. Ezek az emberek köztisztviselők, és - ha jól tudom - esküt is tettek. Vajon mire? A képviselők, akik szintén esküt tettek - na, itt is az a nagy kérdés, hogy mire tettek esküt.

    Az írásból kiolvasható, hogy Laminé politikai ellenfelei igen korán elkezdték a választásokra való felkészülést. Nincs is ezzel semmi baj, a választás egy harc. Nem a harc ténye a baj, hanem a tisztesség hiánya.

    Jelenleg hatalmas a tenni akarás Füzesabonyban. Mindenki építeni akar, de azt nem veszik észre, hogy Laminé is tervezte , és hogy bántották érte. A plakátokról és a bejegyzésekből kiderül, hogy pont azt és úgy szeretnék, ahogy Laminé és csapata egykor a lakossággal egyetértésben tervezte.

    Volt már Füzesabonynak országgyűlési képviselő polgármestere. Mégsem hozott Füzesabonynak semmit, semmi fejlesztést, semmi beruházást, semmi tőkét.

    Füzesabonynak szintén volt a Megyei Közgyűlésben képviselője. Ő sem tudott hozni Füzesabonynak semmit, semmi fejlesztést, semmi beruházást, semmi tőkét. Most mint önkormányzati képviselő hogyan képzeli, hogy meg tudja valósítani, ha a közgyűlésben nem sikerült?

    Személy szerint köszönöm, hogy Laminé írásbeli tanúvallomását itt, a Fürkészőn is olvashatja mindenki. Példaértékű.

    Mindezeket figyelembe véve gondoljuk meg a választást, hogy kit szeretnénk polgármesternek.

    VálaszTörlés

Komment: