Ahogy közeledik a ciklus vége, úgy lesz egyre szánalmasabb a "mutyitársaság" . Az Összemutyizás Füzesabony Egész vagyonára szövetkezett társaság egyre inkább érzi a végét. Tipikus széthullás amit látunk, patkányok menekülnek a süllyedő hajóról. A félelem érthető és a törekvések is. Még most utoljára meg kell próbálni úgy alakítani az októberi önkormányzati választások indulóinak körét, hogy lehetőleg csak olyanok induljanak, akik nem érdeklődnek az iránt, hová is tünt majd fél milliárd (!) forint a város kasszájából. Lehetőleg körbecsókolgatni minden talpat ( hogy mást ne mondjak...) , odabújni mindenkihez aki potenciálisan hatással lehet az indulókra. Próba - cseresznye.....
A Pilla - Laca duó egyedül maradt, mindenki, aki csak tud , húzódik el az elmúlt négy év kompromittálódott, a felelősségre vonást kis eséllyel elkerülni igyekvő tékozlóktól. A folyamat beindult, egyre többen ismerik fel, hogy a tolvajjal való közösködés rossz fényt vet a tisztességes emberre. Mindazok, akiket Ájtatos meg tudott évekig vezetni egyre inkább ráébrednek arra, hogy ha a Hazuggal mutatkoznak , saját magukra hoznak szégyent.
Az elhatárolódást jól mutatják az önkormányzati üléseken történtek is. Laca a fontos kérdéseket már be sem meri vinni, ( lásd pl . : a magánkézben lévő Pikopack 100 milliós támogatása ) . Van olyan szervezet ( pl. a Kertbarátok ) akik végre felismerték , hogy a képmutató Ájtatos csak díszletnek használja őket a lenyúláshoz.
Csak nevetni lehet azon, amikor az ultrabolsevik Laca odatörleszkedik Nyitraihoz, a FIDESZ ogy. képviselőjéhez és minden alkalmat megragad arra, hogy együtt fotózkodjon vele. Csodásan mutatnak a Füzesabonyi Hírmondóban is. Hogy ez még a paktum eredménye, vagy Nyitrai teljes helyismereti hiányosságát tükrözi, nem egyértelmű. Viszont látszik, hogy Ájtatos abban bízik, ilyen fotók után ki merné megtámadni, hiszen puszi pajtások, együtt szerepelnek mindenhol, legyen az városi rendezvény vagy majális. Hogy mit gondol erről a füzesabonyi polgár, az látszik a legutóbbi választás füzesabonyi eredményéből. Szomorú ezt látni jobboldali, polgári érzelmű embereknek.... No de ne felejtsük el, hogy a Bíró, vagy a jobbikos Balsai milyen nagy elszántsággal nyalta a mi Lacánk fenekét fényesre. Legalább olyan szorgalommal, mint ahogy Laminét meg akarták buktatni. Igaz Laminé nem bolsevik volt .....
Szóval a mi Lacánk keményen dolgozik, hogy elkerülje a dicstelen elszámoltatást, amiről a környezete viszont már tudja, hogy be fog következni. Szánalmas, ahogy Árpilla is , meghazudtolva Sancho Panza emlékét , a Szennykrónikában már óvatosan próbál elhatárolódni, hangsúlyozva, hogy a város pénzének eltékozlásában, elüntetésében neki semmilyen szerepe nem volt. Szánalmas, nem gondolják ?
Egyre élesedik a helyzet, az ogy. választás eredménye nyomán az önkormányzati válsztásra terelődik a figyelem és az erő. A Fürkészőhöz eljuttatott egyik információ szerint mocskosabb kampány várható a 2010-esnél is. Kérdezem: lehet annál mocskosabb ? Az infó a következőt előlegzi meg októberre: " Mi nemsokára sokkal eredményesebb médiaformátumokban juttatjuk el hozzátok és a lakossághoz azokat a tartalmakat, amiken még néhány éve a legocsmányabb kifejezésekkel jellemzett téged, Laminét, Atkárit a Tóth István barátod. Úgy az igazságos, ha mindenki szembesülhet a forradalmi változásokkal.Ilyen kifejezésekre készülj: "dagadt disznók", vizilóbébi", stb. A politikában nincs az a mélység, ahová egy politikus ne tudna lesüllyedni. Egyet garantálunk, hogy a következő választás egyetlen előzőhöz se fog hasonlítani, erről sokáig fognak beszélni. "
A névtelen informátor többes számban ír, gondolom többen vannak. A mocsok , ami jellemzi őket, nem újdonság. 2010-ben is a legaljasabb eszközök nyomán , a 800 millió reményében került a mi Lacánk a polgármesteri székbe. Ehhez értetnek. No meg a lopáshoz, a város vagyonának lenyúlásához, a mutyihoz. A képmutató Ájtatos mindent megtett, hogy az előző önkormányzat lokálpatrióta tagjairól valami szaftos mutyit előásson. Sikertelenül. Nincs mit előszedni, nincs mit lobogtatni. Maradnak a hazugságok, a primitív fenyegetőzések. Ez olyan szánalmas, olyan hitvány. Tudjuk az e-mail címet, ahonnan az üzenet érkezett. Meglátjuk mi lesz igaz belőle.
Az pedig, hogy a füzesabonyiak újra hisznek e a tolvajoknak, hazugoknak, az már egy másik kérdés.
Én abban bízom, hogy négy év elég volt ahhoz, hogy a füzesabonyiak túl tudjanak emelkedni az aljasságokon, józan mérleget tudjanak vonni abban, hogy ki akart tenni és tett a városért.
A tények beszélnek és nem a hazugságok.
A Számvevőszék, megállapította, hogy az előző , Laminé vezette testület egyensúlyba hozta a város költségvetését, jól gazdálkodott.
A Számvevőszék a mostani, a Képmutató által folytatott gazdálkodásról leírta, hogy a Kormány valóban hatékony segítsége ( kötvény átvállalása, szennyvíztelep rekonstrukció, rezsicsökkentés stb ) ellenére is veszteségesen és pazarlóan gazdálkodik, ezért kellet cselekvési tervet készíteni .
Mit épített ez a tehetségtelen , mutyizó bagázs ? Fel tudja sorolni az olvasó ? Majd 500 millió Ft-ot költöttel el úgy, hogy látszatja nincs ! Hol a pénz ? Kiknek a zsebében ? A kiváló fűtésszerelő Árpilla szaktudásával vagy a mutyi révén tömi a zsebét ? Hol a pénz ?
Tudják , elolvastam a Füzesabonyi Hírmondó legutóbbi számát. Hihetetlen csúsztatások, hazugságok és szánalmas magyarázkodások gyűjteménye .
Picit lássuk, miről is beszélek:
Betettek a lapba egy mellékletet, hogy hány száz milliót kap a város a szennyvíztelep rekonstrukciójára, úgy tüntetve ezt fel, mintha Ájtatos bandájának bármi köze lenne hozzá. Aki ismeri a helyzetet az tudja, hogy az EU-s előírások miatt a Kormány valamennyi, az előírásoknak nem megfelelő ( szaknyelven : túlterhelt ) szennyvíztelep rekonstrukcióját elvégzi. A dokumentációt a Hm.-i Vízmű készítette el, Ájtatosnak és bandájának köze nem volt hozzá azon kívül, hogy megszavazták . A városnak ( és még sok városnak az országban pl. Eger ) egy fillérjébe sem kerül...
Sipos - Nyitrai - Ájtatos egy képen a legnagyobb egyetértésben. Már fentebb leírtam....
Ájtatos összefoglalója a város elmúlt 25 évéről. Érdemes végigolvasni és a kérdést feltenni: mit csinált ebből ez a szánalmasság ? Mit épített ? Mi fűződik a nevéhez ? Már a szennyen és a mutyin kívül ? dr. Bocsi ? Igen, alap infrastruktúra, gáz stb . Dr. Pásztor ? Igen, sportcsarnok, Eü. központ stb . Laminé ? Igen , közpark, Szabadság út, parkolók stb. No de mit csinált ez a szánalmas és hazug Ájtatos? Elmutyizott, eltüntetett majd fél milliárdot nyom nélkül ! Betemette az uszodát majd 50 milliós kárt okozva a városnak ! stb...
De úgy látszik itt a vég . Még van pénz, még tudnak nyomtatni, hazudozni, még lesz Pillafesztivál .... De már itt a vég.....
Én ugyan nem szavaztam rájuk....
.
Kedves Fürkésző!
VálaszTörlésRégi olvasótok vagyok, és bevallom, hogy erős balos kötődésem van, az ÖFÉ-re mégsem fogok még egyszer szavazni. Sajnos egyszer már elkövettem ezt a hibát. Pedig tudhattam volna.!
A Gulyás országgyűlési képviselő volt négy évig. Mi tagadás én is megszavaztam a jelölését. Aztán, amikor leköszönt, kilépett a pártból, abból a pártból, aminek olyan sokat köszönhetett. Azt mondta, most már nincs miért fizetni a párttag díjat. Ezt még rajta kívül senki se tette meg közülünk.
De ez még nem elég, hogy a sajátjait nem segíti, elhajtja, folyton azoknak a s.....be van, akiket olyan nagyon gyűlölt és szidott korábban.
Hát milyen ember ez? Mindenre képes?
Ennek a fenyegetésnek öfeszaga van!
VálaszTörlésMár láttuk, hogy ezeket alulmúlni nem lehet, ezek mindenre képesek.
Én a magam részéről csak arra fogok szavazni, aki elszámoltatást csinál.
Ne tudjanak ezek a tolvajok a mi fél milliárdunkon gazdagodni.
Ki ez az idióta???
VálaszTörlésRöhögnöm kell!!!
Az a kérdés, hogy a kövérek, vagy a tolvajok vezessék a várost??????????????
Nem lehet kérdés. És nemcsak azért, mert már én is szép kis sörhast növesztettem (he-he-he)
Takarodjanak a tolvajok!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ha választok én azt választom, aki építeni akar nem azt aki csak ellopja a közösség pénzét ! Elszámoltatást!
VálaszTörlésNekem nem volt szimpatikus az előző önkormányzat.
VálaszTörlésAz viszont, ahogy ez a Herman elárulta őket, meg a sleppje, végtelenül felháborít ! Az árulókat megvetem !
Milyen emberek ezek? Ez a Herman, a Bíró, a Balsai, Farkas meg a többi hogyan veszi a bátorságot hogy kiáll az emberek elé?
Nekem nem volt a Laminé szimpatikus, de ahogy le akarták járatni őt is meg a többieket, az visszataszító volt. Én mindig is az MSZP-re szavaztam, de a Gulyás meg a Wencel dolgai nálam is kiverték a biztosítékot és soha nem fogok rájuk szavazni többet. Ha meg Laminé, Kotán meg Atkári indul rájuk szavazok, mert csak ők nem loptak és legalább dolgoztak és látszik is az eredménye. Most meg szégyen ami itt van.
Én baloldali voltam, most is oda szavaztam de ezt le kellet írnom, mert már megint kezdődik a mocskos kampány, amiből elegem van! Engem nem érdekel,hogy ki minek mondja magát de megismertem őket és nekem ne hazudozzon senki!
Wencel már valóban érzi, itt a vége. A szennykrónikájában is csak mentegetőzik, magyarázkodik ,hazudik. Persze most már tagadja, Ő ezt se, meg azt se szavazta meg! A beijedt szófosónak mondanám, minden megvan a felvételeken. Nyugodtan nyugtalankodjon! Eljön a számonkérés ideje.
VálaszTörlés:)
TörlésAzt hallottam, megint lesz valami ÖFEFEsztivál? Extrém tánc,öregasszonykórus, meg főttkukorica evő verseny az Orgona és Szent Imre útiaknak? De nevezhetnek a klezmerészebbek is! Ugyan menyibe kerül ez már megint a városnak? A tavalyi "Egszség-ÖFE mutyi fesztivál" állitólag 4 millióba került? Azt mondták a "szinvonal" borzalmas volt! Állitólag volt fekete-kisvonat is? Ha idén is lesz ez a "minekez", ugyan honnan lesz rá pénz? Ugyanis, a civil szervezeteknek a költségvetésben egy fillér sincs! Azaz hogy , kivéve a Gyevi bírókat, azÖFÉT meg a Kert Barátok 9 millióját? Meg kellene tán nézni a számlájukat?
VálaszTörlésTE kis kíváncsi!Előbb tájékozódj rendesen,mielőtt baromságokat írsz!A kertbarátok nem 9 hanem 10 milliót kaptak VOLNA,amit egy LIEDER pályázaton nyertek kulturális rendezvény megrendezésére kaptak VOLNA.De mivel egybe akarták tenni az ÖFE fesztivállal Így köszönik nem kérik!!!Úgyhogy ez a Jó kis város megint szegényebb lett 10 Millióval,amit az Államnak így megspóroltak!
TörlésCsak az a kérdés, hogy mennyit emel fel Árpilla a hangosításért?
TörlésMindenki ingyen lép fel, csak a hangosítás 300 ezer?
Bocsi, névtelen!
TörlésAz ország lett gazdagabb 10 millióval, mivel nem költötték a semmirevaló öfe politikai kampányára.
Tisztelet a kertbarátoknak!
Tudja valaki, hogy a Kertbarbárok hol voltak Május 1.-én? Egy darab nem vollt kint belőlük! Az is lehet, feloszlottak?
VálaszTörlésA kertbarátok nem oszlottak fel és nem is fognak!A könyék településein vannak pályázati pénzekből rendezett nívós kulturális és gasztronómiai események (politika mentes) amin részt vesznek.Ráadásul ott még szívesen is látják Őket!!
TörlésÁpolták kertjeiket.
TörlésGulyás az aug 20-i kétnapos ünnepségre való milliókat is azért mondta fel, mert nem lehetett a szeptemberi öfesztiválra költeni.
TörlésHa meg nem adják a pénzt, kampányra, akkor nem is kell.
Mulasson a nép, meg gasztronómia? Ilyen marhaságokra ők nem költenek.
A nap (május 1.) diszkrét bája egyben a legröhejesebb jelenete az volt amikor a sunyi Sipos, meg Árpilla, Sós Tomi Dr. (vagy nem Dr.)-al - a betemetett uszodánál - fűzfát ültetett. Pontosabban egy már elültetett fűzfát meglocsolt! Hiába no! Nekik már nem maradt üres lyuk!
VálaszTörlésHát ezeket megnéztem volna! Nem vette fel véletlenül a tévé?
TörlésAz volt a baj, hogy Gulyás meg Árpilla mindenkit hülyének néz, és mindenkinek hazudik. Nálunk ez nem jött be.
TörlésMost majd gondolom, hogy zsebből adják össze az öfe fesztivál árát.
A kérdés csak az, hogy kinek a zsebéből? A sajátjukból, vagy a mienkből?
Én láttam őket és röhögtem!
TörlésHa Sós elvtárs tudná, hogy ezek eladták őt is meg a csapatát is, kilóra, sírva fakadt volna.
De előbb-utóbb valaki majd felhomályosítja...
Tisztújítás volt hétfőn a Fideszben.
VálaszTörlésAz elnök Molnár Richárd lett, az alelnök maradt Szamosi Úr és Buktáné.
Laci és Jancsi a két legfőbb anyagi támogató továbbra is a háttérben maradnak, de befolyásuk tovább nőtt és áldásukat adták az új elnökre.
A polgármester jelölt személyéről most még nem született döntés. Szóba került a már közszájon forgó Csaba és a Nyitrai szűkebb köréhez tartozó egri képviselő, a fiatal Lombecki neve is aki a vállalkozók igényeinek megfelelően vezetné a várost.
Egy tag felvetette, hogy működjenek együtt a Jobbikkal, de ezt nagy többséggel elvetették.
Végül is mindenki egyetértett abban, hogy az mondja meg ki lesz a polgármester, aki a legtöbb pénzt tolta a kampányba.
Pénz beszél, kutya ugat!
A Lombecki gyerek szerintem jó ötlet. Ami itt van, ide egy külsős kellene már végre!
TörlésHa meg még a vállalkozóknak is jó...
Igen, a következő választás egyetlen előzőhöz se fog hasonlítani, erről sokáig fognak beszélni az biztos!
VálaszTörlésHiába gondolod azt, hogy ez csak üres fenyegetés mert nem az.
Mert nem csak papíralapú, hanem hatékony elektronikus médiaformátumokban is működni fogunk ezért dolgozunk biztonságos külföldi szerverekről. Utolérhetetlenek, felderíthetetlenek vagyunk!
Ezért alakítottuk meg a Nemzetet Építő Mozgalmat.
Egy biztos, Tóth és a felesége számára nincs kegyelem!
Áruld már el, Flipperöcsi, hogy miért utálod ezeket annyira!
TörlésFélre ne értsd, nekem se a spanom egyik se, de úgy gondolom, te tudsz valamit, amit mi nem.
Érdekelne!
Kik vagytok, haver? Érdekelne a Nemzetet Építő Mozgalom, ha az egy tisztességes banda, és nem kirúgott tolvajokból és besúgókból áll.
TörlésLehet hozzátok csatlakozni?
Ilyen az, amikor az ember a trombita rosszabbik végére áll. :)))
TörlésÉn nem vagyok se vörös, se narancssárga, se semmi más szín (legfeljebb zöld-fülű), nem is voltam soha.
VálaszTörlésAzt viszont jól láttam, hogy ki dolgozott a városért és ki volt az akinek csak a lopáson járt az esze.
Szerintem az lenne jó, ha végre már olyan csapat vezetné a várost, akiknek nem a pártközpont mondaná meg a f5rankót. Olyan, akik nem oda sz@rnak, ahonnan esznek. Olyan, akikbe szorult némi becsület és nem árulják el, rágalmazzák a sajátjaikat.
Magyarán: akik végre már értünk dolgoznak.
Én, a magam részéről a Mocskos Nyolcakat nem szeretném az önkormányzatban látni. Arra a pártra se szavazok többet, amelyik ezeket felkarolja.
Fejlődjön, épüljön, szépüljön végre a városunk. Legyen újra olyan polgármesterünk, aki dolgozik értünk, és meg is tud szólalni, ha az kell. Mert néha az is kell!