2014. október 13., hétfő

Füzesabony választott

Lezárult a választás.
A város meggyőző  fölénnyel  szavazott bizalmat Nagy Csaba független jelöltnek.
A város érdeke azt kívánja, hogy a megválasztott polgármesternek és testületnek adjuk meg azt a bizalmat, ami mindenképpen kijár. Előítéletek és fenntartások nélkül.
Mindenkinek le kell vonnia a tanulságot az eredményekből, a nyerteseknek és veszteseknek egyaránt. Füzesabony választott és ez megszabja az elkövetkező öt év történéseit.

A Fürkésző gratulál Nagy Csaba polgármesternek  és a megválasztott képviselőknek.

17 megjegyzés:

  1. „Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni”

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok Nagy Csabának és az új testület megválasztott tagjainak! Füzesabony várja az elkövetkezendő öt év történéseit! Reméljük, hogy az ígéretekhez hűen megindul a fejlődés itt is!

    VálaszTörlés
  3. Sajnos a közöny jellemezte ezt a választást. A jogosultak fele sem ment el. Bezzeg azok mind ott voltak, akiknek 3 kereszt volt az aláírásuk. Sok értelme nem volt megvenni sem a cigókat, mert nem kevesen ész nélkül ikszelgettek. Mostantól Gyöngyös átvette a vörös szégyenfolt szerepét a megye térképén Abonytól. Ott is elkövette azt a hibát a jobboldal, mint 4 éve Abony. Együtt 3-szor annyi szavazatot szereztek, mégis a nevető bolsevik futott be.Ránézésre jól néz ki az önkormányzat, de akiket ismerek közülük, semmi közük a jobboldali értékekhez.Talán a maradék kettőnek van. Bíró Imi ránézve a Fideszesekre, most biztos megbánta, hogy beleállt 4 éve Laminébe. Remélhetőleg a központi Fidesz beléjük neveli az évek alatt majd a jobboldaliságot. A lényegi döntések úgyis ott születnek majd. A többség meg lesz a döntések végrehajtásához. Érdekes lesz a komcsi Sipi szerepe, aki függetlenként besunnyogott. Azután, hogy telesírta a megyét, a Fideszt szidva, hogy állnak majd hozzá. Trójai faló lesz, vagy ő már a Wenczel paktum része. A templomkertben szépen besimult a Fideszesek közé, az biztos. A legnagyobb vesztes Wenczel, aki biztos volt a dolgában, aztán addig kavart amíg senki nem került be közülük. Szerencsére! Igaz csupa alkalmatlant indítottak. Most már csak az elcseszett újságja maradt, hogy kiélhesse a magamutogatását. A Lokálpatriótáknak úgy látszik kevés volt, hogy itt rávilágítottak az igazságokra. Ezt kevesen olvassák. Nekik pénzük sincs olyan kampányra, mint a Fidesznek, ami meg kell hagyni lehengerlő volt. Az abonyi nép többsége meg megetethető bármivel, mint 4 éve kiderült.Mindenesetre a komcsik után csak jobb jöhet. Reméljük Oroján tartja az ígéreteit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tévedsz Barátom!
      Orojánnál rosszabb nincs, nem is lehet.
      De, majd meglátod magad is.

      Törlés
  4. Hurrá! Végre cöfe mentes önkormányzat! Sipos egy kis szépséghiba, de legfeljebb Balsaira számíthat a keresztbe tevésben. Laminét sajnálom, de ekkora ellenszélben esélye sem volt. Azért több szavazatra számítottam esetében. Wenczel már sikerről nyilatkozott!!!! :))))) Azért csak kiismerte Füzesabony nagyobb része.

    VálaszTörlés
  5. A választók szava szent,köszönöm azoknak a bizalmat akik ránk szavaztak!Köszönet az aktivistáknak,a családjainknak!Gratulálok a megválasztott polgármesternek,a testületnek!Egészséget,kitartást és sok sikert az elkövetkezendő öt évhez!

    VálaszTörlés
  6. Wenczel minek nyilatkozik? Ő már egy senki. Eddig is az volt, de már papírja is van róla. Egyetlen eredménye, hogy cselédjei segítségével kicsinálta Laminét. Egy jó tanács az új testületnek: Az öfekommunistákat ne engedjék még a külső bizottságokba se, mert mindenhonnan képesek bomlasztani!

    VálaszTörlés
  7. Kisnyugdíjasoktóber 13, 2014

    Sok a szegény ember Füzesabonyban. 20 ezer forint nekem is sok pénz. Ha a férjem 20 ezer forintját is hozzászámolom, az már nem kevés pénz kettőnknek. Komoly kis nyugdíj kiegészítés. Így gondolta ezt mindenki az utcánkban. Évikét persze, én is sajnálom, de pénz beszél...

    VálaszTörlés
  8. Laminé és Tóthné esetében is sokkal több szavazatra számítottam. Hiába, sok itt a birka. A Jobbik tavasszal nyert Füzesabonyban. A Tüske azonban célba talált alaposan. Az egy év alatt kapott 19 milliós uniós pénz, sok embernek egy élet munkájával jön össze. Ez bizony százakat irritálhatott és fordított el a Jobbiktól. Bár inkább azt vártam, Laminé lesz az alternatívájuk, nem pont Nagy Csaba. Laminén nem nagyon találtak fogást, csak szajkózták, hogy bírósági ügye van. Ezzel azt is elhitették, hogy bűnös. Ez bevált 4 éve a bolsiknak is, csak fel kellett melegíteni a témát.

    VálaszTörlés
  9. Hazudnak éjjel, hazudnak nappal!
    Undorító, amit a TV csinál, azt hiszik mindent megtehetnek?
    Persze megy a magyarázkodás ezerrel.
    "Október 12-én délután az önkormányzati választásról készítettünk riportokat, amikor odajött hozzánk egy fiatalember, hogy ő most szavazott és nyilatkozni akar.Számomra ismeretlen volt, nem tudtam semmit a családjáról.A voksolás állampolgári jog ugyan,de felelősséggel is jár, ugyanúgy mint a médiában való szereplés.. Ezt egy felnőtt embernek különösen most a közösségi internet korában illene tudnia. Mi nem akartunk megalázni senkit, csupán görbetükröt kívántunk állítani, hogy vannak ilyen választók is, akik döntenek egy közösség életéről. Ez a demokrácia,mindenkinek felelősséget kell(ene) vállalnia a szavaiért és a tetteiért. Esetlegesen úgy is, hogy nevetségessé válik az adott közösségben. A videót egyébként eltávolítottuk a YOUTUBE-ról."
    Erre két óra múlva mi van?
    https://www.youtube.com/watch?v=aLKgfuJK4ZQ
    Egyetértek a Fürkészővel.
    Inkább elgondolkodtató, szomorú mint vicces. Az anyag nem a nyilatkozókat minősíti....

    VálaszTörlés
  10. A vállalkozók nyertek, szerintem nem is keveset. Legalább 10 milliót tettek bele a kampányba, amit megtérülni várnak. A szocik is erősen megtámogatták az új fideszes önkormányzatot. Köszönhetően Árpillának, aki viszont ennek eredményeképpen bukott. Meglátjuk, hogy mit profitál mindebből az MSZP? Vagy kinyírják őket is, mint Árpillát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kinyírják, vagy integrálják...

      Törlés
    2. Én szégyelltemoktóber 17, 2014

      A mocskolódás a politikában sosem múlik el nyomtalanul. Megjelenik a hétköznapi életben is. Remek példa erre a két füzesabonyi fiú esete. A riporter és a szerkesztő azt gondolták, hogy őket is lehet ugyanúgy cikizni, mint a jelölteket. Mert valljuk be, azokat aztán nem kímélték. Úgy gondolták, hogy jó buli beléjük rugdosni, lejáratni, cikizni őket. Aztán úgy gondolták, hogy a hétköznapi választópolgárt is ugyanúgy lehet vegzálni, cikizni.
      Maholnap ez lesz a hétköznapi kommunikációs stílus Abonyban? Rúgnak a másikba, amikor csak lehet, köpködnek mindenkire majd a sötétből? Névtelenül persze, ahogy illik... Mert milyen mulatságos mindenki mást cikizni, vagy névtelenül szurkálni!
      Gratulálok Editke, remélem örülsz a tévéd országosan szerzett hírnevének. Én reszkettem az idegességtől, amikor egy székesfehérvári ismerősöm hívott, hogy látta a felvételt.
      Muszáj lejáratni mindenkit? A szülővárosunkat?
      A tulajdonosnak le kellene vonni a konzekvenciát!

      Törlés
    3. Csak két kommentet másolok be a videó alól!
      Farkas András
      2 napja

      "Tudja egyébként, hogy ki a 31(!) képviselőjelölt és a négy polgármesterjelölt?" Na ez mindent megmutat a kérdező aljasságáról és görcsös szándékáról, hogy ebből a szituból valami nagyon vicceset hozzon ki. Rengeteg embert megkérdeztek, majd ezt a két szerencsétlent külön mutogatják. Ennyit az újságírói etikáról. Pitiáner módon alázza a riportalanyát, ennél "viccesebb" csak az lett volna, ha mondjuk egy kerekesszékes szavazót legurít a lépcsőn...


      Baaaalukaaaa
      2 napja

      A srác nem zárcsökkentést akart mondani, csak megbotlott a nyelve. A taposnivaló féreg riporter picsa akart egy ilyen kis jelentéktelen semmiből elefántot csinálni, és próbálta úgy eladni, mintha ez olyan kurva vicces lenne, és szándékosan rosszul ismételte vissza.
      A sok hülye meg harap rá, és szörnyűlködik a megszólítottakon. A videó készítője sokkal undorítóbb, és vélhetően butább is, mint a megszólítottak. Szánalmas, hogy figyelnek rá az emberek.
      Na, ez az emberek véleménye!

      Törlés
  11. És az ilyeneknek még helyük van a füzesabonyi véleményformáló médiában???????
    Meddig még??????????

    VálaszTörlés
  12. Hova sülyedt ez a városi TV? Remélem kirugják Őket mindenestül. A szihalmi, vagy a mezőtárkányi polgármester biztosan befogadja őket!

    VálaszTörlés
  13. A cikiző csaj nem tud leállni. DDD

    VálaszTörlés

Komment: