Kitört a kampány. Eddig egyetlen pozitív oldala van a választásnak, mégpedig az, hogy a hazug és a város vagyonát eltékozló szégyenfolt, Gulyás végre eltakarodik. Aztán hogy vele együtt takarodik e el az ÖFE-banda, csak a választókon múlik.
Eddig a kampány igazából csalódás. A nagy pártoknak - a Jobbik kivételével - nincs polgármester jelöltjük. Nincs olyan nyíltan MSZP-s helyi szocialista, aki vállalná a megmérettetést. Egyáltalán hova tünt a "vörös" Füzesabonyból az MSZP ? De nincs olyan helyi Fidesz-es sem, aki vállalná a polgármesteri megmérettetést! Igaz, már Füzesabonyban Fidesz sincs 4 éve, csak a hatalomért, a koncért marakodó SZDSZ-es, besúgó és volt munkásőr. Most pedig megjelent a színen a VÁLLALKOZÓ , aki augusztus 20-án itatta a népet és dícsérte, ajánlgatta saját jelöltjét. Bizonyára nem ingyen, de tudjuk, van az a pénz.... Ide süllyesztették Füzesabonyban azt a FIDESZ-t, amely 2006-ban , az akkori tagságával elsöprő győzelmet aratott. Igaz, azok lokálpatriótaként a városért akartak dolgozni és a munkájuk eredménye látványos volt. Csak a munkásember nem számol az aknamunkával , a patkányokkal, akik most saját magukat falják fel....
No de vissza a kampányra. A baloldal nem csak az MSZP-ből áll, a DK , az LMP sem állít jelöltet. Az ÖFE sikerrel hitette el a várossal, hogy ők a baloldal, a baloldal pedig rájuk hagyta. Mára kiderült, hogy az ÖFE csak egy pénzéhes, leszerepelt banda, akik az ölükbe hullott 800 milló forintot ( ez kb 100 db füzesabonyi lakóház átlagos értéke ! ) úgy tapsolták el, nyúlták le és tüntették el, hogy nyoma sincs. Orruknál fogva vezették a tisztességes baloldali embereket. Nem véletlenül határolódik el tőlük a valódi baloldal. Hogy a tisztességes szocialista gondolkodású emberek mit gondolnak erről, nem tudom.
Láthattuk azt az összefonódást, paktumot - legjobb példája a Sipos alpolgármester volt - ami az öfe-banda és a fideszdsz között létrejött. A paktum él, a fideszdsz a belső marakodások okán nem tudott polgármester jelöltet állítani, az öfe-banda sem. Ez jó hír a városnak.
Szóval úgy tűnik, tele vagyunk alapvetően jó hírekkel. A Laminét és a várost eláruló 8 hitvány közül egy sem kap pártlogót - ez mindenképpen a politikai pártok döntéshozóinak bölcsességét mutatja és előrelátását, hiszen az áruló az mindig eladó, egy tál lencséért az anyját is.... Persze a Jobbik-ot is eláruló Balsai már a facebookon bejelentette indulását, most éppen független , kérdés , van e aki még nem ismeri?
Polgármester jelöltekkel alapvetően jól állunk.
Van egy közismerten JOBBIK-os hölgy jelöltünk , Tóthné Veres Noémi , aki személy szerint rendben van. Gazdálkodó férj, pedagógus feleség . Képviselőként ugyan nagyon egyedül volt, de legalább akart. Gulyás lealázta ahol tudta, jobbikosként Balsai, Kádas az első perctől cserbenhagyta, elárulta. Igazából programját nem ismerjük, csak az általánosságokat. Hogy polgármesterként a Jobbik programját megvalósítva mit tesz a várossal , azt majd a szavazatok eldöntik.
A függetlenként induló Nagy Csaba is személyében alapvetően rendben van. Szomorúan árnyalja a képet a mögötte hangosan tülekedő un. " vállalkozók" csapata, akik nyíltan hirdetik, hogy akkor jön el számukra a kánaán, ha Csaba lesz a polgármester. Ne csodálkozzunk, hogy a harácsoló és pénzéhes ÖFE is mellette kampányol, érdekes színfoltként létrehozva a fideszdsz - öfe nagykoalíciót, ami unikum országosan is. Mindez foltként vetődik Nagy Csabára. Az összeborulás jó tanulság a polgári értékeket valló embereknek, de a baloldali értékeket valló embereknek is , világosan megmutatva azt a négy évvel előtti undorító, lejárati kampányt, ami Laminé megbuktatásához vezetett. Rámutat arra, hogy az ÖFE se nem baloldali, sem nem az MSZP és hogy a fideszdsz nem a FIDESZ. Az emberek befolyásolhatók és egy ideig hisznek a hazugságoknak. Kérdés, hogy Nagy Csaba tudja e, érzi e hogy csak báb, akit a legelső alkalommal félresöpörnek. Laminét belülről buktatták meg a Fideszbe beférkőzött gátlástalan pénzsóvárok, milyen eszköze lesz a "független " Nagy Csabának? És mi lesz az itt élőkkel ? Gulyás alatt láthattuk, hogy tűnik el 800 millió . Mi lesz itt egy báb polgármester alatta akiről már szinte nyiltan beszélik hogy azt kell csinálnia amit Gondos ( aki korrupció gyanúval megbukott mint megyei alelnök, megbukott mint füzesabonyi fideszelnök ) mond, illetve amire az "önzetlen" vállalkozók vezetik???
A Lokálpatrióták jelöltje Laminé Antal Éva óvónő. Laminé tapasztalata vitathatatlan, ahogy négy éves polgármesterségének eredményei is. Ellenszélben, a belső árulóktól támadva sem valósított meg annyi fejlesztést senki , mit ő. És 800 milliót hagyott a városnak ! A mögötte álló Lokálpatriótákkal együtt már bizonyított. Nem csak mint politikus, mint erős egyéniség is . Tegye fel magának a kérdést a nyájas olvasó, hányan bírtak volna ki annyi árulást, aljas támadást és mocskolódást, mint ő. Az a Herman árulta el leginkább, akit ő segített az ogy. képviselői székhez. Azok árulták el, akik neki köszönhették az önkormányzati képviselői helyüket és akik - ha mellette maradnak- most joggal lehetnének büszkék a város fejlesztésére. Elárulták a konc reményében. Meghurcolták a rendőrség, az ügyészség előtt és kreált, hamis vádakkal bíróság elé citálták, ami természetesen minden vádat ejtett. Ha bűnös, már összeomlott volna. Ha bűnös, már elitélték volna. De mivel csak annyi bűne volt, hogy Füzesabony fejlődését , az itt élőket szerette volna segíteni, nem volt félni valója és erősebben jött ki a támadásokból, mint valaha. És Füzesabony visszavárja. Sokan érzik, hogy becsapták őket, hittek a mocskos lejáratásoknak, a hazugságoknak és szégyenlik magukat miatta. És elégtételt szeretnének adni Laminénak mindazokért a hitvány rágalmakért amit rászórtak a "kampányguruk".
Szóval jön a kampány finise. Négy éve is mocskos volt a kampány, most is azt terveznek egyesek, hiszen a mocskolódó kampány "nyerő" lehet. Sztálin mondta régen, hogy addig kell dobálni a sarat egy becsületes emberre, amíg valami ráragad. Négy éve láttuk, hogy a mocskolódó kampány csak arra volt jó, hogy a tehetségtelen és gátlástalanul hazudozó Gulyást visszasegítse . Gulyás olvasatlanul irathegyeket küldött a rendőrségnek , hátha találnak valami terhelőt Laminéra és a Lokálpatriótákra - eredménytelenül, nem volt mit találni. Baloldali emberek szavaztak Gulyásra, azt hitték ő is baloldali. Mára láthatják mekkorát tévedtek, Gulyást, Wenczelt és az ÖFE -bagázst csak a zsebe megtömése érdekelte, tojtak , tojnak ők a baloldali értékekre, a városra. A szétesett baloldalt ők árulták el először és álltak a zsebük oldalára. Nézzen szét a városon az, akinek kétsége van. Azt mondják, a mocskolódás élére megint, mint négy éve is, a fideszdsz állt. Azt mondják, egy Oroján nevű hatvani "szakmunkás" a mocskolódó kampány atyja . Mivel emberük kevés, pénzük sok, ezért már nyomulnak az interneten, a facebookon, lejárató ujságokat adnak ki és mocskolódnak, mocskolódnak, mocskolódnak. Mindezt persze úgy, hogy lehetőleg ne essen folt a "logón". Hiszen a hatvani kiadó KFT-t kihez is lehetni kötni?
Nos, ne legyünk naívak, bejöhet. Az emberi természet már csak ilyen. Az aljasságra, rosszindulatra lehet számítani. Négy éve bejött. Amikor a mocskolódó falragaszokat ragasztgató , a füzesabonyi helyzetet , szereplőket nem ismerő , "importált " lelkes, megtévesztett FIDELITAS-os fiatalok, ( még szinte gyerekek) a bíróság előtt leverten ismerték be, hogy kitől kapták a mocskolódó plakátokat, hogyan kerültek Füzesabonyba, ki és hogyan szállította , szervezet őket, még a jegyzőkönyv fehér papírja is elsápadt. Mikor a bíró feltette a kérdést, induljon e a felelősségre vonó eljárás, a rágalmakat elszenvedő Laminé (helyesen) a gyerekek érdekét nézte mikor elállt a pertől , és nem az őket felbujtók gátlástalanságát. Ezek a lelkes, félrevezetett fiatalok talán tanultak a leckéből.
Kérdés, Füzesabony felnőtt, tisztességes lakossága tanult e ? Felismerik e az itt élők, hogy nem jobb vagy baloldal, hanem a város jövője a tét...
Szóval a "humorosan" mocskolódó facebook bejegyzések, ujságok, szórólapok mögött aljas, pénz és hataloméhes emberek állnak. Akinek nem Füzesabony fejlődése , az itt élők a fontosak, hanem a hatalom és a pénz.
Az okos ember felteszi a kérdést, amikor így, kampányidőben találkozik a lejáratással: Cui prodest? Kinek az érdekében ? Kinek az érdekét szolgálja a mocskolódás, a lejáratás? És akinek az érdekében ilyen nemtelen, aljas eszközökkel "kampányolnak", az méltó e egy város vezetésére? Hiszen éppen rá vet foltot, saját magát mocskolja be az, aki ilyen nemtelen eszközökkel él. Mit várhat tőle az egyszerű ember?
A Fürkésző azt kéri, tegyék fel maguknak ezt a kérdést . És ha jó választ adnak rá, akkor már tudják, azt is, kire szavazzanak. Mert ha az aljasság, a mocsok teret nyer, mi lesz itt? Lesz e holnap ? És milyen lesz ?
Csörög a telefon, közvélemény kutatás. Ismeri e a jelöltet, mi a véleménye, mit gondol, stb. Jól összeállított kérdéssor, kíváncsiságból végighallgattam. A kérdésekből nyilvánvaló volt a megbízó. Választás van, mérnek, latolgatják az esélyeket. Tessék mondani, nem előbb kellett volna ? Mondjuk jelöltállítás előtt ? Nem ráerőltetni valakit a csapatra, erővel , semmibe se nézni a helyieket. "Hogy ki a zsidó , én mondom meg ! " - mondta Göbbels ." Hogy ki indul a választáson én mondom meg !" - mondja a nagy ember, aki néhány hónapja még körbeudvarolta a tagságot. Bejutott, el lehet takarodni. És az addig még lelkesen a közös jelöltekért szervezkedő gyenge jellem behúzza fülét , farkát... A hála nem politikai kategória. Mindig lesz új balek. A " Hasznos hülyékre szükség van !" - mondta Lenin, és ezt a maga bőrén tapasztalta meg sok ember . Divat lett kihasználni az embereket, "hasznos hülyének" nézni a valamely politikai elvek mellett kiálló, abban hívő egyszerű embert. Igaz ez bal és jobboldalra egyaránt.
Talán most jött el az ideje annak, hogy elgondolkodjunk ezen. Talán lesz "civil kurázsi". Talán.
Október 12-én meglátjuk.
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Elkezdődött !!!
VálaszTörlésA mocskos kampány,immáron nem a bolsik kizárólagos módszere.A kormánypárt a helyi jelöltjei bemutatkoztak,egy kivételesen undorító,gusztustalan sajtótermékbe csomagolva! Gratulálok a szerkesztőknek,a publicista úrnak,szépen fölmodták a tananyagot!Egyet bizton állíhatok, ezeknek az embereknek dunsztjuk nincsen Füzesabonyról!Ja,ma biztosan bukott FIDESZ négy tuti szavazót,nem mostanra,ÖRÖKRE!
Egy férfi van csak Füzesabonyban ! Igaz, az meg asszony ! DDD
VálaszTörlésSajnálom Nagy Csabát, hogy nevét adja egy ilyen mocskos kampányhoz. Ezek után, hogy is képzelheti bárki, hogy nem lesz báb?
VálaszTörlésA mocskolódó kampány szerintem lejárt lemez. Azt mocskolni, akit már meghurcoltak gusztustalan. Ráadásul kiderült hogy hazudtak. Ezzel csak Nagy Csaba lejáratja magát.
VálaszTörlésLaminéről mindenki tudja hogy csak áldozat volt. Tóthné meg rendes nő. A lejárató kampány visszaüt, Csabának jó lenne ezt abbahagyni mert őt mocskolja be. Engem ez undorít!
VálaszTörlésEgyet értek veled!!! Pedig szegény Csaba, úton útfélen, bizonygatja hogy nem vesz részt a mocskolódásba, és tessék itt van ez a Fideszes újság, tele HAZUGSÁGGAL és MOCSKOLÓDÁSSAL!!!!! Ezek szerint csak hozzájárult!!!! Remélem vissza felé sül el a rossz indulatuk!!!!!
TörlésAzt mondják Nagy Csaba aFIDESZ jelöltje. Van itt FIDESZ egyáltalán ?
VálaszTörlésNincs.
TörlésMinden kormányalakítás után szétverik a gyözök. DDD
Valóban, terror van a Fideszben és önkény. Úgy látszik ebből a pártból mindenkit kirúgnak, aki értük dolgozik. A helyi csoport megnyerte a fiszednek 2006-ban az önkormányzatot, 2010-ben az országgyűlésit. Kirúgták őket, hoztak újakat, hataloméhesebbeket. Elvesztették a 2010-es önkormányzatit, elvesztették (Fabonyban!) a 2014-es országgyűlésit. Őket is kirúgták, hoztak újakat még náluknál is hataloméhesebbeket. No majd ezek! Hogy ezek kik voltak eddig, és hová tartoztak - ne firtassuk. Csak annyit, hogy a jobb oldalra nem.
VálaszTörlésDe most már BP-n, Orbánéknak is betelt a pohár. Megunták az abonyi kavarást, a sok veszteséget, amit Hermannak és Nyitrainak köszönhettek.
Elküldték a selyemzsinórt.
Nyitrainak meg kell nyernie Füzesabonyt, vagy leváltják a választókerület éléről, és ezzel befejeződik a parlamenti pályafutása is. (Mekkora kár lenne:))
Így tehát nagy a tét.
Ezért a sok árulás, hazugság ígéret és fenyegetés. Meg akarják szerezni a bal oldali szavazatokat. Wenczel úgy adta el neki az Öfét, mint a baloldal egyetlen közös jelöltjét.
És a java csak most kezdődik: jönnek a rágalmak sárdobálás, mocskolódás. (Wenczelnek ez nagyon megy, de minden tisztességes embernek hányni kell már ettől.)
Csak akkor lehetnének biztosak az eredményben, ha egyedül indulnának. DDD
De ezt sajnos nem sikerült elérni. Félnek Tóthnétól és Laminétől. De nagyon. A központi és a helyi kampány is rájuk lesz kiélezve. Már el is kezdődött.
Remélem, hogy ennek a mocskolódásnak, amit 2010-ben indított el a Fidesz, a mostani választás véget vet mindörökre.
Szavazzunk a mocskolódók, rágalmazók, hazudozók, megtévesztők ELLEN!
Olyan önkormányzat kell, aki felül tud emelkedni a pártpolitikán és a városért dolgozik!
Igazad van Cipó.
VálaszTörlésÉn szocialista vagyok, voltam, leszek.
Ezek elárultak bennünket.
Vazze én meg fideszes voltam. De dögöljek meg ha mégegyszer pártra szavazok!
TörlésMajd a Kerecsendi - Erősítő kereszteződésben eldöntik mi legyen .
VálaszTörlésItt meg kuss legyen mert rögtön lekapcsolom az áramot! DDD
Most akkor baloldaliként kire szavazzak?
VálaszTörlésTegnap azt mondta Wenczel hogy Nagy Csabára.
Mondom neki hogy de hát ő a fidesz embere.
Azt mondja hogy a miénk.
Most meg itt olvasom hogy hülye vagyok.
Elgondolkodtam.
Tényleg hülye vagyok vagy csak annak néznek?
Most ez tényleg igaz?
VálaszTörlésÉn is kaptam ujságot.
VálaszTörlésKidobtam.
Egy szó sem igaz ebből amit leírtál Cipó!
VálaszTörlésCsaba már régóta fideszes,csak nem reklámozta .
Az MSZP is akarta de hozzánk jött és ő a jó jelölt. Csak azért írtuk függetlennek, mert így rászavaznak a szocik is és így biztosan bejut. A JOBBIK meg a lokálisok bekaphatják! Úgyse mered leadni!
Minket tájékozatlanokat felvilágosíthatnátok! Kik az említett vállalkozók, akik Nagy Csabát mozgatják? Melyek a lejárató oldalak a facebookon,? Valaki be tudná másolni ide a címét? Egyelőre még nincs nagy eredményük. Hozzám és ismerőseimhez nem jutottak el ilyenek, mint 4 éve az öfésektől.
VálaszTörlésHogy a szocialisták összeáljanak a fidesszel, soha nem hittem volna.
VálaszTörlésEz a megújulás?
Gulyásék szétloptak itt mindent, most meg összeállnak a fidesszel? A fideszeseket meg kirúgják és III/III-asok meg szdsz-esek a fidesz és egy kiskomcsit indítanak?
VálaszTörlésJön a JOBBIK és kisöpri mind!
Laminé dolgozott. Gusztustalan volt ahogy meghurcolták. Ez a Herman egy gusztustalan alak, ő szervezi állítólag a fidesz megyei kampányát.
VálaszTörlésA Jobbik készülhet, ők adják a többséget, ezek lejáratták a fideszt.
Abonyban meg győznek a Lokálpatrióták, mert ők az egyetlen tisztességes társaság. Laminé jó polgármester lesz, ők nem lopnak mint ezek.
A 800 millió ellopásáért azért valaki felelős !
Két nő egy báb ellen. A csajoknak legalább van gerincük...
VálaszTörlés( És Brutus mondá hogy nagyokra tört ! És Brutus bölcs, becsületes férfiú")
VálaszTörlésIgazmondó Gondos István , megbukott megyei közgyűlési elnök, megbukott fideszelnök mondta! Különösen a becsapott, kirúgott, elzavart fidesztagok , átvert aktivisták figyeljenek:
" A Füzesabonyi Fidesz semmiben sem egyezett meg az ÖFE-vel, és nem is tárgyalt. A választásokon semmiféle együttműködés nincs a két szervezet között. Az ezzel kapcsolatos összes hír hazugság. A Fidesz elítéli az elmúlt évek gyenge teljesítményét, és felelősnek tartja Füzesabony lemaradásáért a polgármestert, az ÖFE-t, mint szervezetet, és a gyűlöletkeltő ellenzéket is. Egyik ellenzéki szervezettel, így az ÖFE-vel sem tudunk elképzelni semmiféle együttműködést sem most, sem a jövőben."
HIGGYÜNK nekik Béláim, hiszen megint képviselő akar lenni és SZERET bennünnket!
Ja , ez meg a mi Pillánk:
VálaszTörlésWenczel Árpád, az egyesület elnöke kiemelte: azzal, hogy nem indítanak polgármester-jelöltet, arra szeretnék felhívni Füzesabony választópolgárainak figyelmét, hogy az ÖFE elítéli azokat a szélsőségeket, amelyeket az induló jelöltek közül a Jobbik és a Lokálpatrióták képviselnek, ezért a város és az itt élők érdekében ezúttal nem kíván szavazatot megosztani azzal a céllal, hogy Füzesabonynak olyan polgármestere lehessen, akinek az elképzelései sok ponton találkoznak az ÖFE és az ÖHME programjával.
Aki meg paktumot emleget az csúnya rossz !
"Reményeik szerint, amennyiben Nagy Csaba független polgármester mögött feláll októberben az ÖFE – ÖHME többségű testület, akkor ez garancia lesz egy továbbiakban is élhető, nyugodt és biztonságos kisváros működtetésére, ahol a még fokozottabb pályázati támogatások révén nőhet a fejlődés intenzitása. "
Szánalmas Gondos is ezzel a fenyegetőzéssel.
VálaszTörlésAkkor most pereljen Laminé meg a Lokálpatrióták is rágalmazásért, becsületsértésért, a jó hírnévhez való jog megsértéséért, pl; a "Tüske" című szennyben leírtak miatt???
Jobbikos voltam és szégyenlem amit csináltunk, és azt még inkább amit nem csináltunk.Mert mi ellen is alakult a Jobbik. Hiszitek vagy nem Laminé, és Kotán ellen. Én tudom mert ott voltam. De mit tett a jobbik, a gyűléseken szidták a lokálpatriótákat, a fideszeseket, és kommunistáztak. Kifelé pedig nagy kuss. Egy ilyen blogot sem mertek létrehozni, ettől össze sz ...a. volna a vezetés a gatyáját. Csak a terveket szőttük, hogy majd keményen. És mi lett belőle, semmi. Trafikmutyi erről egy szót se, a földmutyiról pláne nem abba a Tóth család nyakig benne. Haverok kifosztása ha földről van szó. Gulyás mutyiról egy hangot se. Persze lett közben az üldözött pártelnök üldözött felesége iskolaigazgató, nőtt a birtok. Miért is dolgoztak, és dolgoznak a jobbikosok a pártelnök politikai kapcsolati tőkéjének kialakításáért. Ezektől Laminéék sokkal tökösebbek.
VálaszTörlésOlvasom a facebookon a Gondost meg a Nagy Csabát. Ők tisztességesen kampányolnak.
VálaszTörlésGondost tudtam hogy milyen, de a Csaba most teljesen lejáratta magát előttem. Mindenki tud Abonyban a paktumról.
A Tüske után meg arról beszéni Csabának hogy tisztességesen kamoányolnak, na ez már képmutató pofátlanság....
Nem tudja valaki, hogy ki adta ki a TÜSKÉ-t ? Úgy tisztességesen?
VálaszTörlésNem a Gulyás idomította ezt a Gondost?
VálaszTörlésHa eddig valaki nem tudta volna hogy mutyi és paktum van a fidesz meg az ÖFE között, ez után biztos lehet benne.
VálaszTörlésTisztességről beszélnek a Tüskések? Pofátlanok.
A Tüske visszaszúrt. Fáj.
VálaszTörlésSzétverték a FIDESZT, megbuktatták Laminét, szétzavarták a tagságot. Felkarolták az árulókat , Bírót meg a többit. Most azokat is elzavarták a hatalomért, mert az kell és lemutyiztak a komcsi öfével .
VálaszTörlésMost meg mikor kiderül hazudoznak? Szégyelljék magukat !
Azér van az arcukon pofa...
VálaszTörlés