2014. január 7., kedd

Boldog Új Évet Füzesabony

Az utóbbi hónapokban  nem tudtam időt szakítani az írásra. Sokan kérdezték hogy mi történt. El voltam havazva. Most van egy kis szünet, nézzük mi újság Lacifalván. 
Ha visszatekintünk, a  legutóbbi bejegyzésemben leírtak óta nem sok minden változott.  Egy valami mégis. A Kormány intézkedése nyomán az önkormányzatok összes (!) adósságát konszolidálták.  A maradékot a 40% után. Nincs már egy fillér teher sem az előző önkormányzat előteremtette kötvénypénzen, fejlődhet a város. Illetve fejlődhetne, de erről később.
Amikor 2007-ben , a még Laminé vezette lokálpatrióta önkormányzat  a Gulyás által lepusztított, tönkretett város fejlesztéséhez 1 milliárd Ft kötvényt kibocsátott, az volt a cél - és ezt mind a Füzesabonyi Hírmondóban, mind a városi TV-ben Kotán úr többször is elmondta - hogy ezt a pénzt Eu-s pályázatokon megtöbbszörözzék , 10 %-os önerőként akár 10 milliárdos fejlesztéshez juttatva a várost.  Természetesen azt is elmondták, hogy az ájtatos Gulyás elherdálta városi vagyon, a lepusztult  infrastruktúra olyan fejlesztéseket is megkíván, amik az itt élők komfortérzetét növelik és saját erőből kell megvalósítani. Mintegy 200 milliót költöttek Laminéék a városra  a kötvényből és majd 600 milliós fejlesztés valósult meg, közte olyan beruházások mint az Eü központ fejlesztése, a Szabadság út, a közpark és játszótér, a temetői utak , hogy csak néhányat említsek.  Mind olyan beruházás, ami vonzóbbá teszi Füzesabonyt az itt élőknek és az ide látogatóknak.  
A "nyolcak"  vezette mocskos kampány , hajszállal bár, minimális támogatással juttatta a kontár és tehetségtelen  Gulyást újra  a polgármesteri székbe, méltatlanul, a város majd 3/4-e akaratának ellenére.  Elkezdődött újra a hitványság és mutyi korszaka. Legalább 50 milliós kár érte a várost az uszoda betemetésével, az örökölt kiegyensúlyozott gazdálkodás a múlté, megint ÖNHIKI-n könyörögnek , de ami a legtragikusabb, a mutyik nyomán az örökölt, és a város fejlődését szolgáló 800 millió lassan nyom nélkül eltűnik.... Ahogy Ájtatos alatt minden. Összenőtt ami összetartozott, Gulyás, Herman, Bíró ,Balsai  szépen megkötötték a paktumot, kéz kezet mos alapon,  ne is csodálkozzunk a százmilliók eltűnésén. Ne csodálkozzunk azon, ha Gulyás felelős gazdálkodása abban merül ki, hogy olcsón elherdálja a városi vagyont ( Lőtér ) és drágán vásárol.  Fejcsóválva olvastam a propagandakiadvánnyá züllesztett Hirmondóban Árpilla szánalmas magyarázkodását arról hogy ők mi mindent tettek.  Van képe belehazudni a szemünkbe? Az örökölt 800 millióból már alig van 400 millió és mi épült ?  Kedves olvasó ! Sorolja fel, hogy környezete mivel gazdagodott ?  Már fentebb is leírtam, hogy a  Lokálpatrióta Önkormányzat 200 millió kötvénypénz felhasználásával majd 600 milliónyi látványos, a közösséget nap mint nap szolgáló értéket hozott létre.  Erre Árpilla meg Ájtatos Laca szánalmas magyarázkodását, hazudozását  kell hallgatnunk !  
De térjünk vissza az önkormányzati adósság elengedéséhez.  Az előző önkormányzat a kötvény kibocsátásakor tisztában volt ezzel. Tudta és az önkormányzatban mindenki, aki tagja volt az akkori frakciónak. Bíró is tudta , a hazug áruló , Ájtatos paktumtársa és bizalmasa.  Emlékeznek hogy vonyított fogcsikorgatva ? Hogy hazudozott , csak azért hogy a jobboldali önkormonyzát és polgármester elbukjon a választáson ? És látják milyen szépen lepaktált Ájtatossa ? Milyen szépen nyalja a .....  Ugye Önök sem hallják érces hangján tiltakozni a lopások és mutyi ellen ? Ugye Önök sem hallják  a TV-ben nyilatkozgatni felháborodottan az ÖFE-bagázs tolvajtempója ellen. Bezzeg Laminéről hazudozni, a jobboldali önkormányzatot mocskolni, feljelentgetni, rágalmazni milyen vicsorgó  habzó szájjal tudta ?  Ez a kiváló jobboldali kutyapecér.....  Pofa alapállás - mondta a gazda  !
Aztán beül a városi Laci-TV-be a mi képmutató Ájtatosunk és egyfolytában hazudik. Ahogy a közmeghallgatáson.  Pislogva, ártatlan képpel.  Hogy gyorsan el kell költeni  a maradék pénzt, merthogy elveszik.  Hazudja. Hát persze hogy gyorsan el kell költeni. Amíg ott vannak. Elherdálni , elszórni, lenyúlni. Ahogy szokták.   
Ha az előző vezetés, a Lokálpatrióták bizalmat kapnak, már gyönyörű Fő utcánk lenne,  úszómedencénk, fejlődő városunk. Most ez van, amit látnak. Képmutató , hazug , ájtatos Lacánk, szóf@só , semmihez nem értő Árpillánk , paktum és mutyitársak bandája és egy meglopott , szétlopott város, ahonnan menekülnek a fiatalok.   Na de sebaj, majd jönnek az ózdi belgák....  Kösz Laca !

2014-ben választások lesznek.   Boldog Új Évet Füzesabony ! 

63 megjegyzés:

  1. Kedves Bíró Imre, Főokos pénzügyi szakértő! Mi van a kötvénnyel? A Laminé féle Önkormányzat eladósitotta a várost? Még az unokáid is nyögni foják az adósságot? Megmondom én, mert neked mostanában a hangodat se hallani! Az előző Önkormányzat /aminek Te is tagja voltál, de árulója lettél meg amúgy se szavaztál meg semmit/ 200 millióból 600 milliót fejlesztett, ugye nem kell felsorolnom, hogy miket. 800 milliót meg ott hagyott nektek, amiből már 300-at elherdáltatok. Meg még kb. 200 millió kamatbevételt, A többi 500 milliót meg éppen most készültök eltüntetni!? Ha nem lett volna ez a pénz, háromszor ment volna csődbe már a város. Ehez "garancia" volt ez az idióta árpilla! Jut eszembe 50 milliót meg betemettetek a földbe! Te is megszavaztad Imre? Tényleg igaza van Cipo Úrnak? Lepaktáltál ezekkel? Milyen jobboldali vagy Te? Milyen oldali vagy Te?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobboldali? Ugyan kérem! Ki hisz még ezeknek az oldaliságában?
      Én még emlékszem az Igazi Jobboldali Árpilla folyamatos árulásaira és hazugságaira?
      Mitől lenne jobboldali a Kutyás Imre? Attól, hogy lefeküdt Vasbundának? Attól, hogy az első nem balos önkormányzat árulója lett?
      Ezek indulnak minden oldalon!
      Szegény Füzesabony ezért nem tud elindulni felfelé.

      Törlés
  2. Árpilla megint hazudott, mint mindig, de most még aljas is volt. Azt mondta: az előző Önkormányzat nem fejezte be az általuk elkezdett uszodát! Melyik elkezdett uszodát? Füzesabonyban - az elmult 50 évben - csak egy tanuszoda volt elkezdve, sőt félig kész amit éppen Laminéék kezdtek el és éppen Árpilla temettette be! Normális ez? Mocskos, aljas, hazug!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemcsak hazudik, de nagyon fél is. Idén ősszel választások lesznek. És ne felejtsük el, hogy Árpilla hazugságaival, meg szóf@sásával tele van mindenkinek a ...padlás. Nagyon elegünk van már belőle! Itt az ideje, hogy takarodjon a közéletből.

      Törlés
  3. old shatterhandjanuár 08, 2014

    Bizottsági Elnökök éves értékelője! Márkus Róbert Zsolt, Oktatási Kulturális és Sport Bizottság Oktatás: saját maga fényezése,pedagógusok s@ggnyalása,innováció! Miközben a szülők más iskolákba viszik a gyerekeket! Szerencsére az egyház átvette az egyik iskolát! Na ez valóban (hagy irjam magyarul) új dolog. Kultura: 2-3 "teadélután", bocsánat teaház? Kb. 20 fő! résztvevő. Civil szervezetek! Támogatás 0 Ft!!! Ez aztán a pezsgő kulturális élet Füzesabonyban! Nem úgy mint pl. Szihalmon,Mezőtárkányban stb.! Sport: ?? Egy szó se ???

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Támogatás? Miből? Nem gondolja tán valaki, hogy azt a pénzt, amit zsebre is lehet tenni, majd támogatásra költik, vagy hasonló marhaságokra?
      Megmondta Bíró Imi már ezelőtt évekkel: "Csak az a fontos, hogy ne költsük el a pénzt!"

      Törlés
  4. telepi szavazójanuár 09, 2014

    Tisztelt képviselő Urak! Eddig mindig azt mondták, hogy a kötvény rossz, hogy az előző Önkormányzat 30 évre eladósitja a várost! Most akkor kik az idióta hozzánemértő barmok??? Wenczel Úr?? Bíró Úr?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosítsunk!január 09, 2014

      No meg Gulyás úr!!! DDD

      Törlés
  5. Na végre hogy itt vagy Cipó !

    VálaszTörlés
  6. A telepi közmeghallgatáson kaptak hideget meleget.
    Tolvaj banda.

    VálaszTörlés
  7. Jöjjön a jobb !január 09, 2014

    Az is érdekes ám, hogy nyíltan beszélik hogy a maradék pénzt is elszórják !
    Ez egy bűnöző banda, a legaljasabb mind közül. És ki mert ülni a TV-be.
    Remélem normálisak indulnak legközelebb, mert Abonynak annyi ha ezek a tolvajok megint oda ülhetnek.
    Remélem börtönt kapnak!!!!!

    VálaszTörlés
  8. Már azt hittük eltüntettek....

    VálaszTörlés
  9. Na végre hogy megjelentél!

    VálaszTörlés
  10. Miről beszél ez a Cipó?január 09, 2014

    Fejlesztésekről, ipartelepítésről tárgyaltak!!!!!!
    http://www.heol.hu/heves/kozelet/fejlesztesekrol-ipartelepitesrol-targyaltak-532249
    "Határoztak a Rákóczi úti volt ÉMÁSZ-épület, s a Szihalmi úti egykori varroda épületének megvásárlásáról. Ezt azért tartotta elengedhetetlennek a városvezetés, mert hosszú távú céljaik között első helyen a munkahelyteremtés szerepel, illetve önkormányzati feladatellátáshoz keresnek helyet. Összesen 540 millió forintot szánhatnak fejlesztésre."
    Még egyszer, lassan!!!
    Összesen 540 millió forintot szánhatnak fejlesztésre!!!!
    Ez azt jelenti, hogy mindet elköltik, nem csak a pályázatok önrészeként tekintenek rá?
    Szerintem igen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én arra a munkahely teremtésre befizetek!
      Megeszem a kalapom, ha ezek itt egyetlen munkahelyet is teremtenek!
      ott eszi meg a fene a drágán megvásárolt ingatlanokat is.
      Bárcsak ne lenne igazam!

      Törlés
  11. Jó, hogy itt vagy Cipó!
    Kell Füzesabonyban egy őszinte hang!

    VálaszTörlés
  12. Megint megkérdezem, tudja valaki, hogy kik szavazták meg a tanuszoda betemetését? 50 Misit a földbe? A mi pénzünkböl? Nem lehetne el árverezni a házukat? Nem kéne hűtlen kezelés miatt 5 évre börtönbe vonulniuk? Csak lesz egyszer igazságszolgáltatás?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most mért nem ugat a nagypofájú Bíró Imre?
      50 misit betemetni, az szerinte is rendben van?

      Törlés
  13. kvasimódójanuár 12, 2014

    2006 és 2010 között fejlődött a város a Lokálpatrióta jobboldali Önkormányzat alatt. Ezek az ÖFE-komonisták egy méter járdát nem ujítottak fel, a féligkész uszodát is betemették! A telepi lebontásra itélt orvosi rendelőt akarják feujitani 43 millióért!? Abból szerintem két ujat is lehetne építeni! Annak legalább lenne alapja, mert ennek ugye nem is volt! Ezek biztos hogy nem normálisak! Vagy akkor hova lesz a 43 milliól mondjuk 35!? kiknek dagad a zsebe tőle??

    VálaszTörlés
  14. Én úgy emlékszem, hogy akkoriban ez a mocskolódó, rágalmazó, aljas, hazug ÖFE-MASZOP-os kommunista banda azt terjesztette, hogy azokat az épületeket Atkári Úr vette meg 1! forintér! Hát mégse? Hazudtak éjjel, nappal meg este! Mocskos aljasok!

    VálaszTörlés
  15. Hallgattam a Gulyást a Tv-ben.
    Micsoda szemérmetlen egy hazug ez a fickó.
    Hallgattam a Kádast is.
    Ez meg egy sunyi, gyáva köpönyegforgató ügynök!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak azt nem tudom, hogy hogy fér ez a rengeteg nyelv a gulyás s@ggébe?

      Törlés
  16. Na végre hogy visszajöttél !

    VálaszTörlés
  17. Már allig vártuk hogy újra olvassuk a Fürkészőt !

    VálaszTörlés
  18. béla, ezek most is hazudnak! A kommunista bunkócskáknál az se igaz amit kérdeznek! Ezt ők tanulják! A nagy baj az, hogy ezt a sok agymosott kommunista bunkócska meg elhiszi!

    VálaszTörlés
  19. Jön a JOBBIK !január 14, 2014

    Én a Kádason lepődtem meg.
    Annyira nyalja a Gulyás s@ggét, hogy nem tud betelni vele.
    Ez is kiadta magát jobboldalinak, legutóbb Jobbikos volt, de kiderült hogy ahogy Laminét is elárulta most a Jobbikot is.
    Gondunk lesz rá.

    VálaszTörlés
  20. Már csak kis ideig lophatnak! A választáson elsöpri őket Abony!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ELSZÁMOLTATÁST!

      De igazit ám!

      Törlés
  21. Hihetetlen hogy a komcsik beépültek a Fideszbe, a Jobbikba.
    Bíró meg Kádas a legszemetebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Balsait azért ne felejtsük ki a sorból!

      Törlés
  22. Na, azért Balsai se piskóta, nem sok köze van a jobb oldalhoz meg a JOBBIK-hoz se!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezeken csak röhögök!január 17, 2014

      Kíváncsi leszek, most melyik pártot fírolja be. Már mindegyiknek volt a jelöltje. Ki maradt ki?
      Ö lesz Abonyban az Együtt? Vagy a DK?

      Törlés
  23. Van ezeknek eszük? Megvették azt a düledezö, repedezett varrodát?! Az már 55 évvel ezelőtt, még Révész Iskola korában is állandó felújításra szorult!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valaki egészen biztos, hogy jól járt vele! (Lehet, hogy nem a város.)

      Akkor lesz majd felújítva, amikor a 93 éves nagyanyám kánkánt táncol a hivatal előtt!

      Törlés
  24. Legújabb TV- nyilatkozatában azt mondja Gulyás: visszavásárolják a kollégiumnak azt a részét amit 9 éve éppen ők adtak el a kistérségnek 19 millióért, hogy majd abból felújitják a gimnáziumot! Most meg 23 millióért visszavásárolják Mi ebben az üzlet? No meg, hova lett a lóvé? A 19 misi? Mert ugye a felújitás akkor elmaradt! Azt az előző Laminé féle jobboldali Önkormányzat újította fel, sok más egyéb mellet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézzetek már szét!
      Dagadnak a zsebek!

      Törlés
  25. Előrelátójanuár 14, 2014

    Qrva szerencsétek van fiúk! Szétszórhattátok, szétszórhatjátok a sok száz milliót amit a felelősen gondolkodó és gazdálkodó Laminéék rátok hagytak,(amit Bíró szerint még az unokája is nyögni fog). Enélkül NULLÁK lettetek volna! (Ami amugy a valóság) De gyülekeznek már a viharfelhők!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nincs igazad, nincs itt szó szerencséről!
      Hazudozás, rágalmazás, feljelentések sora, árulások, egyéb aljasságok.
      Így tudták rátenni a kezüket 800 millióra.

      Törlés
  26. Lesz itt számonkérés!!!!
    Gulyás tényleg olcsón eladja a város vagyonát és drágán vesz ócskaságot.
    Minek kellett megvenni a varrodát ?
    két millióval többet fizetni, mint amennyiért eladták a gimnázium kollégiumát ?
    Jönnek az ózdiak ?
    Tolvajok!

    VálaszTörlés
  27. Üvegtigris effekt: - Itt mindenki hülye?
    - Itt? Mindenki!

    VálaszTörlés
  28. Kire szavazzak ősszel ?január 15, 2014

    Jó hogy jön a választás, de kire szavazzunk itt Abonyban ?
    KDNP - nagypofájú, de tehetségtelen csapat, még mindenkit elárultak. Szabó meg Bika Imre ? Na ne !
    MSZP - sunnyognak, ülnek a lopott pénzen. Most ők az ÖFE mert rühellik magukat is.
    FIDESZ - 3/3-asok meg a secu ? Meg egy rakat senkiházi akik elárulták a jóbboldalt és a Gulyás s@ggét nyalják ?
    JOBBIK - Kádas meg Balsai ? Na ne ?
    A Lokálpatrióták - Nem mozognak, pedig rájuk legalább szavaznék. Ezek legalább kiálltak egymásért meg a városért. Csak hol vannak ?
    DK - Együtt 1014 - LMP - Ki ? Hol ? Merre ?

    Gulyásék ellopják a Laminééktől örökölt pénzt , Abony meg marad ilyen amilyen. Már a 800 millióból egy szem nincs. Remélem, akár ki lesz, ezeket börtönbe juttatja a sok gazemberség miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szavazz Gandalfra! Úgy tudom, ő is indul. De, ha ő nem jó, akkor jöhet Szauron.
      Egyébként miért gondoljátok, hogy lesz választás? Áprilisban is csak szavazás lesz. Utána meg már nem lesz szükség önkormányzatokra, jönnek a járási szolgabírók és ők intéznek mindent.

      Törlés
    2. Szerintem Árpilla kiváló szolgabíró lenne.
      Ugyanis ő ehhez is ért! DDD

      Törlés
    3. Én csak arra szavazok, aki igazi SZÁMONKÉRÉST csinál!

      Törlés
  29. Engem ez az ózdi belga ügy nem hagy nyugodni.
    A szomszédom azt mondta, ezek tényleg idehozzák ezeket.
    Nem elég hogy szétlopnak mindent, még ez is.
    Hogy lehetett Abony ilyen hülye, hogy ezt az élősködő bandát megválasztotta ?
    Persze mindenkinek amit érdemel...

    VálaszTörlés
  30. De mondja már meg valaki, hogy hová lett a 800 millió Ft?

    Mit látunk belőle?

    Laminéék csak 200 milliót költöttek a városra, de minden épült.
    Hazug gazember aki ezt vitatja.

    800 millió, az ennek a pénznek a négyszerese. És nem látunk belőle semmit, a pénz meg csendesen eltűnt.

    Ha valaki tudja, hogy hová lett a 800 millió Ft, kérem ítja meg. Nagyon szeretném tudni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. oknyomozó riporterjanuár 17, 2014

      Ki tudja, hogy hová lett a 800 millió?

      Törlés
  31. Torkig vagyok ezekkeljanuár 16, 2014

    Én telepi vagyok és életemben egyszer voltam közmeghallgatáson.
    Akkor fogadtam meg, hogy nem is megyek többet.
    Gulyás, márkus meg a többi szemétláda akkor verte a nyálát, hogy nekik semmi se jó.
    De ez nem elég, még jónéhány savanyú s@ggű vénasszonyt is lefizettek,, hogy verjék a nyálukat.
    Minden le volt szervezve, én ezt jól láttam onnan hátulról, ahol ültem.
    "Minek csinálják? Ne csináljanak semmit, nem kell az. Amit csináltak, minden rossz."
    Ez volt kiosztva.
    Ezeket a vén boszorkányokat, az öfebagázzsal együtt szurokba-tollba forgatva kellene kizavarni Abonyból.
    Ezek most hogy nem szégyellik a pofájukat?

    Ne feledjétek Abonyiak!
    Az ilyen szemétládák mindannyiunk, a városunk ellen tettek.
    Nekik is köszönhetjük, hogy pangás, lopás, semmittevés van ma.
    Kapta fejenként 500 Ft-ot azéert, hogy a kenyéradóik milliókat, tízmilliókat lophassanak.
    Ha nem lenne ennyire aljas és ördögi, azt mondanám, ez a jó befektetés.

    Emberek!
    Zárjátok be legközelebb a vén boszorkányt a budiba, ha ilyenre készül!

    VálaszTörlés
  32. Ha ott voltál azt is hallottad mikor Atkári azt válaszolta egy öregasszonynak, hogy azért nincs munkahely abonyban, mert Korozs, meg a komonista barátai elvitték a 400 fős Modint gyöngyösre! Ugye igaz volt! Na ki mond igazat és ki hazudik? Ezek a sz@rháziak hazudnak éjjel nappal! Hiteltelen mocskos banda, a 8 árulóval eggyütt! Van még ezek után aki hisz ezeknek, aki szavazna rájuk? Az a hülye meg is érdemli ezeket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az újabb befektetőket meg Gulyásék ugrasztották meg.
      Épül az üzemcsarnok Makláron.
      Út is épült nekik.
      De kerékpárútra Abonyból mát nem futotta, nehogy könnyen megközelíthető legyen nekünk is.
      Gulyás nagyra van a Herman barátjával. Hát ennyi haszna lett belőle Abonynak.
      Ezért kár volt annyira pedálozni.

      Törlés
  33. Én a telepen voltam. Na ott olyat kaptak, hogy inkább elmenekültek. Gulyás ki is jelentette, hogy nem kell több közmeghallgatás!
    Most meg még elmutyizzák a maradék pénzt!
    De nem baj, ahány millió, annyi év....

    VálaszTörlés
  34. Nincs már akkora szája az aranyszájú Árpillának se!
    Majd most jön a számonkérés!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Például kiderülhet, hogy honnan van neki a hatalmas szaktudása a fűtés területén!
      -:)))

      Törlés
  35. oknyomozó riporterjanuár 17, 2014

    De még mindig nem tudjuk, hogy hová lett 800 millió Ft?

    VálaszTörlés
  36. Humor Haroldjanuár 17, 2014

    Ismeritek a viccet? Megy a polgármester gyónni. Azt mondja:
    -Nagy baj van atyám 800 millió hiányzik a kasszából. Most mit csináljak?
    Mire a pap:
    -Tedd vissza fiam!

    VálaszTörlés
  37. Remélem eltakarodnak !

    VálaszTörlés
  38. Micsoda seggnyalás folyik!Paktumot kötnek már megint!Most a Jobbik paktál le a komcsikkal meg a Fidesszel, Balsai a közvetítő.Árpillával meg Bíróval egyeztek meg. Hányok.

    VálaszTörlés
  39. Egy banda ez mert egy fészekből keltek ki.

    VálaszTörlés
  40. Sipos már megmondta négy éve hogy elköltik mind a 800 milliót. Azt viszont nem mondta hogy nyoma sem marad.Ha végigmegyek az esőben , térdig vízben kell gázolnom.
    Lapáttal kellene kiverni Gulyást is meg az egész bandáját!

    VálaszTörlés
  41. Most vizsgáztam és az egyik Shakespeare idézet ide illik. Mintha Gulyásról írta volna...
    "Az ördög néha Szentírást idéz.
    A szent érveket felhozó gonoszság
    Olyan, akár a mosolygó gazember
    Vagy a rothadt szívű, piros színű alma.
    A gazság gyakran tetsző testet ölt."
    Amikor néztem a TV-ben az interjút nagyjából ez jutoitt eszembe.
    Meg a riporter csak s@ggnyaló stílusa.

    VálaszTörlés
  42. Illetékes Elvtársjanuár 21, 2014

    Hát persze, hogy paktálunk, kérem!
    2010-ben ez már jól bevált. Most is ezen dolgozunk. Kitesszük megint a Gulyás úr fotóját a Jobbik irodájába, és az ő szellemében szövögetjük a paktumot.
    Egyenlőre egyeztetjük a programjainkat.
    Bíró úr programja az, hogy senki ne csináljunk semmit.
    Balsai úr programja az, hogy ne szavazzunk meg semmit, tartózkodjunk.
    Árpilla úr programja az, hogy minderről nagyon sokat beszéljünk, lehetőleg egy szuszra.
    Na kérem! Ebből lesz a programunk.
    Összeszedjük magunkat, és nyerünk, úgy sincs más választás. Ki mer indulni ellenünk?
    Majd jól feljelentjük. Van már ebben némi gyakorlat...
    Hogy ki lesz a csapatunkban azt még nem tudjuk, de én gondolom, hogy Kádas, Sipos, Gondos, Szopós Juci, Szkúner Beni, meg Márkus C jó választás lehet.

    Én vagyok a Paktum szóvivője, minden kérdésre válaszolok

    VálaszTörlés
  43. Gulyás megmondta már négy évvel ezelőtt, hogy ők a város javát akarják.
    El is tűnt a 800 millió.

    VálaszTörlés

Komment: