Még a mi Lacánk mércéjével mérve is szánalmasra sikeredett az augusztus 20-i program. Azt is írhatnánk hogy szánalmasra. A zsebmotiválta Laca-bandának a saját érdekén kívül az ünnepi rendezvények nem jelentenek semmit. Minek 'a ? A paktumtárssal tartott templomkerti megemlékezés sem volt más, mint egy felesleges teher, amihez kellett a templomba járók udvarias körítése, hiszen Hermanra vagy Lacára senki nemkíváncsi Füzesabonyban. Az un.városi műsor pedig , mint fentebb írtam, szánalmasra sikeredett.
Mindent megkoronázott az 5 egész percig tartó "fergeteges" tüzijáték. Az ég felé vánszorgó, a víztorony tetejét alig elhagyó pukkancsok nem voltak többek, mint a szilveszterkor feleregetett amatőr rakéták. Néha már azt várta az ember, hogy nevetve megjelenik egy pajkos fiatal, aki vigyorogva közli: Bocsi, én voltam. Az 5 percbe talán egy vagy két valóban látványos elem jelent meg, a többi alulmúlta a szilveszteri "durrogtatás" látványát is. A fénypompát váró emberek csalódtak, de hát a mi Lacánktól ennyi telik, nem több.
Félre értés ne essék. Nem várhatunk fél órás fényözönt, folyamatos rakétazáport. Na de ez mi volt ? Alsósz@rfalvi önkéntes tűzoltók félrészeg petárdázása ? Benyakalt lagzis durrogtatás?
És ez annyira jellemző erre az ÖFE-bagázsra. A nemzeti ünnep lenézése, az ünnepelni vágyó emberek semmibe vétele. Tekintsünk végig az elmúlt ( mert elmúlt...) nyáron. Az országban minden településen a nyár a közösségi programoké volt, a kemencés naptól a görhe-fesztiválon át a halas-napokig. Egertől Poroszlóig , Mezőkövesdtől Hatvanig minden önkormányzat próbált az ott élőknek színvonalas nyári programot szervezni. Füzesabony? Néhány fizetett PR cikk az újságban, egyébként semmi. Csak a mutyi, a lenyúlás... Lacafalván megállt az élet... És ha tudjuk azt, hogy külföldi testvérvárosi kapcsolatot szeretnének létesíteni..... Mégis, mit mutatnak meg ? A klezmerészt ? Laca fehér zokniját vagy a mi Pillánk szónoki gyöngyszemeit ? Majd megy a kertbarátok köre és bemutatja a ... mit is? Vagy megy az ÖFE és előadja .... mit is ? Mégis milyen alapon szeretne ez a díszes ám tehetségtelen társaság nemzetközi kapcsolatokat építeni ? Milyen kulturális hagyományokon alapulót ? Ha csak az ÖFE önreklámozó fesztiválja nem .....
Szomorú ez. Na de örüljünk : itt van nekünk a Laca.
Rodolfó Laca eltünteti a város fejlesztésére szolgáló százmilliókat, a csődöt már csak ezzel tudja kikerülni. És ezt még be is vallja, sőt büszke rá! Mert megteheti ! Kivagyiságában, nagyképűségében milliós károkat okoz, drágán vesz és olcsón kótyavetyél. A haveroknak. Nem az a lényeg hogy a városnak, az itt élőknek jó e, hanem az, hogy mennyi lé csurran .... A földhős projekt kitűnő példa a zsebbe csúsztatott százezrekről - milliókról. Évek múlva csak úgy emlegetik: Laca, a mágus, aki elherdálta a jövőt !
Én ugyan nem szavaztam rájuk !
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
ennyi cig@nyt meg öfést egy rakáson... lehet csemegézni a fb-os kommenteket kinek hogy tetszett. hát elég gyomorforgató volt! még a mentő is elvitt egyet. (sok volt a bevitt alkohol mennyiség)
VálaszTörlésLaca mindig is lenézte az abonyi embereket. Igénytelen bagázsnak gondolja őket, akiket ráadásul egy-két hazugsággal alaposan meg tud vezetni, hogy aztán a saját csürhéjével röhögjön rajtuk. Így volt ez a korábbi két ciklusában is, és így van ez ma is.
VálaszTörlés"Nincs arra péz."
Mert Lacának sose volt semmire.
Meg kéne már nézni alaposabban, hogy mitől dagad a zsebe!
Meg kéne kérdezni Márkus C. Róbertet, hogy mi a véleménye az általuk szervezett "városi" ünnepségről.
VálaszTörlésÉn még emlékszem, hogy leszólta a nagyon színvonalas Pünkösdi Fesztivált, és a péntek esti torony zenét. Azt mondta, majd ő tudja, hogy kell igényesen szórakoztatni a népet.
Lehet, hogy a klezmerészekre gondolt? Vagy erre az aug. 20-ra?
Itt lenne az ideje, hogy bocsánatot kérjen az abonyiaktól.
Voltam fennt 20.-án, hááááát!
VálaszTörlésMi volt itt, cigányinvázió?
Megnéztem tegnap este a tévét, ott meg csak a szépet mutatták, hogy Gulyás és a Váradi Ancika milyen szépen beszél.
No igen, a valóság soha nem kerülhet a tévéképernyőre!
Alig várom a Füzes-festet, mert akkor még több cigány lepi el az utcákat!
Igazad van Cipó, tényleg szánalmas volt. Meg az is, ahogy etették a cigókat
VálaszTörlésA templomnál meg jól látszott, ahogy Gulyás nyalja a Herman s.ggét meg nagy köztük az egyetértés ,én nem bírtam őket gyomorral mert Abony mai állapotáért ez a két gazember a felelős.
Jövőre eltünnek remélem.
Nem hittem volna, hogy a gonoszok el mernek menni a templomba! Pedig ott voltak (mind a hét) Ott a'! A patkány, a hernyó, a sunyisipi, a bornyú, a roma, a b.zi, no meg farkampityu! A szentmise után ők, meg persze néhány idős templombajáró (az utóbbiak egy kicsit beszélgetni, ahogy szokták) ott maradtak koszorúzni!? Három!!! Fideszes!,Három komcsi, egy meg? nemtudom. A Fidesz, meg a KDNP koszorúzott! (No a Hidvégi Úr az nem, az nem.) Herman, 10 soros! "ünnepi beszédet" olvasott fel, amelyből hét sor Imre Hercegről szólt. A jelenlévő 17 ember közül körülbelül hárman, néhányszor összeütötték tenyerüket, s arra gondoltak: no ez a Szent István napi Városi ünnepség (?) is lám' milyen jól sikerült. Hová sülyedtünk?
VálaszTörlésMert Hermannak biztos nem ért rá a beszédírója, csak annyit mondott neki, hogy beszéljen Imre hercegről is. De azt nem mondta, hogy ez a nap alapvetően Szent István királyunk ünnepe! Honnan tudta volna?
TörlésMindent ő se tudhat, ugyi?!
Gyerekek! Enyi cigány van abonyban? Akkor menyi lesz az ÖFEROMASZOP füzesfesztiválon? Te jó ég! Azokat mind megetetik? Menyi káposzta, meg főttkukorica kell azoknak? Honnan veszik rá a pézt?
VálaszTörlésÚgy tudomm hogy a Sodexo főz a cigusoknak. Nem kevés adagot rendelt Gulyás.
TörlésMinden cigó lakjon jól!
Erre fussa a városnak, csak normális ünnepségre nem.
Meg a nyugdíjasoktól és a gyerekektől sajnálja a kaját, a svájci négereknek bezzeg főzet, a pénz(ünk) nem számít!
TörlésHonnan vennék? Hát a mienkből fizetik! Az adónkból.
TörlésEz nem városi ünnepség volt.Ez szégyen volt!
VálaszTörlésKét korrupt hazug paprikajancsi összeborulás.
Hermannak van pofája betenni a lábát Abonyba?
Szerintetek meghívták az öfe-c fesztiválra is?
TörlésIde készül a pénz közelébe főokosnak. Ettől mentsen meg bennünket az Isten!
TörlésA templomba csak az néhány öregasszony volt meg akit kirendeltek.
VálaszTörlésJó érzésű ember ezekkel nem mutatkozik.
Este az igazi bandájuk ott nyomta a fekvőtámaszt a kajáért. Még a cigókat is megszégyenítették.
Hát, volt nagy sötétség a tüzijáték alatt...
VálaszTörlésAzt mondják,azért volt ilyen béna a tüzijáték, mert lemutyizták az ÖFE fesztiválra.Kifizették az egészet,csak két részletben adják le.
Ezekket nem nézi már senki semmibe.
Remélem hogy lesznek normális jelöltek az önkormányzatba mert ha ezek maradnak el kell menni innen jó messzire.
Lehet hogy ez a cél????
Szerintem meg menjenek ők!
TörlésDe mielőbb!
Micsoda? Hogy az én fél tüzijátékomat ellopták, és odaadják a pénzt az ÖFÉ-nek?!! Hát azt merjék megtenni! Rohadékok!
VálaszTörlésOlvasom a városi újságban Wenczeltől hogy milyen kitűnően gazdálkodnak, hogy milyen jó minden.
VálaszTörlésNézem a testületi ülést, olvasom a Fürkészőt és tudom hogy csőd van, csak a kötvénypénz ( ami Laminéék hagytak rájuk vagy 800 milliót) húzza ki őket a sz@rból.
A templomkerti koszorúzáson már csak a kirendeltek meg a rabbi voltak ott mert ezek mellett már nem áll oda senki.
Most meg fesztiváloznak és olyat is hallottam hogy szabályosan zsarolják a civileket hogy legyenek ott és állítsanak ki.
Pedig nem kellene aggódni, a Tüzér út vége meg az Orgona ott lesz....
Jön a tool-vaj-feszt.
VálaszTörlésCsak nehogy ráolvadjon a fejükre.
Ki van már ez találva!
VálaszTörlésÖrdögi a terv, de jó eséllyel működhet.
Ezek szétlopják a majdnem 2 milliárdot, amit laminéék hagytak, amit a kormánytól kaptak, meg amit ilyen-olyan támogatásként kaptak.
(Ezt a részét a tervnek akár ki is pipálhatjuk, hiszen már csak az apró maradt!)
Aztán hatalmas adósságot csinálnak pl. fűtés projekt, kezességvállalás, folyamatosan gyűlő tartozások.
Ezzel kihúzzák - úgy számolnak - a választásokig. Az új polgármester meg, alig, hogy átvette a megbízását, máris azzal szembesül, hogy csőd van. (Az új PM nem az ő emberük lesz, ezzel már most tisztában vannak.)
Na, ekkor jön el az ő idejük! A tolvajok majd négy évig óbégatnak, és rágalmazzák az újonan választotta(ka)t, hogy azért nincs pénz, mert loptak.
Így volt ez az előző ciklusban is. Aztán teli pofávqal röhögnek azokon az ostobákon, akik még mindig hisznek nekik!
Nem számít semmi, lényeg a hatalom és a lejáratás. Ehhez nagyon értenek. Ezt már láttuk. Meg azt is látjuk, már a harmadik ciklusssukban (Vagy negyedik?) hogy várost vezetni máig nem tanultak meg.
Vigyázat emberek! Jön a csőd! Az egész banda ezen dolgozik!
Tényleg nem kevés cikória volt kint, pedig csak a városi honlap galériáját néztem végig, mert ki sem mentünk a kis családommal nehogy valaki elkapjon valami fertőzést ezektől.Igénytelen műsor igényteleneknek. Azért meg lehet nézni a Laminéék idejéből való képeket. Lehet látni a különbségeket. Ő kézzel foghatóan foglalkozott a várossal és lakosaival. Az ő idejében láttam, hogy mire fizetem az adómat. Ilyen műsort még a kisfiam is tudna szervezni pedig még nincs két éves. Sajnálom előre a következő polgármestert mert ezt a szemétdombot amit ezek a Lacáék összehordtak nem lesz egyszerű rendbe rakni.
VálaszTörlésLaca elolvassa a kommentedet, és leszedeti a régi képeket.
Törlés:-)))
Na mibe?!
Miskócon meg tűzijáták se vót, oszt úgy is jó vót nekik!
VálaszTörlésKüzdjük le magunkat a bányász béka s@gge alá!
TörlésOszt ott is jó - neked haver!