A nyár lassan beköszönt, de a mostani lehűlésben kicsit kimelegedünk, ha városkánk (
Lacifalva) legújabb történéseit és
hátterét nézzük.
Megint szegényebbek
lettünk. Bár a vérlázító Lőtérmutyit a közfelháborodás meg tudta
akadályozni, a mi Lacánk és gyülekezete nem hagyja magát. Villámgyorsan eladtak két, 1200 m2-es telket
1200 Ft/m2 áron, összesen mintegy 3 millió Ft-ért. Laca nem tud elszakadni a város vagyonának elherdálására irányuló
tervétől. Miért is kellett eladni a telkeket ? Hiszen 600 millió van (van még???) a fejlesztési számlán, fejlesztés meg semmi…. A friss divat az, hogy valakinek felböffen
valami, bead egy papírt hogy ennyiért megveszi a város valamelyik vagyontárgyát , Laca meg a
bandája meg eladja neki. Ennyiben merül
ki a Laca –Pilla páros vagyongazdálkodása…. Tervszerűség, a jövőre gondolás,
értékszemlélet ? Ugyan kérem ! Laca
kedvezőnek érzi a helyzetet , és igaza van, addig kell kipucolni a kamrát, amíg
a kamra kulcsa nála van. Persze
nemsokára új gazda lesz…
Nagyjából ez a szemlélet jellemez minden megmozdulást. Múlt csütörtökön már túltették magukat az első ijedtségen és a
nagyszerű ÖFE-banda megszavazta a
városnak teljesen hátrányos geotermikus fűtés projektet. Erről már előző poszt(ok)ban írtam, de elevenítsük fel. Miután a cék alaklamazta fűtésszakértőnek a
mi Pillánkat, muszáj volt virítani, alá kell írni a városnak hosszútávon is
hátrányos szerződést. Miért hátrányos
? Mert semminemű megtakarítást nem jelent, bizonytalan helyzetet teremt az
érintett intézmények fűtésénél és a városnak hátrányos konstrukció. A szerződés és a konstrukció a hűtlen kezelés mintapéldája. Míg
saját erős megvalósításnál már
4-5 év alatt megtérült volna a beruházás és
valóban olcsóbb lehetett volna a fűtés, addig Laca és bandája 10 évre rögzítette a fűtés
költségét, megtakarítás semmi, csak a költség amit több jogcímen is fizetni
kell ! A konstrukció tipikus lenyúlás,
felháborító meglopása a városnak . Laca
bebiztosította, hogy legalább 10 éven át fejjék a várost !
De nincs vége. A
telepen az előző önkormányzat modern orvosi rendelőt hozott létre, az
életveszélyessé vált régi rendelők
helyett. A mi mutyibajnokunk 50
millióért (!!! ) akar a régi romhalmazból
egészségügyi centrumot létrehozni !
50 millió a gyakorlatilag alap nélküli , életveszélyes épületre ,
mindezt persze a z erre a feladatra teljesen alkalmatlan ÖFE-Kft
gondozásában ! Agyrém ? Nem
. Ismerve a mi mutyibajnokunkat, egy kis malter, egy kis mész, majd kér vagy
30 milla kiegészítést és a pénz eltűnik a jó szakember gondos kezei alatt. 50 milla egy romhalmazra, ami statikailag már mindenre alkalmatlan, mert nincs alapja
sem…. Miközben 5- 10 millió Ft-ért használható házat lehet venni, amit minimális
költséggel felújítva végre gyorsan el
lehetne helyezni a méltatlanul és szégyenteljesen mellőzött védőnőket, akiknek
áldozatos munkája ezt már rég óta
megkövetelné. Na de akkor mi lenne
ebből a haszon ? Nekik?
Szóval korrupci Laci
ámokfutása folytatódik, miközben a Hivatalból már menekülnek az emberek, hiszen tudják: ennek jó vége nem lesz. A város nyakán élősködni, vagyonát elherdálni, lenyúlni, amíg lehet - meg lehet ezt tenni büntetlenül ? Egy ismerősöm kérdezte ezt és még hozzátette: Árpillát értem, no de a többiek? Nem gondolkodnak hogy Lacával együtt ők is elő lesznek véve?
Én ugyan nem szavaztam rájuk….
Árpilla, mint fűtésszakértő?
VálaszTörlésHát persze!
Árpilla ezermester. Mint MEKK ELEK!
Laca arra játszik, hogy mindent elherdáljon, eltüntessen, lenyúljon, elmutyizzon.
VálaszTörlésEz nem újság, ezt látjuk jól.
Árpillának mindig csordul, cseppen belőle valami.
De a többiek mit profitálnak?
Mert valamit biztosan, ha vásárra viszik a bőrüket a Laca bulijában!
Mit kap ebből Bíró, Tóthné, Márkus C. stb?
Mert ingyen nem statuisztálnának ilyen lelkesen!
Ahhoz teljesen hülyének kell lenni...
Azt hiszem Cipo , Abony hálás lehet neked ! Gőzerővel vágták a füvet , szvsz Gulyás leb..ta a Füves Józsit, az meg mindenkivel csak füvet vágatott...
VálaszTörlésJa , meg kijött megint a szennylapjuk. Wenczel bizonygatja, hogy csak a vak nem látja hogy mennyit fejlődött Abony. Na ezen jót nevettem, inkább csak azt kellett volna írnia, hogy csak a vak látja. Mert akinek szeme rendben van, az csak az elhanyagoltságot látja. Amúgy az újság egy sima szoci propaganda .
A nagy fejlődésben már a cigók is verik az asztalt, a múltkor még a rendőrt is ki kellett hívni, mert egy cigány asszony majdnem ráborította Gulyásra az asztalt, hogy amíg a választáson kellettek, addig oda járt udvarolni, mégse adott munkát az embernek. Az ordítás használt felvették a fickót közmókába . Így kell ezt !
Még az utakat rendezd már le, mert tengelytörésem lesz amíg a faluból a telepre érek !
A Pityu s@ggéből ki, a Laja s@ggébe be!
TörlésKözelednek a választások, pálfordulás: Paulusból Saulus. DDD
Cipo Úr! Emlékeztesse mán Venczelt, hogy mi is van a Kerecsendi úttal? Mintha azt mondta volna három! éve, hogy két hét alatt rendbe lehet tenni! Vagy mégse?
VálaszTörlésÁrpilla komolyan gondolja, hogy az emberek jobban hisznek neki, mint a saját szemüknek.
VálaszTörlésHa azt nyilatkozza, hogy pl. kátyűznak és rendbe tették az utakat, akkor az emberek nem veszik észre a lyukakat az aszfaltban.
Ő ezt teljesen komolyan gondolja. (Lehet, hogy neki Laca mondta?)
Mindenesetre az Árpilla-Laca páros tökéletesen elégedett a szómágiával. A nagy dumán kívül nincs is más.
Cipo Úr!
VálaszTörlésÖn azt íja, hogy "50 milla egy romhalmazra, ami statikailag már mindenre alkalmatlan, mert nincs alapja sem…", és továbbá, hogy "majd kér vagy 30 milla kiegészítést és a pénz eltűnik a jó szakember gondos kezei alatt".
Szeretném elgondolkodtatni a blog olvasóit néhány ellenőrzött információval:
Januárban megszavazta a Képviselő-testület, hogy a FÜV KFT közel 1 millió forintból bontsa el az MHSZ épületegyüttes egyik, vályogból készült házát.
(Természetesen, beszerzési eljárás nélkül!)
Nem sokkal ezután megjelentek a munkaterületen a Gold Farm KFT munkagépei és elvégezték a bontást. Alvállalkozóként!
Egy hónappal később a Heves Megyei Hírlapban megjelent egy PR (magyarán fizetős) cikk, ahol is az önkormányzatot és magát Sipos Attila alpolgármestert ajnározták meglehetősen gyomorforgató módon.
A cikk végén fizetőként az önkormányzat és a Gold Farm KFT volt feltüntetve, hogy milyen arányban osztoztak az nyitott kérdés maradt.
Nem ezt hívják önkormányzati pénzszivattyúnak?
És ez működhet 50 milla esetében is?
Gulyás még leszakít amennyit tud. Úgy kipucol mindent , ahogy kell. Igaza van Ciponak, sajnos. Meg neked is Fűkedvelő. Ez a pénzszivattyú.
TörlésAki csak egy kicsit is gondolkozik, már régen rájött, hogy a Laminéék megbuktatása a pénz miatt volt. Hogy ez a korrupt banda kerüljön hatalomra. Gondos, Gulyás, Balsai, mindegy volt. A sok hülye, köztük én is , meg bevette.
Egy folytában azon röhögök, amit ez a Wenczel írt az ujságjában. Ez az "igazi jobboldali" olyan komcsi mint Gulyás, összenő ami összetartozik. De amin röhögök, az a pofátlan szöveg, hogy " csak a vak nem látja a fejlődést".
VálaszTörlésEkkora lúzer ! Az előző önkormányzat alatt látszott a fejlődés. Laminé, Bartosné, Kotán meg az Atkári tényleg dolgozott meg csináltak valamit. Ezek meg ? Csak a duma meg a cinikus hazudozás. Lemészárolták a fákat a főutcán ( de hogy...) a csonkokra tettek egy teknő oszt ez a fejlődés neki.... Megint megnéztem a városi honlapon a városközpont terveit. Én a régiekre szavazok, ha indulnak egyáltalán, nem ezekre a balfékekre, akik csak a mutyit értik, de azt nagyon. Elpotyáznak mindent és kíváncsi vagyok mennyi csurog a zsebükbe ? A kézilabdás bulin is ott vigyorog ez a Wenczel meg a Herman. Még jó hogy a Gulyás nem tolta oda a képét ! És még a kajára is oda pofátlankodtak ! Ezeknek minden ráfér a képükre ?
Tévedés Cipo ! Nem 50 hanem 51 millióért akarnak a telepre a Turul úti romhalmazból egészségházat csinálni ! Egy romtelepből. Na ez megint mutyi a javából !
VálaszTörlésVazze ! Ezek tényleg nem kispályásak. Azt mondják a lőteret is eladják , ez meg 51 millióval nem semmi. Tolvaj banda !
VálaszTörlésMi megy itt ? És ezek még mindig szabadlábon?
VálaszTörlésMár nem sokáig.
TörlésKapkodnak. Léhet, hogy attól félnek, hogy lemaradnak valamiról? Hogy megmarad pár fillér a városnak is?
VálaszTörlésLehet ennyit lopni ilyen pofátlanul és gátlástalanul?
Na és büntetlenül?
Ebben az utóbbiban azért nem kellene nagyon bízni.
Az ilyanfélék már lerabolták az országot. Látjuk, hogy hova juttattak bennünket.
Meddig mehet ez így tovább?
Eljön előbb-utóbb a számon kérés!
Erre azért mérget lehet venni.
Vághatjátok fiúk a centit...
Tényleg igaz, hogy eladják a lőteret?
VálaszTörlésAlig egy hónapja döntöttek róla, hogy nem és most meg újból szavaznak róla.
Így nem törvénytelen?
Ezeknek semmi nem elég, hogy rothadna meg az összes karalábé a kertjükbe! Még a kertbarátokéban is!
Nemrég újságolta Árpilla a retro discoban, hogy azért csinálták vissza a lőtéreladást mert bejelentkezett egy új vevő. Árpilla szerint az illetőnek kiváló felsőbb kapcsolatai vannak az agrárminisztériumban és az MVH-ban. Irtózatos mennyiségű pályázati pénzt tudna lehívni, ráadásul egy szűk de erős befektetői tőkéscsoport is áll mellette. Meg akarják szerezni a lőteret de nem lőtérként üzemeltetnék, hanem lovas turizmust csinálnának rajta. Akkoriban Pilla írt is erről a blogján és szájhősködött és izmozott mert Ők majd belefoglalják az árverési kiírásba, hogy csak kizárólag lőtérként lehet üzemeltetni azt az árvíz sújtotta, értéktelen legelőterületet.
Árpilláék akkor kihátráltak mert nem látták biztosítottnak, hogy akinek odaígérték biztosan meg tudja venni.Ezek szerint mostanra változott a helyzet vagy így vagy úgy lényeg, hogy valaki csúsztasson!
Ne csak a karalábé rohadjon meg, de a sárgarépa is!
VálaszTörlésMutyi, lenyúlás, gátlástalan lopás!
Ahová csak nézünk.
És mi marad Abonynak?
Mutatom.
Igenis!
VálaszTörlésWenczel Úr megírta a januári Krónikában, tessék elolvasni!
"Vállalják ők, hogy a Laskó patak által rendszeresen veszélyeztetett területen a földterület megvásárlását
és a jelenlegi üzemeltetőtől az építmények megváltását követően kizárólagosan továbbra is lőtérként használják ezt a területet – hiszen az értékesítésnek a kikiáltási áron kívül ez is feltétele lesz az árverésen!"
Ne higgye senki, hogy csak "úgy" megszerezheti a lőteret! Van itt fék gazdagon a polgármester Úrnak és Wenczel Úrnak köszönhetően.
Csak fék van - gazdagon!
TörlésCsupa balfék, aki a Kontár mellett bebizonyította, hogy garantáltan nem ért semmihez. Ja, bocs! Kivéve mutyi, lenyúlás, lopás. Ezek mennek, meg a bárányfelhők.
Nyomják ám a balfékek a féket ezerrel. Ezért nem halad előre a város. Jól látszik a féktelen semmittevés,
Csak ez van, na meg a nagy duma!
Mert elmondják ám, hogy ők milyen nagyszerűek.
Habzó szájjal dicsérik magukat. Hátha valaki elhiszi...
Ez a sok balfék nem más, mint önmaga karikatúrája.
A lőtérnél meg mindennél, ami ezen a korrupt bandán keresztül megy, megfigyelhető a következő: a város vagyonát elpotyázzák, elmutyizzák, amit meg fizetni kell, ott jó vastagon fizetnek. Innen is csöppen, onnan is csöppen.
VálaszTörlésCsak példa, de Cipó már úgyis megírta: senki sem tudja, hogy az EÜ központnál mi került még plussz 30 millióba ! De gyorsan kifizették !
Vagy a másik: 1 milliót fizetnek (!) a Goldfarmnak ( MSZP) hogy lebontsák a romos rendelőt ! Most meg 51 milliót akarnak fizetni a másik rom "rendbetételére " . Na kinek?
Vagy még egy: A lőteret 6 millióért elpotyázni ? Felháborító !
De igaza van Cipo úrnak. Ezzel a földhő marhasággal egy fillért nem spórol a város ! Akkor meg minek ? Ja, a haveroknak ! Mert ha saját pénzen megcsinálják, már 5 év alatt a megtakarításból vissza jön a pénz , a többi meg bónusz ! De nem, ől a sok tízmilliónyi pénzt simán átjátszák ! Hát lehet ilyet ?
Én már nagyon várom az új testületet , de csak arra szavazok, akik számonkérik ezt a tolvaj bandát !
Egyet értek. Az újaknak azzal kell kezdeni, hogy kivizsgálják és nyilvánosságra hozzák a Gulyás vezette önkormányzat mutyigyanús ügyeit.
TörlésNe feledjük, nemcsak polgármestere, de alpolgármestere is van a városnak. Az ő felelősségét is hangsúlyosan kell vizsgálni.
A másik főokos a pénzügyi és városfejlesztési bizottság földhő szakértő elnöke. Vizsgálni a felelősségét, és azt is, hogy mely ügyekben van személyes érintettsége.
Lássunk tisztán!
Derüljön fény az összes disznóságra!
Aki pedig ebben nem partner, arról tudjuk, hogy maga is bűnös!
Tisztelt Bandatag!
TörlésValótlanul állítottad, hogy "1 milliót fizetnek (!) a Goldfarmnak ( MSZP) hogy lebontsák a romos rendelőt !".
Nos az MSZP jelző és az 1 milla stimmel, a helyszín hibádzik ugyanis az MHSZ épület lebontását végezte a Gold Farm KFT.
Az orvosi rendelő bontását -háromszor kiírt beszerzési elárási bunda után- a Juhász 99 KFT kapta és az Agrár ZRT vontatói hordták el a törmeléket a bikafertői sóderbányába.
Nos, csak ennyit a tényszerűség okán!
De ki döntött a tanuszoda betemetéséről?? Ki temetett be 50 millát a földbe?? Ki fog ezért felelni?? Valaki(k) biztosan!!
VálaszTörlésGulyás úr nagyon büszke arra, hogy mindent eladott már. Most legutóbb azzal büszkélkedett, hogy fillérekért eladta végre a város utolsó földterületét is. Ami a Picopack mellett van. Volt.
VálaszTörlésGulyás úrnak azt is be kellett volna jelentenie, hogy ezzel az utolsó esélye is elúszott annak, hogy Füzesabonyba lehessen hozni munkahely teremtő céget.
Bátran kimondhatjuk, hogy nem lesznek új munkahelyek, mert nincs hová települni, erről Gulyás úr és öfecsapata gondoskodott.
Nem értem, hogy mi van itt!
Mindig más szempontok számítanak, soha nem az itt élők érdeke:
Amikor a Modint átjátszották Gyöngyösre, amikor a helyi cégeknek, kereskedőknek nem engedik, hogy vetélytársuk települjön ide,nehogy letörjék az árakat, amikor haveroknak kijátszák a város vagyonát.
Kit képviselnek ezek?
Mert minket, kisembereket, itt élőket biztosan nem.
Elképesztő az a cinizmus és gátlástalanság ahogy a Gulyás-banda lerabolja a várost. Végig gondoltam a Gulyás "áldásos" működését. Ez a fickó gátlástalanságból bajnok. Abony vagyonvesztése elképesztő a működése alatt. Amíg pl. Laminnék ha eladtak valamit, olyan dolgok jöttek létre mint a "Zöldház" helyén a Rossman, vagy a Vásártéren a Lapker, addig amit Gulyás eladott, abból semmit se profitált a lakosság. Miért kellett eladni a két telket a Pikopack-nál ? Most az árat hagyjuk, bár az is megér egymisét ! Hol lesz iparterület vagy városbővítésre hely? A lőteret elpotyázni? Kinek az érdeke ? De amúgy is ! Ha valaki idejön Abonyba mit tapasztal? Kátyúhalmokon vergődik át, minden lepusztult. A telepi iskola meg a sportcsarnok lassan romhalmaz. Végre nemsokára eltakarodnak ! Ha megint ilyen semmirevalókat választ a lakosság, hát meg is érdemli !!!!
VálaszTörlésNévtelen! (?) Csak a tényszerűség okán! Az ÖFE- csapat, Kórossal az élen elvitte a Modine-t ezzel 400 munkahelyet, az ÖFE-csapat betemette a tanuszodát (400 milla), az ÖFE-csapat elad(kótyavetyél) mindent a város vagyonából (amire a haverok szemet vetnek). Bravó! Mesterhármas! Szép volt fiúk! Nekünk meg már nagyon eléééég! Belőletek!
VálaszTörlés