2013. május 9., csütörtök

Lacáék igazolják : mindig van lejjebb....


A Fürkésző  szigorú etikai elve a kezdetektől a következő:  a helyi politika szereplőivel szemben majd minden megengedhető, de a család szent és sérthetetlen.  A családtagok ugyanis nem közszereplők és mindenkinek joga van a magánélethez. A Fürkésző hasábjain ezért nem adtunk soha le olyan hírt, pletykát ami bármely közszereplő családját érintette volna.  Ha „apunak kell a meló” ügyben szót emeltünk, akkor sem „apu”, hanem az érintett közszereplő volt  a célpont, a kritika egyértelműen felé irányult.
Az ok , amiért mindezt leírjuk, egy friss történet.  Az  egyik lokálpatrióta volt képviselőnk lánya, ismert és elismert sportoló, önálló, felnőtt nő,  házassága megromlott és korrektül rendezve volt férjével a viszonyát közös megegyezéssel elvált. A házasságban épített lakásukat eladták és az anyagi dolgaikat is rendezték. Botrány nélkül,  normálisan.  Egyikük sem közszereplő, mindez magánügy, szót sem érdemelne.   A férjével közös lakását értékesítették, a kölcsönt kifizették és a maradékon megosztoztak. Megpróbálja újra kezdeni az életét hiszen még fiatal. A hölgy Egerbe költözött,  most viszonylag olcsó a társasházi lakás, hitelt vett fel és a régi lakás rá jutó részéből és a hitelből vett egy egri garzont. Sok ismerősünk tesz így, ez nem lenne különös történet . 
Mivel egyébként sportolóként is szereti a közösségi életet  ( de nem közszereplő !) , a Facebookon is megosztotta ismerőseivel a  barátaival tartott lakásavató élményét.  És ez  egy hitvány nyomoroncnak nem tetszett.  Minősíthetetlen módon támadta  a volt képviselő lányát, azt fröcsögve hogy „ köszönje meg  az adófizetőknek a lakását”.  A Facebok után   Ájtatoshoz és Árpillához köthető  szennyblogon  , aminek a látogatottsága  szinte csak a mocskolódó írókra korlátozódik ,  a hitványságaikat megismétlik és megpróbálnak magyarázkodni - bocsánatkérés helyett.   
Hangsúlyoznánk, a hölgy nem közszereplő,  kiváló sportoló, edző és  lelkes sportember.  Édesapja  a város  igazi lokálpatrióta közszereplője, volt önkormányzati képviselő, a város  női kézilabda bajnokcsapatának sikeres edzője, aki  sportemberi működésével az elmúlt 20 évben méltán és joggal keltette jó hírnevét a városnak és méltán lett a város Pro Urbe kitüntetettje. .
És akkor jön egy  görény,  egy  hitvány senki, aki  gyűlölettől vezérelve megtámadja –  nem a  lokálpatrióta közszereplőt , hiszen ahhoz gyáva – hanem a  lányát, akinek semmi köze a helyi politikához,  aki éppen túl egy magánéleti válságon  újra szeretné kezdeni az életét.  Nem egy Rózsadombi  luxus villában hanem egy olcsó egri garzonban.   Hát milyen ember az ilyen ?  Milyen hitvány  , gerinctelen senki ez , aki politikai ellenlábasa családját mocskolja,  rágalmazza  ?  Ez az ember  ül az Önkormányzatban.  Ez a hitvány nullajani  szívja a város pénzét, tékozolja vagyonát és gondolja magát városvezetőnek .   Hát milyen ember ez ?  Senki nem volt a környezetében , aki szóljon neki hogy eddig azért nem kellene lesüllyedni ? Elgondolkodnak e támogatói - ha vannak még egyáltalán, akik hisznek neki - hogy egy ilyen hitvány gerinctelenre pazarolták a bizalmukat?  

"Hernyó maradsz, bár fent keringsz./ Nem a szárny szab itt mértéket, hanem a gerinc".  

A Fürkésző  mélységesen fel van háborodva , a jóérzésű emberekkel együtt.   A véleményünk  határozott és  egyértelmű. A család szent és sérthetetlen. Az ilyen  hitvány , képmutató alakok pedig takarodjanak a közéletből !  Egy bocsánatkérés pedig a  legkevesebb, amit meg kellene tenniük. Nyilvánosan.  Na de ezektől.....

5 megjegyzés:

  1. Mindig ezt csinálták. Mocskolnak, sárt dobálnak, fenyegetnek.

    VálaszTörlés
  2. Bezzeg az utak olyanok, hogy kritikán aluli!!!! Én még emlékszem, hogy a Kerecsendi ut megcsinálását ígérték, Gulyása meg Wenczel hogy fogadkozott ! Hazug banda ez !

    VálaszTörlés
  3. Hiába irkálnak, úgysem hisz már ezeknek senki ! Gulyást meg Wenczelt is csak kiröhögik.

    VálaszTörlés
  4. Beindultakmájus 14, 2013

    Beindult, Ájtatos és bandája.
    Cél a mutyi, a lopás legalizált formája.
    Most telkeket árvereznek, Füzesabony város utolsó beépítetlen belterületi ingatlanjait.
    Ájtatos indoka az eladásra az volt, hogy Csordás Úr levelet írt neki és a testület legyen szíves támogatni.



    http://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1150%3A20130510-arveres&catid=13%3Aonkormanyzati-hirek&Itemid=1

    Á R V E R É S



    Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. április 25-én megtartott Képviselő-testületi ülésén úgy határozott, hogy nyílt árverésen értékesíti a tulajdonában lévő Füzesabony, Kerecsendi úti belterületen található 608 és 609 hrsz-ú beépítetlen ingatlanokat.

    Ingatlan-nyilvántartási adatok:
    Kerecsendi út 608 hrsz. nettó alapterület: 1.259 m2
    Kerecsendi út 609 hrsz. nettó alapterület: 1.258 m2

    VálaszTörlés
  5. Már nemcsak röhögnek! Sírnak, ha rájuk gondolnak, meg arra, hogy mi kárt csinált ez a félnótás banda!
    Húsz évig isszuk a levét.

    VálaszTörlés

Komment: