No meg fogd be ! – tehette hozzá gondolatban a mi ájtatos és
hazudozó Lacánk, amikor a legutóbbi bizottsági ülésen Skúner Benedek
bátortalanul megjegyezte, hogy a városi
sport ellehetetlenülésével jár, ha 2013-ban a sport támogatásra csak 1 milliót
szán a város. Pofa be, helyedre ! Ennyi
.
Persze mit is várt szegény Beni mást ? Egy rúgás és kész. Nem úgy a hű csatlóssá előlépett ÖFIDSZDSZ-es Somogyi, aki hosszú nyelvcsapásokkal dicsérte
a gazdát , éppen csak megérintve
nyelvével a keresztcsontot. Hogy ez igen,
ilyen kiváló költségvetést ő még nem
látott, ez aztán igen ! Hiába, a paktumot nem lehet eléggé túllihegni, hiszen
Somogyi volt az , aki az ott lévők
elmondása szerint, bejavasolta nemrég,
hogy a helyi FIDSZDSZ testületileg lépjen be
- az MSZP-be. Ugye, ami
összetartozik összenő, a nyelv pedig nem lehet eléggé hosszú… Igazi jobboldali ez is.
No de pár szót a Laca – Pilla költségvetésről, amit csak a
paktumtársak dicsértek . A 2013.
évi költségvetés tervezés működési hiány nélkül tervezhető , ezt mondja a
törvény, egyébként nagyon helyesen. Hogy is nézne már ki, hogy a Kormány kiegyenlíti
az önkormányzati adósságot a Laca-féle tékozlók meg folytatják kis trükkjeiket és eladósítanak,
elherdálnak továbbra is.
Igen ám, de a Laca féle gyakorlat, a város pénzének
eltékozlása, a haveroknak való kiosztása ( figyelembe ajánlom az ÖFE fényképet …) sajnos ezért nehézségekbe ütközik. Nem akarok most az előző önkormányzattal
példálózni, de most üt vissza, hogy az
előző önkormányzat gazdaságos és ésszerű
, takarékos rendszerét Füllencs azonnal
felrúgta és megkezdődött a pénzosztogatás, a zsebek megtömése. A lopás. Most úgy tűnik, a költségvetés arról szól, hogy akinek nem
tetszik a pofája, attól elvesznek, miközben az ÖFE-bagázs tollasodik tovább.
Mert mivel magyarázható hogy a nyugdíjas hazudozó, a cinikus Ájtatos bére
változatlan marad ( 5 millia nyugdíjkiegészítés mivel ő ingyen vállalta...) , vagy a kiváló mezőtárkányi munkát végző , de Füzesabonyban kevéssé aktív
alpolgármester fizetése ( évi 1,2 milla - mire is? ) szintén
változatlan marad . Vagy mivel magyarázható, hogy az ÖFE
giccsfesztiválra ( lesz it klezmerészkedés, retródizsi , hegedűszó) van pénz, míg sportra vagy a civil szervezetekre egy fillér
sincs.
Ugye a giccsfesztiválra vagy 70 éves , az interneten is évek óta mindenki által olvasható tanulmányok megjelentetésére mindig lesz pénz,
hiszen a haverok zsebét tömni kell…. Ugye nem lehet visszatérni a lokálpatrióta elődök által kitalált takarékos intézményi szerkezethez,
mert az az ÖFE-klientúra szélnek
eresztését vagy a tisztességesen dolgozók
elbocsátását jelentené. És ugye a
klientúrát pénzelni kell, viszont
valakinek dolgozni is…..
Feloldhatatlan ellentmondás ez a hazug és cinikus szakember-Laca előtt,
ezért inkább nem lesz beruházás ( hol a pénz , hol a 800 millió ?) de ami
döbbenetes, nem lesz karbantartásra sem pénz, ami a Laca-dúlást teljessé teszi, a város intézményeinek leromlását pedig felgyorsítja. Hiába, csak a zsebük teljen még erre a kis
időre, kiszedik még amit lehet, kerül amibe kerül…. Beni ülj a helyedre !
Persze van megoldás, például a Lőteret elpotyázni, szemkápráztató , de semmire nem
való napelem-parkot csinálni, vagy
mindent eladni, szétszórni, eltékozolni áron alul, bagóért, haveroknak vagy
bárkinek. Vagy drágán vásárolni feleslegesen, a semmiért… Ez a tolvajtempó, a lenyúlás matematikája :
add el a másét, a városét olcsón és vegyél drágán . Igazi közigazgatási szakember Laca-tempó. Lesz itt még gödör, nem csak Szihalmon - ugye Laca ?
Szóval kíváncsian várom a testületi ülést, mit hazudozik ,
mit sumákol össze a mi képmutató Lacánk , bele megint a város, mindannyiunk
arcába. És kíváncsi vagyok, ki lesz még ebben partnere ?
De azért legalább
Pilla biztosan csini lesz….
Én ugyan nem szavaztam rájuk.
Láttam a TV-ben a Gulyás interjút, vagy inkább monológot. Na nem volt semmi ahogy förös fejjel szidott mindenkit. Részeg volt vagy ilyen ez mindig ? Somogyin meg nem kell csodálkozni, Gulyás fizeti.
VálaszTörlésSzerintem ezek már be is léptek a maszop-ba (már ha azok meg olyan hülyék voltak, hogy felvették őket!), ahogy elnézem, hogy sündörögnek a Lackó fara körül.
TörlésDDD
Hiába no!
A mai világba ott spórol az ember, ahol tud!
A papír is drága...
Most jön a tisztogatás!
VálaszTörlésAzzal a szokásos felkiáltással, hogy nincs pénz, lenullázzák a művelődés után a sportot és elküldik mindenhonnan mindazokat, akik nem tartoznak a klientúrába.
A maradékot meg kitömik pénzzel.
Tisztogatás sumákban, ahogy Laca és Pilla szereti.
Csakhogy ezt nem ilyen egyszerűen teszik!
TörlésVárnak kicsit, és a tisztogatást megpróbálják rányomni a kormányra.
Figyeljetek!
Akármibe fogadok!
Nem küldenek el senkit!
TörlésInkább csődbe viszik a várost!
Az újonnan felvett öféseket nem lehet elküldeni, meg hát mást se, mert valakinek mégiscsak kell dolgozni is!
Laca megtette az évszázad javaslatát. Nem értem miért, de vörös posztó a szemében a Kaláris, és nem állhatja a kultúrát.
VálaszTörlésA nagybecsű javaslat a következő:
Az ez évi költségvetésbe beterveztek 0 Ft-ot a civl szervezetek számára összesen. (Laca szerint ennyit érdemel a kultúra!)
Külön soron pedig 57.000Ft-ot az ÖFE számára fesztiválra.
Megmagyarázná ezt valaki???
Az öféről korábban azt állították, hogy civil szervezet. Most kiderült, hogy ebben is hazudtak, mert ha civil szervezet lenne, nem kapna pénzt az önkormányzattól.
Akkor mi is az öfe valójában???
Nyilvánvalóan politikai jelölő szervezet, és kampány célra kapta a pénzt!
Van-e bőr a képükön???
A saját kampánybulijukat fizetik a mi adónkból???
Ez azért durva! Ezt korábban senki nem merte megtenni.
Így hegedülik el a város pénzét...