2013. február 28., csütörtök

Mire jó nyolcszázezer forint ?

Hát, például arra, hogy a csütörtöki (mai, 02.28) Kanászkürtben (Heves megyei hírlap)  egy egész oldalon zengjenek dicshimnuszt magukról a mi Lacánk meg hűséges vazallusai. Bár a hírek szerint a helyi fideszdsz-mszp paktum része, hogy a 2014-es választásokon együttműködnek, és a Gondos győzelme setén az alpolgármesteri címet megtarthatja, mégis Sipos ült ki a „napra”. Róla, meg az ÖFE-ről, meg a gyűjtő szervezetként létrehozott Kertbarátokról szól a külön, fizetett  oldal .  Dicshimnusz az elmúlt  két és fél évről, aminek legnagyobb  vívmánya, hogy a kommunista Gulyás mennyire kebelbarátja Hermannak, meg  Sipos úr mennyire kitűnően együtt tud dolgozni Mezőtárkány fideszes polgármesterével . Alkalmazottként a munkaadójával .  DDD   Persze, tegyük mindjárt hozzá, hogy próbálna ne együtt dolgozni a munkáltatójával…..
Ó milyen csodálatos is az élet ! Most, hogy az elsíbolás alatt álló 800 milliós kötvénypénz ( ej, mit is beszélek, hiszen már alig 580 millió, hála a Kontár hozzáértésének és szaktudásának ) , na szóval most, hogy  a kötvény 40 %-át átvállalja az állam , úgy látszik van pénz az egy oldal öntömjénezésért listaáron  mintegy 768.000 Ft-ot kidobni.   Igaz, azt írtak erre a megvásárolt oldalra amit csak a mi huncut Lacánk és vazallusai akartak.  A legfőbb mondanivaló , na mi más is lehetne mint az, hogy vannak kerékkötők, akik nem ismerik el ennek a kontár  csodálatos  társaságnak az elvitathatatlan eredményeit! Leginkább, hogy a kommunista Sipos milyen jól megvan a fideszes Mezőtárkányon. Mert bizony így kell ezt ! És különben is !  Mennyi eredmény van ! Például a szívet lelket gyönyörködtető ÖFEgiccs fesztivál !  Meg a csak milliárdokban mérhető pályázati sikerek ! Igaz, azokból senki semmit nem lát, a könyvekben nyomuk sincs,  de hát a buta népnek nem is kell látnia semmit ! ( Amúgy tényleg ! ha vannak milliárdok, hol vannak, ha a könyvekben nincsenek? Csak nem  a zsebekben ? )

Meg hát az ÖFE-haver Józsi vezette FŰV Kft  is milyen jól dolgozik,  látszik is a városon hogy egy csepp hó sincs. Most . De milyen jól is dolgoznak ! Gondolom arra gondolt Sipos úr, hogy mennyire sikeresen tüntettek el pl. több tíz tonna betonvasat a  hazudós Laca által betemettetett úszómedencéből, vagy a közmunkás cigány emberek milyen sikeresen koptatják a seprűt.  Ez is eredmény, lássuk be. Mert másról nem beszélhetnek. 

De az árokásóknak semmi sem jó ! ( Nem is tudom kikre gondolhat, hiszen ha árokásók működnek akkor miért önti el a belvárost a víz esőben és miért nem folyik le az árkokban ?)  Kerékkötők pedig nem lehetnek, hiszen a  Testületben az ÖFE-henger és szavazógép működik, a város szekere meg áll vagy inkább  hátrafelé csúszik. Hiszen itt olyan civil szervezetek működnek mint az ÖFE, amely annyira civil, hogy már politikai szervezet, a Kertbarátokkal együtt !  És ők igenis hogy támogatják a civil szervezeteket, nem úgy mint az előző önkormányzat, aki csak a várost építette ! Ők támogatják a civil életet, legyen szó akár az ÖFE-ről  vagy akár a Kertbarátokról  !   Ó, Istenem be szép ez !   És ők együttműködnek mindenkivel, aki őket a hatalomhoz segíti vagy nyugodtan a hatalomban hagyja, hogy  elherdáljanak egy városnyi vagyont, legyen az 800 milliónyi kötvény vagy pl. a  Lőtér 8 hektárja  ! Mert ők együttműködőek, nem úgy mint az a csúnya előző önkormányzat , aki nem volt együttműködő, nem akarta elherdálni a vagyont,  és még volt képe várost fejleszteni meg építeni!  Nehogy már oda jussanak hogy holmi városközpontot építsenek, vagy utakat ! Ők milliárdokat pályáztak össze , titkosan ám, hogy mire az titok és különben is…  Ők különbek és nem árokásók .  Gondolom ők a hóhányók. DDD

Sipos úr nem veszi észre hogy nem árokásás folyik , hanem a kártételük és a nyílt lopások ellen emelik fel szavukat a jobb érzésű emberek , köztük a Fürkésző is ?  A Fürkésző olvasottsága például a töredéke sem lenne, ha „árkot ásna”  és nem az ÖFE-bagázs meg Laca kártételeit fedné fel,  az „Apunak kell a pénz”-től kezdve  a kötvénypénz lenyúlásáig , vagy a zsidó temető meggyalázásától a Lőtérig.  Hiszen a hitványságuk az első pillanattól folyik !  Olvasson vissza , láthatja !  A tolvaj soha sem alszik nyugodtan !  És visít amikor szembesítik a lopással !

És az önreklámot, mindezt a gátlástalan ömlengést olvashatják a füzesabonyi kedves olvasók, közpénzen, igaz, egy millió Ft alatt, alig 768.000 forintért , kedvezményesen !   Annyira kínos volt a vasárnapi emlékhely avatás, hogy valamit tenni kellett !  Még nem tudjuk, hogy lesz e helyben közös fideszdsz-mszp lista, de az összeborulást láthattuk.  Jobbról nézve is kínos volt, balról nézve még inkább.  Kellett valami, amit mesedélutánként beletesznek a Hírlapba, hazugságokkal, csúsztatásokkal, magyarázkodásokkal körítenek és majd 768 ezerért kitesznek az újságba. A Város  fizeti , azt íratnak bele amit akarnak. És mivel reklámoldal, nem kommentelhető a HEOL-on. Kész ajándék  768 ezerért !  No ez lett belőle, silány is, hitvány is, hazug is, de az övék.  Meg is van jelölve: reklámoldal, fizetett hirdetés.  Ugye semmit sem tudnak felsorolni abból, hogy mi mindent tettek a városért, de olyan jól hangzik a „milliárdokat pályáztunk össze” , meg a „mi milyen jól együttműködünk” , csak a hatalomban maradhassunk , szolgálatkészen ki……  .
Az oldalt olvasva önkéntelenül is Petőfi sorai  jutnak az eszembe:
„S gondunk ételre sincs.
Ha gazdánk jóllakék,
Marad még asztalán,
S mienk a maradék.

Az ostor, az igaz,
Hogy pattog némelykor,
És pattogása fáj,
No de: ebcsont beforr.

S harag multán urunk
Ismét magához int,
S mi nyaljuk boldogan
Kegyelmes lábait!”

Én ugyan nem szavaztam rájuk !

Ps.
(A Heves megyei hírlap folytatja mélyrepülését . Valódi hírek, oknyomozó újságírás helyett ilyen kamu önreklámmal, ami a modern újságírástól fényévnyire van. Igaz, egyszeri bevétel, ami kell mint a falat kenyér , hiszen a lapeladás megcsappant és egyre csak fogy.  De főszerkesztő úr ! Gondolja hogy ezek után nőni fog ? Ki veszi meg az Önök lapját így ?   Hitelessége, megbízhatósága nulla.  Tévút ez, de a napi betevőre egy ideig elég. Talán….)

13 megjegyzés:

  1. Erre van pénz.

    VálaszTörlés
  2. Minek van a városi újság ? Ez pénzkidobás.

    VálaszTörlés
  3. Ennyire félnek a Lokálpatriótáktól ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kiveri őket a víz, ezt a vak is látja! DDD

      Törlés
  4. Gulyást eltanácsolták vasárnap az ünnepségről, hiába hívták meg előtte a paktum jegyében. Nagyon kínos lett volna, Sípos is meg Wenczel is kínos volt. Ez a cikk a kármentés, került amennyibe krült, nem számít. Sípos szerintem a kijelölt utód, ő a csókos a fidesznél is. Amúgy egy banda, csak a Gulyás féle díszlegényeket most hátradugták. Amúgy jellemző, hogy a fideszesek a komcsikat hívták ünnepelni, de a Lokálpatriótákat vagy a JOBBIKOT már nem hívták. Csak a komcsikat ölelték a keblükre, nem is csoda mert ez a Somogyi munkásőr meg a komcsi Gondos a magafajtájukhoz húznak. Szerintem illett volna meghívni minden politikai meg civil szervezetet. Nem véletlen hogy alig voltak abonyiak mert a komcsikkal nem szívesen ünnepel Gondosékon kívül senki.

    VálaszTörlés
  5. Kár elolvasni az ilyen ujságot én nem is olvasom már jó ideje.

    VálaszTörlés
  6. De kicsoda Sipos?
    Az mszp-vel már nagyon régen nem vállal közösséget. Sokszor elmondta már sokaknak, hogy ő nem!
    Mióta meg fideszes a kenyéradó gazdája, hát pláne!
    Gulyásnak persze a jobb keze.
    (Minden rendes ember a jobb kezével törli...a száját)
    Hát persze, hogy a pánikban őt tolják a napra.
    Gulyás építgeti is a paktum szellemében, de örül, hogy addig se vele foglalkoznak.
    Ő aztán a nagykoalíció igazi letéteményese!
    Mindenkivel elhiteti, hogy az ő embere. Mindenféle ózsdi elvek nem befolyásolják.
    Valójában csak a zsebe érdekli.
    Gulyást meg az, hogy a csúnya ügyekbe ne láthasson bele az utód.
    Siposban látja erre a garanciát, és azt a személyt, aki, ha szorul a hurok elviszi a balhét.

    VálaszTörlés
  7. Gulyás hazudikmárcius 02, 2013

    Mi az, hogy "Jaj nincs péz!"?
    PR riportra bezzeg van, egy alig olvasott újságban!
    Nem baj, Gulyás majd hazudik valamit, hogy jött egy jótündér, akinek rengeteg kidobni való pénze van, és kifizette.
    Ezeket az átlátszó hazugságokat mindig be szokták venni.
    Szerintem most is így lesz.

    VálaszTörlés
  8. Károkozók névsoramárcius 02, 2013

    Újabb hír, hogy a kötvény 40%-át átvállalta a kormány.
    Ezt persze lehetett tudni már a kibocsátáskor is.
    Hol lehetne most Abony, ha az összeget, az egymilliárdot ráköltötték volna a városra?
    Gyönyörű és rendben lévő szép kis gyöngyszeme lennénk a megyének.
    Azt hiszem, hogy Bíró Imre és a "nyolcak" beírták a nevüket a város történelmébe azzal, hogy a pénz felhasználásának megakadályozásával soha nem látott kárt okoztak a városnak.
    Emlékeztetőül a "nyolcak":
    Bíró Imre
    Balsai Tamás
    Kádas Imre
    Sipos Attila
    Eperjesi László
    Gál Tibor
    Farkas István
    Miriszlai Miklós

    Legalább 50 évre vetették vissza Füzesabonyt a fejlődésben!

    VálaszTörlés
  9. Valljuk be, hogy az azért döbbenetes, hogy 800 millióval a zsebükbe, haverokkal a hátuk mögött, ezek a paktumisták semmit se tudtak csinálni az elmúlt 2,5 évben.
    De szó szerint semmit!
    Nem írattak egy pályázatot, sőt, amit az előző önkormányzat elnyert a 3 napos augusztus 20-ra, még azt is vissza adták.
    (Inkább csináltak nagysemmit önerőből. Abból az önerőből, vagy csaknem annyiból, ami elég lett volna a 3 milliós pályázathoz is önerőnek.
    Ez már nem pusztán lustaság és tehetetlenség (minek 'a?), ez már az ostobaság csimborasszója!
    És komolyan tartok tőle, hogy ez a ciklus elment, pontosan úgy, mint az előző több, mint két Gulyás ciklus.
    Mi lehetett volna Füzesabonyból, ha nem a teszetosza alkalmatlan Gulyás vezeti a várost, abban a 13 évben, amikor dőltek az országba az Uniós pénzek, és amikor ezekből a pénzekből talpraesett polgármesterek csodát tudtak tenni.
    Szinte minden környező település példa rá: Eger, Kál, Mezőtárkány... sorolhatnám.
    És Abony is elindult a Laminéék vezetése alatt. Gulyásék már nem emlékeznek, de az SZTK-ra a pénzt ők szerezték. Gulyás csak elköltötte.
    Tényleg csak ennyit érdemel Abony?
    Itt Gulyás alatt 100 évre megállt az idő.

    VálaszTörlés
  10. Munkanélkülimárcius 02, 2013

    Azzal is kellene foglalkozni, amit Balsai mondott a városi tévé interjújában, hogy azért nem jött egy nagyobb munkáltató már megint Füzesabonyba, mert nem tudtak neki területet adni.
    Gulyás megint hazudott?
    Ő korábban azt nyilatkozta, hogy 3 millióért 3 hektárt vettek.
    Akkor ez nem igaz?
    Mégse ég le a képükről a bőr?
    Nem elég, hogy tehetetlenek, még hazudoznak is?
    Hányadik munkahely ez már, amit elb....sztak?
    A Modint ne is említsük!
    Ők megkapják a jó pénzt, a többi nem számít?
    Micsoda banda ez?!

    VálaszTörlés
  11. Sánta kutyamárcius 03, 2013

    Gulyás már megint hazudik!
    Közhelyként írom le, hiszen az lenne már a hír, ha egyszer igazat mondana. De mégis!
    Testületi ülésen Gulyás érdekesen magyarázza azt a 4 millió Ft-ot, amit postázásra költ az önkormányzat.
    És elhiszik neki! Mert nem tud akkorát hazudni, bár igen nagyokat tud, hogy el ne hinnék a képviselők.
    Persze rajtuk kívül sokan emlékszünk arra, hogy a választásokat követően nem sokkal elbocsátották a kézbesítőt. Gulyás akkor azt hazudta, hogy megtakarítás lesz belőle.
    A kézbesítő éves keresete nem sokkal volt több egy milliónál. Azóta négymilliót költenek a postázásra, kézbesítésre.
    Megtakarítás Gulyás módra.
    Lehet, hogy ez az a bizonyos kiváló gazdálkodás, amiért állítólag meg is lettek dícsérve, vagy az csak Gulyás újabb hazugsága, amit szintén szemrebbenés nélkül elhittek a képviselők?

    VálaszTörlés
  12. Tévénézőmárcius 03, 2013

    Én a tévés interjúban, amit Balsai adott, azon kaptam fel a fejemet, hogy a hiány nélküli költségvetés amit most fogadtak el, az nem tartalmazza azt a 120 milliós működési hiányt, amit állítólag maguk előtt görgetnek.
    Lehet, hogy Gulyás a költségvetésben is hazudik???
    Nem lepne meg...
    Korábban sok szó esett arról, hogy állítólag több 10 millióval tartoznak a Sodexho-nak.
    Azt visszafizették már?
    vagy lehet, hogy nem és ezt a tartozást sem tartalmazza a költségvetés???
    Akkor a hiány nélküli költségvetés cirka 160-180 millió hiányt tartalmaz???
    A paktum ezt is megengedi???

    VálaszTörlés

Komment: