2013. február 22., péntek

Keljfellaci és az ötletparádé


A múlt heti testületi ülést a HEOL úgy minősítette, mint ötletparádét, ahol keljfeljancsik próbálnak valamit összehozni, pénzt találni.   Mert ez úgy megy .  Majd a testületi ülésen , ötletparádézva, okosokat mondva és még okosabbakat  .  Az emberben önkéntelenül vetődik fel a kérdés:  és a Hivatal , a szakapparátus minek van ? Vagy a bizottsági ülések, például a pénzügyi és városfejlesztési bizottság , ahol nagyszerű és zseniális szűkszavú  Árpillánk  vezényletével  a Testület elé bocsájtják a szakmailag, számításokkal  alátámasztott anyagot .  Úgy látszik,  túl nehéz volt a fenéksúly,  ötletparádé kellett. Vagy lehet hogy nem is itt volt a baj ? Ahogy az egyik hozzászóló írta a HEOL-on: „Egy a baj;a gulyát nem megfelelő gulyás terelgeti!!! „ Lehet hogy ráhibázott. 
Mert hát lássuk be a mi szakember korrupci Lacánkról egyre inkább kiderül, hogy kontár, igazi keljfeljancsi, vagy inkább keljfellaci.   A HEOL-nak nyilatkozva 250 milliós hiányról beszél , amit „le kellett küzdeni”.  Ó, a mi Lacánk hadban áll, leginkább önmagával. Ezért is javasolta, hogy  pl. a sport eddigi 7 milliós támogatását 1 millióra csökkentsék,  vagy hogy megvonják a civil szervezetek támogatását.  Persze kivéve a gyevi bírót,  az ÖFE támogatása marad, meg lesz itt öntömjénező  giccsfesztivál, hagyomány őrző klezmerrel meg  a haverok zabáltatásával.  Mert ugye nincs pénz, sírás van, meg a vagyon eltékozlása. No de érdemes azért kicsit mélyebben belenézni a költségvetésbe, van ott egyéb érdekesség is. Amit látunk, azt összefoglalhatjuk röviden: fogd a pénzt és fuss,  azaz a lenyúlás folytatódik.
Először is az tűnik fel, hogy a kötvénypénz egyre fogy, egyre kevesebb Már alig 582 millió !   Ez nem baj, hiszen megépült  ööö ….. Ja az nem.   De megépült …. Ja az sem.  Hát tulajdonképpen semmi sem épült, mégis 800 millióról a kötvénypénz lefogyott  582.421 ezer forintra.  No fene.  Hová tünt több mint 200 millió ? Elvitte a cica ?  Hiába, a szakember az szakember !  Korrupci Laca nagy mágus,  nyom nélkül dolgozik !   Vidáman betemette az úszómedencét, az mondjuk simán 50 milla és tényleg nyoma sincs.  Nem kontár ez hanem művész. Igaz, hogy az előző önkormányzat a felhasznált 200 milliból  játszóteret, közparkot épített, utat a temetőben és parkolót  hozzá, igaz hogy újjáépült a Szabadság út és sok-sok kilométernyi járda,  megújult a Gimnázium, a telepi óvoda,  az Eü központ  és még sorolhatnánk, de  mint Laca állítja, ők nem csináltak semmit, és Laca bölcs és becsületes férfiú , igaz kicsit hazudós...  Bezzeg a mi korrupci Lacánk és ÖFE-bagázsa, a mágusok hada  majd 220 millit úgy tüntetett el, hogy nyoma sincs. Na ezért szakember ő ! Csak a zseb legyen tele, csak dagadjon a buksza !

Láthatjuk a nagyszerű előterjesztésből , hogy amíg  önkormányzati rendezvényre több mint 3 millió jut , addig nemzeti ünnepeinkre  még 1 millió sem. ÖFEgiccs fesztivált akar a nép, klezmert, hegedűszót ! Tömegigény van Árpilla-dizsire.   Az ÖFEkft viszont 35 milliót kap a tervek szerint.  Mire is? Hiszen kátyúzásra alig  2,6 millió jut ( összehasonlítás képpen Laminéék 7 milliót költöttek rá évente  – igaz akkor rendben is voltak az utak, járdák ) .  
Jó ez Abonynak, Laca gyalog jár, vagy hivatali kocsival, no meg a nyugdíja mellé az az 5 milla zsebpénz is jól jön.  Fejlesztésekről, amik pedig nincsenek, ne is essen szó !  Imigyen szóla a mi Lacánk, az ékesszóló és Pilla bólintott rá vala !  Minek az a kivagyiság, az előző önkormányzat munkájából megújult város majd lerohad. Erre van igény. Már nekik. 
Azért a Testület  józanabb fele felfogta hogy ez a Keljfellaci költségvetés a végső csepp a pohárban. Nem elég, hogy eltúlozza a bevételeket, egyszerűen végrehajthatatlan.  Felfogták hogy például a sport  támogatás megvonása  mivel jár és így csak 1 millióval csökkentették.  Felfogták ? Vagy csak beijedtek a beígért tiltakozástól?
Nos itt tartunk most. Aztán meglátjuk, végül is mit fogadnak majd el . Egyben biztosak lehetünk . A haverok pénzelése, a lenyúlás, a város vagyonának felélése tovább folyik, meg a Laca féle nyögés, kontárkodás és hazudozás is. Hogy hogy mer még emberek közé menni, nem veszi észre hogy mindenki kineveti a háta mögött ?  A fő hogy tovább folyik az élősködés, az elherdálás. Az arcra ráfér. 

Nem mehetünk el szó nélkül a múlt hét VTV szenzációja mellett sem. A JOBBIK nyílt levélben olvasta a mi Lacánk fejére bűneit. Laca berágott és TV vitára hívta a JOBBIK elnökét, aki természetesen nem ült le vele, hiszen egy hazug, aki szemrebbenés nélkül bármikor az emberek szemébe hazudik, nem vitapartner. A LacaTv ezt úgy hidalta át, hogy a párhuzamos interjút készített a mi vöröslő fejű Lacánkkal és Tóthnével, a JOBBIK önkormányzati képviselőjével.  A párhuzamos interjúkat aztán összevágták. Ügyes megoldás volt, a párhuzam pedig szembeötlő. Míg Tóthné valóban felkészült volt, jól érvelt és szembesítette Lacát hazugságaival, csúsztatásaival és a város vagyonának eltékozlásával, pl. a Lőtér elherdálási kísérletével,  addig korrupci Laca csak vöröslő fejjel magyarázkodott, védekezett , hazudozott, szemmel láthatóan idegesen . Tele a nadrág Laca, ez jött le a riportból. Hiába a paktum, hiába a sunyi mutyizás, lassan vége a királykodásnak. Végjáték van, ezt Laca is érzi. Annyira látszott a riportban az idegesség és a lebukás miatt érzett düh, hogy érdemes megnézni annak, aki nem látta.
Szóval Laca próbál túlélni, de az már látszódik, hogy a mutyi nem segít. Bukta van. A sánta kutya ugyan még fut, de a hazug Lacát már utolérték.  Hitvány kontárkodásának lassan vége szakad.
Én ugyan nem szavaztam rájuk !

32 megjegyzés:

  1. Menekülőútfebruár 22, 2013

    Egy hatalmas , vörös plakát hívja fel magára a figyelmet a Polgármesteri Hivatal előtti hirdetőtáblán.
    A Fidesz hívja az embereket emlékezni a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából 24-ére.
    De, hát az valójában 25-én van. No nem baj, beszédet mond Wittner Mária is és átadják Rácz József adakozásából az emlékművet is!
    Utána hallom, hogy Gulyás, Wenczel és Sipos kapacitálja az embereket , vegyenek részt a rendezvényen, sőt a koszorúzás szervezését rátestálták a közművelődési munkatársra.
    Hogyan, hát Gulyásnak van képe odamenni? Ezt álmomban sem gondoltam volna.
    Hazaérek, a postaládában ott vár a meghívó, elolvasom az aláíró Somogyi Imre és azonnal mindent megértettem.
    Nem volt más paktumember, akivel megíratták volna?
    Vagy legalább olyan, akinek nem volt köze az MSZMP-hez?
    Miért is nem menne el Gulyás emlékezni a kommunizmus gaztetteire mikor templomba is jár, pedig nem jött ki a száján az Isten engem úgy segéljen!
    A más kérdés mit szólna Wittner, ha tudná?

    VálaszTörlés
  2. Ez már az én gyomromnak is sok !február 22, 2013

    Fel kommunista ifjú sereg ! Kommunisták állítják a kommunizmus áldozatainak. Gyerünk Wittner Mária, koszorúzz ! Hányok....

    From: "Somogyi Imre"
    To: "Gulyás László"
    Cc:
    Date: Thu, 21 Feb 2013 07:04:07 +0100
    Subject: Meghívó.
    Tisztelt Gulyás László Polgármester Úr!

    A Füzesabonyi Fidesz Csoport részéről tisztelettel meghívom Önt és az Önkormányzatot, február 24-én az emlékmű leleplezésén tartandó megemlékezésre. Kérem, hogy a koszorúzási szándékot Poczok Tímea felé jelezzék.

    Üdvözlettel: Somogyi Imre szervező
    Tisztelt Képviselő Asszony/Úr!

    Mellékelten megküldöm a Füzesabonyi Fidesz Csoport meghívóját a kommunista diktatúra
    áldozatainak emléknapjára rendezett emlékmű avatásra és megemlékezésre.
    Kérem Tisztelt Képviselő Asszonyt/Urat, hogy a megemlékezésen - amennyiben lehetősége van
    rá - szíveskedjen részt venni.

    Füzesabony, 2013. február 21. Gulyás László polgármester

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vasárnap Lackó megbánja bűneit, és megkönnyebbülve ünnepelhet Somogyiékkal.
      A paktum, az paktum!
      Egy banda ez.

      Törlés
  3. Egy banda ez !

    VálaszTörlés
  4. Úgy gondolom, egy emlékmű a kommunizmus régi és mai áldozatainak már régen esedékes volt. Vehetjük ezt a háborgó lelkiismeretük megnyugtatására tett kísérletnek.( bár inkább kampányfogás )
    Hogy kíván e valaki ezekkel együtt koszorúzni, megemlékezni - nos az mindenkinek a lekiismeretének ( vagy gyomrának ) kérdése.
    Én azért kíváncsi vagyok, hogy 40 év valódi üldözöttjeitől a mai napig bezárólag ( pl Laminé ) hányan állnak oda melléjük.
    Wittner Mária ? Az ő döntése.....

    Cipo

    VálaszTörlés
  5. Keljfellaci hozza a formáját. Nem véletlen, hogy az önkormányzati alkalmazott szervezi a pártrendezvényt!
    Keljfellaci elhatárolódik régi önmagától és párttársaitól. Ma már konzervatív jobboldali. Ezt mutatja az is, hogy bokáig lógó nyelvvel szervez, meghív, tüsténkedik.
    Kiszolgálja a paktumtársakat, ahogy kell. Persze Árpillával és Sipivel karöltve.
    Ez az egész idáig persze csak mulatságos.
    A szomorú az, hogy Hermanéknak ez tetszik...És közösséget vállalnak velük.
    Mindegy, csak a zseb dagadjon!
    És az önhiki se piskóta. (Több százmilla!)
    Ő aztán tudja, hogy semmi nincs ingyen ezen a világon.

    VálaszTörlés
  6. Ki csodálkozik azon, hogy az MSZMP volt prominense régi párttársát hívja a rendezvényre?
    Hát persze!
    Kutyából nem lesz szalonna, csak kutyaszalonna!

    VálaszTörlés
  7. Én is láttam a párhuzamos riportot a tévében.
    Laca pocsékul néz ki. Vörös a feje, a füle, és látni rajta, hogy sík ideg!
    Nyomja a süketet, ahogy bírja, de valahogy már ez sem az igazi.
    Kihúzza egyáltalán a ciklust???

    VálaszTörlés
  8. http://www.mon.hu/emleknap-wittner-maria-bocsanatkeres-nelkul-nincs-megbocsatas/2202438

    Nyitrai mondta tegnap!(Mellesleg a nap vicce volt!)
    "Ugyanakkor Wittner Mária is a magyar közélet élő fáklyája; az emberek kerüljenek a helyükre, Wittner Mária az Országgyűlésbe, Biszku Béla pedig a börtönbe"
    Kérdés!
    Hol is van most Biszku? Luxusvillájában.
    Kik is álltak Nyitrai mögött?
    Somogyi, Gondos, Sipos, Gulyás,Krasznai, Wenczel.
    Akkor miről beszélünk?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg. A kommunizmus füzesabonyi üldözöttei közül hányan voltak ott ? Amerikából hazajött az odáig elüldözött Tasi úr ? Ott volt akár egy is a meghurcoltak közül ? Én egyről sem tudok. Se Tasi úr a régiek közül, sem Laminé a legújabbak közül.
      Az abonyiak tudják kik voltak ott...

      Törlés
    2. Hát, az ott lévő kommunisták közül senki nem kért bocsánatot...

      Törlés
    3. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    4. Gondolom Tassy úrra gondolt, városunk díszpolgárára.
      @Ghostbuster ne humorizálj, gusztustalan.Töröltelek.

      Törlés
  9. Pontosításfebruár 25, 2013

    Néhány pontosítás a post-hoz!
    Természetesen nem Lacánk, személyesen hívta TV vitára a Jobbik elnököt, hanem parancsba adta a VTV szolgálatkész embereinek. Ők szívük szerint, csak negatív kontextusban adnának hírt a Jobbikról , de a Mi Lacánk elmagyarázta nekik, hogy most is pont erről van szó. Majd Ő a maga módján megszégyeníti a Jobbik elnököt, a Tv nyilvánossága előtt vádolja meg azzal, hogy azért tiltakozik a lőtér eladása ellen, mert ingyen akarja megszerezni , majd felszántja és felveszi a földalapú támogatást.( Ezt burkolt formában el is mondta a január 28-i riportban.) A TV-senek egy szeriben elmúltak az aggályaik boldogan és önfeledten invitálták vitára az eddig bojkottált Jobbik -verbálisan gyenge, könnyen megzavarható-elnökét. A vita mégis elmaradt, lett helyette Laca monológ mintegy reflektálva a Jobbik honlapról minden érzelemtől mentes hangon felolvasott idézetekre.
    A párhuzamos interjú pedig úgy jött létre, hogy a Mi Lacánk megparancsolta hűséges média munkatársainak, hogy készítsék el a riportot a Vasorrúval – a nyilvánosság előtt is így nevezi a jobbikos képviselőnőt, a közművelődési munkatársat meg kis lótifutinak-és majd hozzák át megnézni!
    Megtekintés után felment a vérnyomása, bevörösödött a feje és elmondta mindazt, amit leadtak a hétfői adásban. Mondom, TV-s barátai mindent elkövettek a Mi Lacánk érdekében, de ilyen fokú idiotizmust már ők sem tudtak kompenzálni. Persze, legalább elemében volt a Mi Lacánk. Gyalázkodott hazudozott. Pl. igen elfoglalt napközis tanárrá degradálta a képviselőnőt!
    A TV-s barátokat nem zavarta a nyilvánvaló, jelen esetben TV felvétellel alátámasztott hazugság sem.
    A Mi Lacánk Tv adásban verte az asztalt, hogy a Jobbik ne háborogjon a 800 ezer Ft/ha-os lőtér ár ellen, mert Ő bizony egy millióért veszi hektárját a kiváló minőségű termőföldnek. Bizony a legutóbbi testületi ülésen kiderült, hazudott a Mi Lacánk, nem vett ő egy négyzetméter földet sem! Csak azért mondta a TV-ben, „Mert olyan jól hangzott és tetszett az ÖFE-fanoknak.”.
    A jelek szerint az igazság pontosan ugyanannyira érdekli a Mi Lacánkat, mint a TV-s barátait.
    Semennyire!

    VálaszTörlés
  10. Kedves Cipo !
    Valaki itt feltette a kérdést hogy a kommunizmus abonyi áldozatai közül kik voltak a felavatáson. Hát én az egyik haveromnál az ablakból néztük őket. Senki. Kommunista annál több. Ott volt pl. dr. Antal, az ügyvéd, Gulyás nagy haverja, aki a Vízműtől kapja a pénzt mióta jól választási bizottságoskodott, ő a járási Pártbizottságban volt . Vagy a Somogyi aki MSZMP-ben ( a haverom anyja szerint a Munkásőrségben is) szorgoskodott most meg a FIDESZ nagy embere. Áldozat viszont senki.
    Gulyásnak azt mondják megüzenték hogy nem kívánatos, pedig ott akart lenni. De nem volt ott a FIDESZ-től senki tisztességes, csak a filmes buszos Bocsi , Buktáné férjestől, Caki, Molnár Ricsi meg az OTP-Margó . Akik valamilyen koncot kaptak. Ja meg Somogyi, de ő mint az MSZMP-FIDESZ képviselője gondolom. Meg Wenczel, akinek úgy látszik a paktum miatt ott kellett lennie. Viszont nem láttam Bírót, Farkas Pistát , Krasznait se az állítólag sok fideszest. Ezekkel nem közösködtek. Pedig biztos hogy volt nagy szervezés mert ott volt a Nyitrai, Herman , dr. Tóth ogy képviselő, a fideszes polgármester Tárkányról, Szihalomról .
    Gulyás meg Wenczel etette , itatta őket a Polgármesteri Hivatalban utána, ment a trakta ahogy az elvtik szokták.
    De abonyi ezek közé nem ment csak a két kereszténydemokrata a pap miatt meg a ramovilos Józsát láttam de az elhúzódott tőlük. Meg a Kádas aki biztos fideszes lett jobbikosból ott állt Herman mögött, a haverom szerint éppen...
    Szóval kedves Cipó, kár hogy nem láttad kíváncsi vagyok a tévések mit adnak le ebből mert abonyi alig volt aki meg volt hát az inkább ne lett volna már tisztelet a kivételnek. Igazad van, kellett már az emlékmű de ezeknek ez nem jelentett semmit inkább kicsúfolták az áldozatokat. Nem volt egy meghurcolt abonyi se, gondolom nem is hívtak senkit. Szerencse hogy a Gulyás nem tolta oda a képét mert az már tényleg a legalja lett volna.
    Szóval volt ott kommunista sok, de egyiket sem hallottam kiállni hogy bocsánatot kért volna.

    VálaszTörlés
  11. http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=yHAGl49RvX0

    VálaszTörlés
  12. Húúú de égő!február 26, 2013

    Laca TV, bravó!
    Tisztelt Wittner Mária ogy. képviselő asszony, tisztelt Tóth József ogy képviselő úr, tisztelt Herman István ogy képviselő úr, tisztelt polgármester úr.
    És körös-körül abonyi komcsik, tárkányi, farmosi, szihalmi, tenki, tiszanánai fideszesek és komcsik vegyesen.
    Gondos meghívta a környékbeli fideszeseket is, hogy sokan legyenek, legalábbis ezt mondta.
    Az önkormányzat tanácstermében tartottak fogadást az önkormányzat oktatási referensét használták műsorvezetőnek a közművelődésit meg rendezvényszervezőnek!
    Szép volt paktumos fiúk!
    Wenczel, Sipos és Gulyás voltak a házigazdák.
    Ugyan hogyan mutatták be őket Wittner Máriának?

    VálaszTörlés
  13. Hát ez nem annyira jött be. Lackó már mindenkinek kínos. Pilla azt gondolja, hogy ő nem, pedig, dehogynem!
    Megnéztem a videót. Jól látszanak a protokollvendégek. Nézelődő, ünneplő 5-6 jó, ha volt, a többiek mind "hivatalból voltak" ott. Pl a környező települések pártszerveinek vezetői.
    De sok település nem is képviseltette magát.
    Nekem sokan mondták, hogy nem kíváncsiak Gondira, aki szintén szétnézhetne maga körül...
    Nem akármilyen fészekalja!
    Kádas már átnyergelt a Jobbikból a Fideszbe?
    Vagy inkább az Öfébe? Melyik csapat fogja indítani?
    Én csak azt javasolhatom ezeknek, hogy kössék fel a fehérneműt, mert ha Lajos elkezd kampányolni, leveri őket, mint vak a poharat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luis the Greatfebruár 27, 2013

      Ki az a Lajos? Csak nem a Kórózs. Már ő is Figyesz-t mutat? Vagy van más Lajos is a környéken? Valamiről lemaradhattam...

      Törlés
  14. Sok kínos pillanata volt az eseménynek, én is megnéztem a videót is. A kő szép. A koszorúk szépek, Mezőtárkányé különösen. Mind élő virág vagy az alkalomhoz illő. Kivéve a füzesabonyi Önkormányzat koszorúja. Egy rút műanyag csúfság. Röhej. Úgy látszik hogy Hermannak sem tellett egy koszorúra.

    VálaszTörlés
  15. Pityunak koszorúra nem telt, de sapkára igen! Amit persze a himnusz, meg a koszorúzás alatt sem vett le a tökfejéről. Hát nem egy bunkó?

    VálaszTörlés
  16. Este megnéztem. Hű de ronda egy műanyag vackot rakatott le ez a Gulyás.
    A kommunizmusnak meg Abonyba nem volt áldozata . Ezért nem hívtak senkit és ezért nem is ment el senki. Csak a haszonélvezők.

    VálaszTörlés
  17. Árpillát, Gondos a következőképp mutatta be Wittner Máriának-legalábbis nekem így mondta el aki ott volt.
    "Képviselő asszony bemutatom városunk Pénzügyi Bizottságának elnökét, 1997-ban a Fidesz polgármesterjelöltje volt."
    Sipost "csak" egy rendkívül tehetséges és ambiciózus fiatal politikusként a jövő erős embereként ajánlotta Marika néni figyelmébe.
    Hogy Gulyásról mit mondott azt nem tudni.
    Az önkormányzat díszterme telepakolva hidegtálakkal.
    (Persze arról már nem tudósított a Laca TV!)
    Lehet, hogy ezt is a kötvénypénzből fizették?
    Már csak Bumburi hiányzott! Nyilván vele is összeismertették volna a díszvendéget és Bumburi bizonyára elmondta volna, hogyan is vélekedett Wittnerről a HEOL, Blogális Világ rovatában......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondos nettó módon hazudik, hiszen Árpilla igazi jobboldali volt mindig. A FIDESZ-ben a helye !

      Törlés
    2. Wenczel, 1998-ban is a Fidesz polgármesterjelöltje volt!

      Törlés
    3. Wenzel Árpilla az igazi harcos jobboldali volt mindig, akárcsak Kádas. A nyelve mindig benne lógott a komcsik se@@ébe.

      Törlés
  18. Valyon Orbán kire gondolhatott ?
    "És bár a visszaélésekben jeleskedők falkáit is naponta elverjük az ablakunk alól, még mindig vannak olyanok, akik vörös alsóneműjüket narancssárgára cserélték, és úgy viselik gondosan, hogy az kilátszódjon a nadrág alól. Az ellenük folytatott küzdelem még hosszú ideig ad majd munkát nekünk."
    Ha elment volna ő is koszorúzni, de sok vörös gatyát tűrtek volna hirtelen be.

    VálaszTörlés
  19. Mondta ennek a Wittnernek valaki, hogy a füzesabonyi karhatalmisták mentek lőni Egerbe 56-ban ? Gulyás biztos mesélt neki róluk, hiszen ismerte őket .

    VálaszTörlés
  20. Gondos apja a pártbizottságon volt meg párttitkár. Nyitrai apja valamilyen főrendőr, a párt ökle. Herman ?
    Ezek páváskodtak ott? Miért nem kérdezték meg aput hogy kit kellett volna meghívni?

    VálaszTörlés
  21. Jön a JOBBIK !február 28, 2013

    Mindenki láthatta hogy a komcsik bevették a fideszt .

    VálaszTörlés
  22. Ez a Wittner elgondolkodhatott volna azon, hogy kik közé megy el.
    56-ban itt volt az egyik legnagyobb megmozdulás a környéken, aztán a karhatalmisták itt gyülekeztek és menetek Egerbe lőni. Hát mit gondolt Witner, Abonyba mit csináltak a pufojkások, meg a Somogyi komái ? Nem tünt fel neki, hogy az üldözöttekből senki sincs , csak vörösök meg vörös gatyások? Fidesz MSZP koalíció és közös jelöltek lesznek. Szép.

    VálaszTörlés
  23. Újabb lebőgés!február 28, 2013

    http://www.heol.hu/heves/kozelet/nyolcmilliardnyi-adossagot-vallal-at-az-allam-hevesben-486161


    "Horváth László elmondta: Heves megyében mindez közel 8 milliárd forintos keretet jelent. Megyénk kormánymegbízottja ezután ismertette az átvállalás mértékét az ötezer főnél népesebb városokban: Eger 60, Gyöngyös és Hatvan 50, míg Füzesabony és Lőrinci 40 százalékos konszolidációval számolhat, azaz a megyeszékhelyen és a mátraaljai városban az eredetileg tervezettnél 10 százalékkal magasabbal."

    Ezért nyalhattak! Együtt, kéz a kézben,stb és mit kaptak?
    A minimális 40%-ot!
    Gratulálunk Wenczel, Gulyás, Sipos, Gondos uraknak.
    Költsék el együtt a kötvény maradékát!

    VálaszTörlés

Komment: