Cinikus és nagyképű Laca a lacaTv-ben jelentette ki a minap, hogy figyelembe veszi a képviselők azon kérését, hogy a testületi üléseket időben és késő délutánra hívja össze. Vele ellentétben ugyanis vannak, akik munkával keresik a kenyerüket...
Férfi ember szava ugye nem por, ami elszáll a széllel.... No de ugye a mi hazudós Lacánkat nem arról ismerjük , hogy a szavára egy lyukas garast is adnánk. Most sem csalódtunk.
Pénteken - mikor máskor - kelt levelében összehívta a nagybecsű grémiumot hétfőn egy órára. Ennyit a férfiember(?) szaváról.
Na de nem volt mindez elég. Titkos(zárt) ülésre szólt a meghívó, így aztán a nyilvánosság ki (lett volna) zárva. Nem hívták a Laca Tv-t sem, minek 'a , hiszen nehogy már a szélesebb közvélemény értesüljön mutyikról. Mert más oka a nagy titokzatosságnak nem volt. Egy kis mutyi, Lacamutyi.
Aztán légy esett a tejbe. Akikre számított hogy nem mennek el, ott voltak, akikre meg számított hogy megérkeznek, késtek. Így esett , hogy a titkos (zárt) ülés elrendeléséhez nem volt elég szavazata a gézengúz Lacánknak. Vörösödött is a feje rendesen az ott lévők szerint, de nem volt mit tenni.
Hogy miért kellett volna titkosítani az ülést, nem tudjuk, de a pernahajder legalább annyit elért, hogy megtiltotta azt, hogy a LacaTv felvételt készítsen ( ugye a későbbi jegyzőkönyvi huncutkodást megelőzendő). Nem is megtiltotta, de senki sem volt, aki a Hivatalból átszóljon hogy nyílt ülés van, hátha a város polgárait érdekelné, mit is akar a mi huncut Lacánk elsíbolni megint. Pedig megérte volna a felvételt visszanézni.
Szóval Tv nem volt, nyílt ülés annál inkább. No de miért is kellett volna titkossá tenni az ülést. Normál esetben, tisztességes eljárás esetén nem lett volna rá semmi szükség, a a napirendeket tekintve. Ha viszont a mutyi a cél, Korrupci Laci mindent bevet.
Ugye emlékeznek arra, hogy a Lőtér elmutyizása kapcsán a mi hazug Lacánk milyen nagyképű kijelentést tett. Ő 1 millióért már veszi is hektárját a földnek. Nos, hétfőn kiderült, ebből egy szó sem igaz. Hazudott az áldott fiú, mint mindig, mindenhol. Bele a szemünkbe, ájtatosan, szépen, ahogy szokta. A mi üzletember Lacánknak senki sem adta el 1 millióért a földjét. Senki... Csak ő lesz nagyvonalú és a Lőteret hektáronként 800 egynéhány ezerért kótyavetyéli el. Hiába, a gazdasági zsenialitás koszorút fon a mi businesman Lacánk fénylő homloka köré és még a lába nyomát is megcsókolja - a vevő. Potya Laca. Talán ez lenne a megfelelő jelző. A napfényes lenyúlásból egyre kevésbé valószínű hogy lesz valami, mert ugye kikerült a napra és olvad a vaj. A Fürkészőre ezért zúdul most még nagyobb átkozódás, káromkodás. Hiába, fiúk a tolvaj lebukik néha.
A másik mutyigyanús történek az un. energetikai pályázat. Hát nem arról volt szó, hogy a megtakarítás fejében a beruházó megcsinálja? Hát nem ezért mutyizták le a történetet Pilla fűtésszerelő és főtanácsadó munkaadójának ? Most mégis önerő kell ? A kötvény terhére? Hogy van ez ? Lehet hogy nem véletlenül jegyezte meg az egyik képviselő : Talán kevesebbet kellene inni ?
Szóval a napirendek között semmi nem volt ezen kívül, ami zárt ülést igényelt volna. Mert ki ne támogatná a szennyvíztelep és hálózat rekonstrukcióját, pláne ha az a Vízmű hozzáértő szakembereinek felügyeletével történik. Vagy ki ne támogatná a bölcsödék fejlesztését ?
Szóval ez a hitvány, mutyizós bagázs ismét lebukott, megint elhasalt. A szenny, mint a csiríz ragad rájuk, hiába a rejtőzködés, a zárt ülés mögé bújás. Most már csak a jegyzőkönyvet kell figyelni, hiszen a mi Lacánk ügyes írnok...
Én ugyan nem szavaztam rájuk!
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Amit ezek csinálnak az túlmegy mindenen. Egyik oldalon gátlástalanul próbálnak meg lopni, ami nem megy már annyira könnyen mert van a Fürkésző ami megírmindent. A Másik oldalon meg ömlik belőlük a szenny, ócsárolják Laminét, Atkárit, bartosnét, Kotán urat meg a Kalárist meg mindenkit aki ellenük van a lopás ellen meg minden. Az is undorító hogy tiszta kulák ügyet akarnak csinálni a földbérletből, persze óvatosan a paktum miatt nehogy még jobban megharagudjanak rájuk , szidják a Pistit aki dolgozik rendesen a földön. Most is semmi mást nem akarhatott a Gulyás mint saját zsebre dolgozni. Ki tudja hogy mennyit igértek nekik ha elkótyavetyélik a Lőteret meg ezt a solár izét megcsinálják a mi pénzünkön. Inkább az utakat tennék rendbe mert már annyi a kátyú hogy nagyon kell figyelni hogy ki ne törjön a kocsi kereke. Ezek meg szemérmetlenül belehazudnak a képünkbe és tömik a zsebüket pimaszul .
VálaszTörlésNincs ott valami jogász a hivatalnál, aki megmondaná, hogy lehet-e zárt ülés, vagy nem???
VálaszTörlésEz az álszent hazudozó mindent megtehet???
Igaz is. Akkora kátyúk vannak, hogy egy kutya ülve ki se látszik belőle! Ha szembe jönnek ki se lehet kerülni. Pedig a nagyokos Wencel meg Sípos hogy mondta, hogy ök elintézik két hét alatt hogy a bekötőutakat, meg a Kerecsendi utat leaszfaltozzák! majd ök! persze, hogyne, látjuk! Abonyba már nem lehet közlekedni mer szétmegy az autó! A rengeteg sok pézt meg othagyták Laminéék. Hol a sok péz? Szétlopták? Hazug tolvajbanda! Hülyének néztek bennünket? Mégegyszer biztos nem szavazunk rátok!
VálaszTörlés06. (szerda) 09.00 Indulás Mezőkövesdről
VálaszTörlés14.10 Érkezés Füzesabony (6,3 km) Indulás: 14.40
forrás :http://www.facebook.com/events/525042444206676/?ref=22
Tehát ma kellemes programja lesz a Mi Lacánknak.
Megöleli, megcsókolja mszpés barátait,pl. Nyakó Pistit és Gúr Nándit. Később elszállásolja a csapatot a gimiben.
Este ismét Whiskyt isznak a Márkában a megfáradt menetelők.
Holnap pedig letagadja az egészet Herman Pistának.
Megtudtuk miért nem hívta Füllencs Laci a Tv-t!
VálaszTörlésLaci úgy döntött ez évtől megvonja az önkormányzati támogatást a VTV-től.
Meg van a többség, összeálltak!
Laci már ezért nem is hívta a TV-t, így akarja megelőzni, hogy megvádolják azzal, miszerint költségbe verte a VTV-t.
Álságos és hazug, de mit várhatunk Lacitól és bandájától?
Igaza van, valljuk be. Én is unom már a kisherman képét, meg az aktuális politikai s@ggnyalást főműsoridőben.
TörlésA sumákoláshoz meg a félhomály kifejezetten jól jön.
Nehogy megtudja már valaki, hogy hova teszik az adófizetők pénzét!
Fizessenek, oszt kussoljonak!
Csak az ugathat, akinek Füllencs lapot osztott.
Nem csak a telepen van kátyú hanem a faluban is szinte mindenhol. A legjobb lenne ha Wencel meg Gulyás beleülne egybe-egybe.
VálaszTörlésFigyelni kell rájuk még jobban. Az a céljuk, hogy minél kisebb legyen a nyilvánosság és annál többet tudjanak lopni. Hitványak ezek tényleg el kell őket takarítani és elszámoltatni!!!!!!!
VálaszTörlésNem tudom miért van az, hogy valahogy Josip Tot, meg Kaya Ibrahim jut eszembe… Meg az az óriási pofátlanság, amit ezekben az ügyekben tanúsít a Gulyás-banda…
VálaszTörlésNekik már akkor mindent szabad! Azóta még jobban megerősítették a saját jogosítványukat, hogy ilyen és ehhez hasonló ügyekben tevékenyen részt vegyenek.
Nincs új a nap alatt!
Gulyásékról, mindig Zorán egy régi dala jut eszembe!
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=Q_d9FzZQH2I
Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek
Hé, gyerekek, figyeljetek
Elmagyarázom a bűvészetet
A pódium áll, a rivalda kész
Zajlik az össznépi megtévesztés
Nézd, az ott a kincs
Csiribi-csiribá, s híre sincs
Az elme villog, dől a szöveg
S úgy, ahogy én is, jól megeszed
Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek
Tapsra vár, ha becsapott már
S él belőled, mint a király
S minden csaláshoz van elég ész
És a bilincsből mindig kifér a kéz
Kérdezed, s félrevezet
S jól esik, hogy elhiheted
Egy széles mosoly, csak neked
S úgy, ahogy én is, jól megeszed
Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek
Néhány földön jártam
Néhány cirkuszt láttam
De jegyet veszek, s ráfizetek
Megismétlik a trükkjeiket
Nézek, mintha látnék
S ő minden törvényt átlép
A szemembe küldi a fényt
Így lesz a fejben sötét
Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek
Néhány földön jártam
Néhány cirkuszt láttam
Itt a piros, ott a piros
Itt úgysem lehetsz túl okos
Tudom, mindez játék
Szabályos, csak másképp
A szemembe küldi a fényt
Így lesz a fejben sötét
Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek
Hé, gyerekek, figyeljetek
Elmagyarázom a bűvészetet
Ott lenn a tömegben, ott a helyed
Kiválaszt és beköti a szemed
Táncolj körbe, jó bohóc
Annyira jó, hogy meghatódsz
Hallod a tapsot, s nagyra nősz
Ez nagy mutatvány, s újra bedőlsz
Óh ne, óh ne, sohase higgyetek a szemeteknek
Nem értettem a jobbikosok levelében, hogy mi a gondjuk azzal, hogy elvtársaik nem járnak el a testületi ülésekre! Amikor nyomultak a pozíciókért és elvállalták a jelölést pl. a Noncsika, meg a Balsai, akkor nem gondoltak arra, hogy ez elfoglaltsággal is jár majd!
VálaszTörlés(Nemhogy példát vettek volna Kádas és Valyon Urakról, akik be tudtak integrálódni az ÖFE frakcióba!)Kit érdekel, hogy a Balsai mikor és honnan utazik az ülésekre, ez az ő egyéni szoc. problémája! Vagy eljár az ülésekre, vagy pedig mondjon le! Van olyan a jelöltek között, akik tudják vállalni, hogy a város mindenekelőtt! Pl. itt van mindjárt Nagyné Váradi Anna, ajánlom mindenki figyelmébe!!! A Bíró is ha képtelen havi két délutánt a városra szánni, Kormánypártimike adja át a helyét azoknak, akik ezt meg tudják oldani!
El kell számoltatni a kalárist!
Wenczel úr, adott a feladat, vegye bele a pénzügyi bizottság ez évi ellenőrzési tervébe és utána tájékoztassa róla a lakosságot!Várjuk sokan a számokat, hogy mennyivel támogatták a mi pénzünkből a Balsaiék asszisztálása mellett a Kalárist.Persze említsük meg azért a Balsai-Bíró duettet is, hiszen ők is emelgették a kezüket 2006-2010 között rendesen a Kalárisra!
A közművelődési munkatárs, Timike figyelmét is fel kell hívni! Érdemes lesz erre majd odafigyelni 2013-ban a programok során!
Kedves Lófitty! Látod még a nickneved sem méltó hozzád! A Lófitty, az egyfajta vagány kifejezés. Te kb. egy hangyap@nisz lehetnél, de lásd, hogy jóindulatú vagyok, maximum egy lankadt macskap@cs! Tudod Te, hogy Wenczelnek menyi köze van a Kaláris Hagyományőrző Népművészeti Egyesülthez? Mint neked a cipőm talpához! Persze Te ezt nem érted - nem is fogod - neked ez magas, mint kis ökörnek a csalamádé!
VálaszTörlésUgyan ki hisz még a szemeteknek?
VálaszTörlésA kezembe akadt a szennykrónika, és nem győztem csodálkozni.
VálaszTörlésEzek már ilyen mélyre süllyedtek?!
Csupa lózung, meg gyámoltalan magyarázkodás?
Nem győznek védekezni!
Meg magyarázkodni.
Mint a c., akit lopáson kaptak: "Én, Tyúkot?!"
Ezek az írások már a bányászbéka s@gge alatt vannak, méterekkel.
Na, most komoly baj van! Nem viccelek, tényleg. Füllencs megsértődött. Maga írja le a szennykrónikában, de kicseng a tévéinterjúból is.
VálaszTörlésMert az mégiscsak felháborító, hogy már lopni se hagyják őt nyugodtan. Mit képzel a Jobbik is?! Meg a többiek!
Megmondta Füllencs a frankót: az ellenzéknek az a dolga, hogy segítse őt, nem pedig az, hogy minden kis aljas mutyiját nyilvánosságra hozza!
Hogy ő ellenzékben hazudozott, rágalmazott szóban, írásban, suttogó propagandában... Hát az más! Ez a dolga szerinte az ellenzéknek, ha nem ő, Első Füllencs a király, de megszerezni akarja a királyságot. Minden más esetben az ellenzék dolga az, hogy őt segítse. Ez csak nyilvánvaló?! Ő ellene kampányolni, elmondani róla az igazat? Na ne! Semmiképpen sem az most a dolga az ellenzéknek, hogy nyilvánosságra hozza a Füllencs-mutyikat! Őt segíteni kell, mindenki mást nyírni, hogy a Füllencs krályság megmaradhasson.
Olvastam a szennykrónikát, és röhögtem!
Az egész valahogy olyan, mintha Karinthy írta volna:Magyarázom a bizonyítványomat.
Ezt leszámítva csak amolyan Pilla-trilla.
Látszik, hogy a városban jól mennek a dolgok, hiszen nem találnak fogást a Polgármesteren és csapatán.
VálaszTörlésPéldának okáért, soha nem volt még ilyen gyorsan és jó minőségben elvégezve a hóeltakarítás valamint a sózás.
Soha nem voltak még ilyen kátyúmentesek a város útjai! Valójában az ütőkátyúk száma gyakorlatilag 0.
Minél több az ellenség az azt mutatja, hogy valamit nagyon jól csinálnak, és ez valakiknek nagyon nem tetszik. Örülünk neki.
Tudomásunkra jutottak olyan infók is miszerint egyes képviselők már odáig jutottak, hogy az ablakon akarják kilógatni a Polgármester Urat, a Pénzügyi Bizottság Elnökét, Wenczel Urat meg egyenesen meg akarja rugdosni. Emberek, hát hol élünk!
Ezt érdemli a város fentebb említett két kiválósága?
Ez lenne az az oltári nagy demokrácia amire vágytunk? Egyes embereknek akkora hatalma lenne másokkal szemben, hogy bármit megtehet büntetlenül? Szerintem ebből senki nem kér. Inkább különféle VTV-s műsorokban ezekkel a hőstettekkel kellene dicsekedni és más vonatkozásban ezeket a Karinthys bizonyítványokat megmagyarázni.
Ui: Akinek nem tetszik a Füzes Krónika ne olvassa, hanem adja oda a szomszédjának mert azt biztosan érdekelni fogja! Felméréseink szerint a füzesabonyiak 68,2%-a igényli, jónak és hitelesnek tarja a Füzes Krónikát.
Én is csináltam femérést. A város lakóinak 73,8%-a teljesen alkalmatlannak tartja ezt a testületet.
TörlésA város lakóinak 99,99%-a hazugnak tartja Lacit, és 100%-a bizsunak tartja pillát.
Ja és a legtöbben elküldenék őket melegeb égtájra.
Hát Árpilla az biztos hogy nem igazgyöngy. Kétszínű, magát kellegető igazi jobboldali.
TörlésJól mennek a dolgok ? Mi az hogy ! Nagyon is ! A sózás olyan jól megy, hogy majdnem elsóztam a vasárnapi húslevesemet. A kátyúk pedig, amik nincsenek, csak arra szolgálnak, hogy ha behajtasz, tudjad hogy városban vagy. Fekvő rendőr helyett, a te érdekedben.
VálaszTörlésA rugdosást messzemenően humánusnak gondolom mert lányokat megütnei ugye nem szabad !
Az ablakon kilógatni viszont nem európai megoldás. Nem ki hanem fel ! Ez gondolom az ő fejükben is megfordult, ezért ültettek annyi kis fát a kiirtott fő utcaiak helyére. Mátyás király bohóca is azt kérte.
Tévedés a statisztika is ! A Füzes Krónikát nem 62% hanem 99,99% igényli, ugyanis hiánycikk a gurigás és hát valamivel ugye, hát szóval....Illetve hátsóval... Na mindegy.
Szóval egyetértek, minden szép, minden jó, minden Pilla-natnak maLaca van. Sőt szaga. Bocs illata. Korupcilla ta.
És már megoldódott Füzesabony régi vágya : Újra kiadtak közpénzen egy 1936-os monográfiát, amit minden abonyi epesve és repesve várt , aki még nem tudta a neten elolvasni. Hiszen ez is mutatja, nincs itt semmi , csak ez hiányzott nekünk meg a Pilla meg a Laca.
Én is ezt mondom! A szenilitáson és az impotencián túl, nekem is a legfőbb problémám az volt, hogy mikor adják már végre ki a monográfiát.
TörlésAz asszony is minden nap azt emlegette, hogy mikor lesz már újra? Monográfia.
Na most végre, hosszú idő után, ő is ki lett elégítve.
Hú, hú, hú !
VálaszTörlésEz nem a bagoly, hanem a néző, amikor Gulyást hallgatta a VTV-ben. Hogy ez a fickó mennyire leépült. Hihetetlen. Amit produkált az olyan volt, mintha egy bohóc vicsorgott volna ki a ketrecből. Úgy látszik hogy a kiderült mutyik miatt be van dühödve. Vöröslő fejjel szidott mindenkit. Biztos nem kevés pénzt kihúztak a zsebéből, pedig már milyen jól lemutyizta. Bukta. Mikor takarodik már el végre ?
Na már megint beült ez a vörös fejű fehér zoknis a TV-be. Már megint össze vissza hazudozott, a szájából a kapanyél is kilógott a nagy inteligencia szintjéből . Miért nem a Pillát küldte, nem tudom, őt úgyis kinevetik meg legyintenek rá. Ki hisz már neki egyáltalán ? Senki. Miért is nem kap a a fejéhez? Ja, hogy elmutyizta a pénzt meg szétszórta arról hallgat. Meg a paktumról is meg hogy már mindent lenyúlnak amit csak lehet. Tolvaj banda ez, a legrosszabb fajta, mert mást is be akar mocskolni. Undorodom tőlük !
VálaszTörlésAdjál nekik Cipó, még egyszer nem lehet az abonyiakat becsapni. Aki meg hisz nekik annak úgy kell !
A Lőtérről beszélt volna, meg hogy mennyit kaptak volna. Lehet az még két év is... Meg nagy pénz lett volna a naperőműves szemfényvesztés is. Csak hogy kisöpörjék a padlást mint az ÁVÓ, csak ezekl a saját zsebükre sepernek. És még beül hazudozni a TV-be, a vöröslő orrával. Szonda kellett volna!
VálaszTörlésNa meg ez a 80 éves tanulmány vagy mi. A máról kellene írni arról hogy mennyit loptak el ! Hogy mennyit hazudtak meg hány embert tettek tönkre !