2013. január 30., szerda

Ez már szánalmasabb mindennél...


Megjelent a Szennykrónika új száma. Muszáj volt megjelentetni, mert a mutyik miatti felháborodás már akkora a városban,  hogy reagálni kellett rá. Hiba volt.  A JOBBIK nyílt levele ( és a Fürkésző írásai)  ütötte ki a biztosítékot formailag, így ők lettek megcélozva a válasszal is. Magyarázkodik Laca, Árpilla. Az egész újság egyébként a szokásos semmit mondás,  a kutyák chipezése a fő téma , hátborzongató és mindenkit érintő valóban ….  Viszont a „Blogok árnyékéban” cím találó és hízelgő a Fürkészőre. Úgy látszik a Fürkésző kritikus szelleme árnyékként borul a mutyizó, már nyíltan harácsoló  bandára. A tolvaj mindig fél – tartja a közmondás.
Ami a legjobban tetszett , az a „Válasz a JOBBIK nyílt levelére” című szerecsenmosdatási próbálkozás.  Mivel a Fürkésző független, a JOBBIK-hoz semmivel nem  kötődő közéleti blog , így a pártalapú megjegyzésekhez nem kívánunk hozzászólni, az a megszólított dolga. Teszi, nem teszi,  az ő ügyük. Amivel viszont foglakozni kell, az a két „üzlettárs”-nak a  lopást elmismásolni szándékozó hazudozása.
Hihetetlen és tisztességes ember számára felfoghatatlan az a cinizmus , amivel ez a két enyveskezű jómadár az emberek szemébe hazudik. Ilyen gátlástalan , gerinctelen simlis hazudozó nem mindennap terem és nem minden bokorban. Füzesabonynak több is jutott, de kettő mindenképen. Vegyük sorba. Az első négy ponttal a fentiek miatt nem kívánok foglalkozni, a megszólítottak ha akarják, megteszik. Ez az ő asztaluk. De a közügyek hazugságait tárjuk már fel, hiszen ez a Fürkésző dolga. Azt írja a két jómadár a Szennykrónikában:
„ A lőtér teljes területéből valójában a 6 ha 8683 m2 értékesítésre szántó legelő minősítésű földrészlet hivatalos felértékelését milyen jogon vonják kétségbe ?” 
Ez az egyszerű kérdő mondat már önmagában is több hazugságot próbál valóságként elhitetni. Amúgy zseniális hogy egy mondatban több hazug állítás is belefér nekik, látszik hogy már nagy a gyakorlat .   Ha megnézi a nyája Olvasó a december 17.-i ülés anyagát, láthatja, hogy a terület valamivel több mint 8 hektár. http://www.fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1068-20121217-napirendek&catid=47-napirendek&Itemid=4  Laca és üzlettársai ennek a 8 hektárnak az értékesítését határozták el, erről szól a határozat is.  Ez tehát a mondat első szánalmas  hazugsága.

A második a „ hivatalos értékbecslés”kifejezés .  Hogy miért hazugság ? Azért mert ilyen, hogy „hivatalos” értékbecslés ,  nincs. Laca itt ,szokása szerint, az értékelvűséget is jelentő „hivatalos „ kifejezés mögé bújik. Értékbecslés van, a megrendelő kérése szerint.  Ha pedig már részleteiben belemegyünk, akkor csak egyetlen kérdés: a „hivatalos értékbecslés” miért nem tartalmaz összehasonlító adatokat , amely egy „hivatalos értékbecslés” ( vagy csak egy szakszerű értékbecslés) legfontosabb eleme ? A válasz adott: mert akkor bele kellett volna írni hogy a Laminé vezette önkormányzat közel 100 millióért ( hektáronként 25 millió) értékesítette a Vásárteret. Ez már valós, nyilvános, összehasonlítható adat ( és szakmailag is indokolt, hiszen nagyságrendjét, művelését, besorolását tekintve összehasonlítható...)  ! Erről a hazug Gulyás  és az értékbecslő is tud. És itt jelentkezik  az értékbecslő felelőssége is ( aki, ha van esze villámgyorsan  új becslést készít, valódi értékkel… ! Vagy megtévesztésre hivatkozva visszavonja a becslését. )  Persze ha a megrendelő úgy kéri ahogy …. . Még annyit az értékbecslésről: valamiért elfelejtette beleírni az előterjesztő és az értékbecslő pedig elfelejtette szintén megemlíteni, hogy ez a Lőtér ( legelő ) a rendezési terv szerint különleges  besorolású és nem legelő…. Ravasz Laca ezzel tisztában van, mint ahogy azzal, hogy más szabályok vonatkoznak rá, mint a mezőgazdasági művelésű területekre. Belterület, a várostulajdonában lévő egyetlen, nagykiterjedésű, összefüggő terület  .  Simán és gyorsan át lehet minősíteni . És ha valakinek kétsége lenne, emlékezzék csak arra, hogy a havernak milyen gyorsan átminősítették volna a telkét , feláldozva még a Szent Vendel kápolnát és az ott lévő honfoglalás kori emlékeket is.  Hiába a feledékenység a Laca korában már nem lenne meglepő, no de itt nem egy egyszerű óvónőről hanem egy minden hájjal megkent hazudozóról beszélünk, aki Szihalmon is nagy üzleteket csinált ( gödör) , igaz a falu ma is nyögi… Pilla meg bizonyára akkor dauerolt vagy festetett ,amikor a rendezési tervet értelmezni kellett volna...  Igaz nem könnyű, no de ha valakinek ekkora gyakorlata és ekkora tudása van.....
És még nincs vége a mondat csúsztatásainak.  „Milyen jogon vonják kétségbe az értékbecslést ?” Hoppá! A kis durcás megsértődött?  Hát egyszerű : a füzesabonyi emberek, mint tulajdonosok jogán ! És mert van szemük a látásra. Egy a lopást, a mutyit leplező, szakmaiatlan , mélyen alulértékelt értékbecslést nemcsak joga de kötelessége is minden tisztességes embernek megkérdőjelezni. A cinikus, képmutató, nyílt lenyúlást, a város vagyonának elherdálását  minden tisztességes embernek meg kell kérdőjelezni. Az elherdálóknak , mutyizóknak pedig  ez fáj.
„..a jelenlegi üzemeltetőtől az építmények  megváltását követően kizárólagosan továbbra  is lőtérként használják ezt a területet”
 Puff, valamit ki kellet találni. Ez a Laca milyen találékony akkor, amikor a mutyit leplezni próbálja. Ugyanis ez a kitétel sem szerepel a testületi döntésben, de még az előterjesztésben sem. Ez Laca legújabb próbálkozása, hazugsága a mutyi leplezésére. Ugye ismerjük hogy a lopást hányszor próbálták már hasonló „feltételekkel” leplezni, hányszor próbáltak ezzel magyarázkodni a „privatizáció” során az elmúlt 20 évben. Így úszott el az ország vagyonának jó része, így került „baráti” kezekbe az ország, a város vagyona . A tolvaj érve ez.
Itt és most nem térnék ki arra az aljasságra, ami a Lacától már megszokott aljas, alattomos és otromba módon próbál befeketíteni egy gazdálkodót , azt sugallva, hogy az állami földpályázaton hogyan nyert gazdálkodásra földterületet. Ez annyira jellemző, annyira aljas, annyira Lacás és Árpillás, hogy nem is minősítem. A lejáratás, bemocskolás módszere ez, ismerhetjük. Láthattuk Laminé esetében, de megannyi tisztességes ember esetében is. Ez a suttogó lejáratás az, ami gyomorforgató módon jellemzi a hitvány tehetségtelen, egész életében csak élősködő bandát. A tehetségtelenek irigysége ez.

A következő bekezdés valódi öngól:
„ nevezze meg …kik azok a személyek Füzesabony Város Önkormányzatának jelenlegi tisztségviselői közül, akiket a város pénzén az ÖFE, vagy az MSZP tagjainak soraiból alkalmazott a 2010-es választások óta napjainkig.”
Egy kis ismertető akkor az ÖFE tagokról – csak válaszolva a kérdésre és kerülve a személyeskedést. Kik is ők? Erre legjobb példa ez a kép, ami az ÖFE hivatalos lapjában jelent meg. Itt látható a díszes kompánia: Csapatépítő tréning : http://www.fuzeskronika.hu/kronika/201108.pdf

A kép magáért beszél.  Erről ennyit. Meg a hazudozásról. Hát a hitványságnak van még mélysége?

Jót nevettem a következőn is :
„Milyen április 27-i jegyzőkönyv és határozat hamisítási ügyre utal az ominózus cikk írója, amikor ezen a napon nem is tartott ülést a város Képviselő Testülete…”
Jellemző módon nem a határozat  és jegyzőkönyv hamisítást kéri ki magának, hanem a dátum elírásba ( a hivatkozott   ülés április 26-án volt ..) kapaszkodik. Szánalmas, de mit várhatunk tőlük ?

Visszaköszönnek Laca régi bűnei, a JOBBIK által felemlegetett felemlegetett Cipőipari szövetkezet Rákóczi úti ingatlana.( Itt jegyezném meg, hogy az előző Testület nagy hibát követett el akkor, amikor úgy döntött hogy nem vizsgálja a Laca előző királykodása alatt elkövetett , lopás gyanús ügyeket. Ők úgy gondolták nem lenne tisztességes „utána nyúlni” a nyugdíjasnak . Hiba volt. )
Szóval hogyan is védekezik a mi Ájtatosunk ?
a polgármestert hatalmazta fel az akkori képviselő testület az épület bruttó 5 millió forintos áron, a felszámoló biztos által kijelölt személy részére történő, árverés nélküli értékesítésére…)
Először is: ilyen nincs. A felszámoló biztos senkit semmire nem hatalmazhat fel, önkormányzati tulajdonnal nem rendelkezhet. Legkevésbé „jelölhet ki” valakit vevőnek . Összehasonlításul, a Rákóczi utcai ingatlanárakról pedig annyit, hogy a mostani Rossmann épületét az előző, a Laminé által vezetett önkormányzat 37 millió Ft-ért értékesítette….  Tehát 5 millió áll szemben 37-el itt is, ahogy a Lőtér - Vásártér viszonylatban  alig 7 millió áll szemben 100 millióval.  Szóval Laca már megint csúsztat, a város szemébe hazudik. Undorító ! És milyen érdekes: Laca mindent potyán értékesít, bagóért..... 

Mint a bevezetőben említettem, a Jobbikot, Fideszt vagy az egyes képviselőket ért mocskolódásokkal, vádakkal nem foglalkozunk, az érintettek dolga azt megtenni vagy elviselni.  Az egész  iromány  annyira jellemző erre a gátlástalan, tehetségtelen, velejéig rosszindulatú ÖFE-bandára ! A sorokon átsütő  rosszindulat , a felfedett , leleplezett és ami nekik a legfájóbb (!) , kimondott mutyik  miatti  gyűlölet süt az írásból.  A bűnös dühe, nyálcsorgató revansvágya  ütközik ki szinte minden sorból, és a szándék, hogy bemocskoljon mindenkit  és mindent. Megtapasztalhattuk ezt már az elmúlt években.Az az ádáz gyűlölet és mocskolódó lejáratás  jelenik meg itt is, amit az előző polgármester és a testület tisztességes tagjai voltak  kénytelenek elviselni ettől a cinikus, velejéig rosszindulatú és tehetségtelen élősködőktől.

Az egész írásban az a legtanulságosabb, hogy a felhozott vádakra érdemi, valós válaszok nincsenek, csak rágalmazás,  csúsztatás és gyűlölet. A felhozott „mentségekről” azonnal látja a valamennyire is tájékozott olvasó hogy azok hajuknál fogva előrángatott , minden alapot nélkülöző , szánalmas hazugságok és az egész cikk célja nem más, mint bemocskolni azokat akiknek nem tetszenek a mutyik, a lopás, a város vagyonának elherdálása.
Azon pedig csak mosolyogni lehet, amikor a több mint 170 ezer látogatással,  2779 közzétett megjegyzéssel  rendelkező Fürkészőt a „lófütty „ jelzővel illeti. Bár egy csődör fütyülni valszeg nem tud, mégis van neki valamije, amivel a hazudozó és tehetségtelen Ájtatos és Árpilla  teljesítményét jellemezni lehet. És amit alkalom adtán szívesen felajánl számukra.  ( Bocs !) Az ingyenreklámot pedig köszönjük, bár a Fürkésző nem szorul rá.

Végezetül annyit. Jobb lett volna, ha hallgatnak és lapulnak. Akinek vaj van a fején, ne menjem a napra. De legalább ne óbégasson , mert a hazudozás visszaüt.
Én ugyan nem szavaztam rájuk. 

26 megjegyzés:

  1. felháborodottjanuár 30, 2013

    Szerintem ezek félnek. Van is miért. Hazudozás, mutyi, lopás és mindenféle egyéb aljasság, pl. jegyzőkönyv hamisítás, szemetelés stb. jelzi az önkormányzati királykodásukat.
    Lassan azonban letelik a négy esztendő és eljön az igazság pillanata.
    Félnek. Félnek, hogy aki utánuk jön, az a körmükre néz. Ezt meg is kell tenniük. Nem szabad megsajnálni a szenilis nyugdíjast. Lássunk tisztán!
    Akár a régi ügyekben is, még akkor is, ha elévültek már.

    Remélem, hogy a Jobbiknak meg lesz vér a pucájában, és méltóképpen válaszol.
    A behúzott farkak ideje lejárt.

    VálaszTörlés
  2. Pilla! A festett kopasz haj nem rossz, nem rossz, de ugy látom, igen nagyon meg vagytok zavarodva. De mint az köztudott, nálatok ez az általános helyzet, enyire vagytok képesek. Tehát nálatok, normális helyzet mint olyan nem létezik, merthogy nem is vagytok azok! Hú ez már nagyon gáz! F@stok, be vagytok sz@rva? Kapálództok, mint nyúl a hurokban! Nem sok van már hátra fiúk, adjátok fel! Nem birjátok Ti ezt. Tornából is felmentettk voltatok. Hazudozásból, megy gyülöletből kitünők. Máshoz nem is értetek. Erre meg nem kiváncsi senki. Sajnos, közben meg tönkremegy a város. Amit csináltok az meg tényleg egy nagy lófüty(i). A csoportkép nem rossz, nem rossz, ha jól látom ott hátul szkúner Bénit, akkor ez az ÖKÖRKÖR. Ezek mind a mostani önkormányzatban dolgoznak? Hja! Így már értem, hogy miért tartunk itt!

    VálaszTörlés
  3. Ez már tényleg szánalmasabb mindennél..... A legnagyobb probléma az, hogy az önkormányzat egy politikától mentes kulturális egyesületet is bevon a szánalmas dolgaiba. A Kalárist nem érdekli, hogy ki-kicsoda. A Kaláris nem egy politikai párt, az alapító okiratában is megfogalmazódik, hogy "politikai tevékenységet nem végez". Az, hogy az egyesület - az egyesületünk - önkormányzati rendezvényeken INGYEN szerepel, az annak köszönhető, hogy az önkormányzat lóti-futijával, az örökké fontoskodó, és semmit el nem intéző programszervezőjével kötött szóbeli megállapodás értelmében INGYEN fellépésért szerdánkénti INGYEN teremhasználat jár. Azután persze benyújtja az önkormányzat a számlát, visszamenőlegesen kb. 50.000 Ft-ról. Az egyesületünknek adott támogatása ebben az évben 80.000 Ft volt, amiből rögtön 50.000 Ft-ot vissza is kér. A szóbeli megállapodás persze semmis. A Kaláris tüsténkedik, programokat szervez, viszi Füzesabony jóhírét Budapestre, határon túlra, természetesen minden az önkormányzatnak egy forintjába nem kerül. Mi próbálunk mindent a saját berkeinken belül elintézni, saját magunk díszítünk, saját magunk szervezünk, a saját forintjainkat öljük bele a rendezvényeinkbe, az utazásokba, hogy Füzesabony hírnevét öregbítsük. Sőt, még a kultúrházat is magunk mostuk fel a legutolsó "csinnadrattánk" előtt. Mert a lótifuti mindent elintézett. Az 5 éves születésnapi gálaműsorunkat nagyon sokat megnézték, állva tapsoltak, sőt velünk együtt énekeltek, táncoltak. A gálaműsorra sorra érkeztek a jóbarátok, a táncos kollégák, határon innen és túlról. A táncos szívének nagyon jólesett, amikor a teremben mindenki állva tapsolt, énekelt, mosolygott és táncolt. És tudják, kedves képviselő urak, legyen itt szó fideszesről, MSZP-sről, jobbikosról, akárkiről, azért gyűlünk mi össze szerdánként hogy ezt csináljuk. Hogy jól érezzük magunkat, hogy tanuljunk, hogy tovább adjuk népünk kultúráját. És nem azért, hogy politizáljunk.

    VálaszTörlés
  4. Folytatva az előző bejegyzésemet:

    Sajnálom azokat az embereket, akik azt gondolják, hogy a Kaláris - azért mert Atkári Lajos itt táncol - egy politikai gyülekezet. Sajnálom őket. Viszont szánalmasnak is tartom őket, mert egyszer nem néztek meg egyetlen egy próbát sem. Sőt, amikor segíteni kell, amikor Budapestre utazunk - hangsúlyozom a saját költségeinken - és egy UV lámpára van szükségünk, akkor tudunk illetékestől BÉRELNI számla nélkül 1.500 Ft-ért. Előtte persze megveregeti a vállunkat, hogy milyen büszke ránk, hogy visszük Budapestre Füzesabony hírnevét. Aztán pedig azzal szembesülünk, hogy közvetve vagy közvetetten jelentős anyagi károkat okozunk a városnak. Arról hangsúlyozom nem tehetünk, hogy a művelődési ház technikai felszereltsége hiányos, elavult, és nem alkalmas arra, hogy egy 1,5 órás csinnadrattát végig hangosítson. Mondókám vége felé szeretnék megkérni mindenkit, hogy a Kaláris tánccsoportot mentesítse minden politikai tevékenységtől. Szeretném megkérni a rágalmazókat arra, hogy még egyszer a szájára ne vegye a Kalárist. Mi szeretnénk tovább békességben dolgozni. Mi nem kérünk pénzt, eddig sem sokat adtak, de mégis működünk. A Kaláris azt a kultúrát próbálja megvalósítani Füzesabonyban, ami soha nem létezett még. Úgyhogy nagyon kérünk mindenkit, hagyjanak bennünket békességben dolgozni, táncikálni, és ne vigyenek bennünket bele mindenféle politikai rágalmazásba. Ha a szép kérés nem vezet eredményre, úgy kénytelenek leszünk hivatalos útra terelni a dolgot rágalmazás miatt. Mi az önkormányzattól egyetlen egy forintot sem veszünk el. Amit adnak - bár ahogy fent írtam, rögtön vissza is veszik - köszönettel elfogadjuk, a továbbiakat pedig igyekszünk magunk megteremteni. Kérem, hogy ne vegyék el azok lelkesedését, akik minden szerdán lelkiismeretesen elmennek próbára, akik szeretnek együtt lenni, és akik már-már szinte egy családdá váltak. Sajnálom azokat az embereket, akik rágalmaznak bennünket, mert fogalmuk sincs, hogy milyen érzés egy ilyen társasághoz tartozni, és a tagjának lenni. De üzenem, hogy a Kaláris létezik, és még sokáig táncolni, dínom-dánomozni fog Füzesabonyban. Önkormányzati támogatással, vagy nélküle, az tök mindegy. Üdvözlettel: Egy Kaláris tag (kérem jelentessék meg, mert a Füzes Krónika oldalára nem tudok írni, ezt pedig úgyis olvassák ők is!!!!) Köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kaláris !
      Megértem a felháborodásukat és messzemenően egyetértek a leírtakkal. Amit leírt az nem csak ma igaz, de igaz volt 5 évvel ezelőtt is, és amennyire én ismerem a történetüket, a Kaláris egész fennállása alatt is.
      Ha szemére vetik az előző önkormányzatnak azt, hogy testületileg, a magyar kultúra ápolása és Füzesabony kulturális színvonalának emelését figyelembe véve támogatta az együttest, a hasonló szerveződésekkel egyetemben, azt hiszem hogy ezt minden füzesabonyi lokálpatrióta testületi tag büszkén vállalja ! A támogatásért cserébe színvonalas és népszerű előadásokat, a magyar népi kultúra színvonalas megjelenítését kapta a Város cserébe. Ezekre a színvonalas rendezvényekre az emberek máig szívesen emlékeznek, hiszen őértük volt.
      Ha párhuzamot akarok vonni, akkor elég talán a szihalmi fúvósokat vagy táncosokat említeni , ahol az egész falu átérezte a kezdeményezés fontosságát ....
      Kedves Kaláris !
      Ne adják fel ! A tisztességes és jóérzésű, a magyar kultúrát szerető és támogató emberek az ilyen nemtelen , aljas és teljességgel indokolatlan támadásokat a helyén kezelik. Ezt javaslom Önöknek is !
      A posztban leírtam: "Az egész iromány annyira jellemző erre a gátlástalan, tehetségtelen, velejéig rosszindulatú ÖFE-bandára !" Most sem írhatok mást.
      Arra kérem önöket, emelkedjenek felül a rágalmakon, a kisszerűségen, az irigységen. Önök táncoljanak. Nekünk, füzesabonyiaknak . De leginkább a saját gyönyörűségükre !
      Szándékosan nem írok többet, bár tudnék.
      Minden jót és további sikereket kívánok Önöknek, minden füzesabonyi nevében. Mert ez a két szerencsétlen és a bandájuk nem Füzesabony ! Önök pedig jó úton járnak, a magyar kultúra útján !
      Barátsággal:
      Cipo

      Törlés
  5. Na az ilyen hülyék miatt nincs Abonyban semmi . Nekimennek mindenkinek csak szimpla irigységből. Mert csinálni semmit se csinálnak csak Wenczel vigyorog meg lyukatbeszél az ember hasába. Több mint 30 éve van zeneiskola, de nincs egy zenekar, művészeti élet semmi, legalább is az önkormányzat támogatásával.Most meg ezek még az egyetlen színvonalas művészeti egyesületet , a Kalárist is megtámadják, mert nem tetszik a pofájuk. Szihalmon kb 10 éve van zeneiskola és már Európát járják a zenészek meg a táncosok, rendezvények vannak , él a falu és az önkormányzat nem szakad bele.Igaz, amíg Gulyás volt a jegyző ott se volt semmi. Itt Gulyás meg Wenczel szétvert mindent, csak az ajvékolás meg a hazudozás van meg mindenkit ócsárolnak aki csinál valamit.
    Tényleg eltünhetnének már mert ez szégyen.

    VálaszTörlés
  6. Pedig valaki elhúzhatná már a Gulyás nótáját

    VálaszTörlés
  7. Én nem olvastam a lapjukat pedig bedobta valaik. Én meg ki a kukába. Ennyi hazugságot meg aljasságot amik ezek leírnak kár is olvasni . Hazudnak ezek mindenben.

    VálaszTörlés
  8. Csak nézzetek rá Gulyásra.

    VálaszTörlés
  9. Nem értem ezt a Kaláris elleni támadást.Annak a fekete ÖFÉ-s nőnek a gyereke egy fellépésért többet kapott mint az ő egész évi támogatásuk. Árpika discósai mennyit kaptak ?

    VálaszTörlés
  10. Hol a pénz? Hol a 800 milló? Eről kellene elszámolni!

    VálaszTörlés
  11. Számoljon el festett Pilla és az öfés Juhász az uszodából ellopott betonvassal! Kb. 7 tonna vas az ócskavas áron is 5 milla.

    VálaszTörlés
  12. Itt az ideje, hogy észhez térjen végre a Jobbik!
    Mikor teszik már fel a You Tube-ra azt a felvételt, amikor Gulyás zsarolja és fenyegeti a VTV-seket? Gulyás már abban is partizánháborúról beszélt.
    Na abból mindenki számára világos lesz, ki a szélsőséges!

    VálaszTörlés
  13. A blogok árnyékábanfebruár 01, 2013

    Wenczel Árpád írja a következőket:
    "Füzesabonyban a VTV tiszavirág életű
    blogját követően a „csepi blog” volt az első
    igazi, ilyen jellegű kommunikációs csatorna,
    melynek megszűnését követően az egy éve
    létrehozott Füzesabonyi Akropolisz általában
    „elődjéhez” hasonlóan korrekt bejegyzéseket
    tartalmaz. Ezzel szemben a Fürkésző névre elkeresztelt
    blog az esetek zömében rosszindulatú
    hazugságok és rágalmak halmazával támadja
    folyamatosan városunk vezetését, azon
    belül is főként Gulyás László polgármester
    urat és Wenczel Árpád PVB elnököt, az Összefogás Füzesabonyért Egyesület – mint mumus
    – mellett, ezért illetik valószínűleg többen
    ez utóbbit a „szennyblog” titulussal."

    Elolvasva, több minden is felmerült bennem.
    1. Most akkor tényleg a Csepiblog utóda az Akropolisz, mert ezt eddig nem vallották be?
    2. Tényleg, csupán korrekt bejegyzéseket tartalmaz és a Csepiblog is hasonlóan korrekt volt? (Utalnék itt a választást megelőzőnapi véleménybefagyasztásra, Korózs Lajos levelének feltéte után.)
    3. Azért szennyblog, mert rávilágít Gulyásék törvénytelenségeire, igaz nem mindig a legfinomabb hangon?
    Mert Wenczel és Gulyás miket írt 2006 és 2010 között?
    4. A szennyblog kifejezés nem a szennykrónika "ócsított" változata, egy gyenge riposzt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Fürkésző annyiban szennyblog, hogy valóban rávilágít Ájtatos szennyesére.
      De ugye nem a mosógép a hibás a mocskos ruhákért ?

      Törlés
  14. Tényleg ! Mi lett a betonvassal meg az építőanyaggal amit eltüntettek ? Azonnali pénzügyi vizsgálatot !!!

    VálaszTörlés
  15. Tetszik nem tetszik, kb 50 milliót betemettek! a földbe a város pénzéből! Ehez ugy gondolom semilyen képviselő testületnek nincs joga! Azt gondolom, ezt nem úszhatják meg következmény nélkül!

    VálaszTörlés
  16. A betonvason csodálkoztok?
    Azok után, hogy ez a pitiáner még az irodából is lenyúlta az ülőgarnitúrát?
    Ami leesik, az nem koppan.
    Ócska tolvaj kompánia!

    VálaszTörlés
  17. Azt értem, hogy a Kaláris eltáncolta a pénzt.
    De ki táncolta el a Gulyáséknak juttatott 300 milliós ÖNHIKI-t?
    Ki táncolta el a 200 milliót a kötvény pénzből?

    Mert valaki csak eltáncolhatta, hiszen nyoma sincs!

    Fél milliárdért már eljárhatták a rezgő csárdést!

    VálaszTörlés
  18. Mennyit táncoltak el a Füzes Fesztiválon?
    Mennyibe került a dínom-dánom a haveroknak?
    Mikor mondja meg végre Gulyás, hogy az adófizetőknek mennyi pénzébe került a kampánybuli?
    Ne feledjük: közérdekű adat!

    VálaszTörlés
  19. Azt hiszem ez a blog nemcsak nekem, de sokaknak el van mentve.
    Ha feláll az új önkormányzat, csak kijegyzetelem, és e-mailben elküldöm az új polgármesternek az itt felvetett ügyeket.
    Ezzel kell kezdeni: ezeket kivizsgálni.
    Utána lehet tiszta lappal folytatni, de ezért a sok aljasságért a bűnösöknek lakolni kell!

    VálaszTörlés
  20. pályázatfigyelőfebruár 03, 2013

    http://www.ttrmleader.hu/
    Kiosztották a maradék pénzt a Leaderből. Arról a vidékfejlesztési pályázatról van szó, amelyben a bent lévő pénzek a térséget illetik (Füzesabonyt is!) és ahol a vezető döntéshozók közé Abony Sipos Attila alpolgármestert delegálta.
    Abony mélyen alulszerepelt, ellenben Mezőtárkány tarolt!
    Kérdezem: Mennyi köze van ehhez a Füzesabonyban alpolgármestereskedő és Mezőtárkányon dolgozó Siposnak?
    Az is nagyon érdekes, hogy vállalkozó, vállalkozás Abonyból egy se nyert. Nem úgy a sarudiak!
    Hat sarudi vállalkozás nyert különböző pénzeket vállalkozásfejlesztésre!
    Kérdezem: Eladták az abonyi kvótát? Átjátszották ezt is párthaveroknak, mint a Modint annak idején?
    Civil szervezet is csak egy nyert Abonyból.
    Kérdezem:Lehet, hogy azért, mert a kurátortól kitapintható szálak vezetnek Gulyásékhoz?
    nem sajnálták a pénzt a szihalmi néptáncosoktól sem. 3.200.400Ft támogatást kaptak. Ennek a pénznek a töredékét kapta a Kaláris rendezvényre, amiért máig jajjgatnak a Sipos-Gulyás-Wenczel öfeisták.
    Kérdezem: Lehet, hogy örömmel átengedték a pénzt, csak az abonyi táncosok ne kapjanak?
    De nézzük az önkormányzatokat egy gyors összehasonlításra. Csak azt a kettőt, ahol Sipos érdekelt.
    Füzesabony elnyert 2.887.520Ft-ot. Gratulálok.
    Mezőtárkány elnyert összesen 11.754.700Ft-ot.
    Kérdezem: Nem több ez már, mint merő véletlen?
    És mi a helyzet a polgárőrségekkel?
    Nyert a mezőtárkányi, (itt az önkéntes tűzoltók is!), az erki, tarnaörsi, egerfarmosi, mezőszemerei, feldebrői, besenyőtelki, átányi, kömlői polgárör egyesület.
    Az abonyi polgárőrök nem érdemeltek egy fillért se?
    Lehet, hogy Csepi bloggert is csak hülyére vették? Lehet, hogy mos már csak nevetnek rajta? A mór megtette kötelességét...?

    Összegezve a lista alapján úgy tűnik, mintha féltő kezek vigyáztak volna arra, hogy nehogy abonyiak pályázati pénzhez juthassanak.
    Lehet, hogy Siposék szerint meg sem érdemlik?

    VálaszTörlés
  21. Gulyás meg arról rinyált a TV-ban, hogy ők mennyit pályáznak, nem úgy mint Laminéék.
    A Leaderben ott ült Sipos is , mégse szóltak senkinek, hogy lehet pályázni. A polgárőrök se tudták, a Kaláris se, meg más se.

    VálaszTörlés
  22. Surifigyelőfebruár 04, 2013

    Pályázatfigyelő!
    Néhány dolog elkerülte a figyelmed!
    Mezőtárkány az alábbi sikerszériát produkálta!
    Mezőtárkány Művelődéséért Közalapítvány 10 000 000-
    Tanulmány a közintézmények energiatakarékosságáért Mezőtárkány 850 000
    Mezőtárkány kincsei" –a település értékeit komplexen bemutató kiadvány-együttes 1 754 700
    Polgárőrség Mezőtárkány Közbiztonságáért 9 888 099
    A helyi tűzoltó- egyesület működési körülményeinek javítása Mezőtárkány 6 666 520
    Energetikai célú fejlesztés Mezőtárkányban (Az önkormányzat cége.) 20 000 000
    Tájház kialakítása Mezőtárkányban 10 128 433
    Településfejlesztés Mezőtárkányban 16 150 836
    Mindez több mint 70 millió és az összes 2010 után.
    Suri-Sipi végig ott volt a döntéshozatalban, hogy kinek játszott? Mindenkinek csak Abonynak nem.
    Bár az alpolgármester „lehetőségei korlátozottak voltak”, önmagának gardírozandó (by Füllencs) összejött és azóta is felügyeli Füzesabony régészeti kiállítóhelyének
    megújítása pályázatra nyert 2 887 520 Ft-ot.
    Jutott még a lojálisan baráti VTV kollégák alapítványának A Jelen-Településfejlesztési eredmények a Füzesabonyi-és Hevesi kistérségben címen 3 048 000 Ft.
    Durván és összesen 6 milló a tárkányi 70 millával szemben nem hangzik túl jól!
    Suri-Sipi már 2010 ben is megmondta, itt a lét a tét, ki nyúlja le a kötvény 800 milláját, majd azt állította, Ő nem Suri.
    B-né G. Anett , volt besenyőtelki MSZP aktivista 18 milliót nyert vendégház kialakításra Szihalmon. Nem tudni Suri-Sipi vagy G-né D. Katalin volt-e a fő mentor esetleg magasabb szinten döntöttek. Lehet, hogy közeledve a választásoknoz kaptak egy a Konszenzus Alapítvány egykori Rákóczi úti ingatlanához hasonlót. Jöhet Hudák Tamás és Kutnyák Gyula!
    A végére tartogattam egy valódi gyöngyszemet. Herman István Ervinné aldebrői lakos sikeresen elnyert 18000000 Ft-ot. Hiába, paktum van és már a látszatra sem kell ügyelni,
    de muszáj gratulálni!
    Pályázatfigyelő, ismerd meg alaposan Suridat!
    Hiba lenne lebecsüni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes amit leírsz.
      A Tanulság:
      Mezőtárkánynak gratulálunk.
      A hazug Ájtatos és fegyverhordozója Szancho teljesítménye pedig szánalmas.
      Hermannénak pedig "gratulálunk"....

      Törlés
  23. Már megszokhattuk, hogy Gulyás meg Wenczel úgy hazudik mint a vízfolyás. Változott valami ?

    VálaszTörlés

Komment: