Hát a városnak nem sokat. Igaz már mindenkinek tele a
puttonya…
Szóval történt, hogy a múlt héten a fényes tekintetű ájtatos
Laca testületi ülésre hívta a képviselőket (akiket egyébként semmibe sem
néz, csak hát muszáj … ). Szóval a mi Lacánk levelét megírta. Össze is gyűlt a
tisztelt grémium. A mi Füllencsünk, ahogy szokta, nem erőltette meg magát . nem
bajlódott ő holmi lényeges kérdésekről való tájékoztatással. Minek ’a ! Nehogy
má’ ! Így eshetett meg, nem másképpen,
hogy a jövő évi költségvetési koncepcióban
még csak véletlenül sem szerepel , még csak nagyságrendekkel sem, a
beruházásokhoz társítható összeg…. Még a nagyszerű szolárparkhoz sem. Minek is
az ? La van boltolva, a zseton zsebbe csörög, mint a dió. Úgy Lacásan. Mondani sem kell, hogy a (meg)szavazás ne lehetett kérdés….
No de nem csak ez történt. Fűtést
is korszerűsítenek, gőzerővel. Némely ( tájékozatlan) képviselő felvetette, hogy ha már
közbeszerzés meg pályázat, ugye nyílt közbeszerzés lesz ? Laca homloka befelhősödött , feje felvette a
hagyományos vörös színét ( lásd a VTV felvétel) és kis híján megütötte a guta .
Mi az hogy bárki indulhat ? Amikor a legkivállóbb Árpilla már elhelyezkedett a
fűtési tanácsadó pénzes posztján ! Amikor már a zseton lecsengetve, a zseb
kitömve és a biznisz ledumálva ! Szó sem lehet róla !!!! Szigorúan meghívásos vetélkedés lesz, akit majd ő meghív az
pályázik. Punk-tum ! Na nehogy má’ ! Még a végén nem lesz eléggé drága és nem
jár. Illetve nem jut. Szóval kuss és
igazodj, három ajánlat lesz, a nyertes meg két haverja . Oszt ’ kész. Izzadság kiverve, fej cékla. Még szerencse
hogy figyel ! Csak halkan teszem hozzá, hogyha a solár( fényűzés) park szinte
ingyen biztosítja a szinte ingyen áramot a szinte ingyen beruházás után, szinte
ingyen, ugyan miért nem a szinte ingyen
naperőmű szinte ingyen áramára alapozza a fűtés korszerűsítését ? Szinte….
Apropó solárpark. Aki
figyelt, az ennél a napirendnél ( naná, hisz itt van a legtöbb elherdálásra
kijelölt pénz…) lóg ki leginkább a lóláb,
követhető nyomon a „ mindenkinek jut a
léből” hozzáállás. No meg a paktum.
Írásbeli előterjesztés ugye semmi. Minek is ’a ! Minél kevesebb a papír, annál kevesebb a
bizonyíték a tárgyalásra…. Szóval Laca megint brillíroz, dalban – akarom mondani
– szóban mondja el. Lehet hogy jobban járnánk ha énekelne? Benne is van X faktor. Hogy hol, kitalálhatják... Pilla szorosan mögötte ! DDDD
Na szóval Laca nagyívű és alapvetően semmitmondó dumával
indít. Hogy a solárparkhoz legalább 3 hektár kell és azt majd ő megveszi ! A Duropackkal szemben levő nadrágszíj
parcellákat nézte ki és biztos hogy 1 millióért megkapja hektárját. Csak
hatalmazzák fel a vásárlásra.
Megszavazzák. Bíró, Balsai elsőként siet felnyújtani a pracliját ( lehet
hogy előre is ilyen sietve nyújtották ?)
mert hogy Laca ezt kéri. No meg a paktum ugye, meg hát csak leesik az a kis percent a
gazdától…. Hogy egy biankó
felhatalmazást adnak? Hogy az állítólag félmilliárdos(!) projekt eddigi előkészítése során meghozott önkormányzati döntések egyikéz sem volt írásos anyag ???? Ugyan, kit érdekel….
Színes és kacagtató mozzanata volt a színjátéknak, amikor a
LaciTv pályázati önerejének garantálása került szóba. Laca nem elégedett. Hiába
a keresztcsontig való nyelvmunka, a gyomorforgatóan alákérdezős LaciTv, mégsem
elégedett. Nem, nem, nem, nincs pénz, nem kell pályázni a LaciTv-nek, nem kell
az önerőre kötelezettséget vállalni ! Merthogy
a NÉP , no meg a Fürkésző , a
közvetítésekből veszi az információt. És ez rossz! Mert a Pártbizottság munkája a nyilvánosság
kizárásával zajlik ! Illetve az
Önkormányzat ! Dehogy is, demokrácia van, Európai Unió ! Illetve nincs ! Azt a szót pedig, hogy transzparencia , törölni kell a szótárból. Mert olyan nyelvtörő ! De
mégis minek a nyilvánosság, amikor Laca mindent elmond ! Majd ! Vagy nem ! De
be kell zárni! Nem Lacát , a VTV-t ! Mert nincs pénz ! Illetve van, de a Fürkésző is látja és megírja
és az rossz ! Nekik ! Mármint hogy megírja ! A mutyit ! Ami jár az jár ! Meg van pénz (még) tehát jut. Juthat. Na. Nehogy már tudja a polgár az igazságot ! Illetve tudja, de csak
azt a mi rá tartozik. És mi tartozik rá
? Semmi. Szóval nem kell az önrészt biztosítani !
Kínos volt. Nem kicsit. A demencia jó példája volt, valaki
meg is jegyezte, hogy az Eü. központ új igazgatója, aki ideggyógyász, még
maradhatott volna egy kicsit…. Az adást elnézve, szinte biztos…. Oly annyira
kínos volt a dolog, hogy a mi vöröslő fejű, dülledt szemű, felhevült Lacánk egyedül maradt. Illetve hű
alattvalója Szanchó, akarom mondani Árpilla vele maradt. Szorosan ! Más senki. Hát igen, kínos volt. Ez a szegény Laca már végletesen
leépül. A paktumban csak az a rossz,
hogy a végén mindenki eláll mellőle.Nem is csoda,. Hiszen kicsoda ő ? Nehogy a végén még az osztásból is
kimaradjon… Bár… Holló a hollónak ugyan
nem vájja ki szemét , de a tolvaj tolvajának megbocsát az ég ! Ej, ej Laca,
csak nem hülyére vesznek…. ? Már nem csak a füzesabonyi emberek nevetnek ki,
hanem az Öfe-banda is semmibe vesz ? A
végén még nagyot fogsz csodálkozni… Ahogy elárultad a téged istápoló MSZP-t,
úgy árulnak el téged is. Kinek, kinek
érdeme szerint…Vagy csak színjáték ? Ekkora égést felvállalni !
Pedig a LacaTv mindent megtett! Simára nyalt ( majd' azt
mondtam simonra… DDD ) , keresztcsontig. Közszolgálatba bújtatott szervilizmus, a
riporteri – szerkesztői munka megcsúfolásának tanítani való példái amit
bemutattak. ( HÚÚÚ de finom vagyok … !) És Lacának nem volt elég ! Ne csodálkozzunk! Ismeri őket, mint saját
magát ! Egy alomból valók.
Szóval , akinek a gyomra bírja nézze meg.
Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás ! Jó hogy jössz !
Én ugyan nem szavaztam rájuk !
Még nem láttam az ülést, de kedvem támadt megnézni.
VálaszTörlésSemmi nincs véletlenül. Az deggyógyászra szükség van. És egyre inkább lesz! A rossz nyelvek szerint a zárt ülésekre állandó meghívója van. Ott kezeli a pacienseket és írja a recepteket. Ettől mindenki komoly fellendülést vár. Már ha szedik az előírt nyugtatókat...
DDD
Azt szereti ez a Gulyás, ha minden mutyiba megy. Ezért hazudozik , ezért nem kapnak a képviselők írásos anyagot, ezért nincs fenn semmi a honlapon. Pedig hogy szidták meg szapulták Laminét! Ott mindig fenn voltak a jegyzőkönyvek meg a határozatok, sőt az előterjesztések is. Gulyás fél meg hazudozik állandóan. Látszik hogy már csak Wenczel van vele, a többi keresi az új gazdát.
VálaszTörlésA lokálpatrióták legalább csináltak valamit ezek meg a zavarosban halásznak. Ha ők nincsenek, Abony még mindig úgy néz ki mint egy tanya. Szemétség amit ez a banda csinált velük. Gulyástól meg Wenczeltől meg hányok!!!!!
VálaszTörlés2014 az elszámoltatás éve lesz! Gulyás, Wenczel készülhet!
VálaszTörlésAz ilyen Gulyás-féléket hívják kriptofasisztának .
VálaszTörlésFehérzoknis minifhűrer :-) DDD
VálaszTörlésGulyás még az orvosi ügyeletet is elqrta. Ez a pali egy nímand.
VálaszTörlésMa este jön a Mikulás. Remélem a krampusz elviszi ezt a csürhét a zoknissal az élen . Egy virgács meg egy s@ggberúgás már nagyon kijár nekik.
VálaszTörlésVirgácsot is hozott, meg mást pl. egy videót.
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=fETieHsRW_Q
Nézd meg magad Laca!
Nagyon tetszik a partinánmix. Talán a legjobban az öreg ministránsról készült fotó...DDD
TörlésSz@p@s Juci rajoskodik!:):):) Ez vicc! Ezek a figurák jobban illenének egy Monty Python sorozatba! Húzzon az egész csürhe a pics@ba!!
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=kbXjvJtJL80
Láttam a You Tube felvételt. Gratulálok a készítőinek, nagyon találó. Röviden jellemzi a fehérzoknis, szandis füllencs életművét.
VálaszTörlésDe látszik az is, hogy a banda már kifelé kacsingat. Kínos nekik a haverság. Már a Triumvirátus is oszladozó félben. Mondhatni oszlásnak indultak.
Még szerencse, hogy a fehér zoknis minifűrer nem aggódik nagyon a szavazati arány miatt: csak abban a jegyzőkönyvben hisz, amit maga hamisított!
Sz@p@s Juci az aki rendületlenül kitart. Ő még felnéz a vezérre: csodálja a rengeteg eszét. Hiába, vakok között félszemű a császár... DDD
De ki örökli a trónust?
VálaszTörlésMert Füllencs már mindenkinek odaígérte.
Goebbels számít rá, mert valami állás kell akkor is, ha kirúgják jövőre. (Teljesen megérdemelten, hiszen végül is politikai állás.)
Árpilla már 21 éve tudja, hogy ő a jövő reménysége. Neki jár. Ö különben is mindenhez ért. Valamikor a mezőgazdasági főiskolán nemcsak pénzügyi-, biztosítási-, és fűtési szakértőnek képezték, de valódi polihisztornak is. Mert lehet, hogy a búzát nem tudja megkülönböztetni a kukoricától, a ló elejét a hátuljától, a fülét a farkától, de költséget vetni kiválóan tud. Azt is megtanulta, hogy nehéz helyzet van. A rosszindulat mondhatja csak, hogy ennél több is kell!
Ki örökölheti Lacától a székletet, helyesbítek: széket?
Mert még mindig jobb, ha ők, mintha valaki olyan, aki tud várost vezetni.
Minek 'a? Csak felborítaná a szép kis semmittevést, amiben eddig elvoltak. Még dolgozni akarna, ahelyett, hogy lopna, meg hazudna. Ezt már mégse engedhetik.
No de sebaj, majd Hernyó Pityu megmondja!
Arról is szól a fáma, hogy az illető közös jelölt lesz. Amióta Gondi kegyvesztett lett és kirúgták, abban a csapatban is komolyan foglalkoznak a jelölt kérdésével. Hernyó Pityu szerint egyedül ő, saját maga alakalmas bármire is, esetleg a fiacskája, de azt magasabb polcra ültetné. Hernyó meg egyedül minden nem lehet. Sajnos!
Nincs baj emberek!
Hernyó meg Füllencs majd az esténkénti borozgatás közben kitalálják.
Ha más nem előhúzzák a titkos fegyvert: Sz@p@s Jucit indítják.
Ebben teljes lehet köztük a konszenzus!
Mindketten szeretik, és elismerik a tevékenységét.
DDD
árpillát melegen ajánlom!
VálaszTörlésDDD
Egy meghatározott nagy multicég ideköltözéséről írnám a következőket, mert másról nem hallani mostanság. A füzesabonyi polgármester is folyton erről beszél, igaz mindig, homályosan és titkolózva.
VálaszTörlésMakláron is ex-MSZP-s polgármester van hivatalban, de micsoda különbség Gulyáshoz képest!
Makláron nincs titkolózás. Tény az, hogy az egri ZF 20 hektárnyi iparterületet keres az M3 közelében.
Több helyen is tárgyalásba kezdtek, így Füzesabonyban és Makláron is. Makláron komolyan is vették a feladatot és bár először ott is kacérkodtak a kisajátítással, de végül a tisztességes megállapodás mellet döntöttek. Vagyis az ott élők érdekeit tartották szem előtt. megvásárolják a 20 hektárnyi területet 2,5 millió forint/ha áron. Többek között ennyiért kerül megvételre He..i Úr 13 hektáros kukoricaföldje és mások területe is , összesen 20 hektár.
A képviselőtestület hetek alatt módosítja a rendezési tervet és kezdődhet az építkezés. Lehet mondani, hogy mindenki jól jár!
A földtulajdonosok kapnak 2,5 milliós, tisztességes vételárat. A polgármesteri hivatal kb. ennek duplájáért adhatja tovább a multinak és nem hivatkozik arra, hogy mindegy mennyit kapunk érte az el kell költeni a közművekre! A multi, pedig megközelítőleg 10 millióért adja tovább- az akkora már iparterületnek minősülő földet- a partnercégeinek. Nagyjából erről szól a dolog. Két héttel ezelőtt már több napon keresztül tárgyal Makláron a ZF küldöttsége és már konkrétumokról is megállapodtak.
Persze, hogy idáig eljuthassanak több mindenre szükség volt. Kellet hozzá egy olyan polgármester és bizottsági elnök, aki érzi a dolgok súlyát és nem a saját zsebére gondol, hanem a települése érdekeit tarja szem előtt.
Gondoljunk csak Gulyás megalázó, mindössze 1 milliós hektáronkénti vételi ajánlatára, amiről a TV-ben beszélt és a ködös hazudozó nyilatkozataira.
Makláron megnyugodhatnak, Füzesabony ismét bukott és ismét a posztkommunisták mohósága, pénzsóvárgása miatt. Ugyanez a gátlástalanság jellemezte őket mikor a Modine-t Gyöngyösre vitték, Hiesz Gyuri hatáskörébe utalták.
Igaz, lehet azt mondani, hogy Füzesabony így is úgy is jól járt, mert sokan találhatnak munkát akkor is ha Makláron épül fel az üzem, de micsoda különbség!
Na akkor Gulyás ezt is elb@szta ! Valszeg nem tetszett a befektetőnek a nyerészkedési vágy, a saját zsebre játszás! Mert minek a polgármester jár leverni az árat? Meg miért? Ne féljetek, itt is lett volna 2,5 milla egy hektár, csak a a különbözet elvándorolt volna a zsebbe !
TörlésIlyen piti palit, ezt a mérhetetlen mohóságot ! Meg van a véleményem és mondhatni lesújtó ! Mire kellett az Eü. központ plussz 30 milliója is ? Na, erre ! Majd a solárparkból is kiszedik a zsét és itt marad nekünk a csillogó lim lom ! Mint a szarkák. Abony a szarkafészek, ezek meg a szarkák. Az itt élők meg le vannak...
Füllencs megint belesz@rt a mikuláscsizmába.
TörlésEz lett a hazudozás, sumákolás, meg zsebrepróbálkozás eredménye.
Bezzeg máshol másképp mennek a dolgok. Például Makláron!
Ahol a falu érdekeit nézi a polgármester, nem titkolózik, hazudozik, nem halászik a zavarosban.
Hol lehetne Abony, ha 12 évet nem hátrafele megy Elherdáló Sumák Laca vezetésével.
Azt mondják, minden városnak olyan vezetése van, amilyet megérdemel.
De nekünk ennyi bűnünk nem lehet!
Lopnak és lopnak!
VálaszTörlésMost a Lőteret adják el, lezsírozva a havernak.
15. Javaslat a Füzesabony külterület 0336/26 hrsz-ú Sportlőtér értékesítésére
Előadó: Wenczel Árpád PVB elnök
Előterjesztés: írásban
Olvasható a honlapon!
http://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1065-20121211-napirendek&catid=47-napirendek&Itemid=4
Már alig várom az esti TV-adást!
VálaszTörlésBenne lesz a hiper intelligens fideszes képviselő a Bíró.
Olthatatlan vágyat érzett a közszereplés iránt, pusztán azért mert látta a múlt heti adásban Tóthnét.
Ő is támogatja a védőnőket, sőt még a napelemparkot is.
Azt kérte, hogy a lehető legokosabbra "csinálják" már a riportban.
Remélem sikerült!
A napelemek meg a védőnők nem egy kategória.
TörlésNo, a bíró, az ért hozzá, de nagyon. Okos az , nem kell okosabbra csinálni. Már a feje így is szűk lehet...
TörlésNincs pénz!Mondja Gulyás! Nincs pénz semmire! Szombat reggel 8 óra! A kulturház előtt megyek el, látom. hogy néhány nyugdijas örgasszony pakol valami ruhákat egy buszba Takácsnéval az élen, majd bekászálódnak a buszba. A városháza előtt ismerősömmel találkozok. Látva a csodlkozásom mondja: A nyugdijaskórus megy Szegedre, nem láttad a TV-be! Most kaptak új ruhákat is! Látod rájuk van pénz! Hirtelen átvillan az agyamon,Szeged oda-vissza (egri) busszal,kb 120ezer, ruhák kb180 ezer?! Összesen 300 ezer! Vajon milyen rendevény lehet Szegeden? De ki a buszos? Mondja ismerősöm? Nézem csodálkozva, Te ez gulyásnak a veje? Az 'a mondja.Látod van itt pénz! amire kell! Ejnye korupcilaci! Kell a pénz a családnak? Na de ki fizeti a révészt? Mi.
VálaszTörlés@szemfüles
Törlésmért csodálkozol ? mutyi van . nem véletlen korrupcilacinak hívják... Csak eddig ugye nem senki sem volt, aki szóvátette volna ezeket. vannak még emberek, akiket nem tudott megvenni. az önkormányzati busz meg a garázsban áll, a fő hogy a "vő"-nek legyen egy ki karácsonyi bevétele. hihihi
Itt a Karácsony. A Gulyás rokonságot ki kell stafírozni. Hát neki már ezt sem lehet ?
TörlésHú, vazze ! Tegnap este jártam a várost. Hát, nem semmi ! Fényárban úszik minden ! Ez a hatalmas díszkivilágítás????? Röhely. Mintha alsó-kőkútpusztán lennénk. Hová lettek a fények? Majd jön a naperőmű és akkor lesz itt fényár??? Már csak az Árpilla ragyogó feje maradt , ennyi a karácsonyi dísz.... Csudaszép. Gulyás-bóvli !
VálaszTörlésSzemérmetlenül rámennek a lenyúlásra.
VálaszTörlésTervező ismerősöm szállította az infót, hogy a telepi orvosi rendelőt 30 milláért újíttatja fel az öfés kompánia.
Még az idén átmegy a szavazógépen.
Nos az, hogy eddig az olcsósággal és a FÜV értékteremtő tevékenységével dicsekedtek, hol van az már?
Kedvenc kivitelezőjüket, többek között azért tüntették ki Pro Urbe Díjjal, mert így tudnak neki előnyt biztosítani a közbeszerzésnél.
Megy olajozottan, a kiírás része, plussz 10 pont a díjért. így majd kifizetik a résvészt!