Amikor
még gyerek voltam, nagyapám egy öreg almafát vett ki a kertben késő ősszel. A
levelek már lehullottak, a fa „aludt” . „Most kell kivenni kisfiam, hogy ne
szenvedjen! Érez ő is mint mi, megérdemli
hogy tisztelettel bánjunk vele, ha már kiöregedett! „
Az
öreg egész napja ráment a fa kivételére. Szívós, öreg fa volt. Nagyapám is az a szívós fajta volt. Módszeresen, nyugodtan dolgozott. Először lefűrészelte a nagyobb gallyakat ,
hogy már csak a törzse állott, ami - akkor - vagy fél méterrel magasabb volt mint én.
Azután körbeásta a törzset , megkereste
a fő gyökereket és baltával, majd csákánnyal elvágta. Miután a gyökerek megszakadtak, az
öreg nekifeszült és kidöntötte a törzset. Össze fűrészelte , a „fesztung”
mellett szépen berakta , de előtte még a
fa helyét visszatöltötte, a földet szépen, akkurátusan elrendezte. Hozott egy
csemetét ( ő azt mondta „vadalanyt” ) , elültette a régi fa helyére. „ Tavasszal
majd beoltjuk kisfiam ! „ . A törzs aljából tőke lett, az összefűrészelt fa
pedig vígan égett nagyanyám konyhájában a „sparheltben”, átadva melegét a
frissen sütött „kőtt kompérosnak” . Így
bánt a fával nagyapám és körülöttünk mindenki.
Én is így cselekedtem a minap, mikor fiammal négy fát vettünk ki egy nap
alatt . Így tanultuk, így helyes. Mert a
fa él és megérdemli a „tisztességet”.
Ez a történet jutott eszembe a minap,
amikor a főutcán jártam. A két nagy
topolyafa derékban levágott törzsén szégyenkező dézsák nem fedhetik el a galád
munkát. Láthatjuk már a főút többi, barbár módra megcsonkított fáját is, amiből
hírmondónak már csak egy maradt a Művelődési Ház előtt. Laca nem bírta úgy látszik a szégyent,
kivágatta a megcsonkított torzókat. No
de hogyan? Úgy mint a nagy topolya
fákat. Lecsonkolták derékban és a tönköt
ott hagyták világ csúfjára. Én nem csodálkozom, gondolom Önök sem. A barbár csonkolást újabb barbár munka
követte. A város fő utcáján és még sok utcájában szaporodnak,
sokasodnak a Kontár hitvány munkáját jelző torzók. Nincs közmunkás aki kivegye a tönköt ? Vagy egyszerűbben : nincs egy gép, ami kivegye ? Egy "cater"-nak csak öt perc. Persze az ÖFE- fesztiválra van pénz, erre nincs. Minek 'a ! Majd elrohad 15 éva alatt ! Úgy Laca módra!
( Valamelyik este sétáltam a víztorony mellett a parkban. Azt a minőséget (!) gondolatban összehasonlítottam a Laca - Pilla féle "városfejlesztéssel" . Az előző önkormányzatnak még arra is volt gondja, hogy a park alatti , elöregedett vízvezetéket kicseréltesse, nehogy egy csőtörés miatt fel kelljen túrni a parkot.... Ezek meg.... Fehér zokni, szanda, Laca...)
Emlékszem,
gyerekként megkérdeztem nagyapámat : „Papa,
miért kínlódsz a gyökerekkel ? El van az a földben!”
Az
öreg megállt, letörölte homlokáról az
izzadtságot és csak annyit mondott : „ Benne hagyni a tönköt meg a gyökeret ?
Mit szólnának ? Cigánymunka az ! „
Hát
csak ez jutott eszembe , és nem én vagyok az egyetlen, mikor megláttam a torzókat a főutcán. Cigánymunka
!
Cigánymunka! Bíz"a" Cipó Úr! Bukott OTP-s ÖFÉ-s értékteremtő ügyvezetőnek enyi esze van! Meg a képviselőknek, meg a polgármesternek, akik a főnökei, összesen! Abból a sokmillióból amit a FÜV-be nyomnak, telt volna egy pár órás gépmunkára is! Ha a városnak normális polgármestere van, akkor értékteremtő ügyvezető már rég értékteremtő munkát végezne, közcélú munkanélküliként!
VálaszTörlésCsodálkozunk-e még valamin?
VálaszTörlésCigánymunka? Hát persze!
Cigánymunka, mint a városvezetés. Mint minden, ami ma Abonyban történik.
Cigánymunka a részvétel Füllencs-módra szervezése is.
VálaszTörlésFüllencs bepörgött, hogy nem mentek el az emberek a közmeghallgatásra. Még a vezetők se. Minek mentek volna? Ezek hazudoznak, meg nem adnak szót. Ki kíváncsi erre?
Füllencs kiadta a főigazgatónak, hogy ki kell vezényelni az intézményi dolgozókat a városi rendezvényekre.
Az meg intézkedett, kitelefonált az intézményekbe, hogy mindenki ott legyen okt 23-án.
A telepen a Füllencs-rokon haptákba is állt. Szalutált! Ő teljesíti a parancsokat a legmaradéktalanabbul. Nemcsak a rokonság miatt, azért is, de meg a parancson nem kell gondolkozni. Ez meg számára nagy előny! Olyan tehetséges,hogy akár az öfébe is beléphetne.
Csupa kiváló vezetője van ennek a városnak! Tisztelet a kevés számú kivételnek!
Cigánymunka? Öfés Juhász Jóska értékteremtésről beszélt a TV-ben. maj virágláda lesz a fatörzsből! Persze.
VálaszTörlésAzt már Füllencs óta tudjuk , hogy amit mondanak és amit cselekednek annak köze sincs egymáshoz.
VálaszTörlésAz is lehet hogy aluljáró vagy metró épül belőle...
Füllencs és haverjai nyomulnak a zsére. Még az utolsó pillanatban megpróbálnak minél nagyobbat szakítani a maradék kötvénypénzből. A mai ülés szerintem csak erről szól.
VálaszTörlésNézzétek!
Cigány munka az ami itt megy tényleg. DE Gulyás mindig is ilyen volt. Szeretett csendesen elmutyizgatni, felfelé nyal lefelé tapos, az ellenfeleit igyekezett mindig bemocskolni. Teljesítmény semmi, eredmény semmi. Jól el volt mindig, a pénz viszont mindig eltünt. Korrupci Laci mindig ügyelt rá, hogy mindenkinek jusson. Ezért tudott megmaradni.
VálaszTörlésA fákat meg meg kellett volna hagyni. Még szükség lehet rájuk...
Kedves Cipó !
VálaszTörlésÍrtatok arról, hogy Gulyás földekkel akar manipulálni, hogy idejön valami nagy gyár.
Most a hétvégén egy társaságban voltam Egerben. Dumáltunk meg ment a pia. Na ott a következőt hallottam. Van valami fickó, aki a haverja az képviselőnek. Na ez a fickó ipari parkokban utazik. Azt csinálja, hogy megkeni a polgálmestert, oda adnak neki vagy 20 hektár földet ipari parknak.Az önkormányzat mindent megcsinál , közművet, villanyt gázt, utat, mert ez így kell, másképp nem lesz nagy munkahelyteremtés. Legalábbis a megvett pm. ezt adja be. A képviselő leboltolja neki az EU-s támogatást ( ő sem jár rosszul ) , ez meg pepecsel valamit, a pénz eltűnik, meg ő is. A park befullad , az önkormányzat pénze is eltűnik, mert persze "befektető" csinálja a közművet is, az önkormányzat meg fizeti, jó drágán.
Szóval ők jól járnak, marad egy használhatatlan semmi, nagy pénzért ami elvándorol a zsebükbe. . Na ez fog menni Abonyban is, legalábbis az ismerősöm szerint. Szerintem is.
Azt hittem a hónap vicce, sajnos igaz.
VálaszTörlésÁrpilla, fűtéskorszerűsítési tanácsadó lett.
Városszerte dicsekszik vele, mennyire kitanulta a szakmát. Olyannyira összemelegedett a városi projectet menedzselő céggel, hogy felkérték legyen a területi képviselőjük.A lakosság minden szegmensét ellátja fűtéshatékonysági tanácsokkal.
Multifunkci Árpilla retro discot rendez . A Facen láttam a meghívóját, igen nívós. Kb. ötödikes színvonal.
-Sziasztok! Mához 1 hétre, november 24-én szombaton a presszóban retro diszkót tartunk a '80-as és '90-es évek slágereivel! Kezdés 20 órától.Erzsébetek - Katalinok! Rátok külön meglepetés vár! -
hátast dobtam mikor megtudtam, az est háziasszonya Mámoros (K.)Jucika, díszvendége Sós HospInvest Tamás lesz.
Katalinok, Erzsébetek vigyázat!
Az alku része volt Árpilla foglalkoztatása. Ő nem %-ot kapott, hanem jól fizető munkát.
TörlésNagy buli lesz!
VálaszTörlésMég Jucikát is bevetik, hogy gyakorolja a vezeték nevét.
(Mindent a kedves vendégért!)
DDD
Gulyás mindenkinek mást hazudik a betelepedő cég(ek) ről - Cefet, Boss, ukrán konzervgyár, titkos nagybefektető stb. Csak annyiban konzekvens, hogy a képviselőknek nem mond semmit. Azok meg ezt is lenyelik csendesen. Tudhatja ország-világ, lenyilatkozza a sajtónak, de a képviselők előtt szigorú titok.
VálaszTörlésSzerintem, ha a legközelebbi ülésen rákérdeznek, jól lebamolja őket, hogy hogy merték elolvasni az újságban a titkos infót!
(Meg is érdemlik.)
http://www.heol.hu/heves/kozelet/onkormanyzati-kezben-maradnak-az-iskolak-471574
VálaszTörlésMi van? Ukrán konzervgyár? Na neee, ez mese, etetés!
Vagy Gulyás egyezményt írt alá Janukoviccsal, a Viktorral?
Pedig igaz ! Ukrán konzervgyár épül. 20 hektáron fognak narancsot termeszteni. Magyar narancsot.
VálaszTörlésDe az is lehet hogy tenyészteni fognak. Bornyút.