Laca nagy pofont kapott. Nem az utolsót. Makarenkó-i pofonnak is felfoghatnánk, de ugye ezen a képmutató hazugon már nevelni nemigen lehet semmit.
Történt a múlt héten, hogy az ÖFE-giccsfesztivál után újabb marketing lépésre szánta el magát a mi rosszcsontunk. Eddig a nyugdíjasokat szidta, rugdosta ahol érte, most pedig úgy gondolta hogy ahogy közelednek az új választások javítani kell a képet. Nosza, mi lenne a jobb módja ennek, mint pár forintból megetetni - megitatni a "nyuggereket" , elég az neki. A gondolatot tett követte, itt az öregek napja, idén nem képeslapot kapnak , hanem hurkát meg kolbászt, jó az nekik.
Nosza , kimentek a meghívók, megterítették az asztalokat a műv-házban vagy 265 főre és várták az "etetésre" a nyugdíjasokat. Úgy gondolta a mi gyönyörűségünk , hogy már a szagra is betódul a nyugdíjas, hiszen nem ember az, hanem etetésre váró szavazógép, senkik gyülekezete, akik a nagyember szavára, meg egy kis hurkára - kolbászra egyből ott terem.
Tévedet Ájtatos kománk. A hatalmas terem kongott az ürességtől, alig 60-an mentek el, leginkább a régi harcostársak, egy részük kényszerből, hogy ne szólják meg . A rengeteg hurka , kolbász megmaradt, legalább az ÖFE-fanok ehettek egy hétig. Az öregek pedig leckét adtak a mi Lacinknak , mondhatnánk hogy Makarenkó-i pofont . Megérdemelte.
Megérdemelte, hiszen az eltelt két év másról sem szólt, mint a füzesabonyi nyugdíjasok ócsárlásából, és ezt nem felejtik el az idős emberek. Nem csak azért, mert ezeket a tisztességben megőszült embereket lenézi. Nem csak a hazug képmutatása miatt, a várost tönkretevő kontár hozzá nem értése miatt. Leginkább azért érdemelte meg a pofont , mert szétverte a szociális ellátó rendszert, Mezőtárkány ( egy kis falu) alárendeltségébe helyezte a város e fontos szolgáltatását. Gondban a szociális gondoskodás, a védőnői rendszer , most az iskolákra is kimondják a halálos ítéletet. Az idősek tudják , látják hogy hogy pusztul le minden, hogy teszi tönkre, lopja szét ez az öfe-métely mindazt, amiben az ő munkájuk is benne van. Látják, hogyan éli fel, herdálja el ez a képmutató hazug a gyerekeik, az unokáik jövőjét. Ez is benne van a tüntető távolmaradásban.
A mi Lacink meg egyre jobban fél, egyre jobban leépül. Hiába az infra - kamerás megfigyelőrendszer a lakásán, az nem védi meg az emberek haragjától . A pazarlás nyomán egyre elszegényedő emberek , a lepusztuló, elhanyagolt város polgárai már csak legyintenek ha szóba kerül. Mikor takarodik már el ? - kérdezik és szánakozva legyintenek.
Majd elmúlik lassan , mint egy gennyes pattanás !
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Én is nyugdijjas vagyok, de engem nem is hittak. De én nemis mentem vona ezekhe. Aszt mongyák csak a vót tiztviselőket hitta Gulyás. Az elöző Polgármesteaszony minden nyugdijast meghivot. Vótunk is vagy hatszázan. Igaz csak paprikáskrumpli vót de az jó eset és jó éreztük magunkat. Hallo hogy tárkányba meg hajnalig táncoltak az öregek? Sipos mé nem abonyba csinál ijet vagy má nem is ö azalpolgármester?
VálaszTörlésGulyás a parkban üldögélő nyugdíjasokat is be akarta citálni a "buliba". Nagyon kínos volt...
VálaszTörlésKíváncsi vagyok, a VTV leadja e. Qrva nehéz lesz megvágni úgy .hogy nagyobbnak látszódjék a közönség. Lehet hogy a Lacitv megoldja ????
VálaszTörlésMegnéztem, a Gulyás Tv tényleg megoldotta!
TörlésHogy ezeket mivel veszik rá, nem tudhatom.
Ezeknek már tényleg megrohadhatna az összes karalábé a kertjükbe!
Még, hogy finom hurka és kolbász, bül-bül szavú beszéd.
Gulyás TV a legalja!
Nem igaz, hogy az önkormányzat nyugdíjas rendezvényén kb. 30-an voltak! mert voltak 50-en is.
VálaszTörlésNem igaz, hogy nem küldtek meghívót a nyugdíjasoknak! Mert az ÖFE-közelieknek küldtek.
Nem igaz, hogy Vasbunda a parkban szaladgált az arra járó kóbor nyugdíjasokat és hajléktalanokat behívogatni, mert annyira kínos volt az egész! Mert Vasbunda csak könnyíteni magán ment a parkba.
Nem igaz, hogy Vasbunda toborozta a nyugdíjasokat a jövő heti közmeghallgatásra! Jöjjenek, dicsérjék és szóljanak mellette és ha már szólnak ócsárolják az előző polgármestert !
Nem igaz, hogy az egész szánalmasra sikeredett nyugger-etetés kudarcát a közművelődési referense, Timikére próbálják rátolni hasonlóan az augusztus 20-i zászlóbotrányhoz!
Mert Nagyné Váradi Annát sem ezért, hanem erre hivatkozva fogják alkalmazni!
Ezzel szemben a hivatalos Suri-Árpilla vélekedés szerint az igazság az, hogy.....
"Az Önkormányzat nyugdíjas rendezvényén. Szépen beszélt Sipos Attila, de a Gulyás polgármester és a Wenczel Árpád is kedves volt hozzánk. Nagyon jó volt a műsor, valamint a hurka kolbász bőséges és ízletes volt."
Egy kiemelhető pozitívum!
Senkinek sem akadt a torkán?
Hát, ha ők mondják....
TörlésAzért az röhejes lehett, ahogy Ájtatos próbálja beterelni a napozó , beszélgető nyugdíjasokat a parkból, azok meg elhajtják... DDD :)
De legalábbg a héten nem kellett főzniük...
A Triumvirátus (Wenczel-Sipos-Gulyás) első számú közellenségnek nevezte a nyugdíjasokat. Soha nem bocsátják meg nekik, hogy mindig mentek a Laminéék hívására és a Gimnázum udvarán ettek-ittak, és a Sportcsarnokban táncoltatták a volt polgármester asszonyt.
VálaszTörlésGyúlölik őket. És bár a szavazatukra szükségük van, soha nem fogják már őket szeretni.
A Triumvirátus úgy döntött, hgy a beetetés elég lesz a nyuggereknek, és a hurka után mindegyik rohan majd rájuk szavazni.
De ezeknek volt pofáju nem eljönni!
Hogy merészelik?!
Megint kihúzták a gyufát...
A Triumvirátus bosszúja iszonyú lesz...
Ahogy körülnéztem, csak a hithü kommunisták, volt hívatali dolgozó ELVTÁSNŐK voltak a kolbász evésen! Érdekes, hogy nem sok pedagógus volt,pedig Ők nagyon sokan "beixszelték" ezeket! Úgy kell nekik! Mindenesetre,a most jelenlévők, /mind az 56/ szavazata 2014-ben kevés lesz fiúk!
VálaszTörlés