2012. szeptember 5., szerda

Süss fel nap, fényes nap....

Hoppá, hoppá  !  A mutyi gőzerőre kapott. Amint gondoltunk, bekövetkezett.
Korrupci Laca  elvitte a csapatát naperőmű nézőbe. És ahogy gondoltuk, a szép csilli - villi szerkezet, a szépen álló tükrök bizony nagy hatást gyakoroltak a díszes társaságra, akiket ugye nem is kellett igazán meggyőzni.  Zöld energia, csacsogta a mi Lacánk a VTV-ben, 21. sőt 22 . századi technológia !  Sőt - teszem hozzá - világcsoda !  Le voltak nyűgözve !!!  Mint a gyerek, aki csillogó játékszert lát, de inkább mint a szarka..... No , ez is megvolt.
Természetesen a kőkemény Balsai  ( jövőni MSZP- FIDESZ polgármester? )  is nyilatkozott ( ugye megmondtuk.... ) a jövő technológiájáról, inkább  álszent módon  elmotyogta hogy először talán számolni kellene.... Dehát egy jövőbeni alvállalkozó és polgármester-várományos , a kőkemény jobbikos  már csak nem akadályoz egy ilyen lenyúlást !

Sebaj, nagy az egyetértés, a  rossz nyelvek szerint okostojás Bíró, a pénzügyi zseni,  kőkemény megmondóember a legnagyobb szószólója a dolognak ( hiába, ha ők nem dolgoznak jól, akkor most Ájtatos nem polgármester, ezért  ki ha nem ő érdekelt leginkább a Laca sikereiben - no meg a zsebe ) , amit, ha a kulisszák mögé nézünk és tudjuk hogy a gazdája kiadta a parancsot, nem is csoda.  A zseni Bíró tapsikolva énekel a naperőmű mellett, miközben fogalma nincs arról, hogy mit is támogat, mibe kerül .... De  ugye szép fényes,  meg forog .... No meg paktum van.

És mivel paktum van, Laca ráhajt, mielőtt még valami  krach be nem üt !  Nem, nem megvalósítási tanulmány készül az elérhető veszteségről vagy haszonról. Nem ! A mi korrupci Lacánk nem hagyja kiénekelni a zsebéből a lét ! Már  közbeszerzőt pályáztat , tervezőt a nagy projektnek, amiről  mi ugye tudjuk hogy rámegy a város vagyona,  ő meg tudja hogy ezt nagy ívben le....  Hogy mondja Arany János : " Jobb felől üt, nekem fütyül..."  Na , ez érdekli csak korrupci hazudós Lacát !

Szóval 4 milliót már gyorsan el akar költeni a mi Lacánk  közbeszerzőre meg tervezésre,  anélkül hogy előbb egy kockás papíron kiszámoltatná ( mondjuk a hozzáértő Bíróval ) hogy mennyi is az annyi...   Ő sokkal egyszerűbb  számokkal dolgozik: 700 millió 10 %-a 70 milla. 10/fő .  Hajrá, siess Laca !

Nos, kontár Laca belehúzott, hiszen fogy az idő ( azért a hűtlen és hanyag gazdálkodás elévülési ideje kicsit hosszabb ... ) , sietni kell.

Aki viszont figyelmesen meghallgatja az Ujszilvási polgármester mondókáját, felfigyelhet arra, amikor azt mondja:  a naperőmű bevételét a hiteltörlesztésre fordítja. ( VTV felvétel 1:53-tól )  Mármint a naperőműre felvett hitel törlesztésére....  Hiába, nagy üzlet ez ...
Szóval, "Gondolkodjunk Béláim !" .
Kinek is van haszna a naperőműből?  A beruházónak ( I/III ) , a  jutalékosnak ( II/III) no meg  a pénzt kölcsönzőnek  ( III/III) ( mert a Bank természetesen a kötvény felhasználását erre az esztelenségre nem engedélyezi.)   És ki szívja meg Béláim ?   Hát mi.

A paktum nagykoalícióvá érik,  MSZP(ÖFE) - FIDESZ - JOBBIK nagykoalícióvá.  A cél nem a városfejlesztés, a közösség szolgálata, hanem a lenyúlás.  A Bíróra és Balsaira szavazó átvert  jobboldaliakat szemen köpték de alaposan.  

Én ugyan nem szavaztam rájuk !


27 megjegyzés:

  1. Akkor Gondost ezek szerint ejtették ?

    VálaszTörlés
  2. Én voltam a napos a napközibenszeptember 05, 2012

    Én támogatom a zöld kezdeményezéseket. Szelektíven gyűjtöm a szemetet meg minden. De nem véletlen, hogy a naperőmű nem terjedt el mert annyira drága hogy csak kisérleti jelleggel van meg csak a gazdag országok engedhetik meg maguknak . Mindenki mondogatja hogy milyen jó, de amikor elkezdik kiszámítani hogy mennyibe kerül meg mit hoz, hát nagy lesz a csend egyből. Szóval szerintem Ciponak igaza van, ez csak arra megy ki hogy lenyúlják a pénzt.Másképpen legalább összehívnának egy közmeghallgatást , falugyűlést és elmondanák hogy mi is van. Mikor a szalmaerőmű jött volna ide, pedig az nem is önkormányzati pénzből épült volna, akkor volt közmeghallgatás és pont ezek ugattak ellene a legjobban. Most meg mennyire egymásra találta a Gulyás meg a Bíró meg a Balsai . Becsapnak ezek bennünket most is !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondolod, hogy az urak szóba állnak velünk?!
      Gulyás persze megígért mindenkinek mindent (nekem is), hogy rá szavazzanak, aztán nagy ívben lesajnált mindenkit.
      Hazudozik, hogy ő nem tehet róla.
      Mikor mertek ezek közmeghallgatást tartani a telepen?
      Akkor is belefojtották az emberekbe a szót.
      Na meg a nagypofájú öfések!
      Szégyen, ahogy ezek verik magukat!

      ELSZÁMOLTATÁST!

      Ez lesz a következő csapat fő feladata.

      Törlés
  3. Hogy rohadjon meg az összes ...karalábé a kertbarátok kertjében

    VálaszTörlés
  4. Gulyás csak az első félévben 140 milliónál több hiányt hozott össze!!!!!! Legalább is a féléves beszámoló alapján.
    A teljesített bevételek összegét 860.019 e Ft, teljesített kiadások összegét 1.005.539 e Ft állapították meg.
    Tényleg kell ide az erőmű, de leginkább egy pénznyomda, mert a lopás az folyamatos. Amíg tart a kötvény. Utána meg a vízözön....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindig ez volt, amikor Gulyás garázdálkodott Abonyban!
      Sumákolás, lopás, herdálás!

      Mi lehetne most a város, ha hozzáértő csapat fejleszti?

      Ja, és mennyi munkahely leetne, ha ezek nem tirhítják el a Modint?!

      De semmi nem érdekli őket, csak a saját zsebük.

      Törlés
  5. Milyen szerencse, hogy Lacus babának nincs 40 rablója ! Akkor mennyit lopnának....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ismerem ezeketszeptember 07, 2012

      Ne aggódj, szorgalommal és kapzsisággal pótolják a létszámhiányt.

      Törlés
  6. Alkalmazva a Mesemondó alkotta nomenklatúrát, íme egy részlet egy nem is annyira fikciós,annál inkább zárt rablótestületi ülés jegyzőkönyvéből.
    (A hitelesebb jellemrajz okán.)
    L’Ali Papa főrabló a szezám tárulj kiötlője emígyen fordul Szélsőséges Papához.
    Igaz napirenden kívül:
    Hööö, höö, figyeljen má igaz, hogy Laminé kérte a felvételét a Jobbikba és maguk meg fel is vették?
    Szélsőséges Papa : Magasságos L’Ali Papa, minden rablók fejedelme ne haragudj, de ez nem igaz , ilyen nem volt, mellesleg Neked ehhez semmi közöd!
    L’Ali Papa:Hööö, hööö, de Engem tán felvennének?
    Szélsőséges Papa : Tudod L’Ali Papa hozzánk csak az nyerhet felvételt, aki nem volt tagja az ÁVH-nak, az MSZP-nek, az SZDSZ-nek, , illetve 2007. január elsejét követően az MDF-nek; nem töltött be vezető tisztséget az MSZMP-ben és a KISZ-ben; nem volt a BM III. főcsoport bármely ügyosztálya állományában nyilvántartott titkos tiszt és a III/III. ügyosztály hálózati személy.
    Magasságos L’Ali Papa, Te ezen kritériumok szinte mindegyikén fennakadnál!
    L’Ali Papa:Hööö, hööö, ez má igaz.
    Ekkor szólalt meg Tahó Papa (Ez a név egyáltalán nem pejoratív, mivel az egykori MANDZS-úriai jelölt az egész várost illette a tahó jelzővel.), bár talán jobb lett volna, ha ezúttal csendben marad.
    Tahó Papa :Engem biztosan bevennétek, mert Én nem vagyok zsidó!
    (Nyilván Szegedi Csanádra és a hozzá kapcsolódó ügyre célzott, megfeledkezve Gondos, Habis, Nyitrai közös zarándokútjáról a Dohány utcai Zsinagógába és a frissen felállított Tom Lantos Intézetről.)
    Szélsőséges Papa : Ne haragudj, erre nem mondok semmit,annyira összefüggéstelen amit beszélsz!
    Tahó Papa mosolyogva pillantott L’Ali Papára, akinek egykor meg akarta mondani, hogy hazaárulónak tartja, mert Ő volt az egyik, aki 2004-ben o.gy. képviselőként hatalomra juttatta Kurcsányt. Ám most nem ezt mondta!
    Tahó Papa : L’Ali Papa, lelkiismeret furdalásom van miatta , de büszke vagyok és kimondottan jólesik , hogy konzekvensen tudatlan sz@rkavarónak szoktál nevezni!
    L’Ali Papa: Hidd el, nekem is jólesik! Tudom, sokat dolgoztál a Kaláris szétverésén és bár nem sikerült mindent megtettél érte!
    Tahó Papa még este lefekvéskor is mosolygott az ágyában. Minduntalan ismételgette magában, amit olyan keményen megmondott Szélsőséges Papának.
    „Engem biztosan bevennétek, mert Én nem vagyok zsidó!”
    Ismételte és ismételte, mert ezt is olyan jó volt újra és újra hallani!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tahó papa se az igazmondásáról híres!
      DDD

      Törlés
    2. Korrupci Laci olyan, mint móricka: mindenről Laminé jut eszébe.
      DDD

      Törlés
    3. Jellemző, hogy ennek a Tahónak a legnagyobb problémája a Kaláris, meg a néptánc.
      A hazaárulást is átértékelte, mióta bevették a bandába.

      Törlés
  7. Azért nagy hiba lenne Füzesabony város nevét igy lejáratni! Mi is volt tulajdonképpen ez a hétvégi ricsaj? M R ZS fesztivál? /moderálva ( Cipo)/ találkozó? Egy szinvonaltalan,jövő-menő főttkukoricaevők,ricsajozók, meg apunak-anyunak kell a pénz, meg árpilla magamutogatása? Remélem, ép eszű füzesabonyi nem gondolja komolyan, hogy ilyen legyen a /főleg komoly kulturális tartalommal megtöltött/ városnap? Ez már ugy gondolom több mindennél! Ehez már ÖFE pofa kell!

    ( A megjegyzés moderálva lett ! Vannak szabályok...)( Cipo)

    VálaszTörlés
  8. Tegnap aki a Rákóczi úton sétált, láthatta, mit is jelent az Árpilla - hazudós Laca féle "városfejlesztés" ! Az, mit az utca fáival elkövettek, az maga volt a barbarizmus ! Lekaszabolták a fákat, tönkretették , meggyalázták. Azt mondják nem Laca volt hanem az ÉMÁSZ ! Ezt ugye ismerjük. Ez a megszokott hazug és képmutató védekezés, a pofátlanság ! Meg lehetett ezt engedni ???? Szégyen ! A fenti kép magáért beszél. Barbárok !

    VálaszTörlés
  9. Ez is a környezetbarát, környezettudatos megoldások egyike ! Elképzelhető hogy az ÉMÁSZ nem egyeztetett Ájtatossal? Nehezen. De mit érdekli ez ezt a hazudozó képmutató kontárt ? Na, ehhez ért !

    VálaszTörlés
  10. -Ide vigyázzatok rablók!-sziszegte L’Ali Papa a fogai között – már megint elkúrtátok! Leginkább Te, Pici Papa! Megmondtam ezerszer, hogy úgy kell kipaterolni az ellenséget, hogy ne engem hibáztassanak! Most nyakig vagyok a slamasztikában, miattad! – szegezte vádlón a mutató ujját Pici Papára.
    -Én nem… Biztos lehetsz benne főnök, hogy életemet és véremet… De a felelősséget, azt nem! Azt mondtad a rablóknak, hogy nem küldesz el senkit. Letetted a nagy esküt a város előtt, hogy minden dolgozót átadsz a szomszédoknak, és ott dolgozhatnak tovább. Hát akkor most mé?
    -Lárifári! Persze, hogy letettem a nagy esküt, mindig hamisan esküdök. Ez nálunk rablóknál kötelező. Kigolyóznának a Rabló Kaszinóból, ha egyszer véletlenül igazat mondanék. Persze, hogy nem hoztunk döntést létszám leépítésről! Akkor elveszett volna a négy álláshely, amire már kiszemeltem a négy új rablót, akit Pici Papának fel kell vennie. És megtudná mindenki, hogy én akartam elküldeni ezeket az embereket. Most azt hiszik megúszták, de majd jön az Egynapi Járás, aki helyettem elküldi őket.
    -L’Ali Papának igaza van. –nyüzsgött, lefetyelt Szófosó Papa – nem fogtátok fel, ostoba rablók, hogy az átszervezés, amit májusban megszavaztatok, mindössze 4 hónapra szól? Januártól új világ kezdődik, az Egynapi Járás minden problémánkat megoldja. Elküld majd mindenkit, akit mi nem akartunk felvállalni. De a jóságos L’Ali Papa majd széttárja a kezét, hogy nem ő, hanem az Egynapi Járás a hibás.
    -Szófosó Papa nem véletlenül az alvezérem. Gonoszságban, hazugságban már majdnem utolért. Tanulhattok tőle rablók.
    Meleg Papa széles mosollyal húzta ki magát L’Ali Papa szavaira. Mindig örömmel töltötte el, ha Szófosó Papát, az ő Testi-lelki jó barátját dicsérik.
    -És mi lesz az energia-lenyúlással L’Ali Papa? Most, hogy a Fürkészek utána jártak és világgá kiabálták baj lehet belőle.
    -Azért jöttem vissza, hogy bosszút álljak minden Fürkészen! De sehogy se tudom őket elhellgattatni, pedig Hernyó főrabló is mindent megtesz.
    -Ne dühöngj L’Ali Papa! – kérlelte Etno Papa – még meg talál ütni a guta!
    - Amit elterveztünk, azt elterveztük!
    -Ki az akinek nem kell a 40 millió??? – kérdezte Piás Papa – Megszerezzük, akárhogy is!
    -Persze hogy kell! –kontrázott Sunyi Papa – Kell a polgármesterség és az alvállalkozói szerződés is Meleg Papának. Tahó Papa meg megkapja a külsős alpolgármesterséget az okos neje számára. Hernyó Papa ezt már két éve igéri. Nekem se rossz, ha két alpolgi lesz.
    -Nem számít rablók! Nem számít, ha csőd lesz, ha drágább lesz az energia! Majd fizetik a lakosok. Csak az a 40 milliócska számít, ami a zsebünkbe csurdogál. Én elmegyek nyugdíjba, aztán itt meg lesz, ami lesz…

    VálaszTörlés
  11. http://hvg.hu/itthon/20120909_A_birosag_nem_enged_a_dontest_befolyasoln#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_9_9


    Precedens már van.
    Az történt Bp XI. kerületében is, ami Füzesabonyban?
    Várom a fejleményeket...

    VálaszTörlés
  12. Konstruktív javaslatszeptember 10, 2012

    Szia cipo!
    Kérdezem, van-e akadálya, hogy létrehozz egy mindig felül látható -képletesen szólva-oldalsó fiókot a blog címlapján?
    Az elnevezése lehetne mondjuk ÖFE-MSZP Bűnözés vagy Füzesabonyi Vörös Könyv.
    Ebbe a "vörös könyvbe" minden olvasó leírhatná a tudomására jutott gaztetteket, amit Vasbunda és bandája követ,követett el.
    Novák Rudi kitömésétől a kremzeri közbeszerzésen át a határozathamisításig mindent.
    Így néhány hónap alatt, ha képletesen is, de mindenki kezébe vehetné Füzesabony vörös könyvét.
    Karácsonyi ajándék?

    VálaszTörlés
  13. Szia Konstruktív javaslat !
    Az 5-let jó. Sajnos így, ebben a formában nem tudom megcsinálni. Viszont a blog mindazokat az információkat tartalmazza, amit javasolsz, igaz, egy kicsit bővebben.
    A blogot visszaolvasva is érdekes következtetésekre lehet jutni és le lehet vonni a tanulságot.

    VálaszTörlés
  14. olvasó és látószeptember 10, 2012

    Névtelen jól leírja. Az történhetett, hogy Herman a FIDESZ stratégiáját Laminéék besározására használta fel. Nem a szocik ellen hanem a konkurens és sikeres abonyi FIDESZ ellen mocskolódott.
    Mivel Laminé nem volt hajlandó semmilyen mutyira, neki Gulyás vagy Gondos sokkal jobban megfelelt, ahogy látjuk is. Piszkos eszközök, jellemtelen szereplők.

    VálaszTörlés
  15. Minden szemetet itt hordott ÖFFE a szél! Nemcsak a zsidó temető mögöttire gondolok, azt különben is Gulyás hordta oda!

    VálaszTörlés
  16. Nagy az öröm nálunk a hivatalban.30 celsius van, ezerrel süt ránk a nap és a pm. is egyre többször dúdolja Tom Jones - Delilah című dalát.
    A múlt szerdai OKSB ülésen is forradalmi dolgok történtek. Nekem és jegyzőkönyvvezető kolléganőmnek is feltűnt, hogy hiányzik a két jobbikos képviselő. Majd rögtön az elején Tóth (Csikó vagy ahogyan a Fürkészőn hívják Szkúner) Benedek javaslatára-egyhangú szavazással- 2013-tól városi rendezvénnyé nyilvánították a Füzes Fesztivált.
    Márkus, Csikó és Valyon is elégedett volt a pm. úgyszintén. Mondta is, látom Pista visszatértél a gyökereidhez, igazi Survivor vagy mi vagy.
    Utána arról értekeztek, mennyire megérte 250000-ért felléptetni a Klezmerész együttest.
    Lényeg, hogy volt és van pénz dögivel és reméljük, idén a hivatal dolgozói is kapnak prémiumot!

    VálaszTörlés
  17. Nagy Klezmerészség- akarom mondani- /nagy Klezbátorság/ volt idehozni ezt a.... bandát, akiket saját városukban nem engednek fellépni, főleg enyi pénzért???! Olyanok ezek, mint a viccben a cigány lova: nem bátrak, hanem vakok!

    VálaszTörlés
  18. Elkezdődött az iskolák kiárúsítása!
    Aki a legtöbbet ígéri értük, az viheti őket! Akár külön, akár egyben is megszerezhetők!
    Ígérhet értük bárki, aki fenn tudja őket tartani!
    Ha nem kell senkinek, az állam veszi meg!.
    Csak tessék, csak tessék!
    Vegyék, vigyék!
    P.s: Úgy néz ki, hogy az egyházak is harcba szállnak. A Polgármester várja a jelentkezőket.

    VálaszTörlés
  19. Szerintetek a VTV miért csak hétfőn adta le a testületi ülést?
    Addig tartott a korrektúra?
    Minden igyekezetük ellenére Árpilla égett mint a rongy.

    VálaszTörlés
  20. Hétszínvirágszeptember 12, 2012

    Múlt héten a Hétszínvirág Óvodában végzett igen fontos munkálatokat M. Joachim, Mörö édesapukája.
    Nem klezmerészség, de a számlát majd kiállítja bcs. és nyoma sem marad a Mörö családnak.
    Nem csak a faluban, már a telepen is.
    Mit tehet az intézményvezető ha parancsba kapja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem esik messze a Hétszínvirág a fájától. Nem tűnt fel, hogy GULYÁS a vezető?
      Fel is ült a marha nagy lóra, amit a nygybácsikája tett alá.

      Törlés

Komment: