A kontár Hazudozó azért tudhat
valamit. A „gang” hathatós támogatásával keresztül vitte , hogy a fejlesztési források ( kötvény )
felhasználásával, felélésével túlélje a
még hátralévő időt.
Mondhatnánk azt, hogy ez várható volt. Mondhatnánk azt is hogy előre
megmondtuk. Azt is mondhatnánk, hogy kezdettől ez volt a cél: a zsebek megtömése és a pénz lenyúlása. Mondhatnánk, de ezt mindenki tudja. Inkább nézzük meg, mi is a következmény, mert
ez már sokkal érdekesebb.
Szóval Ájtatos javaslatára a
mamelukok, néhány látszat ellenkezéssel
megszavazták, hogy a „kötvénypénzből”
fizessék vissza a tőkét, valamint
működésre is abból költsenek. Mit
is jelent ez magyarra fordítva ?
Egyik oldal a működés kötvényből
való finanszírozása , a pénz felélése, kiosztása a haveroknak. Ugye azt már
tudjuk, hogy a kontár a 2010-ben megkaparintott
800 millióból mára alig 600-at tud felmutatni úgy, hogy a pénz
gyakorlatilag nyom nélkül tünt el. A
mostani biankó felhatalmazás alapján
az eddig „stikában” , áttételekkel végrehajtott lenyúlás, a kötvénypénz
felélése a működésre, most már testületi
áldással folytatódik. Miért is van a
mélyülő működési hiány ? Egy
része valóban a csökkenő finanszírozási helyzetnek köszönhető, de a feladatok
ezzel párhuzamosan csökkentek, csökkennek.
És ne feledjük, hogy a gusztustalan hazudozó retye-rutyája,
öfe-fana már a hivatalnál, valamelyik
intézménynél vagy a KFT-nél van.
Ez százmilliós éves tétel. A még
2010-ben hozott „bölcs döntések” , amivel a jól felépített, átgondolt intézményi
struktúrát felbolygatták, önálló ( öfe-fan) intézményvezetőket neveztek
ki feleslegesen ( de persze vezetői pótlékért ) , megint csak tízmilliós tételeket jelent. Ehhez jön még a kontár néhány öntevékeny
hülyesége pl. a szemételhelyezés. Az
önmagában 50 milliós pénzkidobást
jelentő tanmedence betemetés is hozott
még pluszban néhány milliós kiadást és
máris jóval 100 millió felett van
a hiány. Ez kizárólag a hozzá nem értés
számlájára írható ! Egy - egy döntés
lehet véletlen de összességében ez már tendencia, amit nehéz nem szándékos
lenyúlásnak és károkozásnak tekinteni.
Ha végig gondoljuk, hogy kiknek a zsebébe vándoroltak ezek a pénzek,
akkor már tisztább a kép. Ez az egyik
oldal.
A másik oldal a „bölcs” döntés,
hogy a kötvény felmerülő kamat és
tőketörlesztését is a maradék 600
millióból fizetik ki. Először
gondolkodjunk el azon, hogy ennek a szerencsétlen kontárnak 2 éve volt arra, hogy felkészüljön a
törlesztésre. ( „Gondolkoggyunk Béláim !” )
Ájtatos ezt nagy ívben le….. ! Osztogatott, fosztogatott mint egy Csekonics ! Semmit sem tettek a felkészülésért, soha a
testület előtt a kérdés ezt megelőzően
nem volt. Minek ’a ? Majd lesz
valahogy. Paktum van Hermannal, majd kihúz a sárból ! Szóval semmilyen felkészülés, pénzügyi tervezés
nem történt, nemhogy valamilyen tényleges intézkedés. Várták a sült galambot
, ami csak nem jött, de a zsebek teltek, mert „nehogy mán ott legyen az a sok
píz”. Gazdálkodási kötelezettség
megszegése, hanyag és hűtlen kezelés ? Ha ez nem az , akkor mi ? De menjük tovább. A csekély értelmű ( no de a magához való az megvan…
), de annál nagyképűbb Ájtatos önhittségében csak a Laminé elleni bosszún
törte a fejét, erre fordította energiáit. Megpróbálta feljelenésekkel befeketíteni az
előző polgármestert, de sikertelenül. Nem az lett volna a természetes, a normális ,
hogy
elhívja és megkérdezi tőle :
Polgármester asszony, ti hogy gondoltátok , hogy terveztétek ? Hiszen a városról van szó ! De nem kérdezte, mint ahogy a testületből
senkit sem. Na most majd a pénzből visszafizetjük a tőkét, a kamatokat
meg még 20 évig nyögi a város ! A semmiért. Illetve néhány haver jólétéért és
duzzadó zsebéért… Mert semmi nem épül azon kívül, amit Laminéék
építettek ! Semmi ! Köszönhető ennek az
imposztornak, ennek a nagyképű ám csökkent értelmű hazug, képmutató csúfságnak. Na meg a vazallusoknak. Éljen és hurrá ! Én ugyan nem szavaztam
rájuk .
Erősen hajaz a helyzet a
cigányházak az un. szocpolos házak esetére.
Ott is megvolt a pénz, ott is eltűnt kézen - közön. Ott is abban bíztak hogy majd kihúzzák őket
…..
Szóval térjünk vissza a
következményekre. A legfontosabb, hogy a
tömérdek pénzt Ájtatos eltünteti. Nyom nélkül, de azért a városnak is itt marad
valami. No nem a megújult főutca, a városközpont, a tanmedence ( ugye most
milyen jó lenne??? ) , a parkolók, a
buszmegállók, a buszállomás, a moziból
kiépített konferenciaközpont és még sorolhatnánk. No ezek NEM épülnek meg. Csak
az adósság marad, ami húsz évre garantálja Füzesabony lemaradását. Az itt élőknek marad a belvíz, a
kátyúk, no meg a tudat, hogy ezt az
imposztort láthatják maguk előtt.
Hangsúlyozom , én és a város kétharmada nem rájuk szavazott. A mocskolódók, hazudozók, rágalmazók, az
állandóan fanyalgók és sz@rkeverő
ügynökök által hatalomba segített (Emlékezzünk: „ Laci te nem vagy
polgármester, ha mi nem végezzük jól a dolgunkat! „ ) parazita végzi a
dolgát. 800 milló meg az apró tűnik el
nyomtalanul.
És a tanulság ? Na az egyenlőre
nincs. Önjelölt, máshol már megbukott szerencselovagok készülődnek
polgármesternek , nagy önbizalommal és
még nagyobb igyekezettel. Gyakorlatilag
vakon. Nem veszik észre, hogy Ájtatos után csak sivatag marad. Csak adósság, reménytelen helyzetben. Semmi több.
Nem látják, hogy ha ez a kontár marad még két évet, akkor rájuk marad a csőd levezénylésének „nemes” feladata. Az álszent beépítettek most még sunyin
védik a kontárt: „ Én nem szavaztam meg, de hát úgysem lehet
mást tenni… „ Ez nem olyan látszatcsőd, politikai
szemfényvesztés lesz mint a megyei. Ez valódi csőd lesz, amiben söprik a
padlást. Mint Tiszabő-n . A Bank viszi amit lehet. Ájtatos maga mondta el, hogy már itt voltak
megnézni és MINDENRE jelzálog kerül ! A
csődhelyzetet vagy nem értik, nem látják, vagy nem érdekli őket. Mert a kontárt
csak a túlélés, az elkövetkező két év érdekli csak. Utána lelép.
Szóval csak a kezét figyeljük !
No meg a zsebét. Mert a kamrát lassan fölösleges figyelni, a „szakember”
gondosan kisöpri.
Én ugyan nem szavaztam rájuk….
A Hivatalban csen van és hullaszag. A gazdálkodáson úgy tudják, hogy megszületett a megegyezés a bankkal: Bundi cserébe azért, hogy megengedik felélni a kötvényt, kijátszani a haveroknak, oda ígérte a város ingatlanjait. (Ne feledkezzünk meg a százmilliót érő szilvásváradi táborról!) Várhatóan akkor teszi rá a bank a kezét, majdnem ingyen a vagyonra, amikor Bundi távozik. Fillérekért szerzik majd meg. A választás másnapján. No akkor aztán lehet szidniaz újakat.
VálaszTörlésBundi meg majd mondja, amit szokott. "Nem én, hanem a testület!"
Necces a sztori minden szempontból, de úgy van vele, ha feljelnti az utód, és esetleg elmarasztalják, együtt ül vele az egész testület. Ezen mindig jókat nevet. Azt mondja, ő már nyugdíjas, neki mindegy, hogy hol ül.
Csak a hivatal fázik a gondolattól.
A képviselőknek ,meg gőzük sincs, mint rendesen. Bundi már mindet az ujja köré csavarta. Nem volt nehéz dolga, nem egy agysebész csapat. Különben meg apunak, anyunak, asszonynak, gyereknek mkunka kell. megkapták. Bundi megvette őket kilóra.
Gyenge poszt, pontatlan, demagóg és figyelmen kívül hagyja a realitásokat.
VálaszTörlés1. Az ÖFe.karöltve az MSZP-vel és a Munkáspárt 2006-tal, paktumban Hermannal és a Fidesz-szel- nem két évre, hanem minimum 48 hónapra, gyakorlatilag négy évre kapott felhatalmazást a 2010-ben aratott totális győzelmével. Más vonatkozásban akár 9 vagy 14 esetleg 19 évre is a jövő választások tekintetében.8Ez nagy mértékben függ Sípos alpolgármester úr és Wenczel elnök úr társadalmi beágyazottságától és társadalmi elfogadottságától.Segítségükre lehet még a Civilek a Városért két jeles képviselője Valyon úr és Bencze úr is.
2. Ha már nem voltak képesek elolvasni, más vonatkozásban meghallgatni a következőket, kérem most vegyék figyelembe mit mond a bank!
". A még fel nem használt összegből történő törlesztés kapcsán jelezték felénk azt a tényt( Ezt a tényt az alpolgármester úr és az Ügyrendi Bizottság elnöke Kádas úr is jelezte a polgármester úr felé.), hogy a „kötvény okiratban illetve az információs összeállításban a bank nem talált tiltó rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a fel nem használt kötvényforrás összegét az okiratban megjelölt tőketörlesztések fedezetére fordítsa az önkormányzat.” Véleményük szerint egyetlen akadályt a 148/2007. (XII.19) számú határozat jelent, melynek módosítására mindenképpen szükség van az önkormányzat részéről a kötvény tőketörlesztéshez történő felhasználásához. Ebben a konstrukcióban előre láthatólag 10 évre megoldódna a kötvény problémája, ugyanakkor a városnak megmarad a lehetősége arra, hogy fejlesztési pályázatokon indulni tudjon, a szükséges önerőhöz a forrást biztosítani tudja."
Tehát tíz évre mindent megold és közben fejleszteni is tudunk. Hogy nem lehet ezt megérteni?
Van 600 millió forintunk, ebből minden évben kifizetünk 130 milliót a törlesztésre és elköltünk 100 milliót fejlesztésre és kitart 10 évig. Világos?
Vagy talán azt gondolja valaki, hogy a polgármester úr és a PVB elnöke hazudik a testület tagjainak és a város lakóinak, Esetleg más vonatkozásban olyan idióták, hogy második elemista szinten sem tudnak számolni, gyakorlatilag teljesen hülyék az alpolgármester úrral együtt? a válasz borítékolható!
3.A fűtéskorszerűsítés kapcsán felmerült kötvény átruházás szabályát vázolta fel Wenczel úr, miszerint gyakorlatilag csak olyan befektetőre ruházható át a kötvény, aki a Tpt. szerint értékpapír számla vezetésére szerződést kötött.
Más vonatkozásban, tehát nincs akadály a kötvény átruházásának és korlátlan elköltésének.
Amíg van, lehet.
Amint már mindenkinek világos, folyamatos a hazudozás és a túlélésért folyó demagógia. A pénz nagyjából még 2 évre fedezi a tőke és kamat szükségletet. Amíg nekik túl kell élni....
TörlésBizonyára én vagyok alulképzett , ezért nem értem miről zagyvál a mi Pillánk . Neki nincs semmiféle kötvénye, amit át tudna ruházni ( illetve neki lehet hogy van, de a városnak nincs). Bizonyára a hőség megy az agyára amikor kötvényátruházásról beszél. Hiába , meleg van. Meg felvonulás. De átruházni semmit sem tud. Már egy ideje röhögök ezen a bornírtságon,
Árpilla! Te nem gazdasági szakember vagy, hanem egy tök hülye, lankadt p.cs. Neked tényleg megártott a melegség, de már régen, nemcsak az elmult napokban. Vagy tényleg a felvonulásról jöttél? Bokafogás és huzzál már el a p&csába! Különben meg mikor kezded már el a Kerecsendi út aszaltozását, meg a kátyuzást, amit megigértél? Megint hazudtál mint mindig? Látod, ehez értesz Te.
VálaszTörlésItt valami nincs a helyén., már mint
Törlésa Volksbank tárgyalásokat illetően!
Nemrég Hevesen járt a Volksbank vezérkara és alapból felajánlottak 3 év prolongálást. Ugye, Árpilla és Gulyás erről egy mukkot sem beszélt.
(Cipónak forró vonala van Csáki Zsigához, tehát neki is tudnia kell erről, ha nem most kérdezze meg!)
Ebben az esetben Árpilla, Suri és Vasbunda taktikáznak és később jönnek elő a városmentő fejleménnyel.
A második és egyben valószínűbb variáció szerint a bank képviselői látva és megismerve a város vezetőinek képességeit, egyszerűen fel sem ajánlották.Mikor az idióta Árpilla és a demens Vasbunda mondókája végére ért a bank képviselője máris eléjük tolta az ultimátumot.
Ezen nincs mit csodálkozni.
Jelentkezzen itt, aki rábízná 600 millióját Árpillára, Surira és Vasbundára, hogy gazdálkodjanak vele és kicsit " megforgassák"!
Szerintem ilyen ember nincs.
Gulyásék vagy hazudnak (Micsoda meglepetés lenne!), vagy tényleg olyan balfékek, amilyennek látszanak.
TörlésLehet, hogy már odaígértek mindent a banknak, csak kihúzhassák a 2 évet? Ezeknek semmi se számít?
Abony jól bevásárolt ezzel az alkalmatlan, károkozó, semmirevaló bandával.
Persze most is munkahelyeket hazudnak - nem először.
Nem kellene ezen görcsölni kedves polgármester úr! Csak hagyni kellett volna a Modint, hogy ide jöhessen!
Hány száz embernek ad most munkát és megélhetést Gyöngyösön???
És hányan vagyunk munka nélkül Abonyban???
Számoljunk!
VálaszTörlésA megörökölt 800 millióból Gulyáséknak van még 600 millió. A többi észrevétlenül elfolyt.
Tőketörlesztés 2012, 2013 és 2014 években: 130 millió X 3 év = 390 millió, marad:210 millió.
A jelenlegi tartozás, ami évente tovább nő:
Folyószámla hitel: 200 millió
Számlatartozás 250 millió
Az egyenleg: -240 millió
Azzal együtt, hogy Gulyáséknak soha nem látott 100 milliós többletpénzt adott a kormány!
És még csak 2012 nyara van!
Gulyás ugyanúgy szórja a pénzt a haveroknak ezután is, mint eddig!
Meddig lesz elég a kötvénypénz???
És milyen örökséget szán Gulyás Siposnak???
Matekból soha nem voltak túl erősek.....
TörlésFel vagyok háborodva ! 40 fok van, szétfő az ember feje. Milyen jó lett volna az a tanuszoda a sportpályán. A gyerekek jól érzik magukat, a szülők tudják hogy biztosságban vannak, nem kell egy vagyont fizetni buszra meg vonatra. Gulyás meg csak szétszórja a pénzt , hát senki nem csinál itt semmit ? Szégyen hogy aratónap van Besenyőn , kakasnap Makláron, Szihalmon tudomisén hogy mi, csak nálunk nincs semmi. Szétlopják meg széthányják a pénzt, nekem meg a kocsimat kell javítani mert olyan kátyús az utca. A Szentkoronán a naccsága ordít, hogy elintézték hogy ők kapják az iskolákban valami fűtésfelújítást, hát hol a fenébe élünk. Kádár alatt azért nem volt ilyen, de Laminéék alatt sem ! Tényleg széthúzzák azt a sok száz milliót egymásnak.
VálaszTörlésNem is tudom, hogy merték ezt megcsinálni!
TörlésMég az sztk sincs átadva, lehet, hogy addig-addig gondolkodnak béláim, amíg betúratják azt is?
Ezt a bandát csak szégyellni lehet!
Szégyelld! Magad! Hogy itt laksz. Ennyi idióta között. Te is csak a számukat gyarapítod. Nem kell itt lakni! Akinek nem tetszik, menjen oda, ahol olyan a városvezetés, amilyet szeretne. Az Abonyiak ezt érdemlik, ezt kapták, mert erre szavaztak a legtöbben. Ahogy hat éve Laminéékra. Akkor azt érdemeltük,és ez lett a munkájuk eredménye. Ha nincs Laminé, nincs Gulyás sem.Ha Laminéék olyan jól dolgoztak volna, nem lenne itt Gulyás. Tehát csak magatoknak köszönhetitek. Aki Laminét akarta akkor, megkapta Gulyást most. Hajrá Abony!
TörlésHű vazze, ez aztán gondolatmenet. vagy inkább agymenés.
TörlésIlyen végső megoldásról már hallottunk. Csak akkor nem az volt kiírva hogy "Üdvözöljük Füzesabonyban" hanem az hogy "Arbeit macht frei!".
A többi stimmel, valóban a végsőmegoldásGulyás. Nagyjából látszik is...
A példa elég rossz. Vigyázz, mert lekorózsoznak!
TörlésÉs azt is tegyük hozzá, hogy az is a Laminéék hibája, hogy Gulyás 1997 és 2006 között polgármestervolt! Ez is az ő lelkükön szárad!
TörlésAbony már akkor tudta, hogy Laminéék jönnek majd, és azt akarták, hogy legyen olyan 9 év, amikor senki se zavarja fejlődéssel a várost. Ezért választották Gulyást. Őrá mindig biztosan lehet számítani, ha a semmittevésről van szó.
Mi van az SZTK-val ? 300 millóba került és semmi sem működik az új részen. Százmilliós csak a röntgen és nem működik. Ennyire béna ez a Gulyás meg Wenczelnek is csak a nagy pofája van ? Vagy ezt is eladják ???? Vagy szétlopják ? Miért van a az hogy amihez ez a Gulyás hozzányúl , az mindjárt szétesik, tönkremegy? Igaza van Ciponak ez tényleg egy kontár.
VálaszTörlésOlyanok vagytok, mint az egyszeri ember, akinek bármit mondanak vagy mutatnak, ugyanaz jut az eszébe. Neki egy p@.a, nektek Gulyás. Nem tudtam, hogy a polgármester másodállásban a röntgent kezeli, de lehet, hogy ahhoz is értene. Van némi műszaki végzettsége, úgy tudom.
TörlésHát mégis ki a felelős? Wenczel? Vagy az utcaseprő?
TörlésLehet, hogy jelenleg Gulyás kezeli a röntgent????
TörlésEnnyi telik a műszaki zsenijétől! DDD
Igen, én is látom, hogy van néhány tíz ember Abonyban, akinek bőven elég öröm az, ha Gulyás a polgármester. Más már nem is kell.
TörlésPersze jut nekik bónusz is, ha a nagyszerű hátatfordít nekik és megengedőleg megérinti a bokáit.DDD
Majd esdeklek én is, hogy legyen velük minél gyakrabban megengedő.
A legutóbbi testületin újból kistafírungozták az ÖFE-klón civil szervezeteket. Az ÖFE kertbarátai arra kaptak pénz, hogy fellépjenek az ÖFE-fesztiválján és ízléstelen napraforgós sátrakat állítsanak. Pír nem keretezte orcájukat mikor a nagy ABC melletti terület rendben tartására kértek pénzt a várostól, annak ellenére, hogy tavaly bejelentették, társadalmi munkában csinálják.
VálaszTörlésEz az ÖFE gyakorlat nem csak a haveroknak való pénzleosztást hivatott szolgálni, van más rendeltetése is. Közeledik a Pro Urbe és a díszpolgári címek odaítélése.
Mivel ere a két elismerésre-már amennyiben elismerés lehet, amit Gulyás és Sípos ad át-civil szervezetek tehetnek ajánlást, felhasználják az ÖFE-t és a klónjait.
Tavaly Belon Gellért püspököt, Sípos Attila az ÖFE nevében javasolta. Dr Czurigát , Gulyás kezelőorvosát elsőként a kertbarátok vezetője Nagy László , másodikként a Füzesabonyi Gyerekek Tanulását és Nyelvtanulását Segítő Alapítvány Kurátora, egyben a VTV stúdióvezetője ajánlotta, Gulyás személyes felkérésére.
Fecske Lászlót és Blahó Istvánt Márkus Róbert javasolta kitüntetésre az ÖFE nevében.
Gulyás a díszpolgári cím odaítélésekor a következőképpen vélekedett.
Laminéék az utolsó évben nem adtak egynek se, Én adok háromnak is !
Az idén hasonló eljárás várható. Ezúttal a fogorvosa esélyes.
Hogy rohadjon meg az összes karalábé a kertjükbe!
Ilyen szemérmetlenül lopni, ez azért nem semmi.
TörlésKertbarátok - zsebbarátok ! Mit gondoznak ezek? A virágokat közmunkások locsolják, a szemetet közmunkások szedik. Ha meg társadalmi munka, akkor legyen társadalmi ! Gulyás ott etette, itatta őket Kápolnán a kistérségi napon. Nézzék már meg, kik vannak benne: vén komcsik , szdsz meg néhány munkásőr.
http://www.heol.hu/heves/kozelet/gondos-heves-megye-jol-palyazott-451292
VálaszTörlésÍgy látják a megyében.
A kommenttel együtt kerek a hír.
Szegény Ödönke valami miatt fontosnak tartja, hogy írjanak róla.
TörlésDe ott téveszt, hogy ő nem Honthy Hanna: nem mindegy, hogy mit írnak róla.
Az ilyen cikk sokkal inkább kárt okoz neki.
persze ez az ő bulija...
Igen, Gondos tényleg jól pályázott.
TörlésApuci is örülhet, az első helyen végzett.
Erről persze nem volt sajtótájékoztató!
http://www.heol.hu/heves/kozelet/szazotvenket-uj-munkahely-ketszazhetvenket-millios-tamogatassal-446005
Én tényleg nem tudom, de lehet ilyet csinálni?
VálaszTörlésNégy éven keresztül kampányoltak azzal, hogy uszodát kell építeni. Aztán Gulyás konkrétan megígérte az embereknek, hogy befejezi. Aztán meg betemette. De miért is? Érti ezt valaki?
Meg hát lehet ilyet csinálni? A félkész uszoda mégiscsak értéket képviselt.
Én nem tudom, de szerintem ez nincs rendjén...
Ja és nem kérdezték meg az embereket! Pedig meg kellett volna.
Demokratikusnak mondják magukat, de senkivel se állnak szóba.
Szerintem ez is hiba.
Ebben az díszpolgárosdiban lehet valami. Öfés Juci is ezzel dicsekedett a Márkában.
VálaszTörlésAz ügyvéd Imre bácsinak adnak Pro Urbe-t és bevetik hozzá Gulyás egyik trükkjét, hogy befogják a jobboldal száját. Olyan jobboldali embert fog javasolni, aki nagy részt vállalt Pásztor kicsinálásában és Gulyás hatalomra juttatásában. 1997-ben képviselőként maga is Gulyást támogatta polgármesternek. Később, 2002-ben Gulyás kampánykiadványán, jobboldaliként, ő ajánlotta Gulyást az emberek figyelmébe.
Jucika valósággal istenítette Gulyást az eszéért.
Szerinte nincs még egy ilyen fineszes ember Abonyban.
Laci majd megmondja nekik. Nektek senki sem jó, se baloldali, se jobboldali?
Az illetőt Farkas Pista háromszor javasolta Pro Urbe díjra az előző ciklusban.
Nem szavazták meg, de majd Laci elfogadtatja a testülettel!
Miért ne ? Abony tele van igazi jobboldalival. Wenczel, Balsai, Bíró, Gulyás, Kádas stb. Csak tud választani. A lényeg hogy jó kommunista legyen.
Törléshttp://heol.hu/heves/kozelet/rendkivuli-kozgyules-parazs-vita-napirend-elott-451621
VálaszTörlésEzek után ismét a Dohány utcai Zsinagógába készül a megye egyik meghatározó politikusa, Gondos István.
Két hónapon belül másodszor.
Lúzer csapat. Ezekből nem lesz soha semmi.
TörlésKivéve 2.02-nél a német juhász!
http://www.youtube.com/watch?NR=1&feature=fvwrel&v=OVOS0q9WPLI
A nyári kánikulában felfrissülést hozhat a humor.
VálaszTörléshttp://www.youtube.com/watch?v=qxltpmKDZFI&feature=player_embedded
Régi ismerősök bukkannak fel, sorjáznak az emlékképek.
0.45-nél három meghatározó füzesabonyi potentát.(Bukta, Buktáné,Sári)
6.01-nél ismét.
Reménykednek,talán most eljön az Ő idejük is!
3.12-nél Barna László és Szabó Sándor (Tenk-Dormánd gazsulál-
De feltűnik Tóthné Szabó Anita (M.tárkány), Pusoma Jenő, Sári Laci (Kerecsend), stb.
Mindez, Phil Collins (ex Genesis) zenéjére.
No de hol van a Herman érettségi bizonyítványa????? Mert a nyomdai szakiskola nem adott érettségit ! Osztálytársak jelentkezését várjuk!
Törléshttp://www.youtube.com/watch?feature=endscreen&NR=1&v=k0VDhKyIios
TörlésEgy örökzöld: Hajrá Bíró Manager Imre!
Törléshttp://www.youtube.com/watch?v=q0GUHPdv_40&feature=related
Mellettük a város, mögöttük a kormány.
VálaszTörlésAvagy
a Gondosan csődbe vitt megyei jövő!
http://www.youtube.com/watch?v=vNK8G8pBIKI&feature=related
http://varosatyak.hu/hun/s_!kepviselok/i_heves_megye_33/i_herman_istvan_8500/t_Herman%20István/index.html
VálaszTörlésKíváncsi Fáncsi kommentje érdekes.
Várjuk a gimnáziumi osztálytársak jelentkezését!
A minap felkérést kaptam az ÖFE-jelenség bővebb kibontására és most itt van ez az ország, amelyik vérzik a gazdasági bóvlitól, az emberek közéleti elfordulása mellett talán a jogállam sárba tiprása a legnagyobb, s íme most megtudtam, hogy van egy kis sziget, Füzesabony, amely virágzik és ahol minden a legnagyobb rendben van. Csak azért írok mert az Akropoliszon csak a sz@rt fényesítik és Gondos István engem is felháborított.
VálaszTörlésKorózs Lajost, igen bátor és tisztességes embernek ismerte mindig. Nem érdemelte meg, hogy Gulyás letagadja részt vett, sőt pitizett a lakossági fórumán.
Ugyanezt a hozzászólást írtam fel a HEOL-ra is, ott ellenőrizheti a blog kezelője. Menjen rá a tegnapi Gondos cikkre.
Hülyék ezek a fideszesek!
Elfelejtették volna, hogy Molnár Lajost, meg Horváth Ágnest mengelézték?
Akkor hol volt ez a dr Gondos?
Hol volt akkor, amikor 300 Ft-ért felforgatták az egész megye eü-ét???
Hol volt amikor malacot eregettek a megyegyűlésen?
És főleg hol volt, és hogyan szavazott, amikor ezt a gyalázatot elkövették az eü ellen, ami most folyik???
Nincs szégyenérzete véletlenül?
Nem tart attól, hogy mint megyei képviselőt előveszik, és felelősségre vonják???
Nem tart attól, hogy valaki úgy tesz vele, mint a gój motorosok Dániel Péterrel???
Szégyellje magát dr Gondos!
Korózs Lajosnak meg tökéletesen igaza van!!!
Semmiféle felkérést nem kaptál, hazudsz! Mi bajod az ÖFE csapattal? A választáskor ott díszelegtél közöttük!
TörlésAz lÖFE jelenségről!
VálaszTörlésOlyan sokszor, sok helyen, és formában emlegetik ezt a civil szervezetet, gondoltuk utánanézünk egy kicsit miért is alakult ez így. Informátorunk nem akarja kilétét felfedni, mivel egyesek szemében egyenesen bűn ha valaki lÖFE tag.
Történt pár éve hogy jobboldali önkormányzata lett Füzesabonynak. Első dolguk az volt,hogy –mivel a z előző Gulyás László vezette, szocialista önkormányzat semmit nem tett a támogatás lehívása érdekében és a későbbi működést sem tartotta megvalósíthatónak, később Gulyásék is elismerték, hogy csak gyurcsányi kampányfogás volt- visszautasították az uszodára elnyert állami finanszírozást, ami 700 millió volt. Emiatti mélységes felháborodásban 11 ember gondolt egyet és alakított egy civil szervezetet, aminek az lenyúlással ÖSSZEFOGÁS FÜZESABONYÉRT nevet adták. Persze ezt megelőzte egy törleszkedési akció, mikor is az lÖFE későbbi elnöke külsős pénzügyi bizottsági helyet kért Laminétól egy találkozó alkalmával, ahol igaz jobboldaliként minden segítséget megígért. Mivel külsős helyet nem kapott és ímígyen kiesett a városvezetésből, szívében a megalázkodás és szolgalelkűség érzetét átvette a legtisztább érzelem a gyűlölet. Ez a 11 ember, kiket összekovácsolt a gyűlölet és haszonszerzési vágy mindent megtett az önkormányzat tönkretételéért. Pl. elérték a Modine gyárának elvitelét Gyöngyösre.
Amint az bebizonyosodott, komolyan kellet volna venni őket, volt mitől félni, ugyanis mára siserahadként élősködve, kiskirályként viselkedve dőzsölnek a város vagyonából. Most még mindig uszítanak, pocskondiáznak, felelőtlen költekeznek, mulatoznak. Csak egy példa pitiánerségükre, még a mai napig nem fizették be a város költségvetésébe a 2010 őszi kampányrendezvényükre használt Művelődési Ház nagytermének 30000 ft-os bérleti díját. Azzal indokolva, hogy ők nyerték a választást és mint jó disco-sok már az ABBA-tól tudják a győztes mindent visz.
De ki gondolta volna, hogy 11 ember képes azért szövetséget kötni, hogy lenyúlják a város vagyonát, minden állásba az lÖFE tagjait és rokonait ültessék és utánuk ne maradjon csak a kiürített kassza. Ha a gőg a kivagyiság nem vakította volna el a látásukat, példát vettek volna a szomszéd községek vezetőitől, akik szépen megvannak még a válságos időkben is. Normális ember, aki itt él, nem tudom miért szurkol annak, hogy a városa élén egy demens, múlt rendszerbéli apparatcsik álljon, kinek vezetésével egyenes az út a csődhöz. Ebből is kitűnik, aki ennek drukkol, az nem normális, pláne úgy hogy ő okozta 1997 és 2006 közötti tehetetlenségével ezt az állapotot elő.
Reméljük még nem maradt el az emberek lelkesedése, továbbra is győz a józan ész Füzesabonyban, ezután sem dőlnek be ismét a kígyót békát kiabálóknak, és végre elzavarják ezt a tolvajbandát, akik 11 fővel történelmet írtak (mondhatnám egyedülálló módon) az országban, hiszen sehol juttattak még hatalomba ilyen, vegytisztán csak a lenyúlásra és hatalommegszerzésre alakult csapatot.
Továbbra is tegye az lÖFE amit elkezdett, az önkormányzat szerény kereteihez képest most is folytassa a pénzek nagy mértékű elherdálását, foglaljanak el minden álláshelyet maguk és fanjaik számára és most már a város pénzén rendezzenek Kofa Fesztivált, hiszen azzal is ők teremtenek hagyományt városunkban, hogy az egészet a kötvény feléléséből fedezik,nem pedig a saját pénzükből.
Ha már másolsz, legalább pontosan tedd!
TörlésFigyelő szemeitek Hevesre vessétek!
VálaszTörlésMi következünk.
megvan hozzá az alkalmatlan hazug polgármester és a demens testület.
Meghozták már a megfelelő döntést (a kötvény felélése), ami egyenes út a csődhöz.
Már csak ki kell várni.
http://www.heol.hu/heves/kozelet/csodben-heves-valsagkoltsegvetes-es-minimalis-szolgatatasok-452253
Hevesen adósságrendezés van, nem csőd.
TörlésAbonyban viszont nincs ok pánikra. Dől a lé. A VTV legutóbbi adásában a polgármester sorolta, hogy mennyi pályázati pénz jött és fog jönni. Nem tudom, hogy mi ez a kishitűség. Figyelő, ne bombázz negatív hullámokkal. A város prosperál, fejlődik. likvid. Tulajdonképpen nincs semmi ok az aggodalomra. Tulajdonképpen az utóbbi húsz évben így még nem fejlődtünk. Köszönet az Összefogásnak!
Egyetértek. Konkrétan csak egyet. De azt értem.
TörlésÉrtem ?
Re akciós!
TörlésA főtételt még te sem tudtad cáfolni.
Nevezetesen: hazug polgármester és demens testület.
Ennyi elég a csődhöz. Bocs. adósságrendezéshez. DDD
Ugyan, mondja már meg nekem valaki, mi az, hogy felsőfokú diploma humán szakon??. De hol az érettségi bizonyitvány???
VálaszTörlésLami TV, harsogta füzeshevesvárosblog és a Füzes Krónika minden”hullámhosszán” Mörö, Vasbunda, Árpilla. Nem érdekel, hogy volt kollégánk soha nem adunk hírt az ÖFE-ről és rendezvényeiről, a stúdióba többé be nem teszik a lábukat, jött a válasz. Mindez nem is oly régen történt és 2010 őszéig így is maradt , ám mára gyökeresen megváltozott a helyzet.
VálaszTörlésVasbunda csak átszalajtat, máris készségesen jönnek, alázatosan kopogtatnak a média napszámosai. A BBC irányelvei itt csak humor gyanánt hallatszanak, de még a „hallgattassék meg a másik fél is”bűnnek számít. Van helyette a TV nem csinálja a politikát, csak hírt ad róla! És valóban?
A Vasbundával készült múlt heti riport monológra sikeredett. Csúsztatások, demens közhelyek sorjáznak egymás után, illetve egy kérdés, mennyi a kötvény kamata? Válasz-nem publikus. További kérdés nincs, pusztán érzelemmentes,monoton narráció. Nem sikerült megkérdezni, Vasbunda, nem az ellenkezőjét mondtátok a választási kampányban? Az ezzel ellentétes véleményt megfogalmazó képviselők véleménye nem kaphat nyilvánosságot, így Vasbunda nyugodtan elmondhatja, a testület szabadította fel a kötvényt. A” per-pillanat” szocializmusban oly kedvelt kifejezés legalább ötször hangzik el, már-már Árpilla gyakorlatilag-jával lett egyenértékű .
Utána riport az óvodai továbbképzésről. Sem a vezető, sem a narrátor nem tartotta fontosnak elmondani, hogy a pályázaton nyert összegből tartott továbbképzést nem más, mint Mörö és felesége tartotta. Hiába, a tv nem csinálja, csak beszámol róla és különben is mindent pénzt az öféseknek!
A héten újabb sikerpropaganda interjú Vasbundával-benne konzervbetét Márkussal-, újabb fergeteges ötlet. Bentlakásos nyugdíjas otthon a gimnáziumban. Kérdés nincs. Árpilla is gereblyézheti a vizet kedvére. Ütőkátyú minden mennyiségben.
A Tv még soha nem volt ennyire befolyásmentes. Hosszú evolúció után megállapodott. A Vasbunda-TVviszony jellemzésére ma már kevés a George Michael, G. W. Bush, Toni Blair Shoot the dog-ban megénekelt hasonlat.( A görög felmenőkkel rendelkező énekes Bush pincsikutyájaként jeleníti meg Blairt.) http://www.youtube.com/watch?v=u-9FCTbKF2o
Találóbb lehet Emir Kusturica filmjéneka Macskajaj-nak egy epizódja.
A film negatív főszereplője Dadan Karamboló a drogos maffiózó beleesik a latrinába. Miután kimászik rögtön feltalálja magát és egy libával kezdi tisztogatni magát! (4. 40-től 5. 50-ig) http://www.youtube.com/watch?v=xN1m5pHgA7g
Valahogy, így csinálja Vasbunda is!
http://www.heol.hu/heves/kozelet/orban-viktor-felmentette-nyitrai-zsoltot-452845
VálaszTörlésDe ki lesz a képviselőjelölt Eger-Füzesabonyban?
Van egy tippem: a nemve ha-val kezdődik és bis-re végződik.
Szerintem nem rossz választás.
A csőd úgy viszonyul az adósságrendezéshez, ahogyan a krumpli a burgonyához.
VálaszTörlésLehet találni rá elegánsabb kifejezést.
Én régóta figyelem a politikát, de mondhatom, hogy ekkora változások és fordulatok még egyetlen parlamenti ciklusban sem voltak, mint most.
VálaszTörlésEddig arra kellett számítani, hogy ha valakit a ciklus elején közgyűlési alelnöknek választanak, akkor az 4 évig az lesz. Gondos dr ezzel szemben mindössze 2 évig bírta, és menesztették. Üstökösként jött, és ment. Majd a protektorát is menesztették, aki megvédte őt mindentől és egyengette az útját. (Ne feledjük, hogy választókerületi elnöki megbízást kapott és nem képviselő-jelöltit! Ez utóbbira a személyt a pártok majd 2013 végén nevezik meg! Mekkora különbség!)
Hernyó Pityu is ejtve van már, közölték vele, hogy elfáradt, mint jó nyugdíjasnak, pihennie kell. És a fiának sem tud ennél többet kinyomni. Finító.
Rövidesen megérkezik az új ember, akit arról lehet majd megismerni, hogy javarészt egri pályán játszik, és mire rájönnek a kilétére, a városi tévé hosszú, exkluzív interjút ad vele. Na ő lesz a jövendő nagy embere. És ezzel a helyi politika is újabb fordulatot vesz. Akik most úgy gondolják, hogy..., na azokról kiderül, hogy dehogy!
A Pöttömke Óvoda rendszeres megrendelője M. Róbert családjának. Az asztalos munkákat mindig M. Oszkár végzi, csak a számlát B.Cs. telepi asztalos állítja ki. Azt hiszik így nem tudódik ki a dolog.Pontosan így jártak el az emlékezetes Hétszínvirág Óvodai szekrénynél is. M. Oszkár felháborodva lemondta a megrendelést és másnap már vihette is a szekrényt, természetesen más nevén. Lényeg, hogy menjen a pénz az ÖFE tagjainak és a családtagoknak!
VálaszTörlésBizonyíték kell, nem vádaskodás!
TörlésEgyébként nem értem, hogy miért ne végezhetne asztalos munkát az, aki asztalos. Aki elvégzi a munkát, az kapja meg annak az ellenértékét!
Úgy látom, hogy már megint savanyú a szőlő!
Igen, savanyú a szőlő. A város teljespályás lenyúlása láttán.
VálaszTörlésMiért ne kaphatna munkát az aki asztalos, és a képviselő úr papálya? A többi asztalos is kap? Nem, csak ő.
Miért ne kaphatna dajka állást, aki a képviselő úr mamája? Más is az Óvodában, bölcsődében dolgozik, aki oda jelentkezett? Nem, csak ő.
Miért is ne tarthatna képzést az óvodában a képviselő maga és a kedves neje jó pénzért?
A többi pedagógus is tart? Nem, csak ő.
Mi ez, ha nem teljes pályás lenyúlás?
Miénk a város, vigyük haza!
(Hová is lett 200 millió a kötvénypénzből? Nyomtalanul eltűnt?)
Nem kispályás csapat!
http://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=947%3A20120727-retro&catid=15%3Arendezvenyek&Itemid=1
VálaszTörlésRetro Disco Árpillával, illetve Dj Grékóval.
zenél az ÖFe-nőnapok, fesztiválok udvari zenésze Horváth (nemcsakahúszévesekéavilág) Gábor.
ÖFE kampány a kötvényből.
Legalább lesz miről tudósítani a Tv-nek.
Ezen a héten nem volt interjú Gulyással. Mi történt vajon, remélhetőleg nem kapott léket a tiszai luxushajó? Nélküle üres a műsor, űr támadt a helyén.
Nem baj, majd a jövő héten behozzák a lemaradást!
A VTV nem csinálja a politikát, csak hírt ad róla!