2012. május 18., péntek

gumigerinc

Többen érdeklődtek az előző megjegyzések kapcsán arról, hogy mi is volt ez a szoci fórum, amiről ki akarták Ájtatost retusálni.
Nos, az MSZP országjárásba kezdett ahol az ellenzéki álláspontot és helyzetértékelést kívánták bemutatni, nomeg szervezni a pártot. Ennek egyik állomása lett volna Füzesabony.  Az MSZP országos és megyei vezetése azt kérte, hogy aminél nagyobb felhajtást és nyilvánosságot biztosítsanak  mindenhol. Így azt várták , hogy a bolsevik Ájtatos , mint az egyetlen szoci város a megyében megfelelő hátteret  biztosít.
Ájtatos mindent, sőt még többet megígért.  Meddig tart ez neki, ismerjük.
Jobbkeze, Szancho, azaz Árpilla az igazi jobboldali ( emlékszünk még, hány évig volt kaméleon ? ) meg az ÖFE meg a kertbarátoknak álcázott szoci csapat majd jól megdolgozza a várost. Óvatosnak kell lenni, mert akkor lehet hogy az életben maradáshoz megígért ÖNHIKI elmaradhat.
Így aztán nem is igazán mozogtak, meglapultak mint kicsi barna halom a fű között. Se plakát se szervezés se semmi. Persze  Sós Tamás és Korózs felé ment a fidesz-fikázás, a kormány szapulása ,  meg a "megszerveztük, gyertek "szöveg .
Semmit sem csináltak.
Azt már nem merte megtenni a huzug képmutató hogy még ő sem megy el, de a VTV-nek kiadták hogy nem mutathatják, hiszen akkor a puszipajtás Herman megorrolhat.
A rendezvény kellő érdektelenségbe fulladt - érthetően, hiszen Korózs hiba készült fel, ha nincs szervezés.... Laca felvette legjámborabb bús birka nézését és széttárta a karját: -  pedig mennyien ígérték hogy jönnek.  Korózs meg beszlopálta , hiszen mi egyebet tehetett.  Behúzták nagy nehezen ezt a tehetségtelen képmutatót a polgármesterségbe, meg előtte meddig dédelgették ezt a kontárt  és ennyi a viszonzás. Hogy Sipos el se ment, az már nem is csoda. Lehet hogy nem az Mszp hanem a Fidesz jelöltje lesz a rossz nyelvek szerint ?

Ájtatos hiába próbálta álcázni magát, sokan látták ácsorogni a házasságkötő előtt Korózzsal, jókat mosolyogtak is rajta. Gulyás hazudozik a sajátjainak is, gátlástalanul, pofátlanul. Persze ez az ő bulijuk, ha megengedik neki ....
 Én nem szavaztam rá.

20 megjegyzés:

  1. Akármibe fogadok, hogy Surit MSZP-s rendezvényen ti nem látjátok, amíg FIDESZ kormány van. Ájtatos ugyanis megmutatta neki az irányt: a Pityulínó popó irányt. Úgy tudja, hogy most ott kell szorgoskodni. (Pityulínó meg élvezi.) Suri büszkén meséli mindenkinek legalább 3 éve, hogy ő nem párttag, mert belépett ugyan, de tagdíjat azt nem fizetett. És így nem ér a neve. Árpillával persze más a helyzet. Ő régóta tudja már, hogy minden popó jó irány. Nem is rest soha! Nem lehet tudni, hogy melyik lógó esik a nyakába 2 év múlva.
    Még nem dőlt el, hogy a FIDESZ melyiküket indítja, most, hogy Patkány megbukott. Mindkettő esélyes. A harmadik meg Géza.

    VálaszTörlés
  2. Az aranycsapat a vörös mozgolódással nem foglalkozik. Nem érnek rá. Mindannyian az enyvet próbálják lesúrolni a főnökük tenyeréről.
    Hamarabb kellett volna.

    VálaszTörlés
  3. tévénézőmájus 20, 2012

    Megnéztem az Árpilla interjút. arról már sokan beszéltek/írtak, hogy ennek az embernek halovány lila segédfogalma sincsen a gazdálkodásról. Ez így is van. Jól látható. De én úgy vélem, hogy a riporter is erőteljesen alulteljesített.

    Hagyta a hosszas szócséplést, és nem tett fel olyan kérdéseket, amire joggal lennének kíváncsiak a nézők. Néhány ilyet én most felteszek, remélem, hogy a képviselő-testület illetékesei válaszolnak rá.
    1. Mit tett a jelenlegi önkormányzat 2010 és 2012 között annak érdekében, hogy legyen forrás a törlesztőrészlet visszafizetésére?
    2. Ha kapnak a banktól további 2 év türelmi időt, mit fognak tenni annak érdekében, hogy 2014-ben legyen forrás a törlesztőrészletre?
    3. A jelenlegi önkormányzat kampányígéretei között az szerepelt, hogy azonnal visszafizeti a megmaradt cirka 800 milliót a banknak, ezáltal csökkentve a törzstőkét. Miért nem tették meg? Hazudtak a kampányban?
    4. Az átütemezéssel láthatólag csupán annyi a céljuk, hogy a megoldást, a fizetési kötelezettséget áttolják az utánuk következő önkormányzatra. Nem gondolják, hogy ebben a választási ciklusban is kellene gazdálkodni?
    5. Mit szól ahhoz Sípos Attila, mint polgármester-aspiráns, hogy a jelenlegi testület rá akarja tolni a fizetési kötelezettséget? Ha van megoldási javaslata, miért nem teszi meg azt most alpolgármesterként? Ha nincs, nem gondolja-e hogy polgármester-jelöltként is alkalmatlan?
    6. A kampány idején tagadták, hogy a kötvény tőkerész kamatozik. Most ezt állítják. Vagyis a kampány idején hazudtak?
    7. Félidőben vagyunk és eddig még nem derült ki, hogy milyen fejlesztési elképzelései vannak a jelenlegi testületnek. Lehet, hogy azért, mert semmiféle elképzelés nincs, túl azon, hogy felveszik a tiszteletdíjakat?

    Várom a válaszokat!

    Remélem ezeket a kérdéseket a vtv is felteszi, mert sokunkat érdekel.

    VálaszTörlés
  4. Tévedsz! A mai adásban Bíró Imre kap fél óra műsoridőt. Edit asszony kérdezni nem fog, legfeljebb alákérdezni.Feladata, hogy segítse Bírót belenőni az "okos fideszes" szerepébe.
    Nem lesz könnyű.
    Nem elhanyagolható az sem, hogy a kötvény kibocsájtásakor sem tette fel a kérdést ugyanez a most is erősen alulteljesítő, szócséplést engedélyező riporter. Végeztek-e hatásvizsgálatokat a visszafizetés mikéntjéről vagy csak elképzelésük van róla?
    Igen, azt akkor kellet volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tévénézőmájus 21, 2012

      Köszi az infót, már most nagyon szurkolok! Ebből is látszik, hogy a vtv-nél is keményen meg kell dolgozni a pépnzért. DDD
      Szerintem Edit asszony erősen megizzadt, mire valami elfogadhatót kihozott. Különben nem is tudom melyiküknek lesz nehezebb a feladata. DDD
      Én mindenesetre izgatottan várom és szájtátva figyelem majd az okos Bírót! Mert ilyet még nem láttunk! DDD
      A hatást nem kell vizsgálni, mert azt tudják. Ha két év halasztást enged a bank, akkor fellélegezhetnek és csak a következő polgármesternek és testületnek kell megoldani a problémát. Vakargathatják tovább a s@ggüket jó pénzért.
      És hát persze igazad van, fel kellett volna tenni a kibocsátáskor is a megfelelő kérdéseket. Szerintem az előző csapatnak volt koncepciója, elmondták volna, most meg csak elő kellene venni a felvételt és jegyzetelni. DDD

      Törlés
  5. Abszurdisztánmájus 21, 2012

    a HEOL-on olvasható a következő írás Füzsabony cím alatt:
    "A megyei főügyészségre érkezett iratok tanúsága szerint május 3-án történt az eset – tájékoztatott a szakember. – E szerint Besenyőtelken a Rákócziról a Jókai utcába kanyarodott be egy személygépkocsi, amelyben egy szolgálaton kívüli rendőr épp a sógorához igyekezett. Amikor behajtott a kereszteződésbe, egy 5-6 emberből álló csoport állta el az útját.

    - A rendőr leállította az autóját, hogy megvárja a csoporthoz tartozók távozását, majd mikor a rokona házához ért, a társaság tagjai összetűzésbe keveredtek vele. Azt állították, hogy autójával súrolta az egyikük lábát. Ekkor az autós közölte igazolványa felmutatásával, hogy ő rendőr, és felszólította a társaságot, hogy fejezzék be a hangoskodást. Ezután őt, majd a segítségére siető sógorát is bántalmazták. Mindkét sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

    Az ügyben garázdaság miatt a Füzesabonyi Rendőrkapitányság jár el. Ugyanakkor az ügyészség állásfoglalását kérték arról, hogy a rendőr civilként, vagy hivatalos személyként lépett-e fel. Erre a kérdésre a vizsgálatot követően az Egri Nyomozó Ügyészség adja meg a hivatalos választ."
    Hozzátartozik az esethez, hogy a cigány elkövetők délutánra-mert az esetkor be sem vitték őket, csak délután- orvosi igazolást szereztek, hogy a rendőr átment a lábán. A hamis orvosi igazolást nem Legeza Tivadar adta ki. Hanem akkor ki?
    A füzesabonyi rendőrök azzal indokolták határozott fel lépésük hiányát, hogy az illető rendőr nem füzesabonyi, csak autópályás.
    Az ügyészség hezitálása pedig végképp érthetetlen. Ha egy hétköznapi magyar ember csinál ilyet azonnal előzetesbe rakják. Jelen esetben nem ez a helyzet.
    Happy end az eset vége, ugyanis az egri kommandósok a múlt hétfőn Besenyőtelekre látogattak és az egyik elkövetőnek zárt téri beszélgetés után kissé véres lett a szája széle.

    VálaszTörlés
  6. Na megint jön a pénzosztás a haveroknak.
    Valamelyik nap azt látom, hogy tüsténkednek a közmunkások az ABC előtt. Aztán feltünt hogy délután 6 óra elmúlt. Kiderült hogy egy jobbikos sincs köztük, csak színkomcsi mind. Azt mondja az egyikük, hogy ők most a kertbarátok, akik takarítanak. Még azt gondoltam magamban, hogy na, van még önkéntesség, mert ha Gulyás tönkretesz mindent is, legalább a haverok takarítanak.
    Aztán tegnap nézem a TV-t este és látom a hirdetések között, hogy a civileknek osszzák a pénzt . Na, vazze, hát ezért ment a parasztvakítás ? Eddig egyszer se most meg szorgoskodnak nem ám önzetlenül hanem mert már le van pacsizva Gulyással. Utána majd eltünnek megint. Ügyes, de kilóg a lóláb. Hát aggyák már oda nekik és tünjenek el !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számold ki! 100.000Ft-os órabérért dolgoztak!
      Ki tudja ezt utánuk csinálni?

      Törlés
  7. A pénzosztást meglátjuk.
    De az is lehet, hogy már nem bírták nézni azt a trehányságot, amit Ájtatos művel.

    VálaszTörlés
  8. Most néztem a VTV honlapját. Hogy milyen sz@r lett! Már nincsenek videók, csak képek. A GulyásTv alkalmazkodik: minél kisebb nyilvánosságot, annál inkább lehet lopni. Na ezeknek tényleg annyi...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szövegre klikkelj ne a képre TEEEE ANALFABÉTAAAA

      Törlés
    2. Te nagyon hülye ! Miért gondoltad hogy nem próbáltam ott is ??????

      SZ@R ! De hogy te is értsed: SZAR !!!!!
      Akár a GulyásTv !

      Törlés
  9. Csatlakozom az előttem szólóhoz. Nekem se nyílik és nem én vagyok a hülye.
    Ezér a mukáér fizet a város???
    Nagyon gáz!

    VálaszTörlés
  10. http://www.fuzesabony.jobbik.hu/
    Idén is lesz Trianoni Megemlékezés!
    Mottó:
    "Építsünk hidat tiszta szavakból határok fölé,
    S elindulhatunk egymás felé!
    Építsünk hidat, ha nem megy másképp hát így kezdjük el,
    Míg magyar szóra magyar szó felel"

    VálaszTörlés
  11. Hogy mi várható a kontár hozzá nem értés eredménye éppen ? Ízelítő a valóságból, amit Gulyás és Wenczel ámokfutása , nagyképű pazarlása nyomán várhatunk :
    http://index.hu/belfold/2012/05/24/nem_vagyunk_mi_hienak/

    Még nem tartunk itt, de ha nem lesz fizetés hó végén, akkor szerintem az út már ki van kövezve ... Két év elherdálása, felelőtlen és bűnös gazdálkodása ( inkább garázdálkodása ) vezetett ide !
    Nincs más megoldás, mint a gyors eltakarodás !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tévedsz! Csak fizetés lesz. Se segíly, se tiszteletdíj, csak fizetés. Annak, aki dolgozik.

      Törlés
    2. Magyarán azt írod, hogy a fizetésre még összekaparták a pénzt , de a segélyekre, támogatásra már nem telik ? Hát, akkor kíváncsian várom a júniust.

      Törlés
  12. Na vazze, végre megcsinálták a GulyásTv honlapját nézhetőre. Elsőre nem lehetett volna jól megcsinálni ?

    VálaszTörlés
  13. Kedves Fürkésző!
    Nekem is sok bosszankodást okozott, hogy nem működött a vtv honlapja. Nagyon szerettem volna az egyik fimet ugyanis megnézni.
    Köszönöm kedves Fürkésző, hogy a közbejárásodnak köszönhetően megjavították a honlapot és megnézhettem a filmet.
    Továbbra is hűséges olvasód maradok.

    VálaszTörlés
  14. Én is figyelemmel kísérem a város vezetésének gazdasági ügyeit. Én azért nem szavaztam 2010-ben sem Gulyásra, mert az előző 9 éves polgármestersége alatt nem csinált semmit, és tanúbizonyságot tett róla, hogy nem is ért semmihez. Világos volt tehát számomra, hogy bár az öfemszp formáció mindenre képes a 800 milliós kötvénypénzért, alkalmatlan lesz arra, hogy gazdálkodjon vele.
    A kérdés itt nem is Gulyás (a fentiek miatt), hanem Bíró Imre.
    Bíró ugyanis mindent megtett az előző ciklus alatt, hogy semmittevésre ítélje a tenni akaró önkormányzatot. Bíró mindent akadályozott, semmi nem volt túl nagy ár számára, hogy a város fejlődését blokkolja. Nyilván tökéletesen egyetért a gulyási filozófiával: "Ne csináljunk semmit, nem kell ide semmi, elég, ha felvesszük a tiszteletdíjunkat".
    A Bíró Imre közbelépése akadályozott meg egy sor beruházást.
    Most lenne itt az ideje, hogy Bíró, aki mindig komoly pénzügyi szakembernek gondolta magát, meg komoly nagy hatású képviselőnek a tettek mezejére lépjen. Most kell, hogy felszólítsa Gulyást lemondásra, még mielőtt jön a végrehajtó.
    Ha csöppnyi felelősségérzet van benne a város iránt, mindent megtesz annak érdekében, hogy a valódi csődveszélytől (Gulyástól) megmentse Abonyt.

    Ha ezt nem teszi az én szememben nem más mint egy ostoba pitiáner sz@arkavaró, akinek nincs hely a testületben.

    Nem az ÖNHIKI-vel kell segíteni Gulyás pár napos túlélését, mert az nem vezet sehová, hanem bele kell verni az orrát a saját piszkába, hogy tűnjön el végre.
    Ez Abony érdeke.

    VálaszTörlés

Komment: