2012. május 25., péntek

600 vagy 800. Mennyi az annyi ? Avagy hazug embert hamarabb utolérik...

A frissen megjelent Hírmondóban nem sok mindent olvashatunk az önkormányzat terveiről, a megkezdett vagy éppen befejezésre váró beruházásokról, vagy egyszerűen az önkormányzati elképzelésekről.  Nézegetem a jó vaskosra  sikeredett újságot, de semmi.  Illetve, majdnem semmi. Árpilla szokatlanul rövidre fogott mondókája olvasható a 3. oldalon. Kicsit visszafogott érdeklődéssel olvastam, mert ugye tudjuk, hogy a "gazda" már  már véleményt nyilvánított a mi Pillánk szavahihetőségéről, és neki ugye hihetünk. 
Szóval, a füzesabonyi pénzügyek és városfejlesztés csúcsgóréja amit leír az legalább is kétséges. Mármint Ájtatos szerint, aki mint tudjuk maga sem az igazmondás bajnoka.  Itt kicsit már magam is összekeveredem, de hát a mi nagyeszű Árpádunk biztos kiokosít.  Nyugodjunk meg, nem fenyeget csőd, minden nagyon jó, minden a legnagyobb rendben van. 
Nem nyugodtam meg. Árpilla szerint kiegyensúlyozottan gazdálkodnak, igaz, hogy áprilistól nem tudják törleszteni a kötvény terheit.  Nofene. Hiszen az már lassan két hónap. Gondolnám, hogy hatékonyan és eredményesen léptek, átgondolták a lehetőségeiket, fokozzák a hatékonyságot. De nem. Árpilla leírja, hogy  fizetni azt ugyan nem tudnak, de elmentek sírni a banknak. No meg imádkoznak az ÖNHIKI-ért.  Hátha... 
Én javasolnék egy afrikai mágust meg egy helyi sámánt, az talán tud megoldást. Vagy a putnoki halottlátó. Az segít.  Kézrátétellel . 
Azért a mi Pillánk , két év után is megpróbál hátramutogatni, igaz, óvatos duhajként. Mert ugye sokaknak feltünt, hogy az "örökölt" rengeteg pénzből már allig 600 millió van, a többi valahogy elpárolgott. Mert hogy nyoma nincs, az látszik a város állapotán. 
No szóval Árpilla sír és esküdözik, hogy már az 1 milliárdos kötvényből az előző önkormányzat elköltött 389 millió (!!!) Ft-ot.  És mivel mi tudjuk hogy amit a Pillánk ír az szentírás, és különben is ő az igazmondás és megbízható hozzáértés oszlopa, hogyan is vonhatnánk kétségbe  határozott szavait.  Nem tesszük, hanem lehajtott fejjel elódalgunk szégyenünkben.  Vagy talán mégsem? És itt ismét összeszorítja keblünket a kétség , belénk mar a rémísztő bizonytalanság. Lehet hogy Árpádunk ismét hazudik, mert ráfér a képére ?  Szívünk megtelik kétséggel: kinek is higgyünk ? Igazmondó és már alig szóf@só Árpádnak vagy a könyvvizsgáló által auditált, számvitelileg alátámasztott költségvetésnek ?  Mert ez a fránya mérleg , a város költségvetésében  mást mond. A 2011 évi költségvetés  ( letölthető innen: http://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=308&Itemid=4  a 2011 év 1. pont )  mást mond. Ez a hamisított fércmunka, ez a biztos csak odacsempészett förmedvény a 2/b mellékletében előző évi tőke jellegű pénzmaradványként  855.629.000 Ft-ról tanúskodik.   Ez azt igazolja, hogy az előző önkormányzat valóban 800 milliónyi (!!!)  pénzt hagyott erre a hiteltelen, hazudós és  kontár csapatra. Akinek  ez a szégyenfoltja nem áttal belehazudni a VTV-ben és az újság hasábjain sem az emberek szemébe.

Nos el lehet dönteni. Árpilla makogása, vagy a hivatalos költségvetési beszámoló hazudik.  Én tudom a választ.  

15 megjegyzés:

  1. Ájtatos, Árpilla takarodj!május 25, 2012

    Vastag bőr van az Árpilla bőrén. Hazudik, hátha elhiszi neki valaki, hogy nem is annyi pénz volt, mint amennyi valójában.
    Sajnos valóban 800 milliót ott hagytak rájuk. Nézzünk szét, hogy mi minden épült az előző önkormányzat idején a felhasznált 200 millióból!
    Nem sorolom föl, mert nemrégiben ezt öbben is megtették, vissza lehet lapozni.
    És mi minden épülhetett volna a 800 millióból, ha a hozzáérő csapat vezeti tovább a várost, nem az ilyen hazug semmire valók, mint Árpilla.
    De az Ájtatos-Árpilla csapat mit tud felmutatni?
    Hova lett az általuk elköltött 200 millió?
    Köddé vált? Eltűnt, vagy lenyúlták? Mert látszatja semmi nincs!
    Úgy vágtak a s@ggére 200 milliónak, hogy közben ajvékoltak, hogy jajnincspéz, semmiresincspéz!
    "Az elődök elköltötték! pedig nekünk járt volna!"-gondolja Árpilla.
    Mi jár neked barátocskám? Max. a szád! Micsoda öntelt orcátlanság képzelheti, hogy neki minden jár!
    Ez a csapat az orrát se tudja megtörülni egyedül!
    És még ők akarnak várost vezetni?
    Vagy a nagy lóvé kell? Az már nem számít, hogy rámegy a város???
    Takarodjatok! Mind egy szálig!

    VálaszTörlés
  2. Az ájtatos semmittevőt "dicséri" a piac állapota is. Több, mint balesetveszélyes, életveszélyes állapotok alakultak ki.
    Balsai pár évvel ezelőtt megakadályozta a rendezését, hát most kell megnézni! Hogy ott mi van! A vásárosok autói, teherjárművei egyik oldalról eltorlaszolnak mindent. A másik oldalon sorban állnak a járműve a benzinkúthoz. Parkolóhely nincs. Kerékpárosok, gyalogosok kusza összevisszaságban araszolnak a járművek között. Igazi zsibvásár. Én inkább a kövesdi piacra járok. Ott egyirányúsították a forgalmat és szabályozták a parkolást.
    Abonyban is meg kellene tenni, amíg nem késő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is egyirányú. Nem kell mindenhova kocsival menni, haver.Az új KRESZ szerint a kerékpáros mehet össze-vissza, ha akar. Egyébként meg a piac az legyen piac. Az előző ciklusban "kialakított" parkolót sem használja senki,mert rossz helyen van. Ennyit a nagy ésszerűségről.

      Törlés
    2. A piac állapota sajnos lehangoló. No de jó van 'a ! Minek ide más ? És ha ennek a városnak csak ez lenne a baja, örülhetnénk.
      Mezőkövesd szívós munkával látványos fejlődést mutatott. Itt minden fejlesztést sunyi és kicsinyes ellenkezés fogadott.
      Az tény, hogy sem Egernek, sem Mezőkövesdnek nem érdeke Abony fejlődése. Ide meg Gulyás kellett, a kontár hazudozó. Tőle aztán nem kell tartani, hogy fejlődik a város.
      Az előző hozzászóló is azt igazolja, hogy jó ez így. Ide.
      Jó ez így ?

      Törlés
  3. Feketebikapatakopogapepitakövönmájus 28, 2012

    A piac, egy kisvárosnak nagyon fontos helye,/része/. Az emberek itt vásárolnak, alkudoznak,beszélgetnek, találkoznak,politizálnak, stb. Normális körülmények között, az ember a közelben leparkol, és gyalog besétál,nézelődik, vásárolgat a kis kosarába,beszélget stb., fentebb már írtam. A piac fontos része a kisvárosi életnek. Hiába tagadnánk, ez még Füzesabonyban is így van! Hogy az Arany János utnak ez a szakasza miért lett ilyen szűk, arról talán Gulyást /esetleg Pásztort/ és az akkori műszaki iroda vezetöt /Kremzert/ kellene megkérdezni???? Ehez az átmenő forgalomhoz ez bizony nagyon szűk! Itt van a piac, benzinkút, CBA,autosbolt stb. Ez az egyirányu út valóban nem birja el ezt a forgalmat! Különösen azért, mert sokan semmibe veszik a KRESZ szabályait, a megállás, várakozás és a forgalommal szembe haladást illetően! Nem is beszélve a gyalogosok valóban össze-vissza mozgásáról./Jelzem, a szabályok szerint, Ők is csak a JÁRDÁN közlekedhetnének! A kerékpárt toló személy is gyalogos! Kedves névtelen, ez bizony ahogy Ön írja EGYIRÁNYU ÚT! Itt a hatályos KRESZ szabályok szerint,csak a megkülömböztető jelzést használó járművek, és a figyelmeztető jelzést használó járművek 22 és 6 óra között hajthatnak be! Egyúttal javaslom Önnek, tanulmányozza a KRESZ-t, mert jelenlegi állitásával bukásra áll! Az előző ciklusban kialakított parkoló sztem jó helyen van, kb 30 m.-re a piactól! Ennél közelebb szabályosan nem lehet a környéken pakolni, legalább 20 járműnek. De ha megengedi, idézem Önt: "nem kell mindenhova kocsival menni..." Amúgy meg, valóban: nem csak a közlekedés életveszélyes, hanem maga a piac csarnok is! Tényleg, kinek jó ez így?

    VálaszTörlés
  4. Mi, akik ismerjük a KRESZ szabályait, mindanyian tudjuk, hogy Feketebikapatakopogapepitakövön magas szintü szabálymagyarázata miről szól. Engedelmével azonban,-- kizárólag "névtelen" és más hasonló tudatlanok miatt--hozzátenném, hogy: ...hajthatnak be, a "behajtani tilos" tábla felől a forgalommal szembe. Vagyis sem a kerékpáros, sem más jármű, nem mehet össze-vissza!

    VálaszTörlés
  5. Szamárság volt felvetni a piac állapotát, mert Vasbunda ezzel fogja kezdeni a következő testületi ülést.
    "Én el tudom fogadni, ha a képviselő testület elfogadja a piac és a benzinkút bezárását"-Hazudja majd és persze hozzáteszi, nem én, hanem a testület.
    Majdnem két éve, mikor félrészegen kóvályogva-természetesen koszos fehér zokniban, csattos szandában és nylon ingben- "kampányolt" a piacon, szentül ígérte, hogy sorompóval zárja le az egyirányú részt.
    Persze Gulyás Andrásnak is megígérte a benzinkút bezárását és Kötvélyi Janinak is a szabad behajtást.
    Majd a FÜV KFT rendet tesz!

    VálaszTörlés
  6. Szegény ember az, aki már ígérni sem tud...
    Mellesleg a piac csak egy dolog. Végig leget menni a városon, amit Laminéék megcsináltak , az még rendben van, a többi meg omlik, romlik

    VálaszTörlés
  7. http://www.heol.hu/heves/kozelet/az-ellenzek-vezeralakjanak-nevezik-a-volt-kiskorei-polgarmestert-444619

    Abonyban ezt miért nem lehet? Ilyenkor hol van az ellenzék? Hol van Szemforgató Balsai,Menedzser Bíró Imi, Jobbik, Fidesz...csak csend van és egyetértés, a paktum megköttetett?? Itt senki nem akar megszabadulni Ájtatos Bunditól és a sleppjétől? Előre hozott választás senkinek nem jut eszébe??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először is: jobb nem lesz, bárki jön is.
      Másodszor: erre meg pláne nincs pénz.

      Törlés
    2. Tévedsz ! Ájtatosnál bárki jobb lesz. Egy ilyen hitványságot nem lehet alulmúlni !

      Törlés
    3. Kedves Névtelen! Erőltesd meg a memóriádat! Abonyban soha nem volt pénz, amokor Gulyás volt a polgármester. Három cikluson keresztül sírdogált, hogy jaj semmire sincs pénz. Máskor mindig volt mindenre, amire kellett!
      Gulyás szerintem azt hiszi, hogy az a dolga, hogy szétszórja a pénzt és siránkozzon.

      Törlés
  8. http://www.fuzesabony.jobbik.hu/content/h%C3%ADrlev%C3%A9l-1

    VálaszTörlés
  9. Botrány amilyen állapotok vannak szombatonként a piaccsarnoknál. Botrány, hogy egy közepes eső után a főutcán csak gumicsizmával lehet közlekedni. Botrány, hogy a volt ÁFÉSZ központ előtti rész még mindig úgy néz ki, mintha egy tanyaközpont centrumában élnénk. Botrány, hogy az általános iskola előtt reggelente életveszélyesen lépnek ki a gyerekek a buszból, mert se parkoló, se zebra. Botrány, hogy a Rákóczi út egyetlen szakaszán sincs gyalogátkelőhely! Botrány, hogy megengedik a központban olyan „üzlethelységek” létét és működését, amelyek kinézetre egy afrikai nyomornegyed boltjának szintjét ütik meg. ……..és sorolhatnám még vég nélkül a füzesabonyi „köz” botrányait. A legnagyobb botrány az, hogy Gulyás László ennek a JOBB sorsra érdemes városnak a polgármestere!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Teljesen igaz amit leírtál.
      De ne feledd el, ezek kellettek ! És ezek valamennyien, egyöntetűen szavazták meg még 2010-ben valamennyi fejlesztés, köztük a teljesen előkészített, indulásra váró városközpont leállítását, Füzesabony fejlődésének megakadályozását. Ahogy egy másik kommentelő írja:
      "Gulyás, Sipos, Wenczel trió alkalmatlan, totál impotens módon tevékenykedik és el kell zavarni őket a fenébe. "

      Törlés

Komment: