Március 15.-én ünnepel a nemzet. Kokárda a kabáton, kokárda a szívekben. Nemzeti ünnep a szó legtisztább, legfelemelőbb értelmében. Az ünneplés, megemlékezés szinte kötelező az állami , önkormányzati szinten, de sok párt használja fel az ünnepet arra, hogy lelkesítse szimpatizánsait.
Mivel ez egy helyi blog, nem kívánok ( most sem ) kitérni az országos eseményekre, tegyék ezt mások. Nekem, nekünk az a fontos, ami helyben történik, foglalkozzunk hát ezzel.
Két újság "melegített be" az ünnepre. Az önkormányzati Hírmondó sajnos harmatgyengére sikerült. Sípos címlap megemlékezéséből sütött hogy a kényszer szűlte, enervált, összeszedetlen volt. Gyakorlatilag szót sem érdemel, egy levitézlett, megbukott Gulyás-gang harmatgyenge szócsöve. Nemhogy ünnepi nem volt, de mélyen színvonal alatti.
A másik "újság" a láthatatlan és az ÖFE-Mszp-vel kollaboráló helyi szdsz-klón , a koncra gyűlő "új"fidesz zsengéje volt. A központilag kiadott anyagokon kívül ( magyarázom a lehetetlent és a nyugdíjasoknak szánt püspöki levél ) helyi dolgokat is bele kellett tenni. Így születhetett meg a Gulyás puszipajtásának is nevezhető "igazi fideszes" Somogyi Imre tollából egy Ájtatos ülepét csókolgató és nyalogató cikk, amihez ha hangfájlt csatoltak volna, hallhattuk volna az elkötelezett és odaadó nyelvcsapásokat. Somogyi szervilizmusa a bolsevik Gulyás iránt szépen megnyilvánult . Ime a kökemény szdsz illetve új "igazi" fidesz. Hol volt ez a kökemény "igazi fideszes" eddig ? Mert hogy most hol van, azt látjuk...
Szóval az egyik helyi cikk kökeményen benyal a mi bolsevik Lacánknak, a másik pedig megpróbál ellenzéki lenni. na nem nagyon, csak annyira hogy a gazda , Gulyás, meg ne haragudjon. Számon kéri az ÖFE-MSZP választási igáéreteit. Ez eléggé érthetetlen, hiszen Ájtatos betartotta ígéreteit. Zsíros koncokat juttatott a haveroknak, a jó bolsevik bagázsnak, a gang tagjainak, például az előbb említett Somogyi Imre felügyelő bizottsági tagként húzza a "30 ezüstöt" . Ja hogy állítólag "kökemény" fideszes ? Na ja. Akár a babakaki. Mint ahogy a szerkesztőként megjelölt Lengyel és Fórizs is eddig hol volt ? Most jelentek meg a koncra ? - hogy egyik kommentelőnk megjegyezte. A cikkek név nélküliek, arctalanok, egyedül a szerkesztőket jelölték. Gondos sehol, bizonyára várja az "igazi jobboldaliakat", akiket bolsevik Gulyás barátja hozzá irányít.
Az ünnepségekről sokat mondani nem érdemes. Az önkormányzat megemlékezése erőltetett volt, bár Sípos beszéde talán egy fokkal jobban sikerült mint a címlapcikk az újságban. Jellemző momentum volt az egyik elhelyezett koszorú. Temetésről megmaradt szalaggal díszítve, "Kegyelettel búcsúzunk" felirattal. Méltatlan, talán ez a legjobb szó rá....
A Jobbik megemlékezése a nemzeti ünnepet hangsúlyozta, egyszerűen , szépen. Mirkóczki képviselő úr megtisztelte a füzesabonyiakat azzal, hogy szép beszédet mondott.
Most kellene írnom a Fidesz ( helyesebben "új" , méghelyesebben szdsz-mszp klón) megemlékezéséről. Herman képviselő beszéde, Gondos megyei alelnök megemlékezése, az elhelyezett koszorúk, beszédek.... Kellene, de a harcos "új-fidesz" sehol. Még a városi megemlékezésre sem tellett egy koszorúra, egy csokor virágra..... Minek a' ! Hermannak a havi másfél millából, Gondosnak a havi 800-ból nem tellett. De a konc-lesőknek sem . Az ujságjukkal letudták....
Végül, mégegy méltatlanság..... A Trianon-emlékműnél a zászló elrongyolódott. Dícséretes hogy kicserélték újra. Igaz az új zászló kb 1/3-a a réginek, de van. Az viszont , hogy fordítva húzták fel , és így zöld-fehér- pirosban lobog , no ez már szégyen.
A koszorú, a zászló híven mutatja a kontár Gulyás véleményét nemzeti jelképeinkről, ünnepeinkről, Füzesabonyról és az itt élőkről. Jellemző és szégyenletes.
Hát nem szégyelled magadat Laca ?
Ideje távozni !
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Gondosék mentek Pestre tüntetni , mert ki voltak vezényelve hogy tapsoljanak az 500 forintos benzinnek. Koszorút meg amúgy se tudtak venni mert Gulyás megtiltotta nekik.
VálaszTörlésKokárda Síposon és Gulyáson? Ezzel az erővel Jan Slota vagy Robert Fico is viselhetne kokárdát, pontosan ugyanolyan hiteles lenne.
VálaszTörlésNem értek egyet. Alkalmatlanok , Gulyás egy álszent képmutató kontár de nem vitatnám el a kokárda viselés jogát senkitől. Tőlük sem. Egy nemzeti ünnepen pedig semmiképpen !
TörlésPersze, hogy nem vettünk koszorút! A múltkor is leszóltad a sárga koszorúnkat. ..... A város is hülyeségekre dobálja a pénzt, nemhogy inkább Német Jancsival vizsgáltatnák meg a gazdaságos fűtés feltételeit és egy megbízható, olcsó gázkazánra cserélnék a jelenlegieket. Csak azt tudom mondani, hogy nem szabad ordibálni a polgármesteri hivatalban mert a kézbesítő felveszi és felrakják a You-Tubéra. Utána meg járhatok tárgyalásra garázdaság miatt. Nem igaz, hogy Herman nem mond szép beszédet. A múltkor is mondta, hogy ez egy seregszemle volt és ő egy katalizátor. A közgében nem tanultam ugyan biológiát, de én is tudom az enzimek biokatalizátorok és a katalizátorok a reakció végbemenetele után hiánytalanul megmaradnak. Örüljetek inkább annak, milyen sok megrendelést és munkát szerez Herman és Gondos a füzesabonyi vállalkozóknak. Majd csak figyeljetek ki kap munkát a Tarna-menti szennyvíz beruházásnál és az elmeszociban! Jó reggelt! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! ............ Igenis szuper volt a békemenet, megért 2000 ft-ot, még többet is!
VálaszTörlés(A személyeskedő hülyeségek moderálv. Cipo )
HTB. megjegyzése (Ünnep után..., 2012.03.20.)
Ez nem válasz, legfeljebb mosakodás.
TörlésSokakat érdekelne, hogy "milyen sok megrendelést és munkát szerez Herman és Gondos a füzesabonyi vállalkozóknak " . Én úgy gondolnám, hogy a törvényes út a közbeszerzés. Te úgy látszik már többet tudsz, kíváncsian várom a részleteket. Kinek, mit és leginkább mennyiért ?
Megnéztem a zászlót. Tényleg igaz. Besz@rok, még ennyire sem képesek, hogy jól rakják fel. Viva Italia ! DDD
VálaszTörlésHát most már, hogy a fideszes állítja, hogy nem tisztán mennek a dolgok, engem is érdekel, mit alakít Herman.
VálaszTörlésÉrdekel, hogy ki kap munkát, különösen meg az, hogy miért, mennyiért?
Mert ha nem törvényes úton járnak (közbeszerzés), annak ára kell, hogy legyen.
HTB-t ez boldoggá teszi, ő mennyivel részesült, és hány munkát kapott?
Mennyi a tarifa HTB? 10%? 20-30%, amit le kell adni?
Hány helyen romlott el a gáz hirtelen, ahol Herman mondja meg a frankót?
Majd kiderül ez egyszer...
"A seregszemlén ő a katalizátor..."
VálaszTörlésEz pusztán képzavar.
Lehet, persze, hogy te könnyekig meghatódsz a hangjától. Neked ehhez jogod van.
De nyelvtanilag képzavar.
Egyféleképpen lehet érteni:
Idekatalizálta a komcsikat, és folyamatosan katalizálja őket, hogy életben maradjanak. Kihúzzák. Katalizálja Gulyást egy kis segítséggel, hogy minél tovább fizethesse, pénzelhesse az öféseket.
Elfelejtetted odaírni, hogy a pozitív folyamatok az ilyen "katalizátorok" nélkül is lejátszódnak. Igaz lassabban, de biztosan.
Boldogabbak lennénk katalizátor nélkül.
Ez a HTB kissé hajaz arra furcsa nőre, aki aki Orbán Viktornak írt levelet.
VálaszTörlés"Nem élhetünk hazugságban !Nem adjuk fel, pedig elég nehéz Füzesabonyban a dolgunk !Sok a volt munkásőr,és vakok az emberek !"
http://2001-2006.orbanviktor.hu/vendegkonyv.php?start=16461&udb=20
Az utolsó beírást érdemes elolvasni!
Persze még tudta fokozni a kampányban is!
http://www.hirextra.hu/2010/09/21/kinyirunk-fideszes-alelnok-fenyegette-meg-a-polgarmestert/
Hólabda?
Ez már bizony a népszerűség, de legalábbis az ismertség.
VálaszTörlésFüzesabony nem felejt.
Állítólag mindenki lehet híres 10 percre.
HTB esetére máig emlékeznek.
Milyen kár, hogy nem írt a hírlevelükbe!
Élvezem a stílusát.
Gondolom azért kellett moderálni, mert a blogon fütyülni nem lehet. DDD
Én csak abban vagyok biztos, hogy a kerék mindig forog.
VálaszTörlésMár most röhögök a gondolaton is, hogy néhány év múlva a rendőrség keresztkérdésekkel faggatja majd HTB-t és társait, arról, hogy közbeszerzés helyett mi is volt a metódusa a vállalkozók kiválasztásának?
Érdeklődéssel várom az eredményt!
Kedves Fürkésző! Kérlek add le beírásomat,mert nagyon fel vagyok háborodva bizonyos dolgokon ami a városban történik. Már elköltöztem F.-ből, másik városban élek történelemtanárként és alpolgármesterként tevékenykedek, de rendszeresen látogatom szüleimet, akik még itt élnek. Így történt ez most is a hosszú hétvégén. Korábban egy cigányasszony megjósolta nekem, hogy egyszer még polgármester leszek.Csodálatos idő volt 15-én, így elmentem a gyerekeimmel a városi ünnepségre, egy kicsit nosztalgiázni. Valaha én is szavaltam a Talpra Magyart. Nagyon jó érzéssel tértem haza az ünnepségről, mondtam is szüleimnek, igazán méltón megünnepelte a város márc.15-öt. Nekem legjobban az alpolgármester ünnepi beszéde tetszett . Mivel Ő is törtélelem tanár kissé meglepődtem, hogy beszédét már a forradalom 165-ik évfordulójának szenteli. Nyilván túl akarta licitálni a Bayer Zsoltiékat, akik még csak 164-nél járnak. Hazamenvén –önmagamat ellenőrizendő-megnéztem a TV-adás internetes változatát, de meglepetésemre az első néhány mondatot -bizonyára ,véletlenül-nem adták le. Nos, telefont ragadtam és megkérdeztem Atist! Te, Atis, hogy tudtad ezt elintézni, nálunk ilyen bakin röhögne az egész város, szétcincálnának? Tudod nálunk nem így működik! Szóltam Lacinak, hogy kicsit túllőttem a célon, Laci meg szólt nekik, hogy gyerekek azt a két -három mondatot felejtsétek el, a többi mehet! Megjegyezte, Laci igen büszke volt rá az eset miatt.
VálaszTörlésEzúton gratulálok Atisnak! Később megtudtam, hogy Atikám nagyon bepipult és billentyűzetet ragadva mindennek lehordta a Fürkésző teljhatalmú vezetőjét . Szerinte Az ilyen ember megérdemelné hogy lábánál fogva lógassák le valahonnan.. Köszönöm, ha leadod írásomat, annak ellenére is hogy már nem itt lakom. További jó munkát a becsületesen dolgozó embereknek Füzesabonyban.
"Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését!"
VálaszTörlésHogy nem ég le a bőr...
Éppen március 15-én?
Engem azért az ünnepi malőr kicsit elgondolkodtat.
VálaszTörlésKérdezem:
-Kell-e nekünk városi tévé akkor, ha az nem a korrekt tájékoztatás, hanem a pártpropaganda eszköze?
-Tisztességes-e az, ha az öfemszp kampányt az adófizetők pénzén finanszírozzák?
-Meddig hajlandó a kormány (pályázatok útján) finanszírozni egy láthatóan kampánycélokat szolgáló médiumot?
-Meddig lehet etetni a helyi ellenzéket azzal, hogy tulajdonképpen velük szimpatizálunk, amikor láthatóan és elvtelenül a politikai ellenfeleiket szolgáljuk ki és őket látványosan mellőzzük?
-A kormánypárti képviselő, látva az eseményeket, meddig lobbizik még az extra támogatásért politikai ellenfelei érdekében?
Ki ad választ a kérdéseimre?
Talán a Gumigerinc Csapat?
Mostanában nagyon sok a munkánk. Készítjük elő a lőtér és a szilvási tábor eladásának dokumentumait, pl. fel kellet értékeltetni értékbecslővel. A pm. nyomatékosan kérte, úgy csináljuk, hogy a testület kérdés nélkül, egyhangúlag megszavazza.Nem szeretné ha valamelyik (ahogyan, Ő szokta mondani)idióta elkezdené megvédeni a város vagyonát. Nem baj ha a város egy fillért sem kap, de mi nem fogunk rosszul járni. Sajnos eltávozott tőlünk Roland az egyik irodavezető, de a helyére megbízott Bakosné közülünk való, érti a csíziót.
VálaszTörlésNagyon örültünk annak a határozottságnak amit a PVB elnöknél tapasztaltunk a legutóbbi ülésen. (Mellesleg Árpi lehet, hogy a hivatalba jön dolgozni, üresedés van a pénzügyön.Gyere Árpi minél hamarabb várunk!) Szóval nagyon örültünk, mikor az elnök úr kiosztotta a képviselőnőt helyesbítve a pm. elszólását mert szerintünk is tragédia lenne ha nem a Laci lenne a pm. Az ülés végén éppen Bényeinével beszélgettünk mikor Árpád határozottan és keményen még egyszer helyretette. Mondhatom örültünk az irodavezető asszonnyal.
Mi itt mind nagyon jól érezzük magunkat, egyre több a hely. Most a családsegítő költözött a Zrínyi útra. Mikor elmentek fellélegeztünk. Kár, hogy nem Dormándra rakták őket! Eddig is feleslegesen voltak itt, foglalták a helyet.
A paranoid zavarban szenvedő páciensek úgynevezett betegségbelátása igen csekély. Éppen ezért az első nehézség az orvoshoz való eljutás lehet, mivel többnyire nem hajlandóak belátni, hogy problémájuk van, elutasítják a betegség lehetőségét.
VálaszTörlésPerlekedési téboly:
Általában több gondot okoznak a hatóságoknak, mint az egészségügynek. A beteg képzelt vagy valós sérelmek, igazságtalanságok miatt a hatóságokhoz folyamatosan beadványokat intéz, pereket indít, így ez szinte véget nem érő pereskedésekhez vezethet.