Az ŐFE-költségvetés ismert. A csőd elkerülhetetlen. Ájtatos Laca most üríti a kasszát . Kasszasöprés van.
Ugye azt is tudjuk, hogy a hazugok fő jelmondata: csak éljük túl valahogy. A csőd elkerülhetetlen, ezért próbálják elodázni. A kommunista összefogás még működik talán, de a fényes valagnak egyre kínosabb , hogy mindenki azt kérdezi: egyívásúak vagytok csak más színekben álcázzátok magatokat?
Beszélem már arról, hogy az kontár Gulyás elvakult gyűlöletében és a szerzési vágytól elhomályosult elmével két év alatt tönkretette Abonyt. Az előző önkormányzat működési hitel nélkül, teher nélkül adta át a staféta botot. Megalapozott , takarékos intézményrendszer, odafigyelő gazdálkodás , megalapozott fejlesztési tervek, amik két év alatt, a kötvény tőketörlesztésének kezdetéig , biztos alapot jelentettek volna a kiegyensúlyozott gazdálkodáshoz. A hazug, kontár, hozzá nem értő , nagyképű Gulyás mindezt nemcsak lenullázta, de kilátástalanná is tette a kilábalást. Ne feledjünk el egy fontos dolgot. A gazdasági válság 2008-tól datálódik, tehát a Laminé vezette önkormányzatnak már két évet a válság körülményei között kellett dolgoznia ! A válság ellenére fejlődött a város, épültek utak, járdák, közpark, orvosi rendelők stb. Sokaknak savanyú volt a szőlő, minek 'a, nem jó, nem oda, nem akkor, sok, kevés. Keresték a kákán a csomót, ez sem jó, az sem jó. Na most kuss van. Merthogy semmi sincs, tehát nem kell fanyalogni. Most jó, hiszen semmi sincs, csak a semmitevés meg a hazudozás.
A kontár Gulyásnak csak a lenyúlás, a tékozlás és elherdálás lebeg a szeme előtt, az építés soha sem jellemezte. Eltékozolta, elvesztegette az elmúlt két évet is. A haverok szívják a város vérét, élik fel a vagyont. A "hozzáértő Laci" , a szakember ehhez ért egyedül.... Szihalmon a több tízezer köbméter föld tünt el nyom nélkül, sőt a falu még bányabírságot is fizetett, nem is keveset. Most egy egész városi vagyont tüntet el a mi mágusunk.
Bizony, megkezdődik a még maradék vagyon eltüntetése. Nincs már sok, hiszen a mi Ájtatosunk 10 évig meresztette a s@ggét a nagy semmittevésben lepusztult irodájában, Kim Ir Szent olvasgatva, miközben szépen fogyott a vagyon. A maradékra most kerül sor ! Az ország egyik legszebb helyén, üdülőhelyénvan még abonyi tulajdonú ingatlan, az egykori úttörő tábor. Közvetlen a völgy bejáratánál, a lovardánál, a szépen megcsinált parkolóknál. Sokat ér, nagyon sokat ! Az ingatlan árak a mélyben, olcsón lehet vásárolni, ne csodálkozzunk hát ha gátlástalan Laca kiadta a jelszót ! Adjuk el ! Már a vevő is megvan ? Bizonyára. Lőtér ? Az is a városé? Adjuk el ! Mennyiért ? Hát amennyiért most veszik . Bagóért . Végeladás, nincs maradás !
Mire is jó mindez ? Bizony, kedves olvasó, már mondani sem kell. Éljük túl. Nem a sajátja, mit érdekli. Hogy eddig legalább pénzt hozott a bérbeadásból? Nem számít, bizonyára van már haver, akinek odaígérte. Még néhány hektár föld és kész. Elkelt.
Szóval érdekesen alakul az év, padlássöprés van. Kontár Laca eladja a fejünk fölül a tetőt is. Ha hagyjuk ! Magam előtt látom borvirágos képét, bánatos , ájtatos tekintetét, ahogy széttárja a karját : Hát mit lehet tenni ? Különben is, a Testület döntött. Ő ártatlan. Betemették az 50 millióba került tanmedencét ? Laca vonogatja a vállát. A Testület ! Az ember gyomra korog ettől a farizeustól, ettől a képmutatástól. Felelősség ? Jó gazda gondossága? Tartás ? Laca ? Ugyan kérem. Miközben ott ül 800 ( illetve most már csak 700 ) millió Ft-on, elképzelés, ötlet, gondolat nélkül. Mint a kotlós, aki záptojáson ül. Vagy inkább a tojás egészséges, csak a kotlós zápítja meg ! Hitvány jószág !
Szóval ilyen hitvány polgármestercsúfság nem sok településnek adatott meg. A környező törpetelepülések csatornáznak, fejlesztenek, gyarapodnak, Füzesabony intézményeit átveszik, vezetik. Falunapok, pezsgő kulturális élet. Nálunk az ÖFE dőzsöl, tömi a zsebét , a város pénze fogy, vagyona eltünik. Még az adományokra sem tud vigyázni ez a hazug, képmutató kontár. Az idősek otthona adományból kapott nagy TV-je szőrén - szálán eltünt. Tolvajok vitték el .
A szőrén - szálán eltüntetett városi vagyon eltüntetőjét hogy nevezzük ?????
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Mostanában elég sok ilyen per van, ha valaki figyeli a sajtót. Hogy adták el, kinek mennyiért?
VálaszTörlésPersze mindegyikhez volt ingatlanbecslés is.
Azok is ott ülnek sokadrangú vádlottként.
Ne gondolja senki, hogy 2 év múlva nem lehet majd megmondani, hogy mennyi lett volna a valós érték.
Szerintem Gulyás képviselőjének lenni, annyi, mint orosz rulett füzesabonyi módra.
Az ünneppel kapcsolatban nekem is lenne észrevételem. Először is valóban méltó és csodálatos volt a megemlékezés. Az alpolgármester beszéde egy a végtelenségig szervilis MSZP-tag beszéde volt, nem uszító, csak közhelyszerű idézeteket felvonultató. Hiányoltam viszont a koszorút a Fidesz és az MSZP részéről, bár hozzáteszem, hogy a füzesabonyi MSZP szervezet tagja, az alpolgármester mondta az ünnepi beszédet és az több koszorúval is felért. A szélsőségesek, külön ünnepeltek. Micsoda képmutatás! Olyan képviselő, aki a Laminé idején még rövid ideig bizottsági elnök is volt,és milyen büszke magára hogy most Jobbikékkal ünnepel. Ez a képviselő képes volt bemenni a VTV-be és beszélni a költségvetésről, miután Gulyás már mindent elmondott róla,de a város rendezte eseményen nem vesz részt. (Szerintem most az alpolgármesternek kellett volna kifejteni véleményét a költségvetésről, nem ennek a szélsőséges figurának. Az alpolgármesterék Tárkányban nagyon sok előremutató dolgot végeznek.)Csak sajnálni lehet az ilyen embert, mert nem találja helyét a világban. Arra van esze csak, hogy Gulyást és Wenczelt állandóan lejárassa és félkegyelműnek állítsa be, Gulyást az ablakon akarja kidobni, kigúnyolja, próbálja kihozni a béketűrésből. Meddig játssza még az álszent kis játékait? Világosítsa már valaki fel, jobb lenne már neki a testületen kívül!
VálaszTörlésNa! Látjátok már, kedves Füzesabonyiak! Kikre szavaztatok!? Ez lett a következménye Hernyó "áldásos" tevékenységének, az igazi jobb oldaliak nem fogtak össze, igy törvényszerüen jött az ÖFEMSZP! Nekik meg a hatalom elvette az eszüket (ami addig se sok volt).Fogalmuk sincs arról, hogy nekik Óriási Felelösségük és Kötelességeik vannak az itt élők felé! Ráadásul kaptak egy épülő, szépülő várost, adosság-- nélkül-- meg hozzá 800 000 000 forintot!!! Folyamatosan hozzák a rossz döntéseket, amik viszik a milliókat s ezét még nem kevés fizetést, tiszteletdijat is felvesznek! Betemetik a féligkész tanuszodát, 50 millió, fevesznek /létszámstop ellenére/ 20-25 ÖFEMSZP-s családtagot, haverokat,30 milló, tömik pénzel a FÜV KFT.-t, 20 millió, és az "örökölt" 800 millió is erösen fogy! Közben sajnos a város pusztul lefelé, a fö utca egy káosz! Össze-vissza parkoló autók, kerékpárosok, gyalogosok, keresztbe-hosszába! Közlekedni itt már nem lehet! Modhatnám éltveszélyes. Csda, hogy még nem történt komoly baleset! Most meg EL AKAJÁK ADNI???? a város LEGÉRTÉKESEBB!!! ingalanját Szilvásváradon?? Eszement idióták. Vajon meddig tehetik még?? SZEBB JÖVŐT!
VálaszTörlésSilány felhozatalból a választás is csak silány lehet.
VálaszTörlésSilányból is a legsilányabbat ?
TörlésÖsszefútta a szemetet a szél...
A mostani rémálom sem feledteti az előző lidércnyomást!
VálaszTörlésA fejlődést nevezed lidércnyomásnak, akkor biztos igazad van!
TörlésA hét fő bűn:
VálaszTörlés1. kevélység: Gulyás nagyképűsége , az egyszerű emberek lenézése nap mint nap látható
2. fösvénység : 1 Ft-ért a kutyát, szaladva. Csak rá kell nézni. Majd egy millió ( 500 fizu, 100 költségtérítés, majd 300 nyugdíj ) .
3. bujaság : nem ismer féket, nem törődik azzal, ha bemocskolja más becsületét.
4. irigység : irigyel mindent, ami nem az övék, de leginkább amit más szorgos munkával létrehozott. Bárhová néz Gulyás, az előző önkormányzat sikeres munkájával találkozik, amit nem bír elviselni. Mi más motiválhatta a tanmedence betemetését, 50 milliós kárt okozva ?
5. torkosság. Mohóság, mohó szerzési vágy, ami áthatja az ÖFE-klánt.
6. harag. Harag , sőt gyűlölet a másként gondolkodók, fejet nem hajtók ellen. Nem veszik észre, hogy saját lelküket teszik tönkre. A harag a megtorlással együtt bosszúvá válik. Gulyásra ez a leginkább jellemző .
7. a jóra való restség. A semmittevés, hozzá nem értés, vagy ahogy cipo úr írja a kontár hozzáállás tapintható. Gulyásék esetében nem beszélhetünk önzetlenségről, a közösség iránti elkötelezettségről. Semmittevő, tékozló hozzáállás, az erőforrások elherdálása a jellemző rájuk, a kicsinyes szűklátókörűség. Pedig azt írja az Írás: "Aki azért tudna jót cselekedni és nem cselekszik, bűne az annak! "
Aki itt élt Füzesabonyban a módszerváltást követően, az nem csodálkozik, mert jól látja az összefüggéseket.
VálaszTörlésEgy biztos, bennünket, egyszerű választókat, mindig hülyére vesznek.
Gulyás kétszer került a polgármesteri székbe. Mindkét esetben jobboldali botrányt követően. Bár a botrány lényege markánsan különbözött a két esetben, de valahogy az "igazi jobboldal" mindig fontosnak tartotta/tartja, hogy szétverje saját magát, ezzel segítve hatalomra Gulyást és a baloldalt.
(Ideje lenne nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat!)
Azok az "igazi jobboldaliak", akik élen járnak a "sajátjaik" megbuktatásában, mindig kellően szervilisek Gulyással és csapatával szemben. Ez most is nagyon jól látható.
Füzesabony mindig akkor fejlődött, amikor jobboldali önkormányzat volt.
Gulyás alatt soha!
11 éve ül Gulyás a város nyakán. 11 éve hazudik, és vakargatja a ...fejét. 11 éve húzza a vastag pénzt a várostól, a semmittevése fejében.
(Balsai, aki a tévében óvatosan dicsérgette a gulyási semmittevést cinkos volt ebben! Ne feledjük, ő soha, semmi fejlesztést nem szavazott meg! Méltó partnere volt mindig Gulyásnak a semmittevésben, kiszolgálta ezt a politikát!)
Az interjú végén Balsai az embereket idézi, akik gyakorta kérdezik tőle: "Lesz itt valami?"
A korrekt válasz a következő:
Igen, majd akkor, amikor Gulyás nem lesz polgármester és Balsai nem lesz képviselő!
Szebb jövőt Füzesabony!
Hihetetlen, mennyire nagyképűen viselkedett Vasbunda a TV riportban! Ugyanúgy lobogtatta a papírokat mint decemberben Bíró Imrének, akkor is azt mondta, hogy dokumentumokkal tudja bizonyítani. Januárban meg kiderült, hogy a jegyzővel együtt maguk hamisították a testületi határozatot.
VálaszTörlésA csütörtöki SZTK-átadásra nem engedte meghívni az előző polgármestert és a testület tagjait.
Ez nem nagyképű lenéző viselkedés?
Csütörtök fél egyre rendkívüli testületi ülést hívat össze úgy, hogy a képviselőket (természetesen csak az ellenzékieket, mert a többi tudott róla) szerda délután értesíti egy unott hangú alkalmazott.
És mi az a fontos dolog?
Vasbunda kitalálta kampányolgat egy kicsit, csicskáztatja a képviselőket.
Mivel már nincs Mann Roland a képviselőkkel íratja össze a kátyúkat.
Jövő héten portaszolgálatra is beosztja őket!
Az ülés Tv közvetítését Vasbunda megtiltotta.
Nyilvánosság? Minek a? Közvetítsenek az ünnepélyes SZTK-átadásról, oszt jó van! Ott lesz hidegtál is!
Jól írta "katolikus szemmel" : Az SZTK-hoz Gulyásnak annyi köze van, mint tolvajnak a lopott aranyórához. Henceg vele de nem ő dolgozott meg érte. Az meg, hogy rettegett meghívni az előző polgármestert és testületet, akiknek valóban köszönhető az új SzTK , igazol legalább 3-at a 7 főbűnből: kevélység, irígység, harag, sőt gyűlölet. Ez a kicsinyes, pitiáner Gulyás, a képmutató kontár, aki más munkájából élt mindig.
TörlésA " jóra való restség" ,ár ne is említtessék !
Ájtatos hazudozására, a képmutatásra mi sem jellemzőbb, mint a városközpont esete. Ahhoz, hogy bármit lehessen kezdeni a városközpont ügyében, városi tulajdonba kell venni a Rákóczi utat. Laminé már teljesen előkészítette, a szerződések kész voltak, már csak alá kellett volna írni . Gulyás hanyagsága miatt a milliós előkészítés kútba esett, ezt is elqrta. A Rákóczi út még mindig az államé, ilyen lepusztult marad mindaddig, amíg ez a hanyag, képmutató, hazug kontár pöffeszkedik , csúfjára a városnak.
VálaszTörlésJóra való restség....
Majd én megmutatom ezeknek!
VálaszTörlésEzek akarnak engem dógoztatni?! Hát olyat még nem látott a világ! Nem gondolják tán, hogy majd most fogok elkezdeni dógozni vén fejjel, amikor soha életembe nem tettem. A munkát meg a sarat mindig kerültem! Most kerülöm!
De ennek a sok szájhősnek most megmutatom. Kivezényelem őket az utcára. Mérjék fel a kátyúkat, de precízen ám! Pontosan számítsák ki, hogy mennyi aszfalt kell bele! De hiba nélkül ám! Mer aztán majd jól feljelentem őket, mert sokat, vagy keveset rendeltünk! Le van ez már pacsizva! Majd jól megtáncoltatom őket, aztán járhatnak a rendőrségre, bíróságra évekig. Ebbe nekem praxisom van! A rokonok is tudnának mesélni...Nem lesz itt többet ellenzék, mer azt nem engedem!
Különben se akarok kátyúzni! Nincs itt arra péz! De így mondhatom a lakosságnak, hogy nem én, hanem a testület! Azok majd adnak nekik! Egyet se választanak újra, csak engem, mer én k@rva rendes vagyok! Mondják is az öfések: "A mi Lacink, az k@rva rendes ember!"
Minden nap legalább háromszor elmondatom.
Különben se foglalkozunk az utakkal, meg a kátyúkkal tovább! Kitiltatom a játműveket Abonyból. Előbb a faluból! Elég lesz hozzá a Hunyadi utat lezárni. Kedves druszám és kampányemberem már gyűjti az aláírásokat! Aki Abonyba akar jönni, parkoljon le a Fémműveknél, onnan jöjjön gyalog! Nem lesz itt ez a nagy gyüszmékelés!
Különben is! Én is gyalog járok! Igaz, nem megyek sehova. Nem is kell ide kocsi, meg busz! Minek a? Üljön otthon mindenki a s@ggén és nézze a sorozatokat, mint én!
Nem kell mindig a politikai sz@rrágás!
Akinek nem tetszik, az meg költözzön el!
Nem muszáj mindenkinek Abonyban lakni!
Ez az én királyságom!
Egyszerűen a legjobb!
VálaszTörlésKi más vághatta volna át a tegnapi intézményátadáson a nemzeti szín szalagot, mint Herman Pista.
Gulyással közösen, paktumosan ahogyan illik ilyenkor.
Katartikus volt beszéde is. "Tessék, nektek adom a járási székhelyet. Gondos vezetőtök lesz, stb.Legnagyobb probléma, hogy Aldebrőről nem lehet megközelíteni busszal Füzesabonyt."
A seregszemle eme rendszerszintű katalizátorát csak Gulyás tudta alulmúlni.
Ők legalább értik egymás! Ez már a FIMESZP?
Szégyellheti magát mind a kettő. Herman is, meg Gulyás is. Nem szép dolog a más tollaival ékeskedni! Ezek adják át a népnek azt a létesítményt, amiért a kisujjukat se mozdították?!
VálaszTörlésHa Gulyás nem bénázik ilyen sokáig, már egy éve használhatnák a betegek!
Köszönetet kellett volna mondani Laminénak és az előző testületnek, hogy pályáztak, pénzt szereztek rá és elindították a munkát! (Amit Gulyás alig bírt befejezni.)
Mit tud felmutatni Gulyás meg Herman?
A FIDEMSZP paktumot. Semmi mást.
Nem írtak pályázatot, elképzelésük se volt! Dolgozni, lobbizni meg végkép nem akartak a városért!
Nem hoztak ide munkalehetőséget, és a Lapkert se próbálták meg megmenteni.
Csak a nagy duma van! meg az ígéretek, mer azzal egyik se spórol! Az nem kerül semmibe.
Gulyás meg még azokat a pályázatokat is visszamondja, amit Laminéék elnyertek! Azzal ugyanis dolgozni kellene!
Visszamondta az augusztus 20-i 3 napos rendezvényre elnyert pénzt is, mert akkor neki is ott kellett volna lenni! Nem gondolja tán komolyan valaki, hogy ő a városra áldozza a fizetett (és milyen jól fizetett) szabadnapjait?!
Ő nyugdíjas!
Neki elég, ha felveheti a havi majdnem egymillás (fizu+nyögdíj) jövedelmét.
Meg feljelentgeti akinek nem tetszik a pofája. Meg ordítozik velük, minősíthetetlen hangon. A bő rokonság is tudna erről mesélni! Meg a képviselők.
Nem kell Abonyba semmi! Elég az, ha Gulyás jól él a város pénzén! Örüljünk neki Abonyiak! Nekünk ennyi öröm jutott.
Idegen tollakkal ékeskedünk?? Nagy csinnadrattával átadjátok amit az előző önkormányzat pályázott, nyert és épített! Olyan bornyú meg hernyó módra? Rohadjon meg az összes ... karalábé a kertjükben! Tudjátok, hogy a dohányzás megrövidíti... a cigarettát? Hm, nehéz az élet... vasalni a nadrágba!
VálaszTörlésKaméleon Tommi a VTV-ben! A nagy semmitmondás, mint mindig. A nagy önfényezés, mint mindig. Azt mondja, hogy a városban nem történik semmi? Persze, hisz Ő már 11 éve képviselő! Nem is szavazott meg soha semmi jó gondolatot?! Azt mondja nem hoznak elé semilyen ötletet, alternatívát?! Persze, mert neki soha semilyen ötlete nem volt! Nem neki kellene esetleg a város érdekében ötletekkel, netán előrevivő megoldásokkal előjönni? Talán Kolompár Izidor modja meg, hogy mi történjék Füzesabonyban!? Nem Ő a képviselő?? Nem, Ö csak szeret képviselő lenni. És szeret mindentől tartózkodni! /Nem kevés havi tiszteletdijért./ Valahol máshol kéne már neki tartózkodni!
VálaszTörlésHúsvét előtti napokban kezdik hordani a Füzes Krónika, 2012. évi első számát a közmunkások.
VálaszTörlésA főszerkesztő (egy kis furfang után) maga küldte el, e-mailben a nyers változatot. Elöljáróban annyit, hogy az a vállalkozó segíti a Szennykrónika megjelenését, aki már korábban, a választások előtt is finanszírozott egy lapszámot, komolyzenei alapon. A mostani kiadvány egyértelműen Suri-Sipi Attila építkezését szolgálja, ennek rendelték alá az egész újságot. Próba-szerencse, mindenesetre próbál tematizálni. De először, lássuk röviden mit ír a Szennykrónika!
-Szekeresné: Miért bömböl a korábban nagy tekintélynek örvendő, ám mára demensé és fogatlanná vált oroszlán az ÁLLATOK királya? Édike diagnózisa szerint, azért mert a vaddisznók széttúrták a tavat.
-Húsvéti néphagyomány elméletben Nagyné Váradi Annától, gyakorlatban (tojáshímzés) Feketéné Júliától.
Árpilla, 2012. március 8-án elmondott nőnapi beszédének írott változata. A biztosítós igyekezett felülmúlni Valyon tavalyi szónoklatát mikor megfogalmazta, hogy igen nehéz dolga van a nőknek, vinniük kell a háztartást, helyt kell állni a munkahelyen , rájuk marad a gyereknevelés és este még ott az ágy. Nos, árpillának sikerült űberelni Pistát , többszörösen is. A VTV nézőinek kedélyét már felborzolta a szakszerűtlen Wágner-copyzás . Egy kis ízelítő Árpillától!
”Az élet zenéjét a nők adják, akik őszintén, minden feltétel nélkül fogadják magukba a dolgokat”
Suri-Sipi-alpm írásának címével már a négy éves ÖFE-uralom utáni állapotokat vizionálja. Amikor már nincs többé osztogatható álláshely az öfemszpések számára (már mindet elfoglalták), a kötvény utolsó fillérjét is elherdálták, a város csődben és tanácstalansága jeleként, ájtatosan széttárja kezét. A sokat mondó cím: Mint sas a kiürült pusztában!
Az alpm. szerző rossz lelkiismeretét próbálja nyugtatni és a felelősséget porlasztja öfemszpés virtussal, mikor közli az olvasóval.
„Olyan világban élünk, ahol a kompromisszumkészség megalkuvást jelet, a hallgatás gyengeség jele. Mindig más a hibás, a döntés mindig rossz, a szándék sohasem tiszta.”
A Kremzer-féle közbeszerzés lelepleződése is mély nyomokat hagyhatott benne, nem beszélve a röntgengépre kifizetett plusz 40 millió forintról , melyből jutott is maradt is.(Első alkalommal olyan gépre írtak ki beszerzés, melyet már nem is gyártanak. Nagy bravúr volt.)
Suri-Sipi, nemes egyszerűséggel az ellenzék nyakába varrja ezt is. így.
„A közbeszerzések európai normák alapján ugyan, de arról szólnak, hogyan lehet 200 ezer Ft-os munkát (ha a szomszéd, haver vállalkozó csinálná) 5 millióért elvégeztetni. Nem az önkormányzat a felelős, ő csak igyekszik az előírásoknak megfelelni. Ez jó alkalom a mindenkori ellenzéknek, hogy politikai szerepét reflektorfénybe állítsa. Megy a támadás a vezetés ellen, mi miért olyan drága, amikor ő ezt töredékért meg tudná csináltatni, hogy nem kell túlbonyolítani…”
Szerintem roppant kínos, de nem annyira, mint a záró bekezdés.
„Szeretném egyszer megélni, hogy nem lesz hátrány, de előny sem az eltérő politikai tartozás, hogy emberek teljesítményük, kvalitásuk alapján ítéltessenek. Szeretném megélni, hogy politika közös kényszer és igény alapján magasabb szinteken egyfelé mutasson, hogy nem pártpolitika határozza meg a helyi politikát.”
Abszolút hiteltelen és hazug, már azért is, mert ő maga büszkélkedett azzal, hogy minden öfést állásba helyeznek.
Jó Szennykrónika olvasást, és egy találós kérdés a végére.
Vajon ki fogalmazta a következő, igen nagy napi aktualitással bíró, sokak véleményét tükröző , néhány mondatot:A kultúra és a szellem utolsó bástyái is dőlnek, s lesz helyettük SZÉPÚJ VILÁG, melynek talajában nem fogan meg a nyárfa, a kiszáradt patakmederbena fűzfa csonkja nem hoz új vesszőt, a határból továbbáll a párját vesztett pacsirta. Ha a jelent látnák Sziklai bácsi, Zay Béla, Hegedűs Erikáék, Blahó Pista és a régi öregek fent, rosszallóan csóválják a fejüket: - Merre mész Füzesabony? …TALÁLD MEG UTADAT!
Füzesabony krónikása
Szekeresné túloz. Elég lett volna annyit írnia: A disznók széttúrták a tavat. Találó.
TörlésSipi lassacskán felfogja, mi is az a királyság, amit Bundi barátja ráhagy.
VálaszTörlés"A szellem és a kultúra utolsó bástyái is dőlnek..."
Bundi elherdál mindent. Ami marad, az egy elkeserítő, szétzilált, kilátástalan, végérvényesen tönkretett város.
"Merre mész Füzesabony?"
Amit megörökölni nem jutalom.
Sokkal inkább büntetés.
Bundi sunyi bosszúja...
Az biztos, hogy Gulyás bebukott, aki meg utánna jön, romokat örököl. Laminé teli kasszát hagyott, Gulyás adóssághegyeket, káoszt. Persze egy a fizetés...
VálaszTörlésBesenyőtelken már kiírták az iskola igazgatói pályázatot.
VálaszTörlésÁjtatos nemrég azzal kérkedett, hogy már minden intézményben választott vezetők vannak.
Persze, Ő választatta!
Ki ne emlékezne a tavalyi botrányos pályázati kiírásokra, mikor már minden előre le volt osztva a kiíráskor.
A telepi iskolában mégsem sikerült igazgatót választani, csak megbízni valakit.
Ugyanis a pályázók előbb egymást vádolták plágiummal, majd a nyertesnek tűnő személyt sunyin megvádolták egy régi dologgal.
Most már nem fontos a választott vezető?
Természetesen nem, mert Ájtatos ezt mondja:Abonyba jó van a, pályázat nem lesz!
Milyen disznók túrtak szét, milyen tavat? Csak nem azt a disznóxar tároló, higtrágyakezelő tavat Pusztaszikszón, amire 2008-ban 88 millió Ft. vssza NEM téritendő összeget kaptak felujításra az akkori MASZOP-os kormánytól? Akkor azért van ilyen büdös a városban nyáron! Pfuj!
VálaszTörlésRendkívűli...testületi űlés vót! Na erre varrjá gombot! Azon folyt a vita?, hogy ki mérje ki a kátyúkat! Merthogy a műszaki iroda nemér ráá' a sok pályázati munkátú! A képvisellők egy része nem ér rá, a másik meg a saját úccájába 134 kátyut tömne be,vót aki meg aszonta, hogyő bizon nem ért ehhe. Bundi, a meg Állitotta, hogy keves a píz! Így oszt, maguk ülik meg a tököt. Vagyis a csikótojást! Végúl még megeggyeztek abba, hogy ötvenezeré megkérdeznek valami hozzáértőt, hogy akkor mi is e?!
VálaszTörlésHányan dolgoznak most a hivatalban? 50-60-70 ember? Hány ebből az öfés?
VálaszTörlésMi a franckarikát csinálnak, Gulyással együtt, hogy semmire se érnek rá?
A képviselőknek a sarkukra kéne állni, nem hagyni, hogy hülyét csináljanak belőlük!
Maholnap már az adminisztrációt is velük csináltatja Gulyás. Meg is érdemlik, ha hagyják!
Dolog a hivatalban már semmi nincs.
A szociális ügyeket Mezőtárkány csinálja, az oktatást elviszi az állam, ezek meg csak meresztik a s@ggüket jó pénzért.
10 ember kiszolgálná az egész várost.
Rákérdezett-e valamelyik képviselő, hogy ki hordja a földet a sportpályáról? Hogy kinek a zsebébe folyik be belőle a pénz?
VálaszTörlésLehet, hogy Gulyás már megint üzletel? (Mint Szihalmon?)
Hát Gulyásnak van e szakdolgozata?
VálaszTörlésMár a lakatos is szakdolgozatot ír? DDD
VálaszTörlés