Kérdés persze, hogy van e a városnak még ideje? Egyre kevesebb. A 2011-es évet Ájtatos úgy tudta túlélni, hogy a paktumtársakhoz fordult. Herman kisegítette a nyomasztó pénzügyi csődből, de a lényeg nem változott. A város pénzének kiszipolyozása, a pazarlás, az ÖFE-bagázs pénzelése folytatódik. Hiába a kozmetikázás , a (koránt sem) független könyvvizsgáló haver is 60-100 millióval magasabb hiányt jósol, mint amit a tehetségtelenség be kíván etetni a testülettel. A Kontár kétségbeesetten tapasztalja, hogy úgy látszik hiába a puszipajtás Herman támogatása, egyre nagyobb a baj. Idén elindul a kötvény tőketörlesztése és ez megadhatja a Hazudozónak a kegyelemdöfést.
Nem kellett volna hogy így legyen. Ha a szakmaiság, a hozzáértés minimuma meg lett volna, ha nem vakítja el a mi Lacánkat és mohó bandáját a féktelen pénz- és bosszúvágy , ha a (hosszú) orruknál előbbre látnak és folytatják az előző önkormányzat odafigyelő, felelős gazdálkodását, nem csak hogy a kötvény tőketörlesztése nem okozott volna gondot, de fejlesztések sem maradtak volna el. Nem így történt. A tehetségtelen kontár Gulyás vabankot játszott. Úgy gondolta, az állam majd kihúzza a bajból az elherdálókat is, ezért nem aggódott. Orbán múlt pénteken kijelentette, az állam nem menti meg a rosszul gazdálkodó önkormányzatokat. Bukta . Ahogy azt előre lehetett látni. Maradt a paktumos dörgölőzés, hátha idén is lesz ÖNHIKI és akkor még ezt az évet túlélik. Persze ha eltakarodnának, talán lenne esélye a városnak. Nem véletlen hogy a hozzáértőbb PEB-külsősök menekülnek, nem adják a nevüket az elherdáláshoz. Persze amíg lósz@r van, veréb is van.....
A tehetségtelen Gulyás örömmel tömte a haverok zsebeit, fosztotta ki a kasszát . A 800 millióból már alig van 700 ( vagy annyi sem, mert ezeknek nem lehet hinni ...) , ÖFE-klónok pöffeszkednek mindenütt nagy pénzekért, de ami a legtragikusabb, még csak elképzelés sincs. A pénzügyek és városfejlesztés (sic) Árpillája a nagy letolás után azt sem tudja mit mondhat és mit nem. A mutyizó Gulyásnak már minden mindegy, úgy gondolja már csak egy nagy dobása van, gyorsan eltüntetni a maradék 700 milliót, lehetőleg egyben és nem elaprózva. Jött a szemfényvesztés, a "konzervgyár" projekt. ( Marhakonzerv akció fedőnévvel! ) A valódi cél nem a munkahely teremtés, hanem a pénz egyben való lenyúlása. Aki nézte a TV-ben a "konferencia" nyilatkozóit, értheti mire gondolok. Frázisgyűjtemény és parasztvakítás. Az egyik "szakértő" azt ecsetelte, hogy ki kell használni a halászat és bortermelés (!) lehetőségeit ( Füzesanbonyban..... , a másik okos nyilatkozó kijelentette hogy Aldebrő és Füzesabony között nincs összeköttetés. Nagyjából ennyi a "konferencia" , de a lényeg: nyúljuk le a városfejlesztésre szánt pénzt. Gulyás úgy kelleti magát mint az eladó lány ( hogy ne kocsmai kur....jongást mondjak...) , csakhogy partnert találjon a lenyúláshoz. A koncra szívesen gyűlnének, de nagy a kockázat . Ezt néhányan nyíltan elmondhatták.
A közelmúltnak volt ennél jellemzőbb fejezete is. Ez pedig a tanmedence betemetése. Olyan kéjes örömmel temettek be, tüntettek el 40 millió Ft-ot, hogy az döbbenet. Igaz, nem az ő pénzük. Jó példája ez a gulyási városfejlesztésnek és hozzáértésnek.
Ők már meghirdették a jelszót: Miénk a város vigyük haza ! Ezért mindent megtesznek..
Ejtsünk néhány szót a csütörtöki ( 2012.febr.9.) testületi ülésről. Tanulságos. Az intézményesített hazudozás és képmutatás példája volt, hogy a képviselők véleménye és bizonyítékai alapján Gulyás meghamisította a testületi döntést és a testületi jegyzőkönyvet . A jegyzőkönyv közokirat, nagy a fogadkozás, hogy végre felelősségre vonják a minden gátlás nélküli képmutató hazugot , aki persze megint megpróbálja tágra nyílt szemmel elbagatelizálni a hamisítást. " No elcsesztem. " No nem az ÖFE oldalon szégyenkeznek. Jellemző módon a mai Hírlapban már az alpolgármester elkezdte a hazudozást, hiába , így megy ez ÖFÉ-éknél. Hazug, képmutató banda ez, egyre inkább látszik. Helyre igazít e a Hírlap, a gátlástalan hamisító megüti e a bokáját ? Paktum van elvtársak, nem kell neki tartani semmitől ?
Még érdekes lehet, hogy egyre tragikusabb a költségvetési helyzet, ahogy azt a fentiekben már leírtam. Ennek igazolására érdemes fellapozni a ( Gulyás ellenességgel igazán nem vádolható ) könyvvizsgálói jelentést a 2012 évi költségvetésről. Csak egy sokat mondó idézet, ami akkor tanulságos igazán, ha tudjuk, hogy a kontár ájtatos Gulyás nulla ( 0) Ft hiánnyal vette át a "kasszát . Azt írja a könyvvizsgáló a könyvvizsgálói jelentésben : " az évi tervezett hitelállomány mindösszesen 424.982 E Ft " . No ez a szakember, a hozzáértő Laca. Nulla ( 0) Ft-ról már 400 millió fölött a hiány. Na brávó ! Mivel a hiány kezelésére a kontárnak még csak halvány lila gőze sincs, a könyvvizsgáló teljességi nyilatkozatot nem is adott ( ugyanis nem adhatott ) ki. A jelentés szövege sokatmondó más vonatkozásban is ( pl: " Mivel az egyes feladatokra előirányzott összegek, a feladatok közötti arányok gyakran a Képviselő-testület álláspontját tükrözik, így azok – kötelező feladatok ellátását meghaladó – minősítése nem könyvvizsgálói feladat. "
Döbbenetes a hozzáértő számára a könyvvizsgáló ezen mondata is : " A 2012. évben lejáró hitelkeret megújítása esetén a hitelfelvétel bármelyik számítási mód alkalmazásával mintegy kétszeresen meghaladja a jogszabályi megengedhető mértéket, sőt maga a változatlan megújítás is engedélyezési problémákat vethet föl." Magyarán, a működési (!!!!) hiány mértéke már kezelhetetlen nagyságú. A kontár és bandája tönkretette Füzesabonyt. 0 Ft-ról, két év alatt az ÖFE , Gulyás vezetésével padlóra tette , kiszívta a "vérét". A szakember, az elherdálás, hozzá nem értés szakembere !
Csak óvatosan jegyzem meg: nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a könyvvizsgáló hogyan értékeli a 2011 évi zárszámadás valódiságát. Azt már félévkor leírtuk, hogy a féléves beszámolót nem véletlenül nem minősítette a könyvvizsgáló. Az éves zárást azonban kötelező. A szakmai hitele és a vállalkozása jövője múlhat az auditáláson. Nem irigylem, nincs könnyű helyzetben. Erre mondják azt, hogy ha nincs választás, akkor maradjunk a szigorú szakmaiság mellett. Abból nem lehet baj.
Szóval áll a bál, zeng az ég. Gulyás hazudozik, most már úgy látszik bizonyíthatóan hamisít gátlástalanul jegyzőkönyvet is. Meddig vállalható ez a kontár, hozzá nem értő , rosszindulatú ájtatos hazug ? Meddig áll ki mellette például a jobb sorsra érdemes , alapvetően tisztességes igazgató, vagy a könyvtáros-pedagógus ? Nem érzik, hogy az árnyék, amit a mutyizó, hazudozó Gulyás rájuk terít, az bemocskolja őket is ? Miért gondolják, hogy a gátlástalan kontár nem rántja őket magával ? Gulyás megbukott, erkölcsileg is vállalhatatlan, szégyent hoz nemcsak magára, de a mellette állókra is. Az, hogy a csőd mélyére rántja Abonyt, már szinte csak ráadás. Kérdés, kiket ránt magával?
Én ugyan nem szavaztam rájuk !
Várom a testületi ülést, hogy fent legyen végre a neten. Nem tudtam ugyanis végignézni a tévében, csak részleteket láttam.
VálaszTörlésAz azonban nyilvánvaló, hogy Gulyáa Szakértő László és az öfe károkozói most megszívták.
Az volt a projekt, hogy lehetőleg minél gyorsabban szétszórják az előző testület által rájuk hagyott 800 milliót, hogy nyoma se maradjon.
Jutott belőle bőven a haverokna, már mindenki az önkormányzattól húz bért (nem is keveset), így esett, hogy a működési hiányt 0 Ft-ról feltornázták cirka 430 millióra.
Ezt a város szívja.
De közbeszólt a bank, aki a Gulyás elmondása szerint nem engedi felélni a kötvénypénzt, és azt sem engedi, hogy a tőkéből törlesszen a nagytudású Gulyás.
Ez az igazi szívás!
A még plusszban szívás, az pedig az idő előrehaladta. Sem a Gulyás okirathamisítása, sem a könyvvizygálói tevékenység nem évül el az új testület felállásáig.
Én már csak röhögök!
Kíváncsi leszek, lesznek-e olyan t@k@s gyerekek a képviselők, hogy eljárnak az okirathamisítás ügyében.
Ha nem, majd megteszi az új testület. De akkor ők is magyarázkodhatnak.
Az privátin érdekelne, hogy ki hamisította meg a jegyzőkönyvet?
A polgármester?
Vagy a jegyző?
Vagy közösen?
És hogyan vették rá a jegyzőkönyv-vezetőt, hogy ne azt írja, ami a hangfelvételen van? Ki utasította?
Ezetleg Bástya elvtárs keze betette a lábát?
Leginkább ez lehetett.
Kíváncsi vagyok, hogy Gulyás mikor viszi csődbe a várost!
VálaszTörlésA több, mint 400 milliós hiány ugyanis erre garancia.
Arra is kíváncsi vagyok, hogy idén Herman kihúzza-e a sz@arból az elvtársait újabb 60-70 milliós támogatással.
Persze, értem én, hogy támogatni kell az elvtársakat! Ha nem kapnak Hermantól támogatást, a csődben lévő város nem tudná a kormány-ellenes erőket finanszírozni. És látjuk, hogy ez történik.
Hernyó Pista erősen dolgozik a szociknak.
Ezen már mindenki csak röhög!
(Patkányról nem is beszélve...)
Nincs fönt az utolsó testületi ülés a neten. Gulyás letiltotta?
VálaszTörlésKell nekünk ezen csodálkoznunk? Azt hiszem, hogy minden rendes diktatúra így cselekedne.
Hogy közérdekű információ és joga van ezt látni a választóknak?
"Na és! Jelentsenek fel!"-mondaná Gulyás.
Tényleg nem gondolhattuk komolyan, hogy engedi a tévéseknek nyilvánosságra hozni az okirathamisítása részleteit! Amikor az újságban is már csak fizetett hirdetésként jelenik meg Füzesabony, a füzesabonyi hírek. Nem másért, csak azért, hogy a HEOL-on ne jelenjen meg, mert ott figyelmes füzesabonyi olvasók rendre megkommentálják. Leírják az igazat is, azt amit a sikerpropagandát nyomó városvezetés eltitkolni akar.
Kíváncsi vagyok, mit lép erre a JOBBIK?
Keményen radikálisan!
Vagy engedik elsumákolni a hamisítást?
Meglátjuk.
Elképesztő és vérforraló cinizmus , meg a nyilvűánvaló hozzá nem értés jellemzi Gulyás működését. Ez a legképmutatóbb lopás !
VálaszTörlésMegvolt erre valamikor a jó kezelési mód: szurokban megforgatni, tollat rá és kiseprűzni a városból !
Mondjuk az ötlet jó...
TörlésMit csinált eddig a Jobbik? tehetnénk fel magunknak a kérdést. Szemétügy, oké. Lakosság fórumok szervezése, hogy az ogy. képviselőik megszólalhassanak, oké. Ennyi? Munkahelyteremtési elképzelések? Semmi! Akkor, hol itt a szebb jövő?
VálaszTörlésDe hová tűnt lobbiBíró Imre? Hol a hangzatos lobbi-menedzser szemlélet? Sehol!
Alapvetően meghatároz mindent, hogy a cinikus, tehetségtelen Gulyásnak semmilyen támogatható elképzelése, előremutató gondolata nincs.
VálaszTörlésHa jobban belegondolunk abba, hogy hogyan és miképpen tudta ez a nagyképű csődtömeg tönkretenni a várost az döbbenetes. A 800 millió-s kötvénypénzből mára (állítólag) 700 millió maradt. Kérdés: hová tünt el a 100 millió ? Milyen látszatja van, mit érez belőle az itt lakó ? Csak a kezét figyeljük a "szakembernek" ! Mert egy amatőr nem tudta volna így tönkretenni, lerabolni a várost . Ehhez valóban egy ilyen szakember kellett.....
Én láttam a februári ülést. Az szégyen volt úgy elejitől végig!
VálaszTörlésA slusszpoén meg az, hogy Bundi elismerte az okirathamisítást.
Ez azért nem semmi!
Már le kellett volna neki mondani!
Meg a fősameszoknak: Wenczel, Sipos, Márkus...
Addig, amíg fel nem hangzik Abonyban a "Gulyás takarodj!"
(Nem vagyunk messze tőle.)
Most várom, hogy mit lép a JOBBIK.
Eldől az is, hogy rájuk szavazok-e!
Én meg keresem a neten. Letiltotta Gulyás ebben a nagy demokráciában ? Pedig sokakat érdekel....
Törlésbkjbk
VálaszTörlésMa végre szeretett főnököm fellélegezhetett. Már komolyan aggódtam miatta, hogy megüti a guta, amiért "ezek az idióták", - ahogyan ő szokta becézni politikus társait - kiverték a balhét. A "nagy semmi" miatt, hiszen nehogy már nagy ügy legyen egy kis jegyzőkönyv hamisítás. Maga is beismerte, hogy "elcseszte". De az én főnökömet nem ejtették a fejére, rögtön intézkedett. Beszélt mindkét ellenzéki ogy. képviselővel, akik megértőleg fogadták a sirámait.
VálaszTörlés"Hát persze, hogy nem lesz belőle ügy! Majd letiltjuk. A helyi politikusaink túl komolyan veszik az osztályharcot, majd elbeszélget ki-ki a maga emberével. Komolyan. Nem lesz itt semmiféle okirat-hamisítási ügy, ne aggódj barátom! Elvégre mi hárman egy csapat vagyunk! Sose bántottuk egymást."
Ez a része a történetnek így hát elcsitult, azonban kellett tenni valamit a nyilvánosság kizárására is. A cenzúrát vissza kellett vonni, hiszen kiderült, a Fürkészőn megírták.
A főnököm magához rendelte tehát Kameramadámot.
Akinek reszketett is minden porcikája, félt, hogy kirúgják, vagy a maradék pénzüket is elveszik.
Megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy az az elvárás, hogy a cenzúrát kell finomítani.
Rögtön született is az ötlet: "Feltesszük a testületi ülést a netre három részletben. Az első kettő tökéletes lesz, de a harmadik rész nem működik majd, így a kritikus részt nem nézheti meg senki, és a főnök úrra se vetül majd a cenzúra gyanúja, hiszen ott van a neten. A többi meg csupán technikai malőr, ezt könnyen megoldjuk."
A főnököm morgott valamit és elengedte. Ő pedig rögtön intézkedett is, ahogy kell. (Megtekinthető az eredmény a honlapon.)
A főnököm végre fellélegezhetett. Vannak bár ügyek, amik aggasztják, de legalább egy okirat-hamisítási gyanúsítást megúszott.
Ezzel már nem lesz baj.
Megígérte a képviselőknek, hogy ha rendes, tapintatos ellenzéki munkát végeznek a továbbiakban, képviselői helyet kaphatnak a főnököm csapatában 2014-ben.
Nem kell a politikai sz@rr@g@s!
Végig röhögtem a költségvetési "vitát" . Gulyás szó szerint hülyére vette a képviselőket, olyanokat mondott hogy még a mikrofon is belepirult . Azt mondja, tulajdonképpen könyvvizsgálót sem kellene tartani, mert minek 'a . Cinikus képmutató. Virtuális költségvetés..... hova sz@rjak?
VálaszTörlésUgyan menjetek már ! Gulyás takarodjon, mert szétlopnak mindent !
VálaszTörlésNem kell csodálkozni a készséges együttműködésen. Ha jól emlékszem most adott Gulyás 300 ezret a tévének. Hja kérem, kis pénz, kis foci.
VálaszTörlésVálság, olcsó ár.
Már az ülés ismétlését is letiltották!
VálaszTörlésSzombaton meg akartam nézni, de egész nap technikai szünet volt.
Csak most látom, a Fürkészőt olvasva, hogy miért!
Én mindig megnéztem az önkormányzati üléseket, most februárban is, fel is vettem, mint mindig.
VálaszTörlésDe most elegem volt, nem nézem ezeket többet.
A költségvetés tárgyalását egy komoly dilemmával indították:komolyan kell-e venni az újonnan meghozott törvényt, vagy nem? Annyira komolyan gondolták, hogy a könyvvizsgáló még írt is a minisztériumba, mondanák meg, úgy kell-e a törvényt betartani, ahogyan az le van írva?
Na itt besokalltam.
Pedig egyszerű ez, mint a faék.
Kérdezhetnénk, hogy tényleg annyi adót kell-e fizetni, ami a törvényben le van írva, vagy esetleg fizethetünk kevesebbet is?
A körmömet is lerágom izgalmamban, hogy mit válaszol majd a minisztérium?!
A könyvvizsgáló szerint, ha be kell tartani a törvényt, akkor több, mint 300 millió Ft-ot kell lefaragni a költségvetésből!!! A mostani ülésen 100 milliót sikerült valahogy összehozni. De miből faragják le a maradék 200 milliót?
Hány intézmény működése kerül 200 millióba? Hány embert kell elküldeni?
Melyik képviselő fogja megszavazni?
Én már ezt nem fogom megnézni!
Engem már csak egy kérdés izgat: ki szavazta ezeket oda be, hogy tönkretegyék Abonyt???
Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról
VálaszTörlésHol zsarnokság van,
ott zsarnokság van
nemcsak a puskacsőben,
nemcsak a börtönökben,
nemcsak a vallató szobákban,
nemcsak az éjszakában
kiáltó őr szavában,
ott zsarnokság van
.................
néznél, de csak azt látod,
mit ő eléd varázsolt,
s már körbe lángol
erdőtűz gyufaszálból,
...................
bilincseit a szolga
maga így gyártja s hordja;
ha eszel, őt növeszted,
gyermeked neki nemzed,
hol zsarnokság van,
mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad,
magad is zsarnokság vagy;
........................
mert ott áll
eleve sírodnál,
ő mondja meg, ki voltál,
porod is neki szolgál.
http://atv.hu/cikk/20120211_senki_sem_tudja_honnan_erkezett_gyongyosi_a_jobbikba
VálaszTörlésIlyen azért az előző önkormányzat alatt nem volt. A VTV Gulyás-Tv lett. Vagy ÖFE Tv. A legbotrányosabb részét a testületi ülésnek egyszerűen nem rakták fel. Cenzúra , diktatúra, Gulyás-túra ..... az biztos hogy tortúra. Pedig milyen igyekezettel dolgoztak először Laminénak majd , meghálálva Laminé támogatását , a Laminé megbuktatásán ! Még hogy hitelesség, objektív tájékoztatás, etika. Milyen jellem gyenge és gerinc nélküli , minden sajtóetikai elvárást alulmúló viselkedés ez ? A város lakóinak joga van tudni és látni az igazságot. A VTV lesűlyedt a mocsárba. Eddig is tudtuk, de most már teljes a bizonyosság. Ideje lenni megszüntetni, mert csak propaganda-Tv lett , erre meg a közösség pénzét nem szabad költeni.
VálaszTörlésAzt talán a válság hozza magával, hogy a gerincesek rendje pusztul, maholnap kihal.
VálaszTörlésVannak az új (gerinctelen) rend képviselői között sokan olyanok, akik az evolúció csúcsának gondolván magukat, úgy vélik, ők irányítják a világ dolgait. Akik időről időre új álarcot öltve, önmagukat réges-rég elveszítve, kaméleonként az örök túlélő és örök nyertes pozíciójában tetszelegnek. bármilyen legyen is a széljárás.
Színük lehet vörös, kék, sárga, zöld, amilyet éppen a korszellem diktál.
Mert mindig négy év a világ, és élni, túlélni kell.
Mindennek ára van, s ők minden árat megadnak saját túlélésükért, azért a kis apróért, amit a mindenkori hatalom eléjük vet.
Amikor ez az új emlős, a gerinctelen, már úgy véli, hogy alkalmazkodása tökéletes túlélést biztosít neki, na akkor, akkor mindig történik valami.
A magyar népi bölcsesség ezt úgy mondja: "Addig jár a korsó a kútra..."
Amikor nem lehet kikerülni a színvallást, amikor világosan, egyértelműen a hatalom, vagy a tisztességtelenség mellé kell állni, amikor már nem ámítható tovább a másik oldal (hátha legközelebb ők jönnek), amikor a lepel lehull, és láthatóvá válik az eltorzult arc, a cinikus mosoly, kivillan a nihil.
Na ekkor van vége a játéknak. Game over...
Az agónia, a haláltusa eltart még egy ideig, akár hosszú ideig, de ez már csak haldoklás.
Mindenki tudja már, hogy gerinctelenünk kicsoda, és hogyan viselkedik.
A régieknél nincs bocsánat, az újak meg igyekeznek elkerülni ezt a csapdahelyzetet.
Béke poraikra!
Mi lett a VTV-ből? Egy sunnyogó Gulyás TV. Olyanok mint a gazda. Silány, hiteltelen mutyizgatók .
VálaszTörlésHol gyávaság van, ott gyávaság van.
Csak egy abonyi lakos:
VálaszTörlésMiért ti mit tennétek a VTV-sek helyében. Eljátszanátok a nagy mártírt Füzesabonyért? Minek? Politikai játszma részesei lettek, de melyik TV, vagy Rádió nem válik azzá. Akkor menjetek, és emeljétek fel a szavatokat az M1, RTL,TV2 hazugságai ellen is. Őket ugyanis az egész ország nézi!! Ez nem zavar benneteket? Lehetne a neveket sorolni, akik az előző önkormányzat szekerét tolták, sőt még képviselőnek is jelöltették magukat, és még mindig az önkormányzatnál dolgoznak! Nekik is mártírként kellett volna viselkedniük?
Sokkal fontosabb, hogy hová tűnt Bíró Lobbi Imre, vagy Balsai kaméleon István
Csak egy abonyi mondás:
VálaszTörlésAki kurvának áll, tartsa a picsáját.
Úgy közszolgálatilag.
Ki kell írni hogy Gulyás Tv oszt annyi. Nem, szégyen az. Meg nem kell hiteles tájékoztatásról meg közszolgálatról vartyogni. Nem kell mártír de nem kell képmutatás sem.
VálaszTörlésÉv 0-13 14-17 18-59 60- Össz lak
VálaszTörlés2001 1277 407 5095 1661 8440
2002 1255 416 5109 1650 8430
2003 1235 414 5100 1686 8435
2004 1200 415 5087 1674 8376
2005 1212 389 5095 1697 8393
2006 1203 387 5130 1680 8400
2007 1159 395 5082 1689 8325
2008 1121 380 5041 1692 8234
2009 1105 399 4976 1686 8166
2010 1073 405 4944 1724 8146
2011 1048 382 4870 1766 8066
2012 1023 359 4796 1808 7986
2013 998 336 4722 1850 7906
2014 973 313 4648 1892 7826
2015 948 290 4574 1934 7746
2016 923 267 4500 1976 7666
2017 898 244 4426 2018 7586
2018 873 221 4352 2060 7506
2019 848 198 4278 2102 7426
2020 823 175 4204 2144 7346
2021 798 152 4130 2186 7266
2022 773 129 4056 2228 7186
Füzesabony, ha így halad ez lesz!!És a cigány lakosság száma folyamatosan nő!! Ezért kellenének a beruházások, munkahelyteremtés Lobbi Imrék, Szemétügy Jobbik, Kaméleonok, Goebbelsek....a jövőnket élik fel! Lehet, hogy Gondos nem is lett volna rossz abonynak? Ő lehet, hogy hozott volna pénzt is, meg beruházást is, nem úgy mint ez a tolvaj banda.
Csak a hülye marad itt Abonyban. Nem kell ide értelmes ember.
TörlésGulyás , Gondos egy kutya . Gulyás Abonyt vitte csődbe , Gondos Heves megyét.
TörlésGondos annyi munkahelyet teremtett mint Gulyás. Semennyit.
A tolvaj bandában egyetértünk !
Füzesabony |
VálaszTörlésA hamisító és csaló Vasbunda szerint nem követtek el semmiféle szabálytalanságot.
Vitát gerjesztett, hogy ki takarítsa a Polgármesteri Hivatalt Füzesabonyban.
– Nem elsősorban azt sérelmezzük, hogy nem újabb pályázatkiírás útján született döntés – tájékoztat Bíró Imre, Balsai Tamás és Tóthné Veres Noémi, mindhárman helyi ellenzéki képviselők. – A testület arról határozott, hogy a vállalkozóval bontsanak szerződést, és negyven százalékos költségmegtakarítás mellett írjanak ki új pályázatot. De a határozatba csak a szerződésbontás ténye került bele, a döntés lényegi része kimaradt. Kérjük az ügy kivizsgálását, a felelősök megnevezését, az eredetileg meghozott döntés végrehajtását.
Vitát gerjesztett, hogy ki takarítsa a Polgármesteri Hivatalt Füzesabonyban.
– Nem elsősorban azt sérelmezzük, hogy nem újabb pályázatkiírás útján született döntés – tájékoztat Bíró Imre, Balsai Tamás és Tóthné Veres Noémi, mindhárman helyi ellenzéki képviselők. – A testület arról határozott, hogy a vállalkozóval bontsanak szerződést, és negyven százalékos költségmegtakarítás mellett írjanak ki új pályázatot. De a határozatba csak a szerződésbontás ténye került bele, a döntés lényegi része kimaradt. Kérjük az ügy kivizsgálását, a felelősök megnevezését, az eredetileg meghozott döntés végrehajtását.
A nagy hamisító, Vasbunda szerint azonban nem követtek el semmiféle szabálytalanságot.
– Ugyanazok takarítanak most is, akik korábban egy cég alkalmazásában tették azt, csak most jobb feltételek mellett – mondja Vasbunda a krónikus hazudozó, okleveles tolvaj. – A határozattal semmi baj, (azon kívül, hogy meghamisítottuk)a 40 százalékos költségcsökkentés megvalósult. Vissza kell utasítanom a vádat, hogy törvénytelenséget követtünk el. De nem csinálunk ebből problémát. A márciusi ülésre viszünk három variációt. Bármelyiket fogadja el a a füzesabonyi képviselőtestület, természetesen tudomásul vesszük és végrehajtjuk. eddig is csak azért nem hajtottuk végre mert azt gondoltuk, hogy ezek az idióták nem fogják észrevenni!
Bővebben itt:http://www.heol.hu/heves/kozelet/vita-fuzesabonyban-ki-takaritsa-a-hivatalt-428064
Úgyan, mindenki csak röhög rajta a háta mögött. Egy pojáca, aki fontoskodik. Nézd meg a közelit a Tv-ben. Piros rózsák azon a cuki arcocskán. Mint a szomszédom, aki tök alkesz.
TörlésKész röhej, hogy nyílt ülésen azon beszélnek, hogy hogy verték át az államot.
TörlésAmúgy láttam a TV-ben , hogy leosztották a végén a Gulyást mert meghamisították a jegyzőkönyvet. A legjobb amikor azt ordítja hogy "Elcsesztem!" .
Na ja. Mert lebuktál mint a vizihulla. Vazze, mi van itt! Meg akartam nézni a VTV-n , de pont ez maradt le. Hú, basszus, ezt a véletlent. DDD
Ha már az illetékesek is elismerik, akkor nincs mit ragozni.
VálaszTörlés"Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis."
Most még a hanggal szórakoznak, valszeg utasításra. Ez is műszaki hibának tűnhet. Persze mi már tudjuk, hogy micsoda.
Érdekes volt ez az egész ülés. A vége egyenesen következett mindabból, ami előtte volt.
VálaszTörlésVegyük sorra:
A Gulyás és Wenczel javaslatára hosszasan tárgyaltak arról, hogyan hozzanak össze egy "virtuális" költségvetést, has számokkal, amiről minden jelenlévő és mi, tévénézők is pontosan tudjuk, hogy semmi köze a valósághoz. A cél nem más, mint hogy hazudjanak valamit a költségvetésbe, aztán majd lesz valami. Lényeg, hogy a Kormányhivatal meg az Állami Számvevőszék bevegye a hazugságot.
Dilemmáznak, hogy be kell-e tartani a törvényt. De szemmel láthatóan nem gondolkodnak rajta komolyan. "Hova jutnánk, ha minden törvényt betartanánk?" - kérdezi a polgármester.
Gulyás különben folyamatosan hazudik. Azt mondja, hogy év végén lehetett volna hiány nélkül is kihozni az évet, de kedvezőbb a városnak, ha van valamennyi hiány. Aztán kiderül, hogy most, februárban több, mint 300 millió a hiány, amit nem tudnak lefaragni a költségvetésben. És nagyon úgy tűnik, hogy ez nem januárban keletkezett.
Aztán jön a nagyeszű Márkus döbbenetes javaslata: a kormány át akarja venni az iskolákat. Nosza, egy jó kis trükkel verjük át a kormányt, hátha nem veszi észre és így nálunk marad a sportcsarnok (két tornaterem.)Csak azt kell hazudniuk ehhez, szól a Márkus C. R. javaslata, hogy a sportcsarnok (két tornaterem) nem az iskolához, hanem egy másik intézményhez tartozik.
Üdítőleg hat Valyon hozzászólása, aki szemmel láthatóan a legértelmesebb a társaságban, miszerint "a kormány képviselői között se mindenki hülye."
Érvelése nem jutott át az ingerküszöbön. A legharciasabban a kormánypárti fidesz képviselője állt Márkus mellé, védelmébe véve az ötletet és hangsúlyt adva neki: verjük át a kormányt és csaljuk el tőle a tornacsarnokot!
Gratulálok Bíró Úr! (Persze nem lep meg a hozzáállás, hiszen Bíró mindig a sajátjait támadta.)
Azt szerintem minden újságolvasó ember tudja, hogy az iskolák átvétele nem az ingatlanokról szól. Füzesabonyban csak a polgármesterhez és a képviselő-testülethez nem jutott el az infó.
Egészen természetes, hogy minekutána közös erővel igyekeztek áthágni a törvényt és hazugsággal megvezetni a Kormányhivatalt, a Számvevőszéket, majd a Kormányt, egészen természetes, hogy egymás félrevezetése következett.
Bíró számon kérte Gulyáson, hogy meghamisította az egyik korábbi ülés jegyzőkönyvét. Pontosabban nem az a döntés került be a jegyzőkönyvbe, amiről valóban döntött a testület, és nem a testületi döntést hajtotta végre Gulyás. Ezen kiütött a balhé.A jegyző próbálta tompítani a vitát, mintha nem lenne minden ülésen jegyzőkönyvvezető meg hang-, és képfelvétel, hanem emlékezetből kellene írni a jegyzőkönyvet. Mintha a testület hibája lenne az ötletelés, nem a jegyzőé, aki soha nem készít elfogadható előterjesztést. Le is ült volna a történet, de Gulyás szokásához híven elkezdett személyeskedni, így tisztes botrány kerekedett.
Elgondolkodtam: ha ilyen gátlástalanul hazudnak és csalnak nyílt színen, a város nyilvánossága előtt, mi történhet a zárt ajtók mögött?
Az szinte szükségszerű volt, hogy a VTV ezt követően különböző trükkökkel próbálta lehazudni, eltüntetni, cenzúrázni az ülésnek ezt a részét.
Morális mélypont: A város hasonul Gulyáshoz.
Sajnos.
Le**a*om, hogy ki takarítja a hivatalt! Értem, én, hogy a Jobbik érintett...de az EMBEREKNEK munkát kellene adni, nem holmi piszlicsári dolgokkal foglalkozni! Beruházásokat, munkahelyteremtést, nem értitek!
VálaszTörlésIgazad van! De se beruházás, se munkahelyteremtés, legfeljebb a haveroknak tömik pénzzel a zsbét. Aki nincs velük, azt megpróbálják tönkretenni.
TörlésItt nem a takarítás a lényeg hanem az hogy lopnak meg hazudnak . Tolvaj képmutató banda ez szétlopnak mindent. Ami eddig elkészült azt Laminéék pályázták, ők szereztek rá pénzt. Ezek meg lenyúlják. 100 millát úgy eltapsoltak, hogy nyoma sincs. Tolvajok.
Hol vannak a hetek?Mikor buktatjátok mag Vasbundát?
VálaszTörlésMicsoda szégyenletes társaság! A hazug Gulyás hazug csapata. Órákon keresztül azon tárgyalnak, hogy kinek mit hazudjanak, kit mivel csapjanak be, vezessenek félre. Aztán meg összevesznek, mint a piaci halaskofák, mert egymásnak is hazudnak, egymást is becsapják.
VálaszTörlésJól látszott a februári ülésen, hogy hova züllesztette a hazug Gulyás másfél év alatt a város vezetését.
Amit ezek művelnek, szégyen az egész városra.
Gulyás mondjon le! Takarodjon!
Erkölcsi megtisztulást Füzesabonyban!
(Ha lehet egyben tegye már fel, Cipó!)
VálaszTörlésNézzük meg mi is történt valójában!Menjünk időrendben!
Augusztusban az ÖFE-gang vezető hármasa (Vasbunda, Suri, Árpilla) szembesülve a város csőd közeli helyzetével, előbb pánikba esett majd igyekezett a helyzetet a maga javára fordítani. Elérkezettnek látták a pillanatot, amikor számukra sok kínos perceket szerző jobbikos képviselőn bosszút állhatnak, kirúgva annak sógorát. tervüket egyszerűen beillesztették a megszorító intézkedések közé.
Szeptember 9. A testületi ülésen, Vasbunda a következőképpen bocsájtotta szavazásra:
„Akkor felteszem a kérdést! Aki egyetért azzal, hogy a jelenlegi takarítási szerződésünket szeptember 30-ával felbontsuk és olyan pályázatot írjunk ki-természetesen a dolgozók is pályázhatnak-, hogy a jelenlegi költségeken takarítsunk meg 40%-ot és ilyen pályázat legyen a takarításra kiírva! Aki ezt támogatja, kézfelnyújtással szavazzon! Egy ellenszavat, három tartózkodás mellett a képviselőtestület elfogadta.”
Szeptember 10. A hivatalvezető a fenti szövegből az alábbi határozatot „kerekíti”.(Vélhetően, Vasbunda ráhatására.)
127/2011.(IX.08.) Képviselő-testületi határozat: A Polgármesteri Hivatal takarítási szerződése 90 napos felmondási idővel felmondásra kerül.
December 5. Wenczel-Bíró vita a VTV-n. Wenczel hallgatólagosan elismeri, hogy ők vittették el Füzesabonyból a Modine-t, gyöngyösi elvtársaikhoz. Bíró, Wenczel szemére veti, hogy a takarító vállalkozót csak azért távolították el, mert a jobbikos képviselő rokona. (Vasbunda kedden reggel átrohan a VTV-be és vörös izzásig hevíti magát, ordít, üvölt, fenyeget.)
December 10. Megjelenik a Jobbik Hírlevél és részletesen foglalkozik Vasbunda szemét-ügyével és egyéb visszaélésekkel.
December 15, testületi ülés. Vasbunda teljesen felheccelt állapotban van. A testületi ülést megelőző borítékbontáson rátámad a két jobbikos képviselőre. Balsait megzsarolja, Tóthnét leüvölti, az ott sem lévő Bírót tudatlan szarkavarónak nevezi.(Az eset szemtanúja volt a hivatal teljes felső vezetése, közülük többen befogták fülüket, kínosan feszengtek.)
Vasbunda, már az ülés elején megkezdi a hazudozást:
„Ez a riport egyáltalán nem felelt meg a valóságnak, sőt hazugságokat tartalmazott. Ha a VTV nézőt érdekli nézzék meg ki mit mondott! Olyan megfogalmazások hangzottak el, aminek nincs alapja. Azért mondom, hogy hazugság és úgy gondolja a résztvevők bármelyike, hogy sértem a személyiségi jogait, tegyenek feljelentést, én tudom dokumentumokkal bizonyítani, hogy nem igaz, ami ott elhangzott. Csak, hogy egy példát kiragadjak szó sem volt arról, hogy az önkormányzat arról döntött volna, hogy megszüntetjük a jelenlegi vállalkozóval a takarítást és majd új vállalkozónak, vagy új pályázatot írunk ki. Ez elhangzott az ominózus riportban is, elhangzott-amiről a későbbiekben fogok beszélni- a Jobbik által kiadott újságban is. Ha valakit érdekel tessenek megnézni, hogy mit döntött a képviselő testület! A képviselőtestület ezzel kapcsolatban azt döntötte, hogy fel kell mondani a szerződést és tulajdonképpen a jelenlegi költségek 40%-ának megtakarításával kell megoldani. Ez a döntés, ha ezt mi meg tudjuk oldani, ez akkor tulajdonképpen a képviselő testület feladata. Tessenek utánanézni, ha valaki talál olyan határozatot, ami azt mondja, hogy nem erről szól akkor én előtte megemelem a kalapom és a nagy nyilvánosság előtt elnézést kérek. De nem így van!”
Bíró Imre sejt vagy tud valamit, mert nem hagyja annyiban és kérdez:
VálaszTörlés„Én valójában azután szerettem volna érdeklődni, hogy , hogy áll a takarítási kérdés a hivatalban, annál is inkább mert te itt a napirendi pont előtti kirohanásodban úgy emlékeztél, illetve azt mondtad, hogy mi abban egyeztünk itt meg, hogy 40%-os csökkentéssel a hivatal fogja a takarítást elvégezni. Én nem vagyok tévedhetetlen, én tökéletesen emlékszek most is, hogy abban egyeztünk meg, hogy kiírjuk ez az új pályázatot. Itt Wenczel Árpád PVB elnök-konkrétan emlékszem, hogy-azt mondta, hogy a régi vállalkozó is indulhat ezen. Most én akkor most hagy utasítsam vissza-ha az alpolgármester is bólogat, hogy így volt-akkor ne vádoljál engem azzal, hogy hazudtam! Tehát a határozatot szeretném látni! Én azt szeretném kérni Erikáról, van-e lehetőség, hogy még ma megkapjam? És azt szeretném megkérdezni, hogy hol tart ez az ügy? Van- e valami intézkedés ezzel kapcsolatban? Ha pályáztunk, pályáztunk-e, ha nem milyen struktúra szerint lesz ez ellátva január elsejétől?
Vasbunda emeli a tétet, tovább hazudik:
„Hát január elsejétől, hogy úgy mondjam a takarítás úgy áll, hogy mióta közöltük mert természetesen közölni kellett a vállalkozóval is, hogy ö.öö. nem kívánjuk jövő évben ezt a korábbi megállapodást ööö folytatni azóta romlott a takarítás minősége ezt halkan jegyzem meg. A másik dolog, ööö ha visszaemlékeznek- és kérném a jegyző asszonyt, hogy majd mutassa meg- arról volt szó, hogy 40 %-os megtakarítást kell ööö elérni, itt is többek között és amennyiben lehet, mivel nem valószínű, hogy a köztisztviselőknél valamilyen jelentős mértékű vagy bármilyen bérfejlesztés lesz és ha az egészségügyben is és más szerveknél is meg tudják oldani a takarítást, ha a dolgozók igénylik akkor a pénzügy bevonásával próbálják felmérni, hogy ki az, mi az aki ezt vállalná.
A hivatalvezető érzi, hogy baj van, ötöl-hatol:
„Ez volt az mikor sok pontban hozott döntést a képviselő testület és a takarítással kapcsolatban azt a döntést hozta, hogy: A polgármesteri hivatal takarítási szerződése 90 napos felmondási idővel felmondásra kerül. Ennyi volt és az előterjesztésben pedig ööö arról volt szó, amit a polgármester úr elmondott, hogy volt egy olyan verzió, hogy munka törvénykönyves ööö dolgozókkal ööö oldjuk meg a ööö takarítást, illetve volt egy másik verzió, hogy az EÜ-központhoz hasonlóan a hivatali dolgozók végezzék a takarítást. Az előterjesztésben ez a két verzió szerepelt.”
(Mindketten tudták, hogy hazudnak, tehát a rosszhiszeműség megállapítható! Vasbunda, többször megesküszik az élő Istenre, hogy a dolgozók fogják takarítani saját irodájukat.)
Az ülés Bíró szavaival zárul:” Jó természetesen utánajárunk, hogy így volt-e. Reméljük, hogy így volt!”
December 30. A hivatali vezetés rájön, hogy képtelen megoldani a takarítás s berendelik a jelenlegi takarítókat „elbeszélgetésre”. Diktátumszerűen közlik, hogy átveszik őket 6 órás helyett négy órás foglalkoztatásban, tehát fele fizetésért. Az eddigi munkát 4 órában kell elvégezniük, a munkájukat megkönnyítő eszközöket nem biztosítják.(Csak felmosórongy és a veder.)
2012. február 9, testületi ülés. A Tv-felvétel visszanézése után egyértelműen kiderül Vasbunda és a hivatalvezető nem mondtak igazat.
A testületi ülésen meglepetésként éri őket, nem számítottak rá és elismerik a tényt. Igazat adnak a három képviselőnek. Vasbunda fennhangon üvölti:”Igen, elcsesztem!” A hivatalvezető a hamisítás tényét igyekszik tévedésre módosítani és a jegyzőkönyvvezetőre hárítani a felelősséget. Vasbunda mellet csak Árpilla áll ki. A többiek (Suri, Márkus, Valyon) lesütött szemmel néznek maguk elé. Atomcsapás,teljes megsemmisülés,Vasbunda feje céklaszínben tündököl.
Február 13. Suri, már vidáman hazudik a Heves megyei Hírlapban. Vasbundával közösen írt tudósításukban pusztán a hamisítás tényét „felejtik” el megírni.
A Fürkésző folyamatosan foglalkozik az üggyel időközben, még az TV-felvétel is felkerül az internetre.
Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált a csalás. Vasbundát szurokba mártották és tollba forgatták. Örökre rádermedt a vasbunda.
VálaszTörlésFebruár 16. A Heves Megyei Hírlapban Vasbunda tagadja a határozat meghamisítását. Ennek ellenére márciusban a testület elé hozza ismét. Vajon hisznek még neki?
Tovább szaporítja hazugságai számát. Vasbunda szerint, takarító személyzet számára kedvezőbb fél pénzen és kétharmad időben elvégezni ugyanazt a munkát. Világos beszéd!
(Persze nem gondolta Ő sokáig ezt a foglalkoztatást, félévtől csere várható, jönnek az ÖFE-takarítók.)
http://hevesblog.hu/index.php/hevesmegye/2221-fuzesabony-elismert-torvenytelensegek
VálaszTörlésValótlanságokat állított Sipos Attila, Füzesabony alpolgármestere a Heves Megyei Hírlapban – hívják fel a figyelmet a város képviselői. Múlt hét csütörtökön, a testületi ülésen ugyanis elismert bizonyos törvénytelenségeket a város vezetése. Alább a képviselők sajtóközleményét olvashatják.
Füzesabony város Önkormányzatának 2012. február 9-i ülésén az egyebek napirendi pontja során Bíró Imre (Fidesz), Balsai Tamás (független) és Tóthné Veres Noémi (Jobbik) képviselők nem elsősorban azt sérelmezték, hogy a polgármesteri hivatal takarítása ügyében nem újabb pályázatkiírása útján született döntés, mint ahogyan azt Sipos Attila alpolgármester nyilatkozta a Heves Megyei Hírlap hétfői számában. A három képviselő szerint a szeptember 9-i ülésen arról határoztak, hogy a takarító vállalkozóval bontsanak szerződést, és 40%-os költségmegtakarítás mellett írjanak ki új pályázatot. Az elkészült határozatba valamilyen oknál fogva csak a szerződésbontás ténye került bele, vagyis a döntés lényegi részei kimaradtak. Az ellenzéki képviselők kérték az ügy kivizsgálását, a felelősök megnevezését, és az eredetileg meghozott döntés végrehajtását - írja közleményében Tóth István, a füzesabonyi Jobbik elnöke.
Az ügy előzménye tehát, hogy Sipos szerint egy pályázatkiírás tényén folyt a vita, holott másról van szó. A képviselők egy képviselő testületi határozat és jegyzőkönyv meghamisítására világítottak rá. A törvénytelenséget a jegyző és a polgármester akkor elismerte, a füzesabonyi televízió erről felvételekkel rendelkezik. Ezután jogi lépések következnek majd. A Hevesblog természetesen figyelemmel követi az eseményeket, és beszámolunk majd a részletekről.
@Egy hamisítás...
VálaszTörlésÍgy írtad, így ment fel. A lényeg tökéletesen érthető, ájtatos Hazudozó képére minden ráfér. Egyébként ez maga a hitvány szánalom...
@ Végre írtak róla
VálaszTörlésCsak szólok. A Fürkészőn már egy ideje írunk róla, már bocs. Oszt majd meglátjuk...
A tények és események ismeretében van e kétség valakiben arról hogy ez a szánalmas képmutató Ájtatos egy alkalmatlan kontár, aki tönkre teszi Füzesabonyt ? Szégyent hoz magára ez a hitvány ( amit amúgy ki nem ... ) , szégyent hoz a körülötte levő támogatóira ( megérdemlik ) , de szégyent hoz és tönkreteszi a várost ahol élünk. Ideje lenne eltakarítani ezt a fekélyt .
VálaszTörlésGratulálok Sípos Attila alpolgármester úrnak!
VálaszTörlésMár majdnem olyan jól hazudik, mint a főnöke.
Két év múlva már biztosan méltó utódja lesz Gulyásnak.
Hajrá!
Méghogy Sipos lenne a polgármester? Hát tudod mit egy pedagógus?? Egy arab politikus neve jutott eszembe: Ali Abbasznabe!
VálaszTörlésIgy látjuk mi:
VálaszTörléshttp://palocbetyar.com/article?id=5842
Mit tett a Jobbik a munkahelyteremtésért, az elvándorlás megakadályozásáért?
TörlésHAJRÁ JOBBIK!
VálaszTörlésCSAK KEMÉNYEN FIÚK!