Bizony csak a kezét figyeljük ! A múlt héten ( az arra érdemesek ) egy meghívót kaptak, ami január 16-i Idősek Klubja átadó ünnepségre szólt. A szociális ágazat Mezőtárkánynak való átjátszása ( üzlet az üzlet ) mint tudjuk azért történhetett meg, hogy újabb ÖFE fan kapjon zsíros ( jelen esetben intézményegység vezetői) állást. Mert megérdemli...
A (szintén ÖFE Fan vezetésű ) FŰV KFT-nek pedig Ájtatos Laca átnyomott egy rakás pénzt, hogy valamennyire tegyék rendbe az omladozó épületet ( pontosabban egy termét ) , jó lesz az az idősek klubjának. A FŰV Kft mindenféle közbeszerzést mellőzve (!) a pénzt elköltötte, az eredmény magáért beszél . No nem az a színvonalas és egyben közösségi célokat is szolgáló Rendezvényház készült el, aminek a tervei rendelkezésre állnak, hanem toldozás és foldozás. Úgy Laca módra, fő hogy sokba kerüljön, az nem számít hogy jövőre újra kell toldozgatni. Rendezvényház ? Színvonalas , a jövőt is szolgáló beruházás ? Minek 'a, jó ez nekik...
Szóval az igénytelenség , a Gulyás féle színvonaltalanság tobzódik. Hol vagyunk már attól, amit az előző lokálpatrióta polgári önkormányzat hirdetett, hogy fejleszteni kell, igazi várossá kell válni. Most a tehetségtelen Gulyás jelszava : a kerüljön sokba a semmi, merjünk kicsik lenni, váljunk tanyaközponttá. Ez a gulyási igényszint, ájtatos képmutatás és cinikus hazudozás, de úgy is fogalmazhatunk, Füzesabony ezt érdemli. Mert ezt érdemli. Az ünnepélyes megnyitón tegnap maga Gondos úr mondott beszédet, mint a csődbe vezetett megyei Önkormányzat (FIDESZ-es) alelnöke. Majd gondolom csókot váltott Gulyással. Júdásit. Esetleg megtárgyalták a csőd folyamatát, nehogy Laca még véletlenül is ne tudja elherdálni a maradék vagyont. A paktum az paktum., aki nem hiszi , láthatja.
Jó alkalom volt ez az egy tőről metszetteknek találkozni. De a legjobb az volt, hogy Gondos felkérte a nagyérdeműt, hogy Gulyáson keresztül forduljanak hozzá ha kérésük van. Nosza jobboldali szavazók , lehet gazsulálni bolsevik Gulyásnak , közvetítsen a fidesz felé ! Agyrém ? Nem, ez a paktum és a füzesabonyi valóság. Akiknek még kétsége volna afelől hogy hogyan történt a sikeres polgári önkormányzat megbuktatása, hogy milyen hazugságok mentén és kiknek a biztatására, az jól nyissa ki a szemét, láthatja. És láthatja a célt is, a csődöt, a vagyon szétherdálását. Jóóóóóóó reggelt Füzesabony ! A város 3/4-e a jobboldalra szavazott. De nem ezekre ?
Én ugyan nem szavaztam rájuk.
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Van egy mondás, mely szerint: "a cszuszó-mászók sohasem botlanak meg"! Én viszont bízok a mongúzokban! Remélem elég éhesek!
VálaszTörlésNa, lassan kezdem megérteni, miért kellett azt a nagy lejáratást csinálni Laminé körül. Gulyás, Gondos, egy banda ez. És még van képük odaállni. Az is igaz lehet, hogy azért nincs munkája itt az embereknek, mert a MODINt szándékosan elvitték a komcsik Gyöngyösre, csakhogy keresztbe tegyenek. Micsoda aljas banda ez a képmutatásukkal, hazudozásukkal.
VálaszTörlésHülyének nézik az embert. Bíró a legocsmányabb. Gondos összejátszik Gulyással, Bíró meg adja az ellenzékit. Laminét is elárulta most meg próbál úgy tenni, mint ha nem a Gulyás seggét nyalná. Látszik mit csinál a mostani fidesznek nevezett társaság. Néha látom hogy összeülnek a Muskátli mellett titokban . Oszt minek ? Krasznai az SZDSZ-ből, Farkas a nagy MDF-eses.Ezek a fidesz? Én még emlékszem amikor habzó szájjal szidták Orbánt. Gondos meg Gulyást isteníti ? Mit akarnak ezek?
VálaszTörlésTovábbgondolásra:
VálaszTörlésFranco tábornok besorolt ádáz katonának,
nem szöktem meg, mert féltem, agyonlövet úgy.
Féltem - azért harcoltam a haddal a jog s a szabadság
ellen Irun falain. S így is elért a halál.
( nem saját, József Attila )
Lesz még választás, csak legyen kit választani !
Az ilyen ocsmány hazudozók mint Gulyás tudják megvezetni a rendes embereket. Csak tudnám miért van ez. Ezek végig azon ügyködtek hogy nehogy sikerüljön ide munkahelyet hozni most meg itt vagyunk munka nélkül. Az a Modin nagyon kellett volna, de ezek lesz@rják hogy mi van a munkásemberrel.
VálaszTörlésNa, ugyan ki volt a belső ellenőr a "zönkormányzatba" a Gulyás előző ciklusában?? Méghogy együtt vannak? Mi az hogy, nagyon is! Ismerős?? Kedves füzesabonyi polgárok. Ha valaki nem tudta volna, ugy hivták,ogy Gondos Istvánné!Meg azt is tudjuk, hogy "gondosan" privatizáltak néhányszáz hektárt az állami gazdaságbol??! Na "kapiskó" már???
VálaszTörlésNemisigaz!
VálaszTörlésGulyás csődbe viszi Abonyt, Gondosék már csődbe vitték a megyét. Szakemberek. Értenek hozzá.Tényleg csak a kezüket figyeljük...
VálaszTörlésErről az egészről egy régi vicc jut eszembe:
VálaszTörlésHa a kupleráj csődbe megy, nem a bútort kell kicserélni... DDD
Érdekes bejelentés volt a VTV részéről: megduplázódik a műsoridő! Igen! Vagyis lesz még több iskola, még több "kitekintő", még több ovodások műsora. Na és persze mise! Sport meg kultura, semmise! Igazságtalan vagyok, egy kis kultura azért becsusszant! Antal Annamária egy nagyon szép verset, nagyon szépen adott elő! /Ahogy művelt ember mondaná: "nekem tecett"!/ Apropó, könyvtár! Jár oda még valaki a hat dolgozón kívül? Van itt még valami! Gulyás és "csapata" leckéket vehetne a szihalmi polgármestertől és testülettől! /Pedig ők -már bocsánat- csak falu. Mi meg ugye város,sőt lassan ismét járási székhely!/Ők azt mondják: Össze kel hozni az embereket, rendezvények kellenek, programok kellenek. Kultura kell, szórakozás kell, az embereknek találkozni,beszélgetni kell egymással. Fesztiválok kellenek, majorettek, fúvószene, tánccsoport, műsorok, nyugdijas rendezvények és még sorolhatnám. /Hozzáteszem, midezt INGYEN! csinálják!/ Bizony erre az embereknek igényük van! Még Füzesabonyban is! Ez bebizonyosodott! Az előző önkormányzat Laminé vezetésével törekedett erre.Nagyon sok olyan rendezvény volt, ahol az emberek találkoztak egymással, szinvonalas müsorokat láttak és jól érezhették magukat! Ez most sok embernek nagyon hiányzik! Na de mit is várhatunk az ilyen polgármestertől, mit is várhatunk az ilyen képviselőktől, mit is várhatunk az ilyen kulturális bizottságtól, mit is várhatunk Márkustól? Valaki irta: "nem kell a', minek a'. Remélem hamarosn "ŐK" se kellenek!
VálaszTörlésBe kell látni, hogy mindenre egyszerűen nem telik.El kell dönteni, hogy mi a fontos és mire költik Vasbundáék a pénzt.
VálaszTörlésVagy városfejlesztés (iskola, közpark, út, járda, stb.) és rendezvények mindenkinek, vagy öfe!
Tessék mondani, ha városfejlesztésre és rendezvényekre szórnák el a pénzt, akkor miből fizetnék a rengeteg önkormányzatnál állást kapott öfés bérét?
Na ugye!
Nem kell Abonynak semmi!
Csak az öfe!
Elég, ha az öfések híznak!
Konzervgyárat Abonynak!
VálaszTörlésIgenis a polgármester úrnak igaza van, konzervgyárat kell építeni!
Hogy mit konzerválna a gyár?
Hát mi mást?
Az öfe szellemiségét!
Nehogy megromoljanak...hi-hi-hi
Tanulságos volt ez a választás. Most látjuk csak igazán, hogy a két önkormányzat között mekkora különbség van!
VálaszTörlésÉg és föld!
Persze azt azért meg kell hagyni, hogy Gulyás a választások előtt úton-útfélen azt hangoztatta, hogy nem akar mást, csak bosszút állni jön vissza.
Megtartotta a szavát.
Bosszút állt. Az egész városon.
A legújabb hírek szerint a mi Lacink nem elégszik meg a kötvény lassú de biztos felélésével. Komolyan gondolta, amit a TV-ben mondott és egyben kíván "végére járni" a maradék 700 millának. Elégedetlenek az őt támogató vállalkozók. Még semmi zsíros munkát nem adtál nekünk Lackó,- mondják. Ezért hívta össze Lacink az Ő kedves vállalkozóit, hogy ugyan építsenek már egy konzervgyárat az alpolgármester tervei szerint, kozorciumosan. Majd Ő bedobja a közösbe a 700 millát. A Kedves Vezető (by. Kim Dzsong Il) kedves vállalkozói pedig okosan elköltik! Természetesen a megbeszélés nem volt sajtó nyilvános! Egy gondolat bántja most Lacinkat, mégpedig a jogtalan kerítésbontás. Természetesen asszisztált hozzá a Rendőrség és a hivatal építési hatósága is. Most Lacink húzza a nyakát, mert a magántulajdon szentsége neki nem, de másnak számít. (Az érintett magánszemély Hermanhoz fordult.) Kérdés az elv vagy a paktum az erősebb? Érinthetetlen-e még a mi Lacink?
VálaszTörlés( Megjegyzés: "Belső körből" megjegyzése egy mondatának 10%-át töröltem, . Neki mondom: Amit leírtál szerintem valós. Ha van bizonyíték is, juttasd el és akkor megjelenhet! Cipo )
Én szélmalom párti vagyok ! Hárha a nagy szél kisöpri ezt a hazug képmutató bandát!
VálaszTörlésVan azért itt pénz, dögivel. A mai Kanászkürtben ( Heves megyei Hírlap) Gulyás fényezi magát. Erre költi a város pénzét ! Fújj !
VálaszTörlésEgyetértek, tényleg csak az a cél hogy lenyúlják a 800 helyett már csak 700 milliót. Átjátszani a haveroknak konzervgyár (????) címe. Ezt csinálták (volna) az uszodával is 2006-ban. Egy milliárddért felépíteni, mert abban van a pénz, utánna meg kit érdekel. Na ez a konzervgyár is. Mert mi a fenét akar itt konzerválni ? A búzát vagy a kukoricát ? Esetleg a repcét ? Nem a munkahelyteremtés, csak a lenyúlás , a mutyi amit a hazug Gulyás alapítani tud. Nincs munka, aki teheti menekül innen, mert ezektől aztán még kilátás sincs semmire. Persze megnéztem én a Wenczel ujságot. Le vannak fényképezve az ÖFE tagok. Na az már majdnem mind valahová be lett dugva zsíros állásba a Gulyás által. Szinte mind. Szívják a vérünket, de meddig még ? El kell takarítani ezt a pióca bandát !
A kerítés bontásból nem lehet baj! Ha nem elég a Kedves Vezetőnek a szokásos érv: "Nem én, hanem a testület..."
VálaszTörlésMajd kiegészíti:
"Nem én, hanem a Hivatal...!"
"Nem én, hanem a Rendőrség...!"
Akinek nem tetszik, az vitatkozzon a rendőrséggel.
(Azért én úgy hallottam, hogy egyre többen szereznek be Abonyban kerítésőrző védőkutyát. Biztos, ami ziher!)
Már-már kezdek aggódni! Remélem senki nem veszi komolyan ezt az orbitális hülyeséget,ezt a hatalmas blöfföt, amit Gulyás mondott? Ép eszű ember tudja, hogy ez egy hibbant, higagyu, idióta, halva született ötlet! Ismerjük már őket! Szerszámkészitők,lakatosok, diploma nélküli tinítók,foxi-maxisok /Gulyások, Korozsok, Törökök öszödi böszmék. Inkább ne vitték volna el a MODIN-t, akkor most lenne 400 munkahely! A szélmalom nekem is jobban tetszik! Itt olvastam: bolond lyukból bolond szél.....
VálaszTörlésA szihalmi polgármesterrel készített PR-riport -immáron harmadik egy éven belül- könnyedén múlta alul a Gulyás interjú színvonalát, úgy a tényszerűség, mint a kiegyensúlyozottság tekintetében. Néhány dolog, mellyel az interjúkészítő tisztában volt, de a feledés jótékony homályába taszította.
VálaszTörlés- Már a harmadik interjúban - alkalmanként legalább négyszer- ismétli el Bóta, hogy a szihalmi képviselő testület ingyen és bérmentve dolgozik a település felemelkedéséért. Ellenben, Szihalmon nem titok, hogy a testület tagjai költségtérítést vesznek fel. Telefonköltség, utazás, stb.
- Bóta szerint, szinte csak azon a pályázaton nem nyertek ahol nem indultak. Különösen nagy siker volt a belterületi utak és az óvoda felújítására elnyert pályázat. Ezzel szemben Szihalmon mindenki tudja, hogy az említett két pályázatot még az előző polgármester vezette képviselő testület nyerte el . A mostani testület csak kivitelezte, valahogy úgy, mint Gulyásék az EÜ központ bővítését. (Beleértve a közbeszerzést is.) Az interjút végignézve némi ájtatosságot és nem kevés öndicséretet tapasztalunk.
Javasolnám megtekintésre Szihalom település honlapját! www.szihalom.hu
A polgármester két A4-es oldal terjedelemben sorolja fel, miért lehetnek maradéktalanul elégedettek falu lakói, akik megválasztották Őt vezetőjüknek. Szerinte személye nem volt rossz választás!
Ezt követően a polgármester rajongójának köszönőlevelét olvashatja az érdeklődő. Szintén két A4-es oldal terjedelemben , igen képszerűen ecseteli a település vezetőjének hőstetteit.(Figyelem, nem mindenkinek bírja a gyomra!)
Majd ezek után szembesülni lehet a múlt végérvényes eltörlésével is!
Minek utána tavalyelőtt decemberben-a jelenlegi településvezető hatalomra jutása után két hónappal-igen szép ünnepéllyel köszöntötték a falu nyugdíjasait a polgármester feleségének cége több százezer forintos számlát állított ki a rendezvényről. Persze ez nem maradhatott titokban-még akkor nem- és az előző polgármester ,Zelei András szóvá is tette a falu újságjának következő számában.(Szi-Ha Hírek 2011. évi első szám.) A jelenlegi vezető válaszolt is ugyanabban a lapszámban és kijelentette ezzel befejezettnek tekinti az ügyet. Mi történt ezek után?
Megszűnt a Szi-Ha Hírek és egy kivételével ( 2010. novemberi) az összes évfolyam, összes lapszámát törölték a falu honlapjáról. Így a 2011. évi első számot is.
Helyette kéthavonta megjelenik a Szihalmi Újság nevű kiadvány, amit érdemes- ha máshol nem Szihalom honlapján- átböngészni! Átlag 6 oldalt sajátít ki a polgármester lapszámonként a többi élménybeszámoló és intézményi hírek, némi sikerpropagandával nyakon öntve.
Kb. ennyi az észrevétel. A rendezvények kiötlése és a kulturális élet tényleg példás, főként Joó Csaba érdemeként.
Majd elfelejtettem, a polgármester hetente egy napot tölt Szihalmon! Az ottaniak számára ez sem titok, de mégsem büszkélkedett vele és a szerkesztők sem tartották fontosnak kiemelni.
Nyilvánvalóan a kiegyensúlyozottság okán.
Lehet, hogy azért foglalkozik Szihalommal ilyen gyakran a tévé, mert párhuzamot lát a két település között?
VálaszTörlésÉn azt mondom: boldogok a szihlmiak!
nekünk is elég lenne Gulyást hetente egyszer látni Abonyban!
Amíg nincs itt, addig se csinál bajt!
Lehet, hogy szihalmi lesz a tévé, ha a magas kultúrájú öfe-fanok és a Kedves Vezető végképp megvonják tőle a maradék támogatást is?
VálaszTörlésAzt ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a konzervgyár a munkalehetőség miatt érdekli Gulyást?
VálaszTörlésŐt teljesen más érdekli!
Csak az építkezés. Az a legkevésbé sem izgatja, hogy mit csinálnak a konzervgyárral, ha felépül!
Ha nem így lenne, konkrétumokról beszélne: pl. uborkagyár, paradicsomkonzerv gyár, vagy őszibarackkonzerv gyár!
Teljesen más technológia mind!
Hallott valaki ilyenről? Ugye nem. Nincs is ilyen elképzelés.
Más a terv.
Legfeljebb ráteszik a lakatot!
Ez volt a terv az egymilliárdos uszodával is, nem a működtetés!
Hogy miért izgatja Gulyást mégis a konzervgyár?
Elmondta a vállalkozóknak...
Ugye senki nem hiszi el, hogy dr. Gondos, Gulyás és Tóthné Szabó Anita közös jópofizása előzmények nélküli.
VálaszTörlésA Heves Megyei Önkormányzat médiareferense nem más mint dr Rénes Marcell, aki 2010 nyaráig a Heves Megyei Hírlap vezető publicistája volt.
A szélliberális Rénes előbb az elnöki kabinet vezetője volt, majd Horváth László Kormányhivatal Vezetői kinevezése után a médiareferensi pozíciót foglalta el.
Más szavakkal, egy Fidesz-gyűlölő újságíróra bízták a fideszes megyei vezetés kommunikációját.
érdekesség és hitelesség végett ajánlott:http://www.fidesz.hu/index.php?menu=nyomtathato&Cikk=160966
Nem kevésbé érdekes az sem, hogy a Heves Megyei Önkormányzat Gazdasági Főosztályának vezetője az a Dudás Lászlóné, aki 2011 tavaszáig a Füzesabonyi Önkormányzat Pénzügyi Irodáját vezette.
A hitelesség végett:http://www.hevesmegye.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=31&Itemid=4
Gondos, Gulyás, Herman, Rénes Marcell, egy fészekalja!
Ha én politikus lennék:
VálaszTörlés-nem mindig azzal foglalkoznék, hogy mit tesz az állítólagos ellenzék, hanem inkább azzal foglalkoznék milyen munkahelyteremtő beruházásokat hozok ide, hogyan is tudom mozgósítani az állandóan hangoztatott lobbierőmet (és ez az összes politikusra igaz!)
-időközönként ki kellene állni a nagy nyilvánosság elé és igenis számot kellene adni az embereknek, hogy az ő érdekükben mit tettem, vagy próbáltam tenni,
-hol van az ÖFE tagok, vagy Gulyás lobbijának az eredménye?
-hol van a Fidesz lobbijának az eredménye? (a szemét ügyön kívül), meg a költségvetés kritizálásán kívül? Mit tudna elmondani Bíró képviselő, mint a kormányzó párt színeiben politizáló képviselő?
-a Jobbik, akik lakossági fórumok, és a szemét ügyön kívül, hány leendő vállalkozás, vagy egyáltalán elképzelési szinten megvalósuló beruházásról beszélt e az elmúlt időszakban?
Most Gulyás bedobta a konzervgyár gumicsontját, és az ellenzék majd ezen csámcsog fél éven keresztül?
Elképzeléseket, javaslatokat várnak a választók, amitől nekik is jobb lesz. Van valamelyik pártnak, vagy civil összefogásnak konkrét gazdaságpolitikája Füzesabonyra?
Az is elgondolkoztató, hogy a polgármester kijelentette, hogy már a következő ciklusban nem kíván semmilyen tisztséget betölteni (sőt ezt már megválasztása után lehetett tudni)! Akkor miért vágyott a hatalomba? Így is, úgy is eltelik ez a négy év, neki mindegy, mert ő már nyugdíjas, DE NEKÜNK NEM MINDEGY! Halljátok Fideszes, és Jobbikos képviselők!!