„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
2011. november 28., hétfő
Már megint 36 millió plusszba -
2009.szeptember 7-én kapta a város a hivatalos értesítést, hogy a polgári önkormányzat
259. 976. 402 Ft -ot nyert pályázaton az EÜ-központ bővítésére. A projekt zárása 2010. október 31 volt eredetileg. Különböző adminisztratív és egyéb nehézségek miatt a projektet nem lehetett idejében elkezdeni, ezért 2011. július 31.-ére tolódott ki a projekt zárása . Az építés időben be is fejeződött szerződés szerint még tavaszra. Azóta semmi, csak áll minden. Miért?
A nemtörődöm Gulyásra már csak a röntgengép pályáztatása és beszerzése maradt. Erre volt több mint egy évük. A kibővített épület rendelkezésre állt, a röntgenre a pályázat kiírása az építkezéstől független volt. Mégsem volt elég nekik több mint egy év, hogy mintegy 119.701.957.Ft-ért beszerezzenek egy jó minőségű röntgent. Csak halkan jegyzem meg, a piacon túlkínálat van és recesszió ! Mindenki eladni akar, az árak lefelé mennek. Az elsőre meghirdetett közbeszerzésen 3 ajánlat érkezett és mind benne volt a lehetséges keretbe ( 120 milla alatt ) . Érvénytelenítették, új pályázatot írtak ki. Milyen csoda, most csak egy (1) pályázó érkezett, és - milyen csoda!!! - majd 37 millóval magasabb ajánlattal. Ugye milyen érdekes? A három még korrekt áron versenyzett, mostanra csak egy maradt . Hiába , a filmből tudjuk: Csak egy maradhat !
Most Gulyás rendkívüli ülésre hívta a testületet, mert - képzeljék - kevés a pénz ! Még kellene 36.547.875.- Ft !
Tehát nem elég, hogy a semmittevéssel és hozzá nem értéssel veszélyeztetik az elődök által elnyert , majd 240 milliós támogatást, még majd 37 millióval többet is fizetnek ki a röntgengépért . Mellette egy homályos magyarázat arról, hogy tulajdonképen csak 12 millió kellene, de hát jobb a 37 milla. Naná !
A történet homályos, mutyiszagú . Arra persze alkalmas, hogy Ájtatos megzsarolja a testületet, mondván,hogy vagy adják a pénzt, vagy a testület " vagy felvállalja annak a következményét, hogy a teljes projektre megállapított támogatás visszavonásra kerül, így a közel 290 millió forintos összeget az Önkormányzatnak támogatás nélkül kell finanszíroznia a kötvényből." . Zsarolás ?
Nem hazudós Lacát kellene inkább felelősségre vonni a nemtörődömségért, a hanyagságért ? Persze nem az ő pénze. Milyen szerencse hogy legalább egy eladó van, aki rongyos 160 millióért hajlandó nekünk röntgengépet eladni ! Köszönjük Laci !
De azért van párhuzam. A recesszió miatt a Szabadság út beruházása a tervezett 76 millió +ÁFA helyett 46 millió +ÁFÁ-ba került, mert a vállalkozónak így is megérte! Csökkentek az árak. Igaz ott valódi verseny volt és valódi ajánlattevők. Érdekes módon, ha Gulyás pályáztat , 37 millióval mindjárt emelkednek. Valakiknek bizonyára megérte....
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Fogy a 800 millió....
VálaszTörlésVasárnap a templomban együtt ült a komcsi csapat. Gulyás, Herman, Wenczel... Összefútta...
Valljuk meg, Gulyás nem ügyetlen. Hányadik alkalom ez, amikor azzal zsarolja meg a testületet, hogy vagy adnak még pénzt, vagy elúszik minden?
VálaszTörlésHogy nem az első, az tuti fix!
Hát ki vállalná annak az ódiumát, hogy elúszik a pályázati pénz?!
De hát Gulyás mindig is ezt csinálta,a korábbi ciklusaiban is.
Emlékszik még valaki a telepi ravatalozóra? A Széchenyi iskola melletti parkra? Vagy az Ámor presszó felújítására?
Aranyáron készült mind!
Ahogy most is.
Majd most az újak remélem szánnak rá egy félévet, hogy a körmére nézzenek!
Egyszer csak el kell mindennel számolni!
Mi van már megint? Hermant nem a fideszesek kísérték a templomba, hanem a komcsik. Velük is bulizott. Még Bírót se látták. Azt suttogják, nem is áll szóba velük, megint oszlatni akar. Lehet, hogy Gulyás lesz az új fidesz elnök? Tudjuk, hogy pont olyan fideszes, mint amilyen vallásos.
VálaszTörlésLectori salutem ! Üdv a bukottaknak!
VálaszTörlésTisztelt Cipó úr!
Ha még nem hallotta volna új hobbym (rögeszmém) van, nyomozó lettem, én vagyok Colombó felügyelő füzesabonyi alteregója. Minap is felvettem ballonomat és földügyekben kezdtem nyomozgatni, mert kellene nekem az önkormányzati föld a Start Program-hoz. Haladéktalanul utasítottam Baraksónét, hogy hívja fel nekem azt a Csepregit-csak másodjára sikerült, mert először Pétert a hasonló nevű bloggert a barátomat kapcsolta- és beleacsarkodtam a telefonba : Azonnal gyere be, mert törvénytelenséget követtetek el, nincs testületi döntés a bérbeadásról! Sajnos mire az illető beért hivatalnokaim megtalálták a határozatot, mellesleg teljesen szabályos és egyhangú döntés volt, de ha már eljött alaposan kioktattam, fejmosásban részesítettem. A kudarc nem szegte kedvem a testületi ülésem már őszintén és a tőlem elvárható ájtatossággal mondtam el, hogy mi nem akarunk kárt okozni a bérlő-vállalkozónak. Azon a napon kiosztottam három renitens képviselőmet, mert külön beadványban kifogásolták, hogy a Rudit minduntalan megbízásokkal halmozom el. A szavazógép működöt 6-3 ide. Tudja Cipó Úr az volt a legszebb az egészben, hogy minden képviselőm és dolgozóm ismerte a valóságot és mégsem mert szólni senki egy árva szót sem. (Ha nem tudta most elolvashatja ezen a helyen, Rudim a 26. a listán és még a kommentárokban is megemlítik.):http://www.heol.hu/heves/kozelet/terjedelmes-feketelista-ok-tartoznak-az-adohivatalnak-391857
Szóval, ha én azt mondom Rudi, akkor Rudi!
Csak azt próbálom finoman érzékeltetni Cipó Úr, hogy bármit megtehetek, ami csak akarok és ne törje magát, feleslegesen fecsérli az idejét! Megtehettem azt is (igaz, hogy rajtam röhögött az egész Vízmű), hogy tavaly decemberben levelet írtam Péternek, Cipó Úr főnökének és megparancsoltam, hogy haladéktalanul rúgja ki Önt és nevezze ki az általam megjelölt személyt. Akkor nem sikerült, április 8-án Istvánnal közösen igen. Mondja meg Cipó Úr, mi kifogása van az ellen, hogy a vasárnapi misén többen voltak az ateisták, mint a keresztények? Szerintem jól van ez így, igaza volt Petinek mikor azt mondta rólam a választások után, hogy ez a Bundi kellemes csalódás, valójában igaz és jó keresztény.
Azóta is jóban vagyok Petivel, már az idén sok programot áttelepítek a templomba, jövőre pedig a testületi üléseket is ott fogom tartani.
Cipó Úr, ne nehezteljen rám a röntgengépért sem! Tudja ezért is Önök a hibásak, mert-mint elmondtam a TV-ben-azért kell 40 millióval többet fizetni a röntgengépért, mert az előző testület rossz viszonyban volt az akkori polgármesterrel. Én nem vagyok hibás, legfeljebb a testület.
Tudomásul kell vennie Cipó Úr, hogy „amíg a szóból értek én” egy ajánlat lesz minden közbeszerzésnél, így soha nem lesz vita, legfeljebb zsarolás, szebben fogalmazva nyomásgyakorlás vagy kényszerhelyzet!
Lassan el is köszönök Öntől, kedves Cipó Úr ugyanis nem sokára ülésünk lesz. Sok ájtatoskodás, elsimításra váró ügy vár rám a mai napon. Majd meg hasad a szívem, de a vasorrút el kell távolítanom a szociális ügyek környékéről. Ne higgye Cipó Úr, hogy ez személyes bosszú, nem én soha nem tennék ilyet, a takarékosság indokolja.
A kötvény miatt se fájjon a Cipó Úr okos fejecskéje! Jómagam és helyettesem is többször elmondtuk már, hogy 2014-re az utolsó fillérig elköltjük és a továbbiakban nem lesz vele gond.
Viszont látásra cipó Úr, teljen jól az adventi várakozás!
(A testület karácsonyi vacsorája a Rózsa Étteremben lesz a Zsóry Fürdőben, tavaly egy képviselőm a vacsora után elment és megtudakolta a számla összegét, idén titkosítom.)
Lehet hogy ez lesz "az utolsó vacsora "? Biztos meghívják Hermant, mint jó komcsit. Olyan jól mutattak a templomban. Mint júdás a Getsemane kertben....
VálaszTörlésHát, elég furán éreztem magam. Gulyás azt se tudta, mikor mit kell csinálni a szentmise alatt no meg Wenczel . Ezek soha nem voltak még misén , mit kerestek ott. Herman meg már nyíltan lepaktált a bolsikkal legszívesebben nyakon vertem volna. Verhette a mellét a közös gyónáskor nagyon nagy a vétke, nincs feloldozás rája. Júdás, 30 ezüstpénzzel.
VálaszTörlésSokan találgatták már az elmúlt másfél évben, hogy mi történhetett a a füzesabonyi Fidesszel(és nagyon sok másikkal), hogy Herman a feloszlatásukat kezdeményezte.
VálaszTörlésAki kíváncsi az igaz történetre, olvassa el itt:
http://egyenesbeszed.blog.hu/2011/11/30/sajtoszemle_16#comment-form
Gyerekek! Micsoda névsor!Ájtatos, Hernyó, Árpilla, Csasládivállalkozó MRR, Göbbels... Szerintem ez még az egyházi főméltóságoknak is sokk lehetett!? Ennyi igazhitű hívő!!?? nahát!
VálaszTörlésBetemetik a tanuszodát!Betemetnek 35 milliót nyilván + 5 millióért az már 40!! Milyen eszement, idióták döntése ez??? A napokban olvastam a hirlapban, hogy még mindig van a városnak több mint 700 millió forintja fejlesztésekre!!!! Ebből CSAK 60 millió kellett volna és kész egy májustól szeptemberig évi 5 millióból fenntartható tanuszoda! Ahol megtanulhatott volna minden abonyi gyerek úszni! Különösen most, az uj oktatási törvény ezirányú törekvései alapján! Nem! Ők betemetik! Ők! Az árokásók! Hogy orditottak, hogy Laminéék nem épitik meg az egyébként évi 60-65 millioból fenntartható uszodát! Aminek eldöntéséhez volt három hetük!!! és egyetlen forint önrész sem! Ami persze nekik sem! Emlékezzünk csak: az Öszödi Böszme Áprilisban letette az alapkövet. Áprilistól novemberig semmit sem tettek!! Na ennyit erről. Egyébként a 19 "kampány uszodából" 2!! épült meg! Ebből az egyik már bezárt, mert nem tudják finanszirozni a fenntartását! Mad jön a számonkérés! Likasszák már.....
VálaszTörlésJövőre megszorításokban gondolkodik Füzesabony,mindenre rányomja a bélyegét a pénztelenség - mondja Füzesabony alpolgármestere a Hírlapban.
VálaszTörlésMiben is gondolkodhatna, júniusig pénzszórás utána pánik és megszorítás a kisembereknek. Az ÖFE-fanok álláshoz juttatása változatlan ütemben folytatódik 2012-ben is.
Füzesabony Göbbelsének vezérgondolata a nagy előd nyomán:
Azt, hogy ki a laminista, fideszes, jobbikos, (vagyis eltávolításra érdemes)azt én és a fehér zoknis szandálos mondjuk meg!
A csőd már tény, csak az a kérdés mikor jelentik be. A nagyképűségnek és a hozzá nem értésnek a következményeit láthatjuk. Ájtatos Gulyás dilettantizmusa , a mutyik, a mértéktelen szerzési vágy ide vezetett. A 800 milliót eltapsolják, élősködnek.
VálaszTörlésTényleg van bomba, de ez a várost robbantja szét. Már az ÉMÁSZ is kikapcsolással fenyeget, nemcsak a TIGÁZ. Ez a pénzéhes, rosszindulatú banda csak ahhoz ért, hogy tegyen mindent tönkre. Már hátrányos helyzetűek is vagyunk, mint a szt. Imre útiak. Ide jutottunk.
Nem szoktam nézni az ülést,de most valami miatt odakapcsoltam. És mit láttam?!
VálaszTörlésA magasságos testület reszketni méltóztatott.
Ilyen ijedelem szerintem még nem volt Abonyban.
Hiszen most az urak pénzéről volt szó. Mindenki húzta a nyakát, amikor a legt@k@sebb képviselő, Tóthné bejavasolta, hogy inkább vonják meg a képviselői tiszteletdíjakat, ne a munkát csökkentsék.
Reszkettek a pénzükért.
Sipos vezette az ülést. Hogy miért? Nem tudom. Lehet, hogy Gulyásnak már fárasztó? Vagy havi félmillával ez már nincs megfizetve? Nem tudom.
Lényeg az, hogy Sipos úr, aki sokat tanult már a főnökétől, egészen hihetően hazudta a szemünkbe, hogy az ő tiszteletdíja így már milyen kevés! (100 ezer Ft) Kevesebb, mint valaha volt.
Majdnem sírva fakadtam. Tudjuk, hogy ez nem igaz, mert az előző alpolgármester ennél kevesebbet kapott, Sipos pedig még mindig túl jól van megfizetve azért a heti néhány óráért.
Egyébként mulatságos lenne ez az egész, ha nem kellene sírni amiatt, hogyan gazdálkodnak az itt lakók pénzével.
Mindent szétszórnak, elherdálnak, dobra vernek.
Már a villanyszámlára se biztos, hogy jut, a gázórákat is volt, hogy leszerelte már a szolgáltató, sorban állnak a kifizetetlen számlák folyamatosan.
A magasságos testület ide juttatta Füzesabonyt.
Nem 20 ezer forintokon kellene osztozkodni, a saját pénzecskéjüket félteni.
Le kellene már mondani, hiszen a napnál is világosabb, hogy ez a polgármester, ez a testület képtelen a város hasznára tenni. Előbb, vagy utóbb csődbe viszik a várost.
Ne várjuk meg. Mondjanak le most!
Isten éltessen Cipó Úr!
VálaszTörlésAz ember csak és nem hisz a szemének, mikor a Heves Megyei Hírlap cikkét olvassa. A késő kádár-kori stílusban fogalmazott, naftalin szagú írás Ájtatos Lászlót fényezi. Nem számít milyen áron. Száztagú énekkar alakul Füzesabonyban, de ki hiszi el ugyanis, hogy...?És idézem:
VálaszTörlés"Az ötlet Gulyás László polgármester fejéből pattant ki"
Személyi kultusz? Görög mitológia? Zeusz és Pallasz Athéné? Erre képes a füzesabonyi városvezetés.
Miért bántjátok a mi Lackónkat ? Törte, törte a buksi fejét mint Micimackó és ennyire tellett. Már megvan a következő zseniális 5let is: jövőre 200 tagú énekkar ! Meg városi nótafa is kell !
VálaszTörlésIde rímel amit egy budi ( nem Bundi !) falán olvastam:
Szélviharként jöttem ide
Szakadt rólam gatya ing
Azt hittem hogy sz@rni fogok
Én nem lett más csak egy nagy fing!
Bocs.
Valahogy igy van vele buksi Laci is. Erőlködik, erőlködik, csak a végén ....
Még ekkora bunkó társaságot mint itt vannak!Életemben nem olvastam ilyen ocsmány írásokat mint itt.Így írtok,és éltek ti.
VálaszTörléshttp://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=818%3A20111202-vagyonbiztositas&catid=44%3Apalyazatok&Itemid=26
VálaszTörlésÁrpilla már megint gusztustalankodik!
Tavaly csak a harmadát, idén már az egészet akarja.
"Véletlenül", nem sikerült eljuttatni a kiírást a versenytársakhoz.
Bunkó társaság ? Érdekes gondolat.
VálaszTörlésE szerint nem a tolvaj a gazember, hanem az áldozat mert szólni mer , hogy nem tetszik neki hogy kirabolják.
Bizony, így van ez ŐFÉ-knél...