Már nevetni nem, csak szánakozni tudok. Mélypont után van még lejjebb.
Miután köznevetség tárgyává válva Füzesabony város szociális rendszerét kis falvak alá rendelték és így Mezőtárkány külterülete lettünk, azt gondoltam, ez már a legalja. Ájtatost már nem csak Abonyban nevetik ki, a környező falvak szabályosan röhögnek rajta. No, nem mintha ez baj lenne, a szandálos szánalom nem is érdemel mást, csak ne a városra vetne árnyékot.
A múlt heti testületi ülés alulmúlta talán még ezt is. Három dolgot emelnék ki.
Gulyás tehetségtelensége, tökéletes alkalmatlansága már nem kérdés, de ahogy ez a kisszerű alkalmatlanság megmutatkozott az kész röhej. Hitvány kerékkötők megakadályozták 2010-ben a sportpálya tanmedencéjének megvalósítását. A több mint 40 millióba kerülő károkozás már önmagában is döbbenetes. A polgármester szerű Alkalmatlanság zseniális javaslatot vert keresztül ÖFE csapatán. Nem, nem azt javasolta, hogy ugyan már, csináljuk meg, ne vesszen kárba a beleölt temérdek pénz ! ( neki nem számít...) Nem, nem azt javasolta melldöngetve, hogy lépjünk tovább mutassuk meg és fedett uszodává terveztessük át és úgy csináljuk meg !
Nem, nem, azért ilyen sokat ne gondoljunk róla. Pitiáner ( bútorkereskedő) Laca zsenialitása túlmutatott ezen ! Temessük be ! Mit nekünk a beleölt pénzmilliók ! Temessük be! És a szavazógép a zseni agymenését megszavazta . De ők gondosak ám ! A betonvasat, ami a medencét szilárdítaná, gondosan kivágják, jó lesz az valamire (valakinek?). Gondosság, a város pénzével való felelős gazdálkodás ez - már ő szerintük. Árpilla a VTV-ben zengte a zsenialitás dalát. Az emberek meg a fejüket rázzák és a homlokukra mutogatnak. Agyalágyultak.
A zseni döntéséhez azért hozzá tartozik az is, hogy 800 milliót hagyott nekik , prédára , az előző önkormányzat. Pénz tehát van, mint ahogy pályázatok is vannak. Csak hozzáértés, elképzelés, felelős gondolkodás hiányzik.Dúlás van, pazarlás, hozzá nem értés. Olyan hazudós gulyásos , pitiáner kisszerűség. Méltán röhög a nép Ájtatoson és bandáján. Ennyire tellik.
Más.
Nem hiába van Sipos úr sportállásban Mezőtárkányon. Miután a szociális ellátást szégyenteljesen átjátszotta, saját önálló ötlet híján merít a falusi hagyományból. Tárkány régóta részt vesz a Tárkányok - találkozója falusi rendezvényen, ahol a Tárkány nevű települések találkoznak. Jó kis falusi buli ez.
Na valami hasonlót próbálnak itt is megrendezni, mert ugye ötlet az nincs. Nem a település nevének alapját adó Abony településekez hívják, az ugye snassz lenne. A Fűz nevű településekre szerveznek. Lássunk a lapok mögé. A fehér zoknis, - műanyag napraforgós rendezvényből a tanulságot leszűrték. Így lehet milliókat juttatni a haveroknak, semmiért. Miközben folyik a sírás, rívás hogy nincs pénz. Erre van ? Miből? Hát a kötvényből. Fussa. Így éli fel , tékozolja el hazudós Gulyás a közpénzt. Így mulat az ÖFE , így tömi a zsebeket, miközben nem épül semmi. DE lesz vigasság, ihaj-csuhaj !
Érti ezt Ájtatos, helyesebben csak ehhez ért. Eltékozolni, szétszórni a város vagyonát, nyoma se maradjon. Hitvány és átlátszó lenyúlás.
Más.
Az alkalmatlan és hitványságban felülmúlhatatlan hatalommal való visszaélés szép példája volt, amikor a Jobbik képviselőjének családját Ájtatos minősíthetetlenül próbálta besározni. Átlátszó hitvány aljasság , de hát mi várható egy ilyen ilyen alkalmatlan , hozzá nem értő, mindenki által lenézett és kinevetett polgármester-utánzattól, aki csődbe vitte Füzesabonyt és működésével csak szégyent hozott rá. Falusi jegyzőnek is alkalmatlan volt, Szihalmon csak több száz köbméter föld tünt el nyomtalanul , számla nélkül . Mesélne erről valóságos falujegyző úr ?
Most 800 millió illan el, varázslatos módon, csak a kezét figyeljük.
Én ugyan nem szavaztam rájuk...
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Már javaslatom is lenne a fűz találkozóra: szomorú fűz fesztivál.
VálaszTörlésOktóber elseje, Idősek Napja. Ország szerte hagyományosan évente legalább egyszer megemlékeznek az idősekről. Gulyás megígérte, idén nagyobb ünnepséggel készül a város, ha már az idősek Karácsonyi pénzét pofátlanul eltüntette az önkormányzat.
VálaszTörlésMi volt a nagy ünnepség? Egy kis üdvözlő lap, amit a műsoros vacsora helyett küldött Gulyás. Nagyon kitett magáért! Beszélik is az öregek,azóta is!
Az abonyi idős emberek sem számítanak neki, csak az, hogy a rokonságnak, meg a haveroknak legyen jól fizető munkahelye az önkormányzatnál. Arról meg gondoskodik, arra van pénz!
Nem szégyelli magát?
Se Idősek Napi köszöntés. se Karácsonyi pénz az időseknek, mert "Jajajajj nincsen pénz"!
Magukra persze van. A képviselők buliztatására persze nem sajnálják a kötvénypénzt!
A Tárkányról lopott ötlet, a "Fűz"-ek találkozója nem lesz majd más, mint a "Fűz" nevű települések polgármestereinek, képviselőinek itatása, buliztatása a város pénzén.
Futja rá a kötvényből, vagy elmarad majd a Pedagógus Nap is, vagy a Gyermeknap az Idősek Napja mellet, esetleg emelik a kommunális adót, hogy legyen miből inni ezekkel! Az abonyiak pénzén!
Gondolom, hogy az illetékesek már végig járták, végig bulizták a szóba jöhető falvakat. Ezt viszonozni illik!
Lesz itt képviselő-testületi hejehuja,úri muri, ereszd el a hajamat, az abonyi nép meg fizeti. Ezt is.
Pedig már eddig is drágán fizettek a szerencsétlen Gulyás polgármesterkedéséért.
Nevetnék, ha nem sírni lenne kedvem.
Hol van most az ellenzék?
VálaszTörlésBíró-Balsai meg Kádas nagyon hatékonyan megakadályozták a város fejlődését.
A városra, az intézményekre, arra, hogy jobban érezzük itt magunkat, nem engedtek pénzt költeni.
De a tivornyára, dínomdánomra hitelből is futja!
Nem tudom eldönteni, hogy ki okozott több kárt Füzesabonynak: Bíró, vagy az általa hatalomra juttatott Gulyás?
Bizony dilemma ez Dilemma
VálaszTörlésKedves füzesabonyiak!
VálaszTörlésÖrömmel adunk hírt róla, hogy Füzesabony baloldali vezetése 2800000 Ft-ot hozott a város kasszájába pénteken.
Gyakorlatilag nagyon különös, hogy egyes bátor legények nem írnak erről ezen a blogon, más vonatkozásban inkább hallgatnak róla.
Talán írígylik a sikert a polgármester és alpolgármester uraktól és a PVB elnökétől. Gyakorlatilag többen jelezték felénk, hogy egyes fideszes bátor legények maguknak vindikálják az ÖNHIKI támogatás kijárását városunk számára. Az ÖFE már korábban is felhívta a város polgárait a frakciózásmentes, pártsemleges lobbizásra. A mostani siker elsősorban az ÖFE családi kapcsolatainak köszönhető, ugyanis az ÖFE vezetőjének,áttételesen, közvetlen családi kapcsolata van Tállai államtitkár úrral.
Azt senki sem vitathatja, hogy az összegekről az államtitkár úr határozott!
Más vonatkozásban, javaslom a bátor legényeknek, hogy tájékozódjanak a Heves Megyei Online-on!
http://www.heol.hu/heves/kozelet/szombaton-a-szamlajukon-lehet-a-penz-410107
Isten éltesse a polgármester urat és más vonatkozásban Wenczel urat, gyakorlatilag az ÖFE-t!
Összefogással, együtt Füzesabonyért, gyakorlatilag minden párt és szervezet érdeke ez!
Nem csak a 28 milliót "intézték el ", a 800 milliót is. Ezen meg ne csodálkozzunk, a paktum az paktum.
VálaszTörlésAz úszoda betemetése meg felháborító ! A felelősöket kellene beletemetni , a tehetségtelen Gulyással együtt !
Vasbunda már hivatalosan is hátrányos helyzetűvé tette Abonyt. Eddig fejlesztések, most segély. Most temetés. Stílusos.
VálaszTörlésGulyás Füzesabony sírásója.
Gulyás azt csinálja, amit eddig. Semmit. Hazudozik, síránkozik . A fő az, hogy a pénzt felvegye, a többi nem érdekli.
VálaszTörlés"Abbú nem lehet baj, ha nem csinálunk semmit..."
Hát ezek vagytok TI! Már semminek se tudtok örülni!
VálaszTörlésIgenis nagy dicsőség, hogy végre Abony támogatást kapott. Akkor is, ha hátrányos helyzetűvé kellett érte válni. Akkor is, ha Kőműves Kelemennét kellett érte befalazni. Valljuk be, erősen malteros volt már előtte is. Kelemen meg örült, hogy végre a sűrű malterozásnak ő is a haszonélvezője lehet. Egyszer az életben.
Különben is, kár a nagy felhajtás, ennek a pénznek három nap alatt a nyoma sem lesz...
Értenek ehhez az illetékesek!
Éljen Gulyás László és Bíró Imre!
VálaszTörlésŐk az IGAZI FIDESZESEK!
Visszatérek!
VálaszTörlésHerman Pista ez alkalommal nem okozott csalódást, a negyedórás riportot nézve talán azok sem haragudtak rá, akiket személyesen rúgott ki a Fideszből.
VálaszTörlésOrszággyűlési képviselőnk ugyanis teljesen váratlanul, de előre megfontoltan és több egymást követő alkalommal alázta szeretett Vasbundánkat. Képzavarral élve mondhatnánk azt is, hogy élt a kínálkozó lehetőséggel, vagy leütötte a tálcán kínált magas labdákat. Úgy beszélt róla, mintha egy csökkentértelmű egyén lenne, aki központi idegrendszere neuronjainak jelentős részét korábban (több évtizedes alkoholizmus) elveszítette, illetve a megmaradtak most válnak működésképtelenné a jelentkező demencia jótékony mellékhatásaként.
Nem elhanyagolható az sem, hogy Vasbunda minősíthetetlenül beszélt a VTV elnök asszonyával a legutóbbi testületin. Előbb gyűlöletbeszédet intézett hozzá és nem adott szót neki, végül igaz demokratához méltóan, partizánakciónak minősítette az elnök asszony garázshasználati kérelmét. Később hosszasan magyarázta a partizánháború jellemzőit és kiosztotta a szerepeket is, ezért volt látható Herman Pista a VTV-n.
Belenéztem ma a legutóbbi testületi ülés közvetítésébe.
VálaszTörlésAnnyit mondhatok, hogy nagy dolgok vannak készülőben!
Gulyás úr napirend előtt vidáman rágalmazta a blogolókat, miközben közölte: Feljelentést tett! Ő! A bíróság is kimondta már!
Mert azt nem bánja a jó lélek, ha őt kritizálják, de mégsem tűrheti, hogy a hivatalt és az önkormányzati intézményeket, meg hát az általa vezetett testületet alázzák a Fürkésző nevű blogon mindenféle alávalók!
De már nyomoz a rendőrség!
Reszkessetek blogolók!!!
Gulyás úr már megint tévedésben van, vagy bennünket akar tévedésbe ejteni! Netán ismét csak hazudik?
Ki emlékszik a Fürkészőt olvasók közül olyanra, hogy téma lett volna egyáltalán valamelyik önkormányzati, vagy más intézmény? Soha. Még dicsérőleg sem, nemhogy kritikailag!
Egyik-másik képviselőt meg is dicsérte néha itt valaki.
Bizony Gulyás úr, aki a köz ügyeit intézi, annak el is kell számolnia a köz felé. És tudomásul kell venni, hogy a választópolgároknak van véleménye, amit joguk van elmondani. Akár a blogon is. (XXI. század!)
Az én véleményem például az, hogy ön tehetségtelen, s mint ilyen alkalmatlan a város vezetésére. Ez meg is látszik a városon.
Ismétlem, ez az én véleményem! Ehhez nekem jogom van, akkor is, ha ez Gulyás úrnak nem tetszik.
Zokon veszi a jóember azt is, hogy milyen képeket tesznek fel egyesek a városról a blogra! Felháborító.
Hát bizony! Szemetes a város, gondozatlan? Milyen fotókat lehet készíteni egy elhanyagolt, szemetes városról? Ilyeneket.
Szégyelli a polgármester? Hát lehet is!
nem a Zsidó temetőhöz kellene hordatni a szemetet illegálisan, hanem takaríttatni kellene.
Így néz ki a város, ha nem törődik vele a polgármester, akit egyébként főállásban ezért fizetnek! (Félmilla per hó?)
Javaslom Gulyás úr, hogy törődjön kicsit a munkájával is, tetesse rendbe a várost, takaríttasson, hogy ilyen fotók ne készülhessenek.
Ja, és ne hordassa a szemetet illegális lerakóba!
Sokat fog javulni a megítélése.
Én leszek az első, aki itt megdicsérem!
Hát hajrá!
Csúnya dolog a rágalmazás, én magam is elítélem. Gusztustalan például, amikor a polgármester a nyilvános testületi ülésen sértően, személyiségi jogaikat porba tiporva rágalmaz meg füzesabonyiakat, csak azért, mert véleményük van az ő munkájáról és merik azt elmondani, akár itt a blogon is.
VálaszTörlésIgen ez a rágalmazás.
A rágalmazás természetesen elítélendő itt a blogon is. Már amennyiben valóban rágalmazásról van szó, nem pedig sajnálatos és elhazudott tények napvilágra hozataláról.
Rágalmazás lehetne például, hogy leírjuk a blogon, hogy Gulyás polgármester úr nagyobb mennyiségű szemetet vitetett ki a temető mögé, ezzel illegális szemétlerakót létrehozva.
Rágalmazás lehetne, mondom, ha nem lenne igaz.
Gulyás úr szóban, az egyik ülésen, majd írásban a Zöld hatóság jegyzőkönyvében is elismerte a szomorú tényeket.
De nem ő a bűnös, hanem, aki le meri írni! Micsoda torz elme szüleménye ez az ötlet egyáltalán?
De sorolhatnám: hogy a könyvvizsgáló nem auditálta a legutóbbi pénzügyi beszámolót, holott folyamatos könyvvizsgálattal lett megbízva, és vélhetőleg ki lett fizetve úgy is, hogy a munkáját nem végezte el. Ez is lehetne rágalom, ha nem lenne igaz! Meg kell nézni az ülés közvetítését. Ja, hogy Wenczel azt hazudta, hogy nem ért rá eljönni a könyvvizsgáló, és a testület ezt elhitte?! Nem kellene forszírozni az ügyet, mert kínos?! Hát bizony, hogy az!
Sok ilyen kínos ügyről írtak itt a fürkészőn, ami sajnálatos módon min bizonyíthatóan igaz.
Ha pedig igaz, akkor nem rágalom!
A rágalmazás miatti eljárás nagyon gyorsan okafogyottá válik, de hála Gulyás úr feljelentésének alapos oka lesz ezen az ügyek kivizsgálásának!
Rövid úton eljutunk idáig.
Mert mint tudjuk, a harag rossz tanácsadó!
Nekem is tetszik ez a sztori, a feljelentés. Veszem is a fáradtságot, és visszaolvasom a Fürkésző témáit, és rövidesen készítek kis összefoglalót, segítségül a nyomozóknak, hogy szerintem mely témák igazságtartalmát kellene megvizsgálni.
VálaszTörlésÉs akkor kiderül, hogy rágalmazás, vagy egyéb büntetőügy.
"Megjelenik az ördög, és a farkával harangoz a misére."
VálaszTörlés(Lengyel közmondás)
Olyan már ez is, mint a közmeghallgatás. Nem dumálhat, akinek Ájtatos nem adott szót. De aki szót kapott, az is csak azt mondhatja, amit előzőleg precízen cenzúráztak! Kizárólag Ájtatost magasztaló hozzászólások lehetnek.
VálaszTörlésNincs duma!
Csak a duma bojkottja!
Rövidesen bevezetik, hogy az ülések hosszú, ütemes, Ájtatosnak szóló tapsviharral érhetnek csak véget!
A fanok meg figyelik, hogy ki hagyja először abba...
Vasbunda természetesen nem szakadhat el az anyaföldtől, nem adhat mást mint ami ő maga valójában: Egy Kádár-korból itt felejtett relikvia,egy betegesen hazudozó bürokrata.
VálaszTörlésAki nem hiszi, nézze meg -Nem tetszik nevű hozzászólótól figyelmesebben-a legutóbbi testületi ülést!
Vasbunda többször kijelenti, hogy nem akar 2002-es parlamenti padszomszédja, szegény ártatlan Hunvald Gyurka sorsára jutni és bizony ő nem engedi eladni a TV szolgálati autóját. ( Két hónapja még ő erőltette a legjobban!) Ne tévesszen meg senkit, nem a Hunvald-féle bús magyar sorstól való rettegés késztette erre, hanem a TV ellehetetlenítése volt a cél.
Vasbunda többször egymás után elmondta, hogy ő nem is fog szavazni, szavazza meg a testület nélküle! Öt perc sem telt el és ki emeli fel elsőként a kezét a szavazáskor? Természetesen Vasbunda. Az eset jól érzékelteti az illető egyén szavahihetőségét. Vasbunda ismét bakot lőtt, jól mutatta ezt S. Attila feldúlt grimasza és M. Róbert csalódott félmondata"Engem már nem érdekel!".
Nem baj, majd januárban újból behozza!
Ide köthető egy másik ígéret és "nekünk bizonyíték kell nem ígéret", ahogyan az egykori Old Spice reklám mondta.
Vasbunda és szerzőtársa írta az augusztusi Füzesabonyi Hírmondó-ban, Az örökség és hatásai az önkormányzat működésére-cikkben:
"Füzesabony jövője címmel az ősz
folyamán tanácskozás megszervezése a
városban működő potenciális gazdasági
egységek, vállalkozások vezetőinek,
az egri Eszterházy Károly Főiskola és a
gyöngyösi Károly Róbert Főiskola gazdasági
szakembereinek bevonásával"
Ugye volt ilyen konferencia és nem csak újabb olcsó és hazug kampányígéret volt, egy évvel a választások után?
Az említett két esetről minden önkormányzati képviselő tud. Lehet, hogy szóvá is teszik?
Hazug Ájtatos nem csak fenyegetőzik. Természetesen habzik a szája, amikor a Fürkészőn megjelennek a máskor olyan sikeresen eltitkolt mutyik, hazugságok, a politikai tisztogatás tényei. Nagyon kínos neki(k) a nyilvánosság. Nincs hozzászokva. A város vagyonának elherdálása, a 800 millió szétszórása, a haverok kistafírungozása reményei szerint szép csendben kellett volna hogy végbe menjen. Szihalmon úgy tüntettek el töb ezer(!) m3 földet, hogy senki sem mert szólni. És itt a lényeg. Ájtatos fenyegetőzése erről szól. Húzza be mindenki a farkát, mert - visszaélve a hatalommal - majd ő jól feljelenti ( megtámadja, tönkreteszi stb ) . Ez a módszer eddig bevált. Most nem. Gyáva, aljas módszer ez, de hát mit várunk, mit várhatunk egy kisstílű, pitiáner alkalmatlanságtól?
VálaszTörlés"Tanácskozás Füzesabony jövője" címmel? Ennek csak egy témája lehet. Hogyan lehet azt a mérhetetlen anyagi és erkölcsi károkozást enyhíteni, amit ez a hazudozó, alkalmatlan Ájtatos okozott Füzesabonynak ?
Az uszoda betemetése ( és története) akár példa értékű lehet. Vannak jót, fejlődést akaró erők és vannak kerékkötők, mindent elherdáló "betemetők". Tanulságos esettanulmány, eddig következmények nélkül. A hitványságra nincs mentség.
A mi dolgunk az, hogy rámutassunk a hitványságra, a mutyira, a lopásra.
Mert Magyarországon véleményszabadság van.
Gyomorforgató volt ahogyan Ájtatos a két elődjéről, dr. Pásztorról és Laminéról beszélt. Soha nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy beléjük törölje a sáros cipőjét. Mindig is kisebbségi komplexusban szenvedett és, hogy szellemi képességek terén fényévnyire marad el dr. Pásztortól, ne is essék szó!
VálaszTörlésSzeretném pontosan tudni, ki is az a Bumburi?
VálaszTörlésInfókat előre is köszönöm!
Kedves Kolléga úr, Cipó barátom!
VálaszTörlésEljött az ideje, hogy úgy beszéljünk egymással, mint egyik pénzügyi szakember a másikkal. Vitán felül áll, hogy kollégák vagyunk, neked megvan hozzá a végzettséged, nekem pedig a tekintélyem. Vasbunda is sokszor megmondta már, hogy én vagyok a szakember a testületben. De ezt nem is ragoznám tovább.
Tulajdonképpen be kéne már fejezni, kedves kolléga ezt a blogolást! Komolyan aggódom ugyanis Bundi barátom egészségéért.
Reggelente, amikor találkozunk a hivatalba menet, azzal kezdi szegény Ájtatos, hogy: "Képzeld mit írtak ezek a nyomoroncok már megint...!"
Este, amikor pecázás, vagy borozgatás után hazafelé tart, ezzel búcsúzik: "Megyek és megnézem mit szagoltak már ki megint ezek a megátalkodottak! De majd jól bemosok nekik..."
Nem vezet ez jóra, kedves Cipó úr, hidd el, komolyan aggódom az egészsége miatt.
Nem bírja szegény a szemét levenni a Fürkészőről. Minden gondolata e körül forog.
Amikor ellenzékben voltunk, akkor Vasbunda is örült az ötletnek, hogy indíttassunk blogot és anyázzuk az önkormányzatot.
Azok voltak a szép idők! Milyen jókat nevettünk, a térdünket is csapkodtuk a Bumburi, meg néhány hasonló kommentjén.
Halihó, vidám élet volt!
De ma már a kommentek sem a régiek...
Nevetni se tudunk, úgy szívből, igazán...
Vasbunda a fogát csikorgatja, még a fülei is tüzelnek, amikor szembe találja magát egyik másik vaskosabb füllentésével.
Ellenzékben úgy döntöttünk, hogy mi, az öfe leszünk a civil kontroll.
Tévedés ne essék, tulajdonképpen most is mi vagyunk! Nektek nem osztottunk lapot!
Sajnos nem jöttél el az alakuló ülésünkre kedves Cipó, pedig már ott megmondtuk, hogy vége az ellenségeskedésnek. Bezárattuk a blogot is és kihirdettük, mindenkinek kötelessége mellénk állni, segíteni és muszáj szeretni is bennünket. (Ez az álláspontunk csak akkor változna, ha újra ellenzékbe kerülnénk!)
De arra nem gondoltunk, hogy más is indíthat blogot, nemcsak mi, és hogy elindítod a Fürkészőt. Ez mellbe vágott bennünket!
Hát ez fáj nekem kedves Cipó úr!
Nem érzem azt a feltétel nélküli szeretetet, ami nekem kijárna.
(Jó svádájú, okos legény vagyok, nem értem, hogy mi nem tetszik bennem?!)
És így van ezzel Vasbunda is. Mert a hazudós, kisebbrendűségi komplexusokkal átszőtt lelke mélyén ő is vágyik a szeretetre. Megvallja ezt ő maga is néha, amikor tévedésből a szívére teszi azt az enyves kezét.
Bántanak bennünket Cipó úr még a képviselők is!
Vasbunda meg habzó szájjal vicsorog, rágja a ceruzája végét és hivatali magányában feljelentéseket fogalmaz.
A Fürkészőt már másodjára jelenti fel, és bízik benne, hogy ez most sikeres lesz.
Amikor elkészül egy-egy feljelentés-fogalmazvány, szegény pára időt és a hivatal telefonköltségét nem sajnálva intézkedik, hívogatja sorra a régi elvtársakat, meg a
paktum-újakat, és mindent megtesz azért, hogy egy-egy ügy mellé protektorokat állítson.
Nehéz munka ez Cipó úr, és gyomor is kell hozzá! Tudnád, hogy ki, mit vár el cserébe...
Ájtatosnak persze a szeme se rebben! Rutinos. Megteszi.
Már az orvosa is javasolta Ájtatosnak, hogy fogja magát léböjt kúrára, mert nagy szüksége van a méregtelenítésre.
Mi tagadás, okos ember a doktor, még én sem láttam élő embert, akiben ennyi méreg lenne, mint Bundiban...
Gondolkodj el Cipó úr, és ne feledd Vasbunda mondását:
"Ma nekem, és holnap is nekem!"
Megnéztem az utolsó testületi ülés jellemző részleteit, és világossá vált számomra, hogy a Hunvald György emlegetése freudi elszólás volt.
VálaszTörlésAmikor az ember lelke hasonló ügyekkel terhelt, akkor az egó kijátssza a tudatos elme kontrollját és ilyen kiszólásokkal hívja fel magára a figyelmet.
Ne feledjék a kedves olvasók, a pszichológia csodáját: a lelkiismeret-furdalás ott is működik, ahol a lelkiismeret nyomokban sem lelhető fel!
Nem csak "Nem tetszik" a figyelmetlen. Már megbocsáss "Tetszik, nem tetszik, így van!", de szavahihetőséget emlegetni Vasbundival egy kommentben és egy napon...
VálaszTörlésHát, ez minimum naivitás...