2011. november 23., szerda

Egy éves a Fürkésző !

Lectori salutem ! Üdv az olvasónak !
Egy éve indítottam el a Fürkésző blogot. Hogy mi indított rá ?
Az önkormányzati választáson a lokálpatrióta, polgári oldal alul maradt. Bár a választók, egy hosszú és sokszor undorító hazugságokkal, lejáratásokkal tűzdelt kampány után, nagyjából 1/4 - 1/4 arányban támogatták az induló szerveződéseket, a választási sajátosságok miatt az ismert eredmény született.

Az újra megkaparintott hatalom birtokában  kriptobolsevik Gulyás szinte azonnal politikai tisztogatásba kezdett, azonnal leállították a fejlesztéseket és kidobálták a sokmillióba kerülő engedélyes terveket. Ismerve a tehetségtelen régi-új Gulyást, tudható volt hogy szokásos semmittevése mellett ismét a hazudozás, a mutyi lesz a főszereplő. Már az első testületi ülés bemutatta az új kurzus hozzá nem értését, nagyképűségét. A városfejlesztést  lesöpörték az asztalról, a létszámstop feloldása pedig megnyitotta az utat a politikai tisztogatás és az ÖFE kommiszárok beözönlése előtt.
Kellett egy fórum, ami feltárja az igazságot, megmutatja ennek a tehetségtelenségnek a valódi arcát. Kellett egy fórum, ahol a városlakók leírhatják a véleményüket az elherdálásról, a mutyiról és a hazugságokról.  Egy fórum, ami leírja a valóságot . Mert Füzesabony jobbat érdemel. Megszületett a Fürkésző.

Az indulás döbbenetet váltott ki.  A blog pillanatok alatt ismert lett. Megindult a találgatás: Ki ez a Cipo ?Tulajdonképpen ez mindegy.  Nem az a fontos hogy ki írja, az a fontos hogy mit ír. Márpedig Cipo ( azaz én )  ügyel arra, hogy az itt leírt vélemények és kritikai észrevételek csak a valóságot tartalmazzák. A hazudozásból elég volt. Azt hagyjuk meg Gulyásnak.
Ahogy telt az idő úgy lett egyre kínosabb, hogy a Fürkészőn megjelentek a Gulyás és gangja által eltitkolni vágyott stiklik, nyilvánosságot kapott a nagyképű és sunyi hazugságok tömege. Kirúgások és kirúgatások , csak mert nem tetszett a pofája..,  haveroknak juttatott pénzek, gyors jutalom-FBtagság jó pénzért a "független" választási bizottsági elnöknek, ÖFE-henger a kinevezésekben és mérhetetlenül sok ájtatos , szemforgató hazugság, kínos lebukás.  Mert egyre kínosabb a fehér zoknis szandál, a műanyag napraforgó, a kenetteljes szembe hazudozás. No meg az, hogy a hazugot már mindenhol megmosolyogják, kinevetik. A kenetteljes álarc alatt kilátszik a hozzá nem értés, a mohó szerzési vágy ,a zsigeri rosszindulat . Az emberek véleménye jelenik meg a Fürkészőn.

Igazából nem számítottam ekkora érdeklődésre és ilyen aktivitásra. A hörgésre ,  fenyegetésre, handabandázásra igen. Induláskor még azt kérdeztem magamtól, mi lesz akkor, ha a politikai vérengzés helyett a józan ész, az építés és összefogás lesz a jellemző ? Hiszen akkor felesleges írni. Hiszen 800 millió maradt a kasszában, abból csodát lehet tenni . Nem kellett volna mást tenni , mint megvalósítani a kész , engedélyes terveket, okosan pályázni és lobbizni és tisztességesnek lenni.  Nem ez történt. A nagyképű bosszúhadjárat folytatódott, folytatódik, a város pusztul, az elherdálás és pazarlás nyomán a pénz vészesen fogy. Döbbenetes látni ezt a pazarlást , a szinte eszement pusztítást.
Elég ha példának tekintjük a sporttelepi úszómedencét. Egész évben a gaz fedte , most a vasat "mentik meg" éppen ( jó ára van...) . Vagy jó példa az Egészségügyi Központ beruházásának  béna kezelése, aminek már féléve  működnie kellene, de hogy mikor lesz belőle valami, senki sem tudja. Lehet hogy  új , magasabb árak fognak megjelenni  ? Néhány tízmillióval magasabb, persze szigorúan indokoltan ?  De ilyen pitiáner tételek is jellemzőek, mint hogy eltünt a polgármesteri iroda bőr ülőgarnitúrája . Az ÖFE hívők gazdagodnak a zsíros állásokban,  vágják a város fáit,  komisszárok, ÖFE haverok pöffeszkednek jól fizető állásokban, kapnak zsíros megbízatásokat.  És még csodálkozunk hogy pusztul minden ? Miért gondolják , hogy az itt élő emberek mindezt nem látják ?  A szemetes, elhanyagolt várost, a kidobott milliókat, a képmutatást? Csodálkozunk hogy a szemforgató , ájtatos Gulyásra már csak legyintenek?  Mit várunk akkor, amikor azt hirdetik: a 800 millióból a 4 évet kihúzzuk, utána meg úgyis mindegy...

Hát sokaknak nem mindegy. Sokaknak nem tetszik a város vagyonának szétszórása, a haverizmus . És a gyomor már tele van az ájtatos hazugságokkal, a szemét ügyekkel.

Ezért is olvassák sokan a Fürkészőt. Egy év és 98 ezer látogató. Napi átlagban  több mint 268 látogatás. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem örülök az érdeklődőknek és a hozzászólásoknak. Lectori salutem!  Csak már szívesen írnék ( és gondolom Önök szívesen olvasnának) jó dolgokról.  Kétlem azonban , hogy amíg Ájtatos kártétele és dúlása tart, tudok ilyenről írni. Majd csak elmúlik ez a rezsim is, mint a pestis.

Én ugyan nem szavaztam rájuk .

5 megjegyzés:

  1. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT,ISTEN ÉLTESSEN FÜRKÉSZŐ.ÖRÜLÖK NEKI HOGY MEGSZÜLETTÉL.

    VálaszTörlés
  2. Isten éltessen Fürkésző !

    VálaszTörlés
  3. Jó ideje nincs Heti Krónika Árpilla nélkül, most is vele kezdődött.Mindössze hét percet beszélt füzesabonyi Draskovics, de így is beállította a gyakorlatiasság világcsúcsát. Az árpillai léptékkel igen rövidre sikeredett tudósításban 15 alkalommal hangzott el az igen szép hangzású "gyakorlatilag" szó, természetesen Árpilla szájából. Kevesellte a 28 milla potyát,ám ha már ott volt belerugdalt kissé az előző képviselő testületbe a bukottakba, hogy azok bizony négy évig nem pályáztak ÖNHIKI-re. (Gondolom Korózs államtitkár kb. annyira segítette volna a pályázatukat mint a Modine idetelepülését,vagyis az ő értelmezésük szerint elvitelét Gyöngyösre.)Nem tudta megállni azt sem, hogy meg ne dicsérje önmagát és "lobbytársát",Vasbunda László polgármestert a siker okán. Bizony-bizony Árpilla számára az öndicséret hasznos és nélkülözhetetlen dolog.

    VálaszTörlés
  4. Füzesabonyt Egerrel vonták össze.november 25, 2011

    Heves megye: új választókerületek politikai érdekből
    A Fidesz által benyújtott országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény nélkülöz minden szakmai kompetenciát. Túl azon, hogy a tervezet nem javít, hanem tovább torzít az eddig is igen aránytalan magyar választási rendszeren, még a választókerületek összevonásakor sem sikerült – legalább – a földrajzi logikát figyelembe venni. Heves megye esetében a korábbi hat választókerületet háromra redukálták.

    A legegyszerűbb, és a földrajzi-, gazdasági logikának megfelelő egyéni választókerületek az Eger-Pétervására, Gyöngyös-Hatvan és a Heves-Füzesabony választókerületek összevonása jelentette volna, akár kisebb módosításokkal is. Azonban a kormány eddigi mentalitásának megfelelően, a sunyi módon, vasárnap éjjel mindössze 10 képviselő által benyújtott törvénytervezet szerint, sem a szakmai-, sem a földrajzi-, sem a népességi arányokat nem vették figyelembe megyénkben. A Jobbik számára egyértelművé vált, hogy az új Heves megyei választókerületek egyetlen logika mentén születtek: kizárólag a Fidesz 2010-ben elért eredménye illetve eredménytelensége adta a vezérfonalat a határok újrarajzolásakor. Ahol a legnagyobb kormánypárt gyengébben- és az ellenzék erősebben szerepelt, azt egy-egy kormánypárti „sikergóchoz” csapták úgy, hogy igyekeztek az ellenzék számára eredményesebb területeket nem csak településenként, hanem választókerületenként is szétbontani. Tekintettel arra, hogy már a kormánypártok is bőrükön tapasztalják a népszerűségük rohamos apadását, ezért ezen javaslatot is igyekeznek a kétharmados többségük birtokában, kizárólag saját hatalmuk bebetonozására és önző módon pártjuk szolgálatába állítani. Ez a stílus a Fidesz számra szégyen, a demokratikus választási törvényhez pedig méltatlan eljárás.

    VálaszTörlés
  5. Hajrá Fürkésző !

    VálaszTörlés

Komment: