A gyakorlatilag csődben lévő, Ájtatos hazudozó által vezetett önkormányzat "dicső" tetteit ismét megörökíthetik az análesek. Gulyás, ez a tehetségtelen képmutató, sikerrel alázta meg ismét Füzesabonyt. Miután nyár közepén kilépett a Füzesabony vezette (!!) szociális társulásból,most az Öfe agytröszt beléptette a várost egy másik szociális társulásba. Addig, amíg az előzőben a gesztor ( vezető, felügyelő, szervező - magyarán a meghatározó ) Füzesabony volt, most már ilyen munkát nem kell elvégezni. A törpetelepülések által alkotott ( gyakorlatilag életképtelen, 2012-ben megszűnésre ítélt ) szociális társuláshoz megalázó feltételekkel, a törpetelepüléseknek alárendelve csatlakozott a Tehetségtelenség által (félre-) vezetett Füzesabony. Mezőtárkány alárendeltjeként. Ami siker Mezőtárkánynak ( gratulálunk) az szégyen minden füzesabonyinak. Gulyás-módi. Lényeg, hogy egy ÖFÉ-s az alku tárgya, újabb csókos aktivista kerül ( helyettesként ugyan, de mit számít ) pozícióba. Ja, hogy Abony köznevetség tárgya lett? Gulyáson már úgyis röhögnek, mit számít ez ? Mit is mond a képviselői eskü? " Minden tudásommal Füzesabony javát szolgálom" Na ez a tudás sem valami sok.... Az már csak jellemző és a hitványságot mutató momentum, no meg a szégyen felvállalása, hogy Gulyás megtiltotta a VTV-nek, hogy közvetítse az egyébként nyilvános, Füzesabony érdekeit eláruló testületi ülést. Szégyellték nyilvánosan is felvállalni Füzesabony elárulását.
Ez a gyalázatos döntés ( megjegyzendő, hogy a tisztességesebb, magára valamit adó képviselők nem vettek részt a minden füzesabonyit megalázó komédiában ) előkészítette a hangulatot a megjelenő "csudálatos" Füzesabonyi Hírmondó-hoz.
Ha eddig Gulyást képmutató hazudozónak hívtuk, mit szóljunk ehhez a csúsztatásokkal, ferdítésekkel telezsúfolt méltatlanná tett laphoz. A Hírmondó színvonalát Sipos Attila valóságos alpolgármester ( akinek a megalázó szociális társulásban szégyenletes de meghatározó szerep jutott ) , sikerrel meríti a bányászbéka színvonala alá... Az újság hemzseg a hazugságoktól csúsztatásoktól. Megpróbálja a semmittevést, a pazarló elherdálást, ( mondjuk ki : lopást ) érdemi munkának feltüntetni. Mintha a Szabad népet olvasnánk 1955-ből. vagy a Népszabadságot 1987-ből. Sipos (Göbbels) propagandista már-már eléri a Szennykrónika színvonalát.
Az ünnepi vezércikk még csak hagyján. A (felkért? utasított ?) szerző nem igazán érti október 23. jelentőségét. Másképp nem jutna el a forradalomtól a drog és szexuális forradalom összefüggéséig. De ez csak egy dolog és nem lényeges.
Árpilla csúsztatásoktól, olykor hazugságoktól hemzsegő " takarékosság jegyében" írása maga a közröhej. Először elsírja magát, hogy mekkora terhet ró a városra a kötvény törlesztése , de megpróbálja úgy bemutatni , mintha ezek a terhek már most jelentkeztek volna. Persze lehet hogy ő azt HISZI, hogy így van, mi viszont TUDJUK hogy hazudik. Mint ahogy tudjuk hogy hazudik akkor, amikor takarékosságról beszél. Ilyen tékozló, elherdáló felelőtlen vezetése még nem volt Füzesabonynak. Nem véletlen, hogy a könyvvizsgáló ( bár ezért fizetik (!) ) nem adott könyvvizsgálói véleményt a féléves beszámolóhoz. A takarékos Árpilla nem ejt egy szót sem arról, hová tünt majd 400 millió ( NÉGYSZÁZ MILLIÓ ) Ft a kötvényből , már ha igaz a ( nem auditált ) féléves beszámoló vonatkozó kimutatása. Hol pénz ? Miért az intézményeknek kell spórolni a felelőtlenség, a tékozlás miatt? Hol a pénz ? Hiszen semmi nem épült, semmit sem csinálnak a hazudozáson, nagyképű képmutatáson kívül. Az álszent, önmosdató hazugságok megbuknak az olvasó figyelmén. Csak példaképpen: A szinte rutinból hazudozó Árpilla 93.136 e Ft hiányról csacsog, majd néhány oldallal később a határozatok között kiderül: a tervezett hiány 123.975 e Ft. És ez a dumamatyi a pénzügyi és városfejlesztési ( helyesebben elherdálási és városrombolási) bizottság elnöke. Pénzügyek romokban, városfejlesztés semmi, csak a szemét és a pusztulás. Ön, kedves olvasó, rábízná a megtakarított pénzét ? Kötve hiszem !
Bizony kifinomult lopás folyik, amiben Ájtatos nagy mester. Rodolfó legalább elmondta: Vigyázat csalok. Árpilla "takarékoskodik", mi meg fizetjük ! Ismerős menetrend... na de mit várhatunk...?
Jót nevettem volna, ha nem lenne szánalmas a 4. oldalon kezdődő " Tájékoztató építési engedéllyel rendelkező beruházásokról " című cikk. Szánalmas kísérlet, hiszen mindenki tudja, hogy a felsorolt beruházások VALAMENNYIÉT ( !) az előző önkormányzat alapozta meg, terveztette, készítette elő és engedélyeztette. Valamennyit ! Már kész kellene hogy legyenek!!!! Erre jön a szánalmas felsorolás, azt a csúsztatást sugallva, mintha a felsoroltak a hazudozóhoz bármi módon kapcsolódnának. Bocs, egy módon van kapcsolat. Hatalomra kerülésüket követően azonnal leállítottak minden beruházást ! Nevükhöz egy budi megcsinálása fűződik, az elődök által megteremtett pénz pedig szép lassan elkopik. Szégyenteljes és jellemző, hogy szinte minden projekt végén szerepel az építési engedély lejárt vagy decemberben lejár kitétel. Sipos úr ! Hol marad legalább az újságírói tisztesség ? ( mert az önkormányzati képviselői tisztesség már elúszott...)
Felháborító és szégyenteljes, hogy a tehetségtelen Ájtatos és kiváló fegyvernöke Árpilla még a kétségkívül rátermett agitpropos Göbbelsel karöltve sem tudták a teljesen előkészített Egészségügyi Központot működőképessé tenni határidőre ! Októberben már az előző önkormányzat ( akik mint tudjuk BUKOTTAK , mivel a sz&r-keverés helyett dolgoztak, ellentétben a GYŐZTES kiválóságokkal...) által megálmodott új szakrendelőknek , az új egynapos sebészetnek és röntgennek már MŰKÖDNIE kellene ! Az előző önkormányzat által megszervezett építési feladat már kész ( ez volt a legnagyobb és legidőigényesebb munka) ! Az eszközbeszerzés már Ájtatosék "műve". Bizonyára nem volt elég "csúszós" ajánlat ? Lehet hogy elcsúszik az Eu támogatás? A tehetségtelenség megmutatkozik itt is ! Amit az elődök ( akik mint tudjuk BUKOTTAK ) tisztességgel előkészítettek, megcsináltak, arra ez a tehetségtelenség képtelen. Duma, szöveg, sírás-rívás persze van, munka semmi. De mit is várhatunk egy képmutató csődtömegtől.
A koronaékszer az október 23-i ünnepség. A KDNP előző nap estéjén tartott, bensőséges megemlékezése a templomkerti '56-os emlékkeresztnél őszinte és felemelő volt,. A résztvevők gyertyákat gyújtottak a névtelen hősök emlékére. Talán csak egy , a sötétben sunnyogó , odaóvakodó megfigyelő nem gyújtott emlékgyertyát. Igen, jól sejtik, Ájtatos barátunk csak sunnyogott, figyelt, a résztvevőket vizslatta, gyertyára már nem futotta.... A kopjafához már restellt elmenni, úgyis tudta, kik vesznek részt. A Jobbik és a Lokálpatrióták helyezték el koszorúikat.
23-án ismét egy méltatlan ünnepséget sikerült összehozni. Bár a Cantandó hozta a színvonalat, ez minden, amit el lehet mondani. Hogyan minősítsem azt, amikor '56-ról a forradalmat eltiprók örököse mond álszent beszédet. Vöröslő fejjel. Mit gondolhat a megtorlásokról ? Azokról a tisztességes füzesabonyiakról, akiket emigrációba kényszerítettek. Vagy akiket elüldöztek, megaláztak. Akiket kirúgtak munkahelyükről és azt is elintézték, hogy sehol se kapjanak munkát? Akiket öngyilkosságba hajszoltak? Van párhuzam a gulyási hitványság és az '56-ot követő megtorlás között. Szégyen, hogy az ájtatos képmutató egyáltalán kiállhatott egy október 23-án . A testület jobbérzésű tagjai nem véletlenül tüntettek távolmaradásukkal. Gulyás nem a forradalmat, a megtorlást ünnepelheti csak.
Végezetül a díszpolgárok, Pro Urbe díjasok. Gratulálok a kitüntetésükhöz, bízom benne hogy Füzesabonyért fognak dolgozni.
Elmúlt az ünnep. Megmaradt nekünk egy minden ízében méltatlan, tehetségtelen , képmutató Gulyás és gangja. Török, tatár, osztrák, orosz és nemzetáruló hatalmak regnálását túléltük. Neki sincs sok hátra....
Én ugyan nem szavaztam rájuk....
"A legnagyobb veszély a legtöbbünk számára nem az, hogy túl nagyot álmodunk, és nem érjük el, hanem, hogy túl kicsit, és elérjük."
VálaszTörlésSokszor hallottuk milyen jó keresztény Ájtatos. Hát szombaton láthattuk is. Eljött a templomkertbe kukkolni, megnézni, hogy ki van ott a Kereszténydemokrata megemlékezése, de nagyon ügyelt rá, hogy a mise után érkezzen! A misén természetesen nem vett részt.
VálaszTörlésPersze a megemlékezésen is csak kukkolt, arra már nem futotta, hogy egy szál gyertyát elhelyezzen az emlékkereszt talpazatán!
No comment...
Gulyás rokonai (két unokahúga és az unokatestéve)már az önkormányzatnál dolgoznak, csakúgy mint az ÖFE képviselőjelöltjei.
VálaszTörlésAz MSZP füzesabonyi tagjai viszont nem sok hasznot húzhattak a választási győzelemből. Eddig. A VTV szociális társulásról szóló riportjának vágóképein-melyek a Zrinyi úti ÖNO-ban készültek-feltűnik Helgertné az MSZP füzesabonyi elnöke.A felvétel tanulsága szerint éppen napi adminisztrációját végzi, mint az ÖNO frissen alkalmazásba került gondozónője. "Bizonyára" nyilvánosan meg volt hirdetve és "csak" a szakértelem alapján választották ki a fontos feladatra.
Persze az tudni való, hogy Korózs Lajosnak a szociális tárca volt államtitkárának a közvetlen munkatársa volt korábban.
Tehát nem igaz az, hogy minden ÖFE-MSZP-fan álláshoz jutott, hosszú még a sor, messze még a cél, de a ciklus végére szeretnék elérni, hogy az önkormányzatnál és intézményeiben csak ÖFE-MSZP-fanok dolgozzanak.
Egy ismerős félig-meddig baráti (SZDSZ-Kuncze)szlogennel élve: Tartják a jó irányt!
Utána majd jön a "Lop stop" is.
Igenis, tartjuk az irányt. Gulyás úr és csapata kizárólag a legalkalmasabb embereket alkalmazza. Tehetünk mi arról, hogy ezek a legalkalmasabb emberek indultak a képviselői székekért és tagjai az öfének is?!
VálaszTörlésEbből is láthatja mindenki, hogy milyen jó az önkormányzat káderpolitikája!
És már most szólok!
Ha Gulyás úr helyett valaki más, mondjuk egy Jobbikos lesz a polgármester, továbbra is csak öféseket alkalmazhat!
Különben nagy balhét csapunk, sajtókampányt folytatunk és politikai tisztogatást harsogunk megyeszerte!
Értünk hozzá!
Ez nem fenyegetés, ígéret!
Láttam a tévében Ájtatos Gulyás Laci magyarázkodásait mikrotársulás ügyben. Azon röhögtem, hogy lépten-nyomon belegabalyodott a saját hazugságaiba!
VálaszTörlésNéhányat közülük, csak érdekességképpen:
-Személyi ellentétek lehettek, ezért lett Füzesabony több településsel közösen létrehozott mikrotársulás vezetője! Most nincs személyi ellentét, ezért kellett feladni a városnak a vezető szerepét, és volt kénytelen tagként beállni a kicsik mögé!
-Hát persze! A kistérségben is személyi ellentétek lehettek, ezért választották meg a polgármesterek Laminét elnöknek. Most nincsenek személyi ellentétek, de Gulyást nem fogadták el, nem választották meg!
-6-6,5 milliót kellett megelőlegezni a működéshez Füzesabonynak, óriási tartozások voltak, ugyanakkor Füzesabony inkasszó joggal rendelkezett és akkor vehetett (volna) le pénzt a falvak számlájáról, amikor csak akart. (De Gulyás nem akart! Inkább fizetett!)
A hazugságokon kívül itt azért az is nyilvánvaló, hogy Gulyás úr alkalmatlan még egy mikrotérség vezetésére is!
-Már most megmondja Gulyás úr, hogy mennyi lesz jövőre a kiegészítő normatíva, amit ebben a társulásban megkap Abony, de másikban ugye nem járt volna!
Honnan tudja?
Kivetette a cigány kártyával? Vagy belenézett a varázsgömbbe?
Esetleg Matolcsyval közösen számolták a kormány jövő évi költségvetését?
Esetleg szimplán csak hazudott. Mindenképpen le akarta nyeletni a képviselőkkel ezt a megalázó társulást.
Az is lehet, hogy megunták a dilettantizmusát és otthagyták a falvak, csak Abonyban kommunikálja úgy, hogy ő akart kilépni. Mert mégiscsak jobban hangzik!
Vagy lehet, hogy ez is a paktum része?
Rövidesen látni fogjuk a hátsó szándékot.
Egy biztos: Gulyás újból szégyent hozott a Füzesabonyi emberekre.
(Én sem szavaztam rájuk!)
Nézzük, hogyan fogalmaz a füzesabonyi alpolgármester a mezőtárkányi iskolában megrendezett Halloween party-ról! HEOL cikk:
VálaszTörléshttp://www.heol.hu/heves/kultura/halloween-party-mezotarkanyban-409187
A nyáltól csöpögő "tudósítás" nyugodtan nevezhető a szervilista diadalának!
(Azok után, hogy a főnökasszonya papucsa alá igazította füzesabonyi szociális rendszert.)
" A jelmezesek felvonulása után a gyerekek énekeltek teli torokból, majd meghallgatták a Halloween történetét, játékosan angol szavakat tanultak, azután pedig egy humoros vetélkedő nevettetett meg mindenkit. Volt múmiakészítés, tökgurítás időre és boszorkánysikoly-verseny is, amiben még a nyugdíjasok is próbára tették magukat.A vetélkedőt záró klasszikus teapartin angol teát, pudingot, sült tököt, muffint és ijesztő sütemények tucatját tálalták fel a szervezők a szülők bevonásával, a különleges falatokból a résztvevő önkormányzati képviselők és a polgármester asszony is jóízűen falatozott. A party diszkóval zárult, a szervezők pedig már most gyűjtik az új ötleteket a jövő évi programhoz."
A party után a főnökaszony magához intette hűséges szolgáját, megsimogatta buksiját és reményét fejezte ki az iránt, hogy a továbbiakban is együtt rombolhatják Füzesabony tekintélyét.
Egy cikkhez hozzászóló sokak véleményét fogalmazta meg a következő szavak sorba rendezésével.
"Inkább a magyar szokásokat és életformát kellene megtartani véleményem szerint! Nem a nyugati majomkodást másolni! Meg elképzelni sem tudom minek örvendeznek? A falu szinte élhetetlen a sok fekete végett, munkahely nincs, sőt dolgozni sem akar a fél falu. Ezért kell a züllesztő liberális majnolás Mindenszentek ünnepén?"
Azt mondják, a tárkányi iskolában díszhelyen van kiállítva az a tök fej, amit a nyugatmajmoló programszervező faragott, és ami a rossz nyelvek szerint feltűnően Ájtatos-tekintetű.
VálaszTörlésHogy egy percre se feledkezzen meg a tanítvány a mesterről, hódító a provinciáról!
Defficile est tristi fingere mente iocum.
Még hogy nincs fejlődés ! Hazugság !!!!!
VálaszTörlésAz eddig több mint 40 millióba kerülő , több mint egy éve a 8-ak aknamunkája miatt félbehagyott uszodára találtak megoldást! A legokosabbat, a legjobbat ! Betemetik !
Azt mondják, a következő lépés a park felszántása és a Szabadság út felbontása lesz.
A betemetett uszoda tetejére meg egy szobrot állítanak. A hülyeség szobrát !
Szóljon valaki Gulyásnak, hogy el ne felejtsék a felszántott parkot SÓVAL behinteni!
VálaszTörlésEzért kampányoltak az uszodával éveken keresztül?! Nem ég le a bőr a képükről?!
A hülyeség szobra lesz az öfe új zarándokhelye.
Hajrá okostojások! Építsétek le Abonyt végképp!
Eltörném a saját kezemet, ha rátok tenné az X-et
Nem okozott meglepetést a Vasbundával készült Hírlap interjú, megmosolyogtató a szenzációhajhász hangvétel. Ezúttal elmarad a brillírozás, nem való Lacinak ez a rapid (egyperces) műfaj, Ő inkább az időkorlát és vitapartner nélküli monológokban érzi otthon magát.:))
VálaszTörlésA Hírlap olvasói ezúttal is megkapják a szokásos hazugságot, nem is akármilyet. Mit is állít Vasbunda?
„Engedélyezte a testület az oktatási intézményekben a maximális csoport és osztálylétszám átlépését, mivel szerencsére nő a gyerekek száma.”
Indiában talán igen, ellenben Füzesabonyban mélyponton van a születések száma.
A Városi Televízió szertelen kamerája az utóbbi időben mindig rátalál Árpillára. Korszerű berendezés, van rajta Automata Árpilla Funkció, röviden AÁF.
Előbb, közel tíz percen keresztül kell hallgatnunk szómenését a gödörfeltöltésről. Ezúttal azonban, lényegi információt is közöl Rodolfó, csak a kezemet figyeljék, vigyázat csalok, füzesabonyi reinkarnációja.
Hogy a rombolás teljes legyen, 60 cm. magasságban eltávolítják az összes, medencébe szerelt betonvasat (legalább 10 tonna) és további hasznosításra a FÜV KFT telephelyére szállítják.
Erre az ájtatos, kifinomult kísérletre nem lehet mást mondani, hogy nagyon ügyes és nagyon arcátlan!
A következő riport a TIOP pályázat záró rendezvényéről szól, Vasbunda tart előadást EU szakembereknek és a város tanárainak, hogyan kell használni az elektronikus táblákat. Egy töklámpa mosolya az előadón, a közönség megadóan hallgat.
Már szinte véget ér a tudósítás, ám ekkor a semmiből feltűnik és élénken gesztikulálva a táblához pattan Árpilla.
Előbb figyelmezteti a depresszióba zuhant közönséget, hogy a nagy ember iránt illene nagyobb tiszteletet tanúsítani! Majd lassan megfordul és Fekete Pákótól ellesett módon rászól, rábök a táblára:MÚKOGGY !
A tábla persze villog és árpilla számára megjelenik a sok ismeretlenes feladvány megoldása.
Hány autónyi betonvasat (x) kell elindítani a sportpályáról a FÜV KFT telephelyére, hogy x/2 megérkezzen?
Árpilla, már tudja!
Kedves Névtelen Marikám! Elvétetted az irányt. Lemaradtál kb. egy héttel. Tudod, mi már ennél a post-nál tartunk. (Vagy óvatosabban azzal az általad emlegetett bögre csárdával!)
VálaszTörlésJó szándékkal figyelmeztetlek, hogy vigyázz! Tudod, lassan már olyan leszel, mint Móricka, mindenről Cipó jut eszedbe.
A feladvány megoldása:
VálaszTörlésA vas kilónkénti felvásárlói ára szorozva a Kft vezetőjének szeme csillogásával, osztva a telephelyen felhasznált enyv mennyiségével!
Minden filozófiai irányzat azt tanítja, hogy az ember szabad akarattal, az alternatívák közötti szabad választás lehetőségével rendelkezik, és hogy minden tettünknek megvan itt e földön a következménye, amit viselni vagyunk kénytelenek.
VálaszTörlésEzt a sorsszerűséget erősíti fel a TV automata AÁF funkciója.
Árpilla persze örül, hogy hosszasan szerepelhet, mert nem érti az összefüggéseket.
Az AÁF üzenete:
Nézzétek emberek, és gondolkodjatok!
Bár törpe minoritás választotta, de ez mégiscsak elég volt ahhoz, hogy ez az ember városvezető lehessen!
Minden héten szembesüljetek az eredménnyel!
Füzesabony ennyit érdemel?!
Ezek már megint a mások tollaival ékeskednek!
VálaszTörlésKíváncsi leszek, hogy megírja-e Igazmondó Sipos Attila a városi újságban, hogy ezt is az előző önkormányzat pályázta és nyerte?
Vagy szemérmetlenül maguknak tulajdonítják az eredményeket ismét, mint tették azt pofátlanul a több, mint egy éve átépült telepi óvodával?
Siposnak is minden ráfér már a képére?!