Az ugatást halljuk, de mit mond a pénz ? Nem sok jót !
Megnéztem a VTV-n a kabarét, akarom mondani a testületi ülésnek hívott valamit. Kívülállóként jót szórakoztam, lokálpatriótaként mélységesen elszomorodtam. Ide jutott Ájtatos és ide juttatta Füzesabonyt. Magyarázkodó, a vádak súlya alatt izzadó Hazudozó, akinek még a papírok is a kezéhez ragadtak, no meg...
Döbbenetes volt !
Hát itt tartunk. Eszembe jutnak Árpilla monológjai , nagymellényű fenkölt kijelentései az ÖFE nagyszerűségéről és a " majd mi megmutatjuk" hozzáállásról. Eszembe jut a politikai tisztogatás, a kíméletlen kirúgási hullám, a mindenkit lenéző, gőgös és az egyszerű embereket alázó nagyképűség.
Kilenc hónap telt el és itt a böjt. Gyakorlatilag csődben van a város, a hazudozó és ájtatos Gulyás, a szennykrónikában és mocskolódásban jeleskedő Árpilla, a sunyin a háttérben kavaró Sipos és önnön nagyszerűségétől elvakult Márkus dicsőséges szereplésétől. Csőd van, fizetés képtelenség, pánik.
Ne feledjük, egy rendben lévő, gazdálkodását tekintve stabil, jó anyagi körülményeke között lévő várost vettek át, 800 millió Ft tartalékkal, városfejlesztő, kész, megvalósításra előkészített tervekkel amit a város fejlesztésére kellene fordítani. Az előző önkormányzat tudta hogy a kötvényt miből és hogyan fizesse vissza, a felhasznált 200 mililóból legalább félmilliárd Ft beruházás készült el, ide értve a most átadandó SZTK-t is.
Na Gulyás alatt is épült azért két budi, össznépi örömünkre !
Szerdán borult a bili. A testület ellenzéki tagjai fejére olvasták Ájtatosnak , Siposnak, Árpillának , hogy csődbe vitték a várost ! Elherdálták, tönkretették mindazt, ami az elmúlt 4 évben történt. A Laminéék által rendbehozott gazdálkodást lerombolták, elherdálták , szétszórták a város vagyonát. Csak kajánul jegyzem meg, megvalósul Bíró álma, az, hogy semmi se épüljön. Az ár döbbenetes, a következő önkormányzat helyzete már kilátástalan lesz, Füzesabony hosszú évekre ellehetetlenül. Mert megtalálták a megoldást !
Költsük el a kötvény maradék részét működésre , éljük fel ! Ez Ájtatos, Sipos, Wenczel zseniális húzása ! Igazából most kellene kézcsókra járulniuk Laminéhoz, hogy otthagyott nekik 800 milliót ! Ez a pénz húzza ki őket a slamasztikából, az elherdálás pedig még mélyebbre taszítja Füzesabonyt a kilátástalanságba. De ugye tudjuk, Lacának és csatlósainak semmi sem drága, ha a saját túlélésükről van szó ! Most 230 milliót tapsolnak el, herdálnak el , mivel Gulyás maga mellé tudta állítani a többséget.
Ne merüljön feledésbe azok neve, akik társai voltak Füzesabony tönkretételében: Gulyás, Sipos, Wenczel, Márkus , Valyon . Ne feledjük, nekik köszönhetjük azt, hogy felélik a város vagyonát, azt hogy a csődöt ugyan nem kerülhetik el, de saját fizetésüket , időleges túlélésüket biztosították. A következő ciklusok testületei pedig mást sem fognak tenni, mint fejüket a falba verve átkozni őket azért mert úgy tapsolták el a pénzt hogy nyoma sem maradt, csak az adósság !
Ennyi pénzből csodálatos dolgok születtek Laminéék alatt, Gulyásék pedig csak saját önös érdeküket, politikai túlélésüket pénzelik, saját fizetésüket biztosítják. Élősködnek, a szó szoros értelmében . Kell a féllmillió havonta a szegény nyugdíjasnak, kell a 200 alpolgármestrei fizetés, a páváskodó bizottsági elnöki tiszteletdíj. Hogy miért ? Hogy ezért a munkáért 25 bot járna, nem fizetés? Hogy tönkre megy minden? Ez nem érdekli őket, fő a képmutató lenézés, a szavazógép amíg működik, addig nincs baj. Utánuk az özönvíz .
Ez egy bukott testület, polgármesterestől, képviselőstűl. Megbuktak emberileg, megbuktak szakmailag és bukásuk sajnos Füzesabonyt is magával rántja. Csak a távozásukkal lehetne kármentést végezni, mert amíg ez a tehetségtelenség vezeti a várost, addig remény sincs semmilyen értelmes változásra. Tovább él a mutyi, az elherdálás, a hazudozás, nagyképű lenézés. Aki támogatja őket, az ezt támogatja.
Én ugyan nem szavaztam rájuk !
„Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal halljátok majd vissza, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni” (Lukács ) "Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. " (Pál )
Húúúúú ! Nem volt semmi ! Amit ezek kaptak az ellenzéktől ! Jogosan !
VálaszTörlésCsak ismételni tudom magamat : Gulyás takarodj !
Ha nem tünnek el, a munkahelyünk is rámegy !
Ugye könnyű utólag okosnak lenni, de ha utólag sem vonjuk le a következtetéseket, akkor sose válunk azzá.
VálaszTörlésA Gulyás-éra harmadik ciklusát nyögjük Abonyban. Lehet, azt gondolnánk tán, hogy így lehet az önkormányzatot vezetni, nem is lehet másképp, ha e közben a három ciklus közben nem tapasztaljuk meg, hogy mi történik a várossal, ha egy hozzáértő, a városért dolgozni akaró csapat veszi kézbe az irányítást. A Gulyás vezette önkormányzat idején soha nem történt semmi: nem épült semmi, nem változott semmi, folyton csak a sírást hallgattuk, hogy semmire sincs pénz. Ez történik most is, illetve ez most annyival több, hogy ájtatos szemforgató Gulyás-Sipos-Wenczel csapat olyan csődbe vezeti a várost, amiből még további 4-8 év kell, mire kivergődünk.
Most látni csak a különbséget! Laminéék alatt virágzott minden, felélénkült a közélet, épült-szépült a város, egymást érték a rendezvények, amikre nem kellett hitelt felvenni. A fizetések pontosan érkeztek, és mindenre volt pénz, amire kellett.
Igaz, ők odafigyeltek és nem dolgoztak saját zsbre.
Pályázatokat írtak és nyertek. Gulyásék most is olyan pályázatokat használnak fel, amiket ők nyertek el.
A mostani pazarlás, a kötvény elherdálása erősen behatárolja a következő önkormányzat mozgásterét is: az elherdálás pusztulást, elbocsátást, intézménybezárást hoz, fejlesztésre gondolni se lehet.
Mi lehetett volna?
Ez a négy ciklus volt az az időszak, amikor az Uniós források megnyíltak, és különösen a Gulyás első két ciklusában a pályázati pénzek óriási fejlődést hozhattak volna a városnak. (Lásd Kál példáját!)
Mindebből Abonyban semmit se láttunk.
Hová juthatott volna Abony, ha a Laminéék-féle fejlődés töretlenül folytatódi négy cikluson 16 éven keresztül?
Vagy akár csak ebben a ciklusban folytathatták volna, amit elkezdtek, amire megteremtették a pénzt, amit elindítottak?
Most már van összehasonlítási alap, de össze lahet-e hasonlítani Laminét Gulyással, Bartosnét Sipossal, Kotánt Wenczellel, vagy Atkárit Márkussal? Fényévekre vannak az előbbiek az utóbbiaktól!
Míg az előbbiek dolgoztak, ezek mocskolódtak, most nekik kellene dolgozni, de erre alkalmatlanok és a szándék csak a mutyira látszik, a hazudozásra, az elherdáló szemfényvesztésre.
A mostani döntéssel végleg tönkre tették Füzesabonyt.
Virágzó város lehetett volna, de ezek tanyává silányítják.
Szomorú és elkeserítő, hogy ide juttattak bennünket.
A lehetőségek ideje pedig sajnos lejárt...
De a számonkérés ideje rövidesen elkövetkezik!
Ez a művészet ! Mennyi a hiány ? 200 milla folyószámlahitel : eltapsolva. 100 milla szállítói tartozás: eltapsolva. Dolgozói fizetések: eltapsolva. Mennyi ez ? 500-600 milla ?
VálaszTörlésKevés lesz az a 230 millió ! Persze fussa .... De meddig ? Max egy év és bukta. A lényeg hogy addig is kapják pénzt.
Majd visszapótolják... mondta Gulyás . Miből???? Mondjuk ha lemondanának a tiszteletdíjról !
VálaszTörlésTényleg az lenne a legjobb ha a Gulyás-banda eltakarodna, Siposostól, Wenczelestől .
Jöjjön a JOBBIK !
Kedves barátaim!
VálaszTörlésMint tudjátok, egyesületünk annó azért jött létre, hogy a regnáló önkormányzat civil kontrollja legyen. Nem henyélt a csipet csapat idén sem! Rövidesen megjelenik a Füzes Krónika következő száma, amit ajánlok mindenk figyelmébe.
Előzetes a következő lapszámból:
-AZ ELHERDÁLÓ ÖNKORMÁNYZAT! avagy: Hogy sikerült ilyen gyorsan csődbe vinni a várost? (Interjú a polgármester úrral)
-TISZTOGATÁS! 20, 30, vagy ennél is több alkalmazottat bocsát el önkormányzatunk? (az elképzelésekről a pénzügyi bizottság elnöke beszél)
-KI KERÜL AZ UTCÁRA? Az Öfemeszpések maradnak és visszahozzuk a régi könyvtárosokat is! (az alpolgármester beszél arról, hogy kiket érint az elbocsátás)
-AMÍG RONGYUNK VAN, ADDIG RÁZZUK! Nemzetközi, sőt Európai színfolt lesz a rövidesen megrendezésre kerülő Füzes Fesztivál! (Az OKSB elnöke tájékoztat)
Olvassanak bennünket, a Füzes Krónikát rövidesen eljuttatjuk minden postaládába!
SZENZÁCIÓ! Az ELSŐ LAPSZÁM, AMI NEM HAZUDIK, és amiért nem lehet bennünket beperelni!
Még az a szerencsénk,nem te vagy a Krónika szerkesztője.Elég volt a sok baromságot olvasni a Hirmondóban amig te irtad.Ne te mondd már meg hogy mit irjunk az ujságunkban.Arra sem voltatok képesek hogy valami hagyományt teremtsetek bármi néven Minden kis faluban van fesztivál,pl.szilvafesztivál,kakasfesztivál,ti meg csak lenyulomfesztiválokat szerveztetek.Az ÖFE létrehozta a Füzes Fesztivált,ti meg azon is csak gunyolódtok.Nem kellene mert ők legalább valami hagyományt teremtettek ezzel.Sőt tovább megyek soha nem támogatta a város,tehát saját erőből és pályázati pénzből,amit hál Isten most is megkaptunk az NCAtól,ugyhogy idén is lesz lánchita,ugrálóvár ingyen,a gyerekek örömére.Az ujságra is marad a pénzből,azt meg majd mi tudjuk,mit irunk bele nincs szükség segitségre.Ne te ird meg helyettünk.
VálaszTörlésTegnap 13 órakor ezt lehetett letölteni a város honlapjáról ( http://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=741-20110713-napirendek&catid=47-napirendek&Itemid=4 ) kiegészítés a napirendhez.
VálaszTörlés1. Kiegészítés a likviditási problémák kiküszöbölésére napirendi ponthoz
A 2011. július 11-én megtartott PVB ülésen az a javaslat született, hogy a hiány csökkentése
érdekében a féléves beszámoló elkészítésével párhuzamosan a takarékossági intézkedéseket
előkészíteni szükséges az alább felsorolt területekre vonatkozóan:
Takarékossági intézkedés szempontjai:
- Lekötött betét kamatbevétele (Sipos Attila javaslata)
- Cafetéria megvonása (Balsai Tamás, Sipos Attila javaslata)
- Vízdíj hozzájárulás megszüntetése (Balsai Tamás javaslata)
- Szemétszállítási díj támogatása 70 éven felülieknek – elvonása (Bíró Imre, Balsai
Tamás javaslata)
- Ajándékutalvány megszüntetése (2000 Ft-os) (Balsai Tamás javaslata)
- Rendezvények (augusztus 20-i ünnepség félnapos legyen) OKSB javaslata
- Támogatások megvonása a lehetőségekhez képest (VTV, FSC, Egyéb sport, Civil
Alap) (Bíró Imre javaslata)
- Zárolás százalékos mértékének növelése, elvonása (Bíró Imre javaslata), Molnár
László javaslata: A költségvetés első féléves rendeletében szereplő hiány – éves
szinten – kétszeres mértékével történő elvonás.
- A nem kötelező feladatok áttekintése, és lehetőség szerinti szűkítése (Bálint Balázsné
javaslata)
- Tiszteletdíjak csökkentése (Wenczel Árpád javaslata), megvonása (Balsai Tamás
javaslata)
- A VIK-nél el nem kezdett karbantartások leállítása (Bíró Imre, Balsai Tamás javaslata)
- Üres álláshelyek zárolása, létszámcsökkentés (Balsai Tamás, Bíró Imre javaslata)
- Folyamatos táblás tájékoztatás a Képviselő Testület tagjai felé, valamint a PVB külső
bizottsági tagoknak. (Molnár László javaslata)
- EÜ központ új szakrendeléseinek fennálló kiadásainak áttekintése, a szakrendelések
ajánlása, folyamatos tájékoztatás, kommunikáció (Molnár László javaslata)
- Érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi és munkavédelmi szabványossági
vizsgálatok központosítása (Sipos Attila javaslata)
- Polgármesteri Hivatal takarítási szerződésének valamint a foglalkoztatás egészségügyi
szerződés felülvizsgálata (Bálint Balázsné, Wenczel Árpád javaslata)
- Kötvény ügyében közös politikai lobbi elindítása (Sipos Attila javaslata)
- Polgármester költségátalányának felülvizsgálata (Balsai Tamás javaslata)
- Karbantartási munkálatokra a FÜV Kft-től kötelező ajánlatkérés – amennyiben a
feladatellátás részükről biztosítható (Balsai Tamás, Sipos Attila javaslata)
- Egy évben azonos szolgáltatás igénybevétele jogszabály szerint összevontan
kezelendő, testületi jóváhagyással végezhető. (Molnár László javaslata)
Füzesabony, 2011-07-12
Sipos Attila
Ma már ez van ugyanott:
VálaszTörlés1. Kiegészítés a likviditási problémák kiküszöbölésére napirendi ponthoz
A 2011. július 11-én megtartott PVB ülésen az a javaslat született, hogy a hiány csökkentése
érdekében a féléves beszámoló elkészítésével párhuzamosan a takarékossági intézkedéseket
előkészíteni szükséges az alább felsorolt területekre vonatkozóan:
Takarékossági intézkedés szempontjai:
- Lekötött betét kamatbevétele
- Cafetéria megvonása
- Vízdíj hozzájárulás megszüntetése
- Szemétszállítási díj támogatása 70 éven felülieknek - elvonása
- Ajándékutalvány megszüntetése (2000 Ft-os)
- Rendezvények (augusztus 20-i ünnepség félnapos legyen)
- Támogatások megvonása a lehetőségekhez képest (VTV, FSC, Egyéb sport, Civil Alap)
- Zárolás százalékos mértékének növelése, elvonása
- A költségvetés első féléves rendeletében szereplő hiány - éves szinten - kétszeres
mértékével történő elvonás.
- A nem kötelező feladatok áttekintése, és lehetőség szerinti szűkítése
- Tiszteletdíjak csökkentése, megvonása
- A VIK-nél el nem kezdett karbantartások leállítása
- Üres álláshelyek zárolása, létszámcsökkentés
- Folyamatos táblás tájékoztatás a Képviselő Testület tagjai felé, valamint a PVB külső
bizottsági tagoknak
- EÜ központ új szakrendeléseinek fennálló kiadásainak áttekintése, a szakrendelések
ajánlása, folyamatos tájékoztatás, kommunikáció
- Érintésvédelmi, tűzvédelmi, villámvédelmi és munkavédelmi szabványossági vizsgálatok
központosítása
- Polgármesteri Hivatal takarítási szerződésének valamint a foglalkoztatás egészségügyi
szerződés felülvizsgálata
- Kötvény ügyében közös politikai lobbi elindítása
- Polgármester költségátalányának felülvizsgálata
- Karbantartási munkálatokra a FÜV Kft-től kötelező ajánlatkérés - amennyiben a
feladatellátás részükről biztosítható
- Egy évben azonos szolgáltatás igénybevétele jogszabály szerint összevontan kezelendő,
testületi jóváhagyással végezhető.
Füzesabony, 2011-07-12
Sipos Attila
Alpolgármester
Kifejezett kérés ellenére felrakták a hazug előterjesztést és csak ma reggelre javították.Cél az ellenzéki képviselők lejáratása.
Ez a módszer nem elegáns alpolgármester úr!
Akárki tette is a javslatokat, év végére olyan lesz Abony, mint ahol a tornádó söpört végig.
VálaszTörlésEhhez csak gratulálni lehet az MSZP-nek és az ÖFE-nek. Na és persze külön elismerés Gulyás úrnak!
Névtelen!
VálaszTörlésElőször is: anyádat tegezd!
Másodszor: nem voltam soha újságíró, sajnos nem szerkesztettem a Hírmondót sem. Mert nincs hozzá írói vénám.
De mivel a Füzes Krónika íróinak sincs, ezért mindenki jobban járt volna, ha ők sem szerkesztenek újságot.
Harmadszor: szomorú, hogy amit írtam, abból csak a füzes fesztivál gerjesztett vitát. Mélységesen elkeserítő, hogy amit írtam, az vitán felül igaz.
Jön Füzesabonyra a cunami!
Úgy látom valaki nagyon szeretne Árpilla lenni,sajnos ez nem megy neki.Fényévekre van tőle.Megmutatta ezt az alpári stilusa,ahogy anyázik.Az Ember akire ezt a gúnynevet aggatták,soha nem irna igy.Kiderült tehát,ez volt a célom, hogy valójában az illető Úr nem irogat,hanem más valaki akarja őt rossz szinben feltüntetni.Köszi ál Árpilla.Soha nem leszel úriember.
VálaszTörlésEz az előterjesztés ügy nem meglepő. A hitvány Gulyás-csapat mindenkit le akar járatni.
VálaszTörlésAmi viszont tanulságos: Gulyás semmit sem javasolt. Megcsinálta a csődöt és most csak les ki a fejéből. Jobb lenne ha eltünne a közéletből mert elegünk van a lopásból !!!!!
Ez az egész csak ötletelés. Vagy még az sem. Gulyásnak kellene javaslatot tenni, ö a polgármester. Ilyen ötletparádé csak arra való, hogy a felelősséget a testületre hárítsa. Azok meg jó nagy hülyék, ha ezt hagyják ! Észre kellene veni, hogy Gulyás teljesen alkalmatlan a városvezetésre. Infantilis intézkedések, gyűlölettől elvakult bosszúhadjárat vélt vagy valóságos ellenfelek ellen, korrupció, nagyképűség és lenézés . Ugyanez igaz Wernczelre is. A hazudozásban is társak, teljesen hiteltelenek. Nem azért, mert itt a Fürkészőn ezt írják, hanem azért írják, mert így van. Sajnos méltatlan emberek kaptak bizalmat, akik csődbe is vittek mindent. Most 230 milliót költenek el a kötvényből, ez a pazarlás csúcsa.
VálaszTörlésEgyetértek az előttem szólókkal. Gulyás , Sípos ,Wenczel mondjon le, de minél előbb. És felelősségre kell őket vonni !
Árpilla nagyon beégett , amikor arról halandzsázott, hogy igaz hogy nem tudnak fizetni, de ez nem csőd. Á, dehogy. Nem csőd, hanem totális kudarc.
VálaszTörlésAz a hír járja, hogy Bíró megígérte Gulyásnak hogy Herman segít Gulyásnak. Mőködik a komcsi paktum.
VálaszTörlésKedves Névtelen ÖFÉ-s /hölgy,esetleg Seherezádé!/ Rosszul tudod!! Bizony volt itt Füzesabonyban "IGAZI" Fesztivál! méghozzá Pünkösdi Fesztivál! Ugy mellesleg, Nemzetközi! És valóban hagyományteremtő! Ami a Pünkösdről,/ha ugyan tudod mi az/? a népi hagyományokról,/kovácsmesterség, íjászat, Kézmüvesség, lovas játékok, népművészeti remekművek és még sorolhatnám,hogy miről szólt. Persze volt müsor is. Igaz nem Wenczel meg a kis Wencel, meg Ferenci Lilike szerepelt, hanem itt volt a Republik, meg sok-sok HAGYOMÁNYŐRZŐ néptánccsoport, határon innen és azon tulról is, meg kórusok, különböző népdal előadók, meg volt táncház is, meg képzeld, táncszinház is! Na EZ a fesztivá /vagy legalább hasonlit hozzá/ EZ a hagyományteremtés és hagyományőrzés! És itt bizony jól szrakozott és jól érete magát 1500-2000 ember! Köztük a gyerekek is! Persze ez most az ÖFEMSZP-s önkormányzatnak nem kell!!!!! Ugyan miért?? Tudod az abaj, hogy Te szándékosan "tévedtél"--ne ugy mint a sündisznó, mikor azt mondta: tévedni emberi dolog, és lemászott a súrolókeféről--azét, hogy félrevezess másokat. Gyenge próbálkozás volt!
VálaszTörlésFiúk! Elég volt! Mi lemondunk...RÓLATOK! Tegyétek meg nekünk azt a szivességet, hogy Ti is LEMONDTOK! Először is a tisztelet dijatokról!(Esetleg visszafizetitek amit eddig felvettetek!) Azután mindenféle tisztségetekről! Az alpolgármester is!, meg a külsősök is! Na meg akiket felvettetek! Azok is! Meg a polgármesteretek is! Húzzatok el, mint a vadlibák, rövid, tömött sorokban! De ne Bundi legyen a vezérlúd, mert megint eltévedtek! GAME OWER!!
VálaszTörlésEz a Gulyás szándékosan viszi csődbe a várost? esetleg azért mert útálja a csapatát, és azzal akar bosszút állni rajtuk, hogy a csőd után nem indulhatnak újra?
VálaszTörlésGulyásnak ez már nem számít...
Szilfa ágán költ a vöcsök,
VálaszTörlésPolgármester úr egy……….Gulyás.
Irodán ül, kezén massza,
Azt a sok pénzt mind el………verte.
Denevérnek nem kell érem,
Mi Lacinkban nincs már szégyen.
Abonyt mikor körbe járja,
Mindig hazudik a szája.
Nemcsak a fogsora hamis,
Ájtatos a mosolya is.
Rezegteti szempilláit,
Hazugsággal traktál, ámít.
Testületét ledarálja,
Abonyt most jól gallyra vágja.
Rövidesen horgászni megy,
Nyomában csőd és szeméthegy.
Helyettesét tanítgatja:
„Így kell hazudni Attila!
Nem sokáig leszek már ott,
Rád hagyom a királyságot!
Neked adok mindent, mit látsz,
Lyukas kasszát, üres bukszát.
Fiatal vagy, s ha jól hazudsz,
Úgy, ahogy én, előre jutsz.
Támogatók öfe, maszop,
Rájuk már magasról …………teszek.
Hű csatlósom nyelve pereg,
Esze nincs, de szíve meleg.
Még egy csatlós öfe-ágon,
Nem barnult ő idén nyáron.
Ha kell még egy szavazat ott,
Vajon kire számíthatok?
Szíve erős, karja megvéd,
Ó nyalja a vezér …………talpát.”
Az ellenzék ötöl, hatol,
Kevés már ide a vasorr.
Aki itt van, mind tettre kész,
De egyikük se agysebész.
A fő piás elbujdokol,
Félelmében reszket, csahol.
Logó bajnok asztalra csap,
Hátha ő lesz vezér egy nap.
Másik mondja: „Eskem-beskem,
Én mindig is elleneztem!”
Szegény Abony, mi lesz véled?
Meddig szívják még a véred?
Török verés, Tatár dúlás,
Többet ártott ennél Gulyás!
A város nagy bajba kerül,
Csődben lesz egy éven belül!
Képviselő székét fogja,
Akkor sem indulhat újra.
Esély akkor lesz Abonynak,
Hogyha mind eltakarodnak.
Az itt mocskolódóknak az a legnagyobb baja hogy a mostani testület tud agyütt dolgozni.Számit Balsai úr és Biró úr véleménye is.Eddig csak az volt a jó amit laminé kotán atkári bartosné akart.Most együtt próbálják kitolni a szekeret a kátyúból amit az előző négyesfogat beletolt.Ha ez hiba akkor,akkor ez legyen a legnagyobb tévedésük.A régieknek is vissza kell fizetni minden juttatást,amit jogtalanul vettek fel.Ezt a miniszterelnök rendelte el.Ahelyett hogy atkári itt gúnyverseket irogatna,fizetné vissza a sok közlekedési tábla árát,aminek semmi hasznát nem vessszük.Nem is volt rá szükség csak ő akart kitünni vele.Ez a jellem egy oktondi emberre vall,hiába az irományai, akkor is az marad ami volt...Tünjönek el ők Füzesabonyból,hagyják hogy a testület végezze a dolgát tisztességel amire felesküdtek.A PM jól teszi hogy mindent megbeszél a képviselő urakkal,meghallgatja Őket,leminénál ezt nem tehették meg.Tűnjetek a városból ha nem tetszik,oszt jónapot.Nem kellettetek,nem választottak meg,és eztán sem fognak,ugyhogy nyugodtan vonyitsatok,csak ne Fabonyban mert már uncsik vagytok.
VálaszTörlésNagyon rendben van,ha a testület együttműködik Herman úrral.Mégis csak Ő az Országgyűlési Képviselője a városnak.Ha fejlődünk az neki is jó.Őt választotta a többség,Ő tölti be ezt a atisztséget 4évig.Azoknak nem tetszik ez akik kegyvesztettek lettek Nála,eljátszották a bizalmát.Jól tette hogy kizárta őket.Nem méltók rá hogy egy lapon emlitsék a nevét az övével.Látszik ez abból is ahogy itt ujjongva várják hogy valami rossz történjen a várossal.Tudjuk legszebb öröm a káröröm,de hogy valakik szűkebb pátriájuk bukását ennyire várják,az már surolja az elmebaj határát.Reméljük nem lesz min kárörvendni,közös erővel,összefogással képviselőink megoldást találnak a most kialakult helyzetre.A bajban mutatkozik meg ki a barát és ki az ellenség.
VálaszTörlésAkár tetszik, akár nem Gulyás úrnak a tehetsége most is megmutatkozik. Ujja köré csavarta az ülésen is az egész testületet.
VálaszTörlésCsak annyira futja a képviselőknek, hogy lehazugozzák egymást, de hogy mi történik körülöttük azt úgyse fogják fel. Bölcs polgármesterünk, Gulyás úr, majd mindent elrendez! Majd megint lehazugozzák Gulyást a következő ülésen, pedig elmondta: az a baj, hogy a városnak bankbetétje van, és amíg lekötött pénze (kötvény 700 millió) van, addig nem kap ÖNHIKI támogatást. Hát ez nagy baj! Olvashatta mindenki, hogy ÖNHIKI-ben 200 milliót osztottak ki a megyében. Ebből nekünk nem jutott így semmi. Többen kaptak 5 és 42 millió közötti összeget.
Gulyás úr stratégiája jól látható, és ebben támogatja a testület is: el kell költeni a kötvény 700 millióját, lehetőleg gyorsan, hogy ősszel mi is pályázhassunk ÖNHIKI-re. Hátha kapunk valamit. Gulyás úr volt olyan gondos és előrelátó, hogy kb. a felét már előre elöltötte! Ennyivel is kevesebb gondja lesz a testületnek. Nem jó az, ha halomban áll a kasszában a pénz. Azzal csak baj van.
Azt se gondolja senki, hogy Gulyás úr nem tudja, hogy július van, és hogy szeptemberben okoskodni a megtakarításokon már rég késő. A következő döntési helyzet a költségvetés lesz, akkorra meg már a kötvény gondja megoldódik. Pontosan tudja, mint ahogy azt is tudta március elejétől, hogy egyre több a kifizetetlen számla. De olyan helyzetet kívánt teremteni, amikor a képviselők, igaz, hogy kényszerből, de csak jól dönthetnek.
Felháborító különben ahogy ezek a képviselők beszélnek a város első emberével. Meg is haragudott rájuk: nekem mondta, elintézi, hogy egyik se indulhasson többet képviselőnek.
A felelősség meg, most, hogy elfogadták a kötvény 230 milliójának a felhasználását, úgyis a testületé és a jegyzőé!
Ki van ez találva
Farizeusok! Tönkre tettek mindent , nagyképűen páváskodtak, hazudoztak és most a bőrüket mentik.
VálaszTörlésÖsszefogás a csőd okozóival ? A hazug Gulyással? A mutyi és lenyúlás képviselőivel ?
Ők okozták a csődöt tünjenek el ! Diletáns banda !
Hú de ideges valaki!Egyre meszebb kerültök a husos fazéktól.Még a végén megoldódnak a problémák,oszt nem lesz mivel riogatnotok a népet.Most már biztos hogy ti vagytok a hunyók,ismét visszanyalt a fagyi.A kötvény ismét csak bajt hozott a városra.Ez volt a cél,ezért vetették fel minden várossal,ti meg dilettáns banda bedőltetek,mert megcsapott benneteket a pénz szaga.
VálaszTörlésIdézetek egy szellemileg gyors ütemben leépülő embertől, akit már legközelebbi hívei sem tudnak tovább vállalni.
VálaszTörlés"a mostani testület tud agyütt dolgozni.Számit Balsai úr és Biró úr véleménye is."
"A PM jól teszi hogy mindent megbeszél a képviselő urakkal,meghallgatja Őket,leminénál ezt nem tehették meg."
"Reméljük nem lesz min kárörvendni,közös erővel,összefogással képviselőink megoldást találnak a most kialakult helyzetre.A bajban mutatkozik meg ki a barát és ki az ellenség."
Képes volt ezeket leírni, mikor mindig és mindenben ezzel teljesen ellentétesen cselekedett.
A bizalom elfogyott, ha összefogásra van szükség tekintsen kedvencére Gyurcsányra!
Gyurcsánnyal is csak Kolompár Orbán volt hajlandó összefogni. Ez az út még nyitva áll Gulyás előtt is.
Drága "lokálparióták",áthallás: paraziták.
VálaszTörlésArra a nagy emlékezetű Pünkösdi Fesziválra - melyről Odafent is úgy döntöttek, hogy jobb , ha elmossa az eső- csak azért kerülhetett sor , mert Pünkösdi Királyok voltatok.Jól hallottam, hogy a közutálatnak örvendő polgármester asszony is csak jelentős késéssel - elaludt - érkezett meg eme jelentős nemzetközi eseményre, úgyhogy nem Ő fogadta a vendégeket egy kupica pálinkával, hanem fordítva. Végül is egy nemzetközi, hagyományteremtő fesztiválon így szokás. Új hagyományokat kell teremteni vendégvárásból, vendégfogadásból. Színvonal megint nem kérdéses.
Kistérségi fesztiválon szintén a színvonal játszott szerepet, kivéve az abonyi sátort
, ahol egy főméltóságot sem láthattunk. Magán a rendezvényen sem, mert akkorra már mindenki össze volt veszve mindenkivel. Mint az óvodában. Összefogás még azért sem, hogy legalább kifelé mutassuk. Ha már vendégeket hívtunk. Bocsánat, majd elfelejtettem, dél körül mintha láttam volna az alpolgármestert megjelenni jelentős számú ételhordóval felszerelkezve, igen ő tényleg végiglátogatta a kistérség sátrait.
Tehát a színvonal az mindig megvolt, semmi különbség a mostanival.Ebben sajnos vetélytársai egymásnak. Sajnos, hogy ezt kell elszenvednünk, immáron hány éve is? Abonyi ember máshová jár falunapra , miegymásra, oda , ahol valóban úgy érezheti, hogy kap is valamit, nem csak mutyit árulnak a vásárban.
Javasolnám egyúttal a város főterén - ja bocsánat ennek híján piacán min. 8 szégyenketrec felállítását - előző, kontra mostani vezetők, képviselők. A ketrec - turizmusból származó bevételek talán helyrebillentenék a város pénzügyi helyzetét, főleg, ha a civakodást ott is folytatnák.
Valaki adjon korrekt választ 2 kérdésemre!
VálaszTörlés1. Miért van az, hogy amikor Gulyás úr a polgármester, mindig csőd közeli állapotok vannak, és soha nincs pénz semmire?
2. Miért rettegnek az öfések még mindig a Laminé-féle csapattól, pláne, ha ők ilyen nagyszerűek, mint itt írják?
Mert a városban nem csak ÖFÉ-sek és Parióták élnek , hanem lakosok is, akik szerint mindkettő csapat elhúzhatna a francba!
VálaszTörlés3.Ha a Gulyás vezette ÖFE-MSZP csapat képtelen boldogulni a 800 milliós kötvény örökséggel (és ezt már a választások előtt tudták!), miért kapaszkodtak az önkormányzatért, miért nem hagyták, hogy azok irányítsák a várost, akiknek ez nem okoz problémát?
VálaszTörlésAzért ez nem semmi.
VálaszTörlésGulyás nagyképűen összehazudozik mindent, szétosztja a haveroknak a pénzt, leugatja az ellenzéket, de olyan szinten, hogy vasorrúzik meg kulákozik, most meg összefogásról beszél.
Szétlopnak, széthordanak mindent, sok száz milliós hiányt halmoznak fel és most arról papolnak, hogy a fidesz meg a jobbik működjön együtt !!! A város érdekében !!!
Nem inkább a saját túlélésük érdekében ? Hogy folytathassák a nagyképű hazudozást, lopást? A Gulyás ámokfutását és hazudozását kell támogatni, ez jelenti (neki) az összefogást ? Ez tényleg egy ájtatos, képmutató hazudozó. Most mindent megígér, a hülyék meg ráharapnak.
Együttműködni Gulyással valóban olyan , mintha Gyurcsánnyal működött volna együtt Orbán, miután Gyurcsány tönkretette az országot. Gulyás Abonyt tette tönkre és most együttműködést kér hogy folytathassa.
Mit ígér most , megveszi e Bírót, Balsait, Tóthnét úgy ahogy Kádast megvette, vagy Valyont megzsarolta ? Mennyiért adják el magukat ? Eladják e egyáltalán ?
Mert ez csak Gulyás túléléséről szól. Gulyással, Wenczellel, Sipossal nem lehet kihúzni Abonyt a bajból. Persze most megint lesz pénz egy darabig, 230 millió eltapsolása lehetőséget ad emberek megvételére. Egy darabig.
Az is nyilvánvaló, hogy a JOBBIK a legesélyesebb egy új polgármester választáson, ezért lehet hogy Bíró tényleg kiegyezik Gulyással és hozza a Herman támogatását, csak azért hogy nehogy jobbikos legyen az új polgármester.
Az meg, hogy közben véglegesen koldusbotra jut Abony, a munkahelyünk megszűnik, nem érdekli őket.
Csak Gulyás meg az ÖFE nélkül van lehetőség bármilyen tényleges változásra. Gulyás hazudik, mint mindig. Takarodjon !
Azért mert "azoknak" is problémát okozott, és mert nem ők nem hagyták, hogy paridióták irányítsák a várost, hanem egy szerencsétlen választási fordulat. A kötvény már eleve halott ötlet volt , főleg ilyen emberek kezében, akik voltak és vannak.
VálaszTörlésBizony, érteni kell ahhoz amit vállalunk, nem csak pofázni !
VálaszTörlésMilyen érdekes, most a kötvény húzza ki (időlegesen) ezeket a sz@rból, mégis "eleve halott ötlet volt".
Mégis ki is az idióta? Aki épít vagy aki csődbe visz?
Ez egy egyszerű kérdés, 10-es IQ alatt is talán meg tudod válaszolni....
Te kérted a +1 kérdésre a választ, most pedig felkapod a vizet?! Nemcsak a te igazságod létezik, fogadd el a másét is!
VálaszTörlésBizony nekem is nagy gond lenne, ha találnék a láda fiában 800 milliót!
VálaszTörlésDe azért szívesen elbajmolódnék ezzel a "problémával" HI-hi-hi
Segítek névtelen: nem Atkári vagyok és soha nem voltam (nem is leszek) képviselő!
VálaszTörlésNéztem az ülést.
VálaszTörlésMindenki hazudik az önkormányzatban?
Balsai büszkén védekezett, hogy ő azért nem szavazta meg a "rendezvényházat", mert nem felelt meg szociális célra.
Most mentegetőzik, vagy tényleg nem tudta, hogy miről szavaz?
Én az egyik szakhatóságnál dolgozom, aki véleményezett. Jól ismerem a terveket, dolgoztam vele. Minden uniós és magyar előírásnak megfelelt. A szociális kérdést ki lehetett volna pipálni 80 évre.
Ha Balsai megszavazta volna!
Jóslat Füzesabony közeljövőjére:
VálaszTörlés2012. Csődbe megy az önkormányzat, időszaki választásokat írnak ki
"Jóhiszemű" kerül a polgármesteri székbe, alkalmatlan képviselőkkel. Nem tudnak megbírkózni az adósságrendezéssel. Rájuk maradnak a kellemetlen intézkedések. Intézménybezárások, elbocsátások, jóléti pénzek megvonása stb...A képviselői tehetetlenség és a szimpátia elvesztése okozza a vesztüket.
2013. Újabb időközi választás. A súlyos intézkedések eredményeképpen valamelyest konszolidálódik a helyzet. "Jó képességű" polgármester többségében jó testület. A következetes városvezetés hatására javul a helyzet, de továbbra is komoly hiánnyal küzdenek.
2014. Feloszlatják a Fideszt Herman javaslatára. Az újraalakuló csoport elnöke Wenczel, alelnökök: Sipos, Tóbi és Varga.
2015. Az új önkormányzat még mindig a Gulyás- örökséggel küzd.
2016. Füzesabony lakossága már nem éri el a 3.000 főt. Nincs munkalehetőség, nincs bölcsöde, ovoda, zeneiskola, gimnázium. Az SZTK-t átadták a Járásnak, az iskolák egyházi kézben vannak. Az átlagéletkor 61 év.
Magyar kisebbségi önkormányzat alakul. Gimnáziumba és szórakozni az emberek a legközelebbi városba, Kálba járnak.
2018. Füzesabonyt társközségként közigazgatásilag Kálhoz csatolják. Nincs önálló önkormányzati választás.
Válasz kíváncsinak:
VálaszTörlés1. Mert Gulyás alkalmatlan és nem tud gazdálkodni.
2. Mert nincs az önkormányzatban Gulyáséknak igazi ellenzéke. Aki van, mind az orránál fogva vezeti. A lokálpatriótákat tartják igazi ellenzéknek.
3. Nyilván hazudnak! Miondenkinek jól jönne 800 millió Ft. Ezért akarták az önkormányzatot, hogy ők költhessék el. Hát most költik is rendesen.
Persze a kommunikáció más dolog. Ahogy Gyurgyány mondta: "Hazudtunk reggel, éjjel, meg este." Így vannak ezzel ők is. A 800 milliót szétlopják (az ellenzék statisztálásával) aztán majd csődbe viszik a várost és Laminéékra kenik ezt is.
Örülök a parázs vitának .
VálaszTörlésAzért megjegyzem: egyetlen Lokálpatrióta sem tagja a testületnek , így nem részesei a csődnek sem a város tönkretételének. Ez Öfe dicsőség!
4 év lokálpatrióta ámokfutás után most ki tudja hány év ÖFE-MSZP ámokfutás.És ennek még tudatában sincsenek. Legalábbis úgy csinálnak. A város, a lakók, az itt élni próbálók egyik felet sem érdeklik. Csakis az önös érdek, és az az átkozott Kötvény. A koncon marakodás, miközben minden tönkremegy.És az ehhez szurkoló patrióták betonmauzóleuma ott díszeleg a telepen.
VálaszTörlésÉn ugyan nem szavaztam egyikőtökre sem!
Na egy hülye is megjelent. Melyik lehet ? Gulyás, Balsai,Bíró ?
VálaszTörlésAz előbb rossz helyre írtam, most ide másolom:
VálaszTörlésÚjra írok, pdig a PM őrjöng és mindenkit bírósággal fenyeget a kiadott belső információk miatt. A Hivatalban mindenki retteg és lapít. Több dologtól is félünk: attól, hogy a PM-et ott üti meg egyszer a guta, attól, hogy a folymatos csesztetés miatt mi kapunk infarktust, attól, hogy nem lesz fizetésünk, attól, hogy leépítések lesznek. Szerencsére dolgozni nem nagyon kell, mer azt már tényleg nem lehetne kibírni.
Azt, hogy nagy baj van és kifizetésre sorban állnak a számlák, a PM már február végétől -március elejétől tudja. Mi meg akkor tudtuk meg, amikor az előző pénzügyes elköszönt. Nem mulasztott el felkészíteni bennünket arra, hogy itt rövidesen csőd lesz, mert a PM csődbe hajszolja a hivatalt. Folyamatosan veszik fel az új embereket és emelik a dologi költségeket is. "Kell az öféseknek a pénz"-mondta-"Meneküljetek, amíg lehet, mert itt rövidesen senkinek sem lesz fizetés."
Hát azóta izgulunk és várjuk, hogy mi lesz. Azon persze nevetett az egész Hivatal, hogy pont ő, az új helyén rögtön a csőd közepébe került, nálunk meg a csőd még mindig várat magára.
Persze necces volt a július eleje, amikor alig bírták összekaparni a kifizetésre szükséges pénzt. Amit Wenczel mondott, természetesen ostobaság, a PM-mel közösen találták ki. Azt, hogy a Kincstár állította le a kifizetést, mert jogosulatlan tételek is voltak benne. Megmondta a PM, hogy nyugodtan lehet rá hivatkozni, mert a testületben csupa idióta ül, senki nem fog rákérdezni, hogy miért, és ki akart jogosulatlan pénzeket kifizetni és kinek, ki ezért a felelős. Tegnap megnéztem az ülést, tényleg nem szúrta ezt ki senki, csak néztek ki a fejükből.
Az sem tűnt fel senkinek, hogy a PM 40 milliós kifizetésről beszélt, amit a testület elé kellett volna vinni, ha igaz lett volna. De nem! Ezek mindent megkajáltak. Az éves likviditást is csak a bevételekkel számolták, hogy mikor, milyen pénzek jönnek. Az, hogy milyen kiadások vannak, senkit se érdekelt.
A PM-nek a könyvvizsgálóval volt némi összetűzése, mert az komolyan gondolta, hogy el kell kerülni a csődöt, ezért javasolt komoly megtakarításokat. De a PM ezt nem akarja. Azért tolta el a döntést szeptember végére. Októberben már úgyse lehet semmit tenni. Meg kell várni a következő költségvetést, de lépni csak jövő nyáron lehet. A PM ezzel a nagyon ügyes húzással úgy nyert egy évet, hogy a testület észre se vette, hogy megint hülyét csinál belőlük. Persze ez nem nehéz.
Azt szokta mondani, hogy ő jövőre úgyis elmegy, addig meg kitart a kötvénypénz. Utána meg csináljanak amit akarnak.
Már hozzászoktunk, hogy semmivel nem törődik. Sokáig járkáltunk be hozzá, hogy mondja meg mi legyen. De ő mindig mindenkit elküldött: "Csináljátok, ahogy szoktátok."
Leszoktunk hát a hozzá való rohangálásról és elfoglaljuk magunkat.
Most azon izgulunk, hogy mi lesz a szervezetfejlesztési pályázattal. Még kb 7 milliót kapnunk kellene, de lehet, hogy visszavonják mind a 21 milliót, mert nem valósítottak meg belőle semmit.
Remélem a PM ezt is lerendezi.
A VTV leadta a testületi ülést, fél Abony látta.
VálaszTörlésNem egyhangú szavazás volt, mert csak a z ÖFE emberei szavazták meg+ a bezsarolt Cipó.
Semmiféle megszorítást nem fogadtak el, csak szó volt róla.
Ennek ellenére képes hazudni a Hírlapban.
Hát nem sül le a képéről a bőr?
Likviditási gondok Füzesabonyban
A pénzügyi források átcsoportosításáról döntött szerdán a füzesabonyi képviselő-testület.
A város kifizetetlen számlái negyvenmillió forintra rúgnak, a fejlesztési alapban pedig 700 milliós tartalékuk volt, de ezt a működési kiadásokra nem fordíthatták.
– Sajnos, az adóbevételeink sem úgy alakultak, ahogyan vártuk, az iparűzési adó feltöltése után még mi fizetünk vissza 20 millió forintot. Éles viták után egyhangúlag elfogadtuk viszont a 30 millió forintos forrás-átcsoportosítást, és egy intézkedési tervről is döntöttünk, ami komoly megszorításokat tartalmaz. Ez szeptemberben lesz végleges – mondta Gulyás László polgármester.
A takarékosság már most megkezdődik, hiszen idén sem veszik igénybe azt a LEADER-es pályázati pénzt, amelyet tavaly nyertek el egy háromnapos hagyományőrző augusztus 20-i ünnepség megrendezésére. Az 1,7–1,8 millió forintot az önkormányzatnak kellene megelőlegeznie, de most nem lesz „rongyrázás”, egyszerű megemlékezés lesz, tűzijátékkal, ötödannyi pénzből. A háromnapos ünnepet 2012-re halasztották. A rendkívüli ülésen döntöttek arról is, hogy külön folyószámlát nyitnak az iskolatej-programhoz, ezt írja elő az államkincstár.
http://www.heol.hu/heves/kozelet/likviditasi-gondok-fuzesabonyban-389320
http://www.heol.hu/heves/kozelet/juhasz-oszkar-a-jobbik-jeloltje-gyongyospata-polgarmestere-389758
VálaszTörlésNagy saller és koki a Fidesznek.
Juhász Oszkár, a frissen megválasztott gyöngyöspatai polgármester portálunknak úgy fogalmazott: Gyöngyöspatán nyert a Jobbik és Gyöngyöspatán győzött az igazság. A politikus szerint győzött a pataiak hazaszeretete és szabadságvágya. Az emberek le tudták győzni a megfélemlítést.
Juhász kiemelte: biztos abban, hogy egy új, valóban békés utat tudnak mutatni, bebizonyítva, hogy az érpataki és a tiszavasvári modell a járható út.
Költői a kérdés, hasonló időközi esetén mi lenne az eredmény Füzesabonyban?
Vona Gábor
VálaszTörlésTörténelmi győzelem
Ma Gyöngyöspatán Juhász Oszkár szinte mindennek ellenére - minden hazugság, csúsztatás, nyaraltatás, Eszes, Pintér, Orbán és amerikai nagykövet ellenére - megnyerte a gyöngyöspatai választásokat. Köszönet minden patai embernek, hogy a szíve és az esze is a helyén volt. Hogy különbséget tudott tenni a véderős primitívség, a fideszes aljasság és a magyarok igazsága között. Köszönet Nektek, patai magyarok! Nem is tudjátok, hogy mennyi magyar embernek adtatok ma hitet, erőt és reményt! Reményt, hogy van értelme a néha értelmetlennek látszó küzdelemnek, hogy van remény a változásra, csak akarni kell. Reményt millióknak ebben az országban, akik csalódottak, akik elhagyottnak érzik magukat, hogy lesz szebb jövő, hogy nem mind narancs, ami fénylik.
A győzelemből pedig nekünk, jobbikosoknak is le kell vonni a konzekvenciákat. Soha nem csüggedni, soha fel nem adni, hanem szerényen, alázattal, igazul és bátran menni tovább. Gyöngyöspatáért, a szeretteinkért, Magyarországért, a szebb jövőért!
Megveszik kilóra a Jobbikos képviselőket???
VálaszTörlésInkább a konc, mint a párt???
Itt olvasható:
http://www.heol.hu/heves/kozelet/valasztas-ele-allitotta-a-part-kilepett-a-jobbikbol-a-kepviselo-389598
Hatvan?........Eger?.............Füzesabony?
Lett-e következménye? Igen.
VálaszTörlésMás párt esetében lenne? Nem.
Akkor?
Kaméleonként léptek be a JOBBIK-ba ? Igen.
VálaszTörlésMegették a JOBBIK-osok ? Igen .
Bíztak bennük ? Igen.
Elárulták őket ? Igen.
Jobbik logóval bejutottak, utánna tesznek a jobbikra. Mintha Abonyban is lenne ilyen . Igaz, hogy azok még csak nem is tagjai a jobbiknak, tehát ki sem kell lépniük. Kényelmes ügynöki tevékenység.
Hajrá Gulyás ! Az utolsó fillérig melletted állunk !
Akkor most már Gyöngyöspatán ezerrel menetelhet a gárda.Jó hogy most nyertek,de mire a következő választás eljön ők is kimutatják a foguk fehérjét,mint Viktorka és nem kérnek belőlük az emberek.Akkor inkább tiz Gulyás,mint egy nonáci csapat.
VálaszTörlésNekünk egy is sokkk belőle, neked adjuk, csak vidd innen, menjetek minél messzebbre Füzesabonyból!
VálaszTörlésJuhász Oszkár kijelentette, hogy Balázs József, a térség fideszes országgyűlési képviselője telefonon megfenyegette, hogy Gyöngyöspata nem fog pályázati pénzeket nyerni a Jobbik vezetése alatt.
VálaszTörlésA Fidesz ugyanazt teszi most Gyöngyöspatán, mint az MSZP tett 4 éve Füzesabonyban. Az MSZP (most már Sípos és Gulyás nyíltan bevallotta) akkor, pitiáner politikai bosszútól vezérelve vitte el a Modine-t Gyöngyösre. Ehhez képest Balázs József csupán zsigeri Jobbik-gyűlöletének engedelmeskedik.
Érdemes megnézni egy liberális portál összefoglalóját:http://index.hu/video/2011/07/18/uj_idoszamitas_kezdodik_gyongyospatan/
5 perc 39-nél a következőt mondja egy idős, 70 feletti nő Juhász Oszkárnak:" A Jóisten velünk van. Erre vártunk, egész életünkön keresztül."
Füzesabonyban mondaná-e ezt valaki Gulyásnak akinek az se jött ki a száján, hogy Isten engem úgy segéljen?
Soha, senki!(Talán Wenczel képviselő)
Persze hogy mondaná ! Amikor eltakarodik mindenki felsóhajt:
VálaszTörlés" A Jóisten velünk van. Erre vártunk, egész életünkön keresztül."
Emlékszik valaki a Muppet Shaw-ra? Az öreg urakra, akik a páholyból szólogattak be?
VálaszTörlésMindig ez a kép jut eszembe, amikor a Bíró-Kádas-Balsai hármasra vetődik a kamera. Nem lehet nem rögögni. A beszólások is olyanok, mintha a félhülye őregurak tették volna.
"Nem lehet a kötvényt erre felhasználni! Nem lehet építeni belőle semmit, mert csődbe megyünk!"- Ezt kárálta Bíró évekig. mindent megtett azért, hogy Fabony jottányit se fejlődjön és hogy a jobboldali önkormányzatot akadályozza. Sikeresen segítette elő Gulyás visszatértét. Persze, mivel most a fidesz logóval nyomul, nem állhat be nyílt színen Gulyás mellé. De most, amikor 230 milliót adtak a Gulyás kezébe, hogy szórja szét bátran, nem kárált, hogy ezt nem lehet. Nem ordította tele a várost, hogy jaj mi lesz most! Pedig nyilvánvaló mindenki számára, hogy a haverok kapják a pénzt, és hogy úgy tünik el a 230 millió, hogy bottal üthetik a nyomát.
Most, amikor valóban a csőd felé tántorog a város, amikor már az összeomlás küszöbén állunk most Bíró, Balsai és Kádas is mélyen hallgat. Hallgatólagosan segít Gulyásnak az elherdálásban.
Nincs sajtónyilatkozat, nincs testületi ülés összehívás, nincs fegyelmi felelősségre vonás, semmi. Mennyi jut nekik a pénzből?
Állítólag ma jön Herman Gulyáshoz egyeztetni. A jó kommunisták segítik egymást. Egyedül a paktumot veszik komolyan.
A jobboldali embereket a Herman és Bíró jól átverte. Ezt érdemelték az Abonyiak?
Bíró meg Balsai eddig a kisemberek védelmezője szerepében tetszelgett.
VálaszTörlésMost derült ki a legutóbbi ülésen, hogy intézményeket akarnak bezárni, meg 20-30 ember elbocsátani. Persze egyetértésben Sipos barátjukkal.
De felvállalni a döntésüket már nem merik!
Majd titokban, a bizottságban javasolnak, és elvárják, hogy a többiek meg szavazzák meg. Ők tartózkodnak. Vagy el se mennek, mint Kádas.
Micsoda sunyi aljasság!
Takarodjon az egész bagázs!
Milyen intézményeket szeretne ez a degenerált banda bezárni?- hmmm iskola, ovoda, gimi- eü. központ, apropó minek van városunkban orvosi ügyelet, zárva az ajtó, csengetés fél óra, úgy néznek a betegre mint a pestisre, hogy miért nem otthon döglik, ahelyett itt zavar. Namár most gondoljuk el, ha az egri ambulancia is be lenne zárva, kb. 5 ember elpatkolna mire bekerülne az épületbe. Ez is olyan jól szervezett, mint minden ebben a városban.
VálaszTörlésEz a Fidesz:
VálaszTörléshttp://kuruc.info/r/2/82199/
A svájci frank árfolyama 238 ft. Mi lesz a várossal? Aki felvette azt az 1 milliárdot az jó kiszúrt településsel. Mennyi is az az 1 milliárd most, nem nehéz kitalálni 2 milliárd körül mozog. Ez aztán a dicsőség! No comment!
VálaszTörlésMegnéztem az önkormányzat rendkívüli ülését a neten és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a látottakon. Végül kínomban röhögtem. Gulyás elvtárs produkciója annyira alatta volt mindennek, de legalább megtudtam mit csinál a polgármester a munkaidejében havi 500 ezerért. Blogot olvas éjjel nappal ( persze névtelenül ír is bele) és a politikai ellenfeleiről mocskos pletykákat gyárt. Most éppen Bírót rágalmazta nagy nyilvánosság előtt. Ezek után nem csoda, hogy nem jut idő a város gazdálkodásának irányítására! Pár hónap alatt összehozott cirka 55 milliós kifizetetlen, jórészt rezsi tartozást. Pedig az önkormányzati törvény szerint az ő feladata a város likviditásának biztosítása. Ezért a kötelesség mulasztásért minimum kijárna neki egy fegyelmi és 3 hónapos illetmény elvonás. Ez volt az ülés tragikus része. A komikus rész akkor kezdődött, amikor Gulyás elvtárs a Fideszes és a Jobbikos képviselőt kérte, hogy járjanak már közbe pártjaik parlamenti képviselőinél. Jajj ! Mintha e két pártban lennének olyan döntéshozók, akik támogatnak egy civil jelmezes levitézlett nyugdíjas exszocit! Akit már nemcsak Füzesabonyban, hanem a kistérségben és a megyében is kiröhögnek. Aki „rongyrázásnak” nevezi Szent István király ünnepét, és tanácstalan széttárt kézzel-szájjal bámul bele a fényképezőgépbe. Egy ilyennek kár is lenne komoly döntéshozóknál lobbiznia, csak lejáratná Füzesabony nevét. Igaz nem is töri magát a lobbiban, bár akkor mire vesz fel havi 98 000 forintos költségtérítést? Csak nem arra, hogy napi ötszáz métert autókázik a házától a hivatalig és vissza?
VálaszTörlésAki úgy költi Abony pénzét, mint Gulyás, hogy nyom nélkül tud százmilliókat eltüntetni, az gazember !
VálaszTörlésHová tünteti el a pénzt ? Mennyi megy a haveroknak? Mikor jelentik be a csődöt ?
Ha Gyurcsányt számon kérik , Gulyást is kell !
Füzesabonyt laminé idejében járatták le,DE NAGYON!A sajtó állandóan róluk cikkezett.A verekedésektől,a mocskolódásról,a mulatozásuktól volt hangos a város és a sajtó.A bulikon folyt a pia,az ingyen kaja,jutott még hazára is az otthonkás még azóta is azt eszi,kitart neki még egy darabig annyit eltett a fagyóba.El is hiszem hogy sajnálják egyesek,ezért olyan idegesek,már nem tudják kinjukba mivel vádoljanak meg embereket.Csúnya dolog,nagyon csúnya.Valaki irt a közlekedési táblákról ami a piacot disziti.Javaslom adják oda atkárinak csináljon magának otthon saját rutinpályát,ahhoz ért igazán,a manőverezéshez.
VálaszTörlésBizony lejáratták! 8-an voltak. A nevüket ismerjük.
VálaszTörlésDe mi van most ? Mutyi mutyi hátán , közbeszerzési ügy, szemétügy , hazugsághegyek , Gulyás. Csőd , pazarlás , lopás . Gulyás . Képmutatás, siránkozás gulyás. Szétlopott , elhanyagolt város. Gulyás.
Új mutyiról suttog a város. A fogorvosi szék közbeszerzése ( ó, ezek a Lacás közbe-közbe szerzések...) körül bűzlik valami. Egyesek azt suttogják, hogy névre lett kiírva a pályázat, a legolcsóbbat azonnal kizárták és felülértékelték az 1 ( egy ) napon belül szállítani tudó céget.
VálaszTörlésHa igaz a pletyó, akkor ez utóbbi miatt a bűz nagyon emlékeztet a megpessedt bab gulyás szagára. Egy napon belül csak az tud szállítani, akinek raktáron van az a tipus, amit kiírtak.
Ilyen véletlenek vannak. Szó sincs előre lepuszizott kiírásról, megdumált beszerzésről, lepacsizott buliról. Hiszen Laca rá a garancia.
Aki meg nem hiszi, járjon utána. Ideje lenne már !
Ja, valaki írja már meg: ugyan minek kellett 1 (egy) napon belül szállítani ? Mennyibe került ez pluszba. És különben is, ha ilyen gyorsan leszállították ugye már be is van építve?
Az egymilliárdos hitelkeret, az nem azt jelenti, hogy el is kell költeni az utolsó fillérig. Ha ez nincs, nincs kb 300 milliós SZTK felújítási pályázat. Az elődök elköltöttek az egymilliárdból 200 milliót. Valljuk be 400 millió visszafizetése, ha feltételezzük, hohy duplán kell visszafizetni, nem nagy teher. Épült belőle legalább félmilliárdos fejlesztés.
VálaszTörlésGulyás 100 milliót már eddig elköltött, épült belőle két BUDI.
Most meg a dicső testület odaadott neki 230 milliót, hogy fizesse belőle a béreket, a szemetes disznóságot, és a haveroknak a lét.
Már eddig (2011. 07. 20) Gulyás és csapata csinált 660 milliós kárt! Úgy, hogy eddig mindössze 2 budi épült belőle!
A nagypofájú Bíró, Kádas, Balsai meg Sipos most nem ajvékol, hogy nem lehet elkölteni a pénzt?
Amikor az elődök valamit építeni akartak a VÁROSNAK, akkor ezek mindig tiltakoztak, hogy építeni nem lehet.
Szétszórni a pénzt lehet?
Miért nem fizették vissza a maradék 800 milliót, ha aggódtak a kötvény miatt?
Vagy nekik is jól jön a Gulyás herdálása? Esetleg nekik is csurran?
A körmükre kellene nézni!
Ez már a pofátlanság csúcsa!
VálaszTörlésKedves névtelen polgármester úr!
Mindent elkövettrek a város ellen, és az előző önkormányzat ellen, és a saját disznóságukat próbálják rámosni az elődökre?
Engem mélységesen megdöbbentett, hogy a testületi ülésen egy szóbal sem tiltakoztak az ellen, hogy Siposék (és pártja) vitte el innen a Modine-t. Tehát igaz?
Négy évig a város lejáratásán dolgoztak?
Négy évig mindent megtettek azért, hogy az itt élők nehogy boldoguljanak?
Most meg az Abonyiak vérét szívják?
Ideje, hogy mind eltakarodjanak!
A Modine-t nem kellett elvinni,elmentek ők maguktól is,mikor laminéval akartak beszélni egy órát várakoztatta őket,megunták,és elmentek.És pont.Azt hitte az öntelt gőgös asszony hogy ő adja az esőt.Ha valakik akarnak valamit akkor próbálnak úgy viselkedni hogy a befektető jól érezze magát.Itt direkte csinálták acirkuszt,aztán mikor elment a cég,valaki azt nyilatkozta,NEM BAJ,MAJD RÁFOGJUK A KOMCSIKRA.Igy is lett.Most ezzel jöttök elő?Mikor ez is a ti gőgös viselkedésetek következménye.Amit négy évig tettetek,most mind azt modjátok hogy most történik.Szerintem átaludtátok az elmúlt négy évet,most ébredeztek és azt hiszitek a mult eseményei most zajlanak.Ébresztő!Ami most van az szüntette meg az ámokfutást,a mutyit,(ahogy ti nevezitek)meg a lenyulásokat.Ezért zárt ki benneteket a pártotok,mert szégyellte amit csináltok.
VálaszTörlésSzavazzatok:
VálaszTörléshttp://index.hu/kultur/eletmod/2011/07/20/keressuk_az_orszag_legnyomorultabb_varosat/
Tisztelt Cipó úr!
VálaszTörlésNe feledje az ősi albán közmondást! Nika se perimeno (Delhusa Gjon), vagyis a kutya ugat, de attól még a karaván halad. Az utóbbi időben csak névtelenül „tiszteltem” meg önt, néhányszor ki is moderált érte. Most viszont eljött az idő, ki kell políroznom a vasbundámat. Tudja Cipó úr az írás fontos vagy pontosabban, az írás a fontos!
Dokument eszty? Kérdezték annak idején szovjet elvtársaim-nem kis nosztalgiával emlékezek. Nos, Cipó úr nekem sok dokumentumom és még több írásom van mostanság. Ilyen írásos időket élünk, fontos nekem, hogy írás legyen.
Például írásban jelentettem fel önt és a Fürkészőt nemrégiben. Remélem, már értesült róla!
Kérdezze meg, hogy miért! Azért, mert beleuntam a túlzott nyilvánosságba, nem szoktam hozzá a kritikához és ahhoz sem, hogy ellentmondjanak nekem. Tudja, Cipó úr az én koromban már nehezen változtat az ember, nem könnyű alkalmazkodni az új feltételekhez. Elárulom, nem is akarok, nem is fogok. Szóval az írás, Cipó úr!
Írtam (írattam) levelet a képviselőimnek, mert hajmeresztő amit tesznek a közbeszerzések ügyében. A testületin kértem őket, hogy ne a TV előtt pufogtassanak, vonják kétségbe makulátlan tisztességemet, hanem tegyenek feljelentést! Tudja Cipó úr, megírtan nekik, hogy a napokban jelezték részemre, hogy félreérthető információk terjednek a fogorvosi székek közbeszerzésével kapcsolatban, mely szerint a közbeszerzési eljárás névre lett kiírva, illetve, hogy olyan pontozásos értékelései eljárás került alkalmazásra, amely a legolcsóbb ajánlattevőt kiejtette. Majd, Gyurcsány Feri barátomhoz méltó demagógiával felhívtam valamennyi Képviselő-társam figyelmét arra, hogy az Ötv. alapján a képviselő a településért egészéért vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit és nem az a feladata, hogy önkormányzat-ellenes hangulatot gerjesszen. 2010-es évben már bebizonyosodott, hogy a politikai harcok az önkormányzat működését ellehetetlenítik és azok nem a város érdekét
szolgálják. (Magam is azt hittem, hogy ennyi képmutatást már nem bír el a papír és lángra kap, de nem. Szerénytelenül mondhatom, bennem született újra Tartuffe.)
Mondja meg Cipó úr, miért ne adhatnék plusz 15 pontot annak, aki 1 nap alatt meghozza a fogorvosi széket? Törvénytelen? Nem, és engem csak az érdekel, a tisztesség az már rég nem számít. Én úgy képzelem a közbeszerzést, ahogyan Imrével csináltuk, egy ajánlat és kész, nincs vita. Minek az a sok ajánlat, csak megzavar bennünket. Volt ugyan egy gyenge pillanatom, mikor az Imrével bonyolított közbeszerzésnél a falhoz szorított bennünket a vasorrú és akkor égre, földre esküdöztem, hogy innentől kezdve már minden közbeszerzés nyílt lesz, mert szerintem is csak az a jó. Igaz, ezt egyetlen percig sem gondoltam komolyan és képviselőim meg is feledkeztek róla.
Folyt. köv.
Biztosan látta Cipó úr hogyan csináltam majmot az ellenzéki képviselőkből. A pénzügyi bizottsági ülésen eljátszottuk, mennyire beijedtünk a csődtől, óriási megszorításokra és elbocsátásokra van szükség. Az ülésre már kiegészítő anyagként úgy hozattam be a megszorításokat és 20 fős létszámcsökkentést tartalmazó tervezetet, mint ha minden rosszat Bíró és Balsai javasolt volna. Ráadásként másnap –nem törődve tiltakozásukkal- felrakattam a város honlapjára, hogy lássa mindenki!
VálaszTörlésAki időközi választást akar nyerni, annak nem szabad válogatni a módszerekben, Cipó úr.
A múlt heti munkám csúcspontja a Heves Megyei Hírlapban megjelent tudósítás volt. Büszke voltam rá és hosszú-hosszú idő után, elégedett voltam önmagammal.
Az ott leírtaknak köze nem volt a valósághoz pl: A testület egyhangúan szavazta meg a 30 milliós átcsoportosítást vagy egyhangúan döntöttünk a megszorításokról, de nem is akartam, hogy legyen. Ha képviselőim kicsit háborognak, megmondom őszintén, hogy nem zavar, aki időközi választást akar nyeretni valakivel, ilyenekkel nem kell törődnie, már pedig én helyettesemnek akarom átadni az üres kasszát.
Ne búsuljon Cipó úr, találkozunk az urnáknál, hamarosan!
Ha..HA..HA..Már megint más ember nevében akarod megmondani a frankót.Neked valami betegséged van,hogy folyton valaki bőrébe bujsz,helyette mondasz véleményt.Lebuktat a stilusod,mert akik helyébe képzeled magad soha nem beszélnek irnak ilyen alpári stilusban.Hány arcod van?Hány ember helyébe képzeled magad?Legközelebb legyél Zorró,az még nem voltál.Kezeltesd magad.
VálaszTörlésMagyarázni persze lehet a bizonyítványt.
VálaszTörlésTénykérdés, hogy Sipos alpolgármester úr a VTV vitán bennfenntesként közölte, hogy 100-200 munkahelyet jelentő befektető nem települhet sehová Kormányzati jóváhagyás nélkül. Ő ezt tapasztalatból precízen tudta.
Laminénak lehet rossz, a modora, vagy jó, lehet gőgös, vagy szerény stb..
Amint a Cipo úr bejegyzésének címe is mondja (erre utalt Sipos is): Pénz beszél, a kutya meg...(vau, vau)
Oda megy a befektető, ahol a kormány ezt komoly pénzzel támogatja!
Ha milliárdokat kap a befektető a kormánytól a füzesabonyban történő gyártelepítésre, akkor ide jön, és Laminé akár szóba se álljon velük.
Ha pedig a gyöngyösi befektetéshez kapták a milliárdos támogatást, akkor Laminé énekelhet nekik akár három szólamban, meg se hallják.
Mert mint mondottuk volt: Pénz beszél...
A fagyi meg most jó nagyot visszanyal.
Visszanyal, mert régi bűnöknek hosszú az árnyéka.
Az összeesküvő károkozók idővel elszólják magukat. Így derül ki az igazság.
És szegényebbek lettünk 500 munkahellyel, az iparűzési adóval, lassan a Gulyás-Sipos csapat a városi rangjától is megszabadítja Abonyt.
De még mindig a vérünket szívják, rajtunk élősködnek.
Bűneikre nincs bocsánat!
Takarodjanak!
Tényleg felháborító, hogy kisajátította valaki a Vasbunda nicknevet!
VálaszTörlésÍgy most szegény polgármester úr névtelenül kényszerül blogolni.
Füzesabonyban a választásokat megelőzően, de azt követően sem valószínű, hogy koalíciós tárgyalások történnek a város érdekében. Ezen megállapításomat a következőkre alapozom: nekem, ha elnyerem a polgármesteri tisztséget, nem lesz szükségem egyetlen párt támogatására sem. Arra a 8 képviselőre lesz szükségem, akik szintén bizalmat kapnak a választóktól, legyenek ők bármely párt jelöltjei, vagy párton kívüliek. Abban az esetben, ha nem tudnék velük dolgozni, az az én hibám lenne.
VálaszTörlésNem önfényesités céljából, csupán a hitelesség kedvéért idézek a Heves Megyei Hírlap 1998. december 14.hétfői számából.
GULYÁS: VALÓDI VÁROST FÜZESABONYBÓL
A polgármester a jobboldal támogatását is vállalta volna.
- A választások előtt a városban működő pártok részéről, de részemről is felmerült az elképzelés, hogy a pártkötődéseket félretéve, közös jelöltként, függetlenként indulhatnék. A baloldal mellett szivesen vállaltam volna a jobboldali pártok, a Fidesz-MDF-FKGP-KDNP-koalíció támogatását is. Nem rajtam, hanem a pártokon múlott, hogy ez nem jött össze. A helyi akaratot a központi párt akarat nem méltányolta.
Több alkalommal kinyílvánítottam, erre akár írásban is hajlandó vagyok, hogy a pártok által indított, támogatott polgármester-jelöltek közül, ha bekerülnek a testületbe, alpolgármesterként el tudnám fogadni Őket egyenrangú partnerként.
Külsős alpolgármester, aki nem tagja a testületnek, részemről számításba sem jöhet!!
Itt láthatjuk Gulyás valódi , képmutató , ájtatosan hazudozó jellemét. Együttműködik. Már lehet látni hogy hogyan.
VálaszTörlésNapi szinten hazudozik mindenkinek, beleértve saját embereit és az ellenzéket is, az egyszerű polgárról már nem is szólva. Regnálása a képmutatás és nagyképű lenézés elegye, elég ha a szemétügyre, vagy a közbeszerzésekre gondolunk. De vegyük a politikai tisztogatásokat vagy az öfe klónok pénzes állásokba való juttatását.
A képviselőket lenézi, a kért iratok átadását megtagadja , eltitkolja. Úgy hozott össze sok száz milliós hiányt, viszi csődbe a várost, hogy a képviselőket már csak akkor tájékoztatja, amikor a tető rászakad. Megoldást is kínál, éljék fel a maradék vagyont úgy, hogy nyoma se maradjon.
Ez a gulyási együttműködés. Pofa be, az van amit én akarok és kuss. Ez neki az együttműködő hozzáállás.
Zsarol, fenyeget, megfélemlít és tékozol. Tökéletesen alkalmatlan a feladatra, ezt mutatja az is hogy gyakorlatilag csődben a város, aminek bejelentése most, hogy a fejlesztési tartalékból 230 milliót , a csatlósok jóvoltából még szétszórhat, a jövő év elejére tolódik. Csak tolódik, mert a gulyási hozzá nem értés és pazarlás miatt elkerülhetetlen.
Következményei pedig a dolgozókon és minden városi polgáron csapódnak le a megszünő intézmények és az elbocsátások képében.
Gulyás lemondása, lemondatása még megállíthatja a folyamatot, de már az utolsó utáni percben vagyunk. A felelősség a csatlósoké. Ha tovább támogatják ezt a dilettáns pazarlót, ezt a képmutató csődtömeget, ők maguk is áldozatává vállnak .
Ez a tét, politikai hozzáállástól függetlenül.
Óriási lehetőség!
VálaszTörlésMég több méz a madzagon!
Gulyás hajlandó együttműködni!
Akár még Sipost is beáldozza és felajánlja az alpolgármesteri széket a Jobbiknak (Balsainak).
Hát lehet ezt visszautasítani?
Balsai alpolgármesterségével büszkén vállalhatná át a Jobbik a balhét Gulyástól, és az öfemeszpével közösen vezehetné csődbe a várost a Jobbik!
Soha vissza nem térő alkalom!
Dolgozni se kell érte, ezt Gulyás már lerendezte. Nem kell semmit csinálni, csak a nevüket adni a csődhöz!
Gulyás pedig megújíthatná az örökzöld szlogenjét (Nem én, hanem a testület!), amely így hangzana: Nem én, hanem a Jobbik!
Ezt a cinizmust ! Gulyás meg az ÖFE tönkreteszi, csődbe visz Abonyt, itt vagyunk a bányászbéka popókája alatt. Milyen együttműködést akarhat az, aki már csak a felelősséget akarja elkenni.
VálaszTörlésAz az ügyvédi védekezés jut eszembe, amikor az apját, anyját kiirtó fiatalkorút védte: Tisztelt bíróság ! Vegyék figyelembe hogy egy apátlan , anyátlan árváról van szó.
Na ez a helyzet itt is. Gulyás menekül a felelősségtől és balekokat keres.
Milyen tanulékony Ember ez a Gulyás!Már teljesen átveszi laminé
VálaszTörlésmódszereit.Zsarol,fenyegetőzik,kivagyiskodik. Már csak az hiányzik,hogy berontson hozzá az egykori barátja és összeverekedjenek,mint tette azt elődje.
Laminét elárulták , gulyás meg Füzesabonyt árulta el. A különbséget zongorázni lehet . Köcsög.
VálaszTörlésÉn sokat vagyok az emberek között, a munkámból kifolyólag is nagyon sok abonyival beszélek.
VálaszTörlésAz általános vélekedés szerint egyre inkább gáz öfésnek meg Gulyás-fannak lenni.
Szinte napról napra hangosabban szidják őket az emberek. Gulyástól a volt támogatói is jórészt elfordultak már, leginkább azért, mert szinte mindenkit hülyére vett: mindenkinek mindent megígért, aztán mindenkit elhajtott. Azt is látják, hogy megöregedett, egyre szenilisebb.
Van még egy gyurcsányista mag, aki mellette van, de egyre halkabbak.
Azért érdekes, mert még egy év se telt el.
Annyi nagyképűség, megvezetés és hazugság után lehet-e esélyt adni az ÖFE három emberének, Márkusnak, Síposnak és Wenczelnek, hogy folytathassák, amit egy éve kezdtek?
VálaszTörlésA végletekig kitartottak Gulyás mellett, szinte minden elképzelését támogatták, cserébe minden állást az ismerőseik foglaltak el. Így építkeztek, készültek 2014-re.
Egy szemernyi jóindulat, emberi érzés nem volt bennük, minden cselekedetük a hatalomba való bebetonozást szolgálta.
Megérdemlik ezek az emberek, hogy most mindent bűnt Gulyásra fogjanak és némi mea culpa után minden menjen tovább, mint ha mi sem történt volna?
Nem, mert az ÖFE pontosan azt teszi most Gulyás tavalyi győzelme után,mint az MSZP tette 2002-től 2010-ig Medgyessyvel és Gyurcsánnyal, Bajnaival. Hogy teljes legyen az analógia még egy Medgyessy-Gyurcsány cserét is eljátszana a Gulyás-Sípos tandem.
Ha hagyják, akkor igen. Most nagyon résen kell lenni, nem szabad engedni!
Nekik, az öféseknek kell elvinni a balhét, most az egyszer nem menekülhetnek a testület mögé. Most az egyszer a „Nem én, hanem a testület.” helyett legyen” Nem a testület, hanem Gulyás, Sípos, Wenczel, Márkus.”
Csak így lehet!
Sipos meg Márkus sem gondolkodik . Persze ha nem akarnak tovább politizálni akkor érthető.
VálaszTörlésOkán ez mint a Modine . Akkor jó ötletnek tünt elvinni nehogy Laminét erősítse 500 munkahely most meg jó lenne ha itt lenne. Akkor se gondolkoztak most se. Gulyástól meg kell gyorsan szabadulni.
Itt látható a füzesabonyi polgárok mesterének legújabb remeklése:http://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=754&Itemid=34
VálaszTörlés(Kérdés, hogy minimálisan hány hazugság van a rövid nyilatkozatban, ami után a környezetvédelem mindenben elmarasztalta?)
Füzesabony Város Polgármesterének nyilatkozata:
„A megállapítások helytállóak és azzal egyetértek. Ezzel kapcsolatosan azt kívánom elmondani, hagy az ott lévő állapotok kb. 3-4 éve ugyanazt tükrözik, mint jelen pillanatban. Az elmúlt önkormányzati ciklus alatt a zsidó temető és a régi Laskó medre közötti területre jelentős mennyiségű háztartási szemetet, temetői hulladékot, építéséi s bontási anyagot szállítottak ki- Ezt azért tudom állítani, mert 2006-ig mint polgármester ismertem a területet, sőt a zsidó temetőt is az általam említett ciklus utolsó éveiben kerítettük be, és abban az időszakban az érintett terület tiszta, hulladék és szemétmentes volt. Miután a hivatal Családsegítő Szolgálata az önkormányzat azon döntését követően, hogy a segélyezettek közül, akik nem tartják rendben az ingatlanukat, a jövőben nem kaphatnak segélyt, jelezték felém, mint polgármester vállaltam, hogy a Családsegítő által jelzett cigány családok által használt bérleményekből a szemetet elszállíttatjuk. Miután a rekultiválás alatt álló Dormánd és Füzesabony között elhelyezkedő szeméttárolót az említett időszakban nem tudtuk megközelíteni a belvíz miatt, átmenetileg kiépített közútról könnyen megközelíthető területen kívántam deponálni a családoktól összegyűjtött szemetet. Erre legalkalmasabb hely volt a zsidó temető mögötti illegálisan évek óta használt szemétlerakó, annál is inkább, mivel szándékomban volt és van az ott lévő állapotok megszüntetése, ugyan is az sem közegészségügyileg, sem esztétikailag nem elfogadható, hogy egy temető mellett ilyen illegális szemétlerakó legyen. A cigány családoktól a szemétszállítást a Pápai
Beton Kft.-től Füzesabony, Ipartelep út 1. szám alatti vállalkozótól rendelte meg az önkormányzat, akit tájékoztattam arról, hogy miután a dormándi szeméttároló
területére gépkocsival be lehet jutni, az általunk elhelyezett és a már területen
található szemetet, építési törmeléket, megszüntetett síremlék darabokat, követ a
dormándi szeméttárolóba kell elszállítani. Az érintett területre pedig az önkormányzat által bontásra rendelt vályogépületek vályogtégláját kell kiszállítani, és azt elteríteni a területen. Majd azt követően legalább másfél méter széles, másfél méter széles árkot kell létesíteni, hogy a területre sem gyalogosan, sem járművel ne tudjanak be közlekedni. Az üggyel kapcsolatban még azt kívánom megjegyezni, hogy erről a dologról Sípos Attila alpolgármester, Kádas Imre az Ügyrendi Bizottság Elnöke is tudomással bír,
mivel jelezték számomra, hogy a területre újabb szemetet szállítanak. Ezt követően én tájékoztattam őket arról, hogy átmenetileg a cigány lakásoktól elszállítandó szemetet ott deponáljuk addig, amíg a dormándi szeméttárolóba el tudják szállítani, azt követően a területet rendezni fogjuk humusszal, vályogtégla törmelékkel betemetjük, meg megszüntetjük az oda való beközlekedést.
A Környezetvédelmi Felügyelőséghez tett bejelentés tevői meggyőződésem, hogy képviselő-testületi tagok, akiket név szerint is meg tudnék nevezni, ők az előző testületnek is tagjai voltak. Észlelniük és tudniuk kellett volna, hogy a kérdéses területen milyen állapotok uralkodtak az elmúlt 4 év alatt és jelenleg
is Meggyőződésem és véleményem, hogy bejelentésük és tevékenységük kimondottan politikai célokat takar. Amennyiben érdeklődtek volna a bejelentés és feljelentés előtt képviselőtársaim, mindezekről tudtam volna őket tájékoztatni.
Továbbá arról is tájékoztattam volna őket és tájékoztatom a jelenlegi ellenőrzést végzőket, mint ahogyan azt láthatták is, hogy a területről a szemét elszállítás, annak rendbetétele, megtisztítása folyamatban van.
(Itt a vége, nem fért fel egyszerre!)
VálaszTörlésAz Önkormányzat anyagi helyzetét és lehetőségeit figyelembe véve 30 napon belül tudok arra kötelezettséget vállalni, hogy a jelenleg ott lévő állapotot megszüntetem részben azzal, hogy az ott lévő szemetet, hulladékot elszállíttatjuk, illetve a területet rendezzük és termőfölddel betakarjuk."
Nagyon igaz amit Jogász írt.
VálaszTörlésValami, amiről a város lakosságának nincs tudomása, mert erről mélyen hallgattak.Ez is Gulyás egyik regnálása idején történt, amikor az autópálya megépült.
Számtalan kereskedelmi lánc szeretett volna Füzesabonyba jönni, de a város vezetése valami oknál fogva nem támogatta szándékukat.Vajon miért?
A hozzáértés hiánya, vagy egyéb érdekek miatt?
Ki tudja? A választ az olvasók fantáziájára bízom.
Csak a legnagyobbakat említeném,METRÓ és TESCO.
Ez utóbbi Mezőkövesden talált helyet.
Mennyi munkahelytől és bevételtől esett el a város? Ezekről is lehetne és kellene beszélni.
Nem Laminét és csapatát kell szidni, mert Ők többet tettek a városért, mint az egész baloldal és körei a rendszerváltástól kezdve.
Megfigyelhető, hogy a baloldal csak akkor szeretne választást nyerni, ha a kassza nem üres.2006. miért nem igyekeztek nyerni? Talán azért mert tudták milyen állapotban van a kassza?
Az árvízveszélyes időszakban, lehetett az 2008, vagy 2009, én részt vettem a terület bejárásában. A zsidó temető mögötti Laskó meder tiszta volt! Ha nem lett volna az, első feladatként ki kellett volna tisztítani a medret, hogy az esetleges nagy tömegű viz (árviz) el tudjon vezetődni, és ne a házakat vigye. Így, ahogy most van, betömeckelve a sok szeméttel, vészhelyzet esetén kockázati tényezőt jelenthet.
VálaszTörlésRemélem, a testület kitakaríttatja a medret. Persze úgy tisztességes, ha a polgármester fizeti a költségeket, ha már ő okozza a bajt.
A dormándi szeméttelep pedig évek óta le van zárva. Ezt pont a polgármester nem tudja?
Ha oda visz valaki szemetet, az is illegálisnak számít.
Névtelenhez csatlakozva:
VálaszTörlésA Modine, Tesco, Metro mellett ne hagyjuk ki a sorból az autópálya mérnökséget se!
Gulyáséknak nem kellett. Persze Kál kapott rajta, oda is települt.
Gulyásék idején mindig pangás volt-van és csődközeli helyzet.
Persze, Gulyásnak az se számít, a félmilliós fizetését akkor is felveszi, ha csődbe vitte a várost.
Más meg nem számít.
Én azon röhögtem, hogy mint mindig, most is mással takarózik. Nem ő a hibás, hanem Sipos, meg Kádas.
VálaszTörlésVagyis az öfe és a Jobbik!
Marha jó!
Majd feljelenti őket, ahogy szokta...
Gulyás mentegetőzésén már csak röhög mindenki. Hazudik minden bekezdésben. Ki ne tudná például, hogy Dormándra a szeméttelepre tilos szemetet szállítani ??? Hiszen ő záratta be és kötötte a Remondissal a felbonthatatlan szerződést - persze a mi zsebünkre.
VálaszTörlésNézzük azt inkább hogy mennyi kárt okozott a hülyesége:
szemetelés költsége: kb. 750 ezer Ft
szemét elhelyezés (Remondis) : 863 ezer Ft
MINDÖSSZESEN : 1.610 ezer Ft !!!!!
Fizesse meg !!!!! Nem az Önkormányzat hanem ő hordatta a szemetet ! Az Önkormányzatnak semmi köze hozzá ! A megbízási díj 300 ezer Ft felett van !!!! Közbeszerzési rendelet ! Versenyeztetés volt ? 3 ajánlat ? Ugye megkérdezi valaki azt, hogy miért nem volt ? Miért a haver a megbízott ? 60 tonna anyag felrakásáért nem túl sok 380 ezer!!!!! Ft ? Több mint 6300 Ft tonnánként !!!! Mennyi is egy rakodógép napi bérlete?
Jó buli ez , nem ?
Miközben csődben a város !
Az összes költség, amit rálőcsölt Abonyra, az szemét-tonnánként majdnem 27.000 Ft !!!! Hát nem szemétség ez ? Ilyen gazdagok vagyunk ?
FIZESSEN !!!!
Miért nem a közbeszerzési szabályzat szerint járt el? Mutyi? Nagyon úgy tűnik...
Lomtalanításkor INGYEN elvitték volna!!!!! Igaz az már nem buli....
VálaszTörlésDe tényleg, miért kellett ezt ilyen gyorsan , de azonnal sürgősen elvinni a cigóktól ?
Na ez volt Gulyástól a napi szánalmas....
VálaszTörlésA pénzt visszafizetni és/vagy eltakarodni. Ezek után nincs más választása !
VálaszTörlésMeddig hallgatjuk és olvassuk még a hazugságokat ? Meddig pazarolja az adónkat ?
Üzletlánchálózatok?- még jó hogy ez az egyszem spar itt van, mert ebben a sok lepukkant, higiénia nélküli szedett-vedett apró kis boltban minden drága, és gusztustalan,- milyen rossz lehet Egerben:) dúskálnak a bev. központok kínálatában, nem úgy mint itt.
VálaszTörlésNagy a baj mert a mulatós slágert már így éneklik:
VálaszTörlésNem etetnek, nincs kenyerem,
Elvesztettem a biztos helyem, valakit én pofán fogok -ba...- csapni.
Bemegyek az Öfe Fan-ba
Ránézek az Ájtatosra,
Elmondom, hogy pofán fogom -ba...- csapni.
Polgármester arra kérem, a bundáját adja nékem,
Hagy tudjam a MÉH telepre vinni
Hagy tudjak egy fröccsöt inni a szavazást elfeledni,
Hagy tudjak egy kicsit boldog lenni.
Na fiúk! Hajrá! Ne legyetek T@ketlenek! Jogász leírta, hogy mivel kell Gulyást feljelenteni!
VálaszTörlésAz adatok nyivánosak, fent van a neten.
Jogosulatlan gazdasági előny a havernak. A közbeszerzési szabályzat (újbóli) semmibe vétele.
A mi kontónkra...
Hát ennek a p@csnek mindent lehet?
Több mint másfél millió pénz ki lett dobva az ablakon. Hát itt már mindent meg lehet csinálni ?
VálaszTörlésAz EMIKTVF- határozata Kukás Laci számára megtiltja az engedélyköteles tevékenység engedély nélküli folytatását. (Kukázást.)
VálaszTörlésKukás Laci nem rendelkezik a hulladékkezeléshez szükséges engedéllyel.(Ő csak az öfés hulladékokat tudja elhelyezni a polgármesteri hivatalban és csatolt intézményeiben, de azokat mind egy szálig.)
Kukás Laci hazudott, hazudik és hazudni fog!
Nem kell itt frakciózni, politikai hasznot remélni, öfés ismerősöket állásba helyezni, itt az idő ideje távozni!
Ha Gulyás nem látja be magától hogy le kell mondani, mert becsődölt és minden szinten megbukott, a képviselőknek kell lépni ! Vagy egyetértenek azzal amit Gulyás folytat ?
VálaszTörlésAddig mondjon le, amíg a népharag le nem taszítja sosem volt trónjáról. Szégyen hogy az egész megye a szandálos - fehér zoknis polgármesteren röhög, meg az is ami itt megy.
A képviselők most még dönthetnek (már nem sokáig)!
VálaszTörlésBeállnak-e a Hazug Kukás védelmi vonalába, vagy tesznek valamit az eltakarítására?
1-2 hónap és a tornyosuló csőd elsöpri mindegyiküket, a tehetetlen pártjaikkal együtt.
Esküszöm,ez egy elmebeteg agy szüleménye ami ezen a blogon megjelenik.Távolból jött rokonom tartózkodott nálam,megmutattam neki,teljesen ledöbbent.Azt mondta ennyi irigységet,rosszindulatot,baromságot ő még soha nem olvasott.Hogy lehet az hogy aki ezt irja még nincs rácsos ágyba zérva.Ennyi egy messziről jött ember véleménye rólatok.Hiába mocskolódtok,az emberek nem kértek belőletek.Az ÖFE csapatba meg nincs felvétel,azt ki kell érdemelni hogy valaki tag legyen.Nem engedjük hogy felhiguljon a társaság.
VálaszTörlésHa ha ha. Az ismerősöd látszik hogy nem él itt. Náluk nem a hazug Gulyás a Pm . Persze egy normális helyen ez nem is lehetne .
VálaszTörlésKöltözzön ide majd úgy jár mint Szemerén a cigányokkal a művész úr....
1/ Aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz.
VálaszTörlés2/ Aki jó előre megérti a kerülőút és egyenes út taktikáját, az győzelmet fog aratni.
3/ Vannak tehát utak, amelyeken nem szabad járnunk,
( Szun - Cu )
"Az ÖFE csapatba meg nincs felvétel,azt ki kell érdemelni hogy valaki tag legyen.Nem engedjük hogy felhiguljon a társaság. "
Miért, van jelentkező???
Az ÖFE kertbarátai miért adták fel a parktakarítást?
Megunták vagy ingyen nem dolgoznak?
Akárhogy is nézem, Gulyás magánszemélyek részére adott 1,6 milliót azért hogy a portájuk tiszta legyen. Tehet ilyet ? Önkormányzati pénzből fizeti egyes lakók portájának rendbetételét ? Az enyémet miért nem ?
VálaszTörlésNem bűncselekmény állami, önkormányzati pénzt átjátszani magánszemélyeknek ? Ez a közélet tisztasága ? Vagy 1,6 millió nem számít ?
Kedves Névtelen!Azt már tudjuk, hogy mi az idmerősöd véleménye arról, aki leírja, hogy mik történnek Füzesabonyban. Kérdezd már meg, hogy mi a véleménye arról, aki (akik) mindezt műveli!
VálaszTörlésTévedésetek: Nem az a hülye aki leírja milyen őrület zajlik körülette!
(Nem ez az az ismerős, akivel együtt röhögtetek, hogy milyen jókat ír a Csepi-blog? Persze a valóság krónikája nem tetszik...)
2Röntgengépet vásárol Füzesabony
VálaszTörléshelyére került a két új fogorvosi szék, amiket összesen 7 millió forintért vásárolt az önkormányzat.
Most már két helyiségben zajlik a rendelés a városban,a két fogorvosnő pedig vállalta, hogy saját költségén felújítja a rendelőt."
Hazudta a Heves Megyei Hírlap a múlt héten.
Itt elolvasható a pontos összeg:http://fuzesabony.hu/index.php?option=com_content&view=category&layout=blog&id=96&Itemid=49
Nettó 6,2 millió.
Miért kell hazudozni?
Mert genetikailag így rakták össze a mi Vasbundánkat.
VálaszTörlésNem tud igazat mondani, nem tud várost vezetni, nem tud beszélni se összefüggően,nem tud számolni se. És még sorolhatnám.
Egy dolgot tud, nézni a nagy boci szemeivel, ájtatosan pillogni és hazudni.
Ezt viszont mindenkinél jobban, ebben világbajnok lehetne.
Tökös gyerekek a Jobbikosok-Esztergomban!
VálaszTörléshttp://hvg.hu/itthon/20110726_hutlen_kezeles_esztergom#utm_source=hvg_daily&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2011_07_26&utm_content=normal
A fenti cikk mutatja, hogy a jelenlegi abonyi képviselőtestület is készülhet.
Polgármesterestül, képviselőstül, jegyzőstül!
A 230 millió széthányása, a csődhöz vezető út kikövezése belépő egy, az esztergomihoz hasonó helyzetbe.
Gulyás azt hiszi mindent megúszhat. Pedig addig jár a korsós lány a kútra, amíg meg nem .....
VálaszTörlésNapról, napra újabb és újabb mutyikra derül fény. Mi lesz a következő ? Jósoljak? Szerintem az Eü központ röntgengép...