2011. február 1., kedd

Üzenem Gulyás Lacának !

Szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani blogom főcím alatti alapgondolatának egy mondatát: " A magánélet  szent és sérthetetlen!"  Értem ez alatt a családot elsősorban.
Ma a HEOL.hu-n reggel két cikk kommentjében megjelent  Gulyásné Editke nicknév alatt egy gondolatsor. A szerző semmit sem tett azonkívül, hogy az un."csepiblogon"  megjelentetett  ( 2010.06.02. 10:22 )  bejegyzést  bemásolta és odaírta, hogy az MSZP  a nyugalomban és tisztességben érdekelt, vagy valami ilyesmit.
Mindenki előtt, aki figyelemmel kísérte az említett blog történéseit, ismerős volt a szöveg szinte azonnal. Az élesebb szeműeknél  nyilvánvaló volt az is, hogy  nem valószínű hogy Gulyásnénak bármi köze lenne a beíráshoz. A szöveg mai olvasata viszont értelemszerűen erősen negatív megvilágításba helyezte Gulyást és rezsimjét. Valószínűleg ez volt a cél .  Mandzs aktív közreműködésével  a bejegyzést törölték.

Hogy a komment létrehozójának a  célja korrupciógyanús ügyekkel, tisztogatással, emberek megfélemlítésével és a városi vagyon elherdálásával jellemezhető Gulyás éra elé való tükör tartása volt, valószínű.  Hogy ezt úgy tette meg,hogy belevonta, sőt néven nevezte Gulyás feleségét, nem csak hiba volt, de gusztustalan is. Ezt még az sem menti, hogy  a beírás mai olvasata, pláne úgy, hogy ha valaki nem tudja hogy mikor született az eredeti írás, teljesen más megvilágítást ad   a beírásnak, így rávilágít Gulyás dicstelen működésére.
Van egy másik olvasat is, mégpedig az hogy Gulyás maga tette fel a kommentet , azzal az igen valószínű céllal,hogy ha már tavaly júniusban szimpátiát keltett vele  maga iránt,  ismét azt fog. Nem számolt azonban a városban a feléje irányuló ellenszenv óriási.  Ez  a verzió csak annak tűnik  valószínűtlennek, aki  nem ismeri Gulyást. Maradjunk azonban az első variációnál, bár a lentebb leírtak (legalább is nekem) igazolják a Gulyás elkövette  önprovokációt.
Gulyás feleségének beemelése azonban (bárki volt a komment írója )  fölösleges és elítélendő provokáció volt. Én személy szerint mélységesen és határozottan elítélem ! Ezt Gulyásnénak is elmondtam.

Engem  és feleségemet a  Szennykrónikában Gulyás gátlástalanul megrágalmazott 2007-ben .  A bíróság helyreigazításra kötelezte a Szennykrónikát  helyreigazítási perben,.  Gulyást a Legfelsőbb Bíróság-ig  "vittem" el becsületsértés miatt, de hát a politikusnak a rágalmat is tűrnie kell, még ha a rágalmak minden pontja  hamis is , mint Gulyás némely tanúja ...
Ennek ellenére sem  nicknév alatt  sem  névvel, sem  egyébként,  az általam tehetségtelennek, a  városi vagyont elherdálónak,  ájtatos szemforgató hazugnak tartott Gulyás László családját soha,  semmilyen formában nem   érintettem, támadtam,  minősítettem.  Tudtommal az általam képviselt Lokálpatrióták sem. Ez nem az én stílusom. Gulyásról a véleményemet sokszor, sokat leírtam, elmondtam.  Nem okoz örömet, hogy ez nem csak az én véleményem. Inkább szomorú.
Ezért (is)  ítélem el a Gulyásné nevével való visszaélést.  " A magánélet szent és sérthetetlen ! " Én ezt komolyan gondolom.
Azt már régóta  észrevettem, hogy Gulyás olyan mint a viccbeli Móriczka.  Csak neki mindenről én jutok eszébe. A HEOL -beli kommentről is. Hogy miért ?   Ő dolga. Nem kedveljük egymást.  Viszont én  nem élnék vissza senki nevével. Nem elegáns.
Gulyás - Móriczkának  persze megint én jutottam eszébe, a HEOL történet kapcsán. Ismét leírom, semmi közöm hozzá. Ez nem mentegetőzés. Csupán egy tény közlése. A feleségemhez viszont közöm van.
Gulyás ma úgy 13 óra környékén bement a feleségemhez és megfenyegette. Tönkreteszi, lejáratja, ha "nem áll le az ura ". No, ehhez már közöm van.  A bátor, gerinces, Gulyás.  Vásárolt ( azért kifizette amit vett ) majd bement hozzá az irodába és megfenyegette.   Hogy mondja meg az urának, ( azaz nekem)  hogy állítsa le magát !   Nekiállt  a  feleségemnek, aki épp a munkáját végezte. Aki nem politikus,  akit megrágalmazott a Szennykrónikája hasábjain, aki nem  közszereplő. Csak egyszerű asszony.  Mert ő Gulyás, a VALAKI !. És vegye tudomásul, ha az ura ( azaz én ) nem áll le, majd megvereti.  Meg majd lejáratja, mert neki felvételei vannak , messzire ér a keze , tőle jó félni  !

Üzenem Gulyás - Móriczkának  fogja vissza magát. Ha velem van gondja, engem keressen ! Nem szokásom bujkálni.  De ha ez még egyszer előfordul,  én fogom megkeresni . És ne legyenek kétségei gyáva, asszonyokat fenyegető  Gulyás képmutató Laca  . Megtalálom !  Föld alatt, föld felett !
Ez nem fenyegetés. Ez ígéret !

Mert a magánélet szent és sérthetetlen. Az enyém is.

Kínos, hogy a Fürkésző rávilágít a lopásokra, az egy személyes pályázatokra, a város lejáratására, a politikai tisztogatásokra ?  
Kellemetlen hogy a mutyi kiderül ?  Légy tisztességes, akkor nincs mire rámutatni, akkor nincsenek ügyek !
Mondj le. Alkalmatlan  vagy, meghaladott az idő ! Munkára alkalmatlan vagy, csak védtelen asszonyokat vagy bátor fenyegetni . Szégyelld magad  !

7 megjegyzés:

  1. Vasbunda Laca nem bírta tovább, már a pia se segített neki. Kiborult és fenyegetőzik vicsorog, mint egy sarokba szorított eb. Mi lesz három évig ha ilyen hamar vége lett? Elvonóra kell menni, vagy le kell szokni a lopásról, mutyiról? Érdeklődve várom a szebb jövőt.

    VálaszTörlés
  2. Én lepofoztam volna, ha beállít a nejemhez. Gyáva egy pali ez. Már ilyen mélyre sűlyedt ?

    VálaszTörlés
  3. Én eddig is röhögtem rajta. Ekkora tahót. Miért nem vágta ki az asszony! Az enyémtől olyat kapott volna, hogy a fal adja a másikat. Biztos alig állt a lábán. Bocsánatot kért már ?

    VálaszTörlés
  4. Döbbenet ez Gulyás! Hogy mer ilyet megtenni? Ez polgármester? Mire lehet még számítani? Jön a munkásőrség, vagy a Lenin-fiúk? Vagy nem maradt belőlük mára már csak a Bocsi János főblogger?
    Füzesabony büszke lehet a polgármesterére!
    Gulyás úr! Nem kellene már lemondani?

    VálaszTörlés
  5. Tisztelt Cipó!
    Kérdéssel fordulok Önhöz. Jó a blog csak a párbeszéd hiányzik, és a témanyitás lehetősége. A csepiblogot ma délutántól Csepregi cenzúra alá vonta, nem mehet fel csak a komcsik írása. Érdekelne kinek mi a véleménye erről.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Rózsa Sándor !
    Az emlékezetes rendezvénye után Csepi mester szégyenében elhallgatott. Várható volt hogy az általa üzemeltetett üzenő falat ( mert nem blog volt ) korlátozni kell, mert pánik van. A kiderült lopások, a lebukások, a haverizmus és Gulyás-kommunizmus visszatérte sokaknál kiütötte a biztosítékot. Pánik van és rémület, mert a szabad rablást nem nézzük jó szemmel.
    Írjon ide mindenki, akinek mondanivalója van.
    Addig is meglátom mit tehetek.

    VálaszTörlés
  7. Leánder:
    Kedves Cipo! Köszönjük a lehetőséget!
    Úgy látszik Gulyás úr megtalálta a kommunikációs munkatársát (vagy már rég megvolt neki). Csepi bezárta a blogot, amint ez jól látszik, a Csepi-blog az önkormányzat hivatalos szócsövévé vált, már csak Sipos Attila kap lehetőséget a hozzászólásra.
    Ugye emlékszünk még, hogy annak idelyén az öfe azt hirdette, hogy civil kontroll akar lenni az önkormányzat mellett. Ehhez kapcsolódott Csepi blogja, mint elektronikus civil kontroll.
    Úgy látszik, most, hogy hatalomra kerültek, nem annyira demokratikusak, és nem tűrik a civil kontrollt.
    Változik a világ.
    Azért annyit mindenképpen meg kell jegyezni és el kell ismerni, hogy az előző önkormányzat nem akart cenzúrát. Meg sem próbálta. Nem úgy, mint ezek.
    (Egyiptomban sem sikerült.

    VálaszTörlés

Komment: