Idősek ellátása. Gulyás egy viszonylag korrekt nyilatkozatot tett az idős-gondozás terén.Igazolta mindazt, amit Laminé májustól folyamatosan elmondott. Egyet nem mondott el. Azt, hogy a helyzet okozói közül többen is ott ülnek a mostani testületben. Balsai, Sipos, Kádas, Bíró megakadályozták azt, hogy egy korszerű idősek otthona és közösségi ház kialakításra kerüljön a Zrínyi úti épületben . Politikai lejáratásukkal veszélyeztették az idősek ellátását.
Idézet a Füzesabonyi Hírmondóból (2010 augusztus)
A nyolc képviselõ ellenállása miatt leálltak a beruházások. Mivel lett szegényebb a város a késedelem miatt?
Ebben az évben a nyolc képviselõ szabotázsa miatt érdemi munkát végezni szinte nem is lehetett. Volt olyan hónap, amikor a képviselõi munka nyílt megtagadása miatt a tiszteletdíjukat sem utalványoztam. Leállították a városközpont megépítését, a Zrínyi úti Idõsek Napközi Otthonának átépítését, ami az idõsellátás év végi megszûnését vonhatja maga után, mivel az épület nem felel meg a követelményeknek. E miatt a szakhatóság visszavonta a határozatlan idejû mûködési engedélyt és csupán december 31-ig adta meg azt.
Persze ha mindezt kimondaná, akkor elismerné, hogy visszatérését ezek az "urak" készítették elő.
Gulyás nem mond igazat akkor sem, amikor azt állítja, hogy nincs kész terv. Van. Ezt tudja a négy fenti úr is. Persze a kész terv helyett rögtönöz. A hűtlen kezelés gyanúja azért felvetődik. Kinek fizetett Gulyás 300 ezer Ft-ot "adminisztrációs" munkák ért? Erre főállású hivatalnokok vannak, ezért kapják a fizetésüket !!!
Más.
Civil fórum.Láthatóan gyér érdeklődés. Márkus mindjárt önellentmondásba keveredik. 59 civil szervezetnek kiküldik névre, címre a meghívót aztán azt mondja Márkus, hogy nincs nyilvántartás a civil szervezetekről. Akkor honnan a címjegyzék Róbert ? A nyugdíjasokat Gulyás úr kitiltja a Tűzoltóból, kulcsot elveszik tőlük ( és csak tőlük ) . Együttműködés, egyenlő mérce ? Képmutatás? Az .
Ott láthattuk a civilek fő civiljét, libabálos Csepi (blogger) -t is. Engem csak nem hagy nyugodni a Libabál. Végig tarhálta a várost jótékonykodás ürügyén és összesen 100 ezer jött össze ? Óriási siker és érdeklődés közepette. Ingyen terem, ingyen tombola, ingyen fellépők . Nem kellene elszámolni Csepi(blogger) , hová lett a pénz ?
Gulyás és csapata bosszút áll a nyugdíjasokon.
VálaszTörlés(Amint azt tudjuk, Laminét támogatták.) Nem lesz nekik otthoni segítség a város pénzén! Gulyás elmondta az ülésen. A képviselők meg egyetértettek. De helyiséget sem kapnak ezután, hogy klubdélutánokat rendezzenek. Gulyás és Sipos már ki is zárták őket a Tűzoltóból. Nincs helyük a nyugdíjasoknak Füzesabonyban!
(Persze a civil fórumon Márkus C. erről sem tud.)
Nekem nagyon tettszett a testületi ülés, kétszer is megnéztem. Ennyi idiótát egy helyen!
Elmondták az okosok, hogy akadálymentesíteni kell az öregotthont. Meg is állapodtak benne, hogy a tűzoltók majd megigazítják a cserepeket a tetőn, azzal akadálymentesítve lesz.
Komolyan gondolja a tisztelt képviselő-testület, hogy a nyugdíjasok a tetőn át közlekednek?
Ha mégsem, akkor az akadálymentesítés valami mást jelenthet!
Gondolkodott ezen a testület?
Gondolkodott már valaki a testületben?
Azt írja Csepi67 hogy hatan adtak pénzt a bálra. tegyük fel 10000 FT/fő . Az 60. ezer. A nagy jótékonyságban csak 50 jött volna össze 160 embertől? Elég kevéske . Ezért kár volt bálozni.
VálaszTörlésVagy más is kapott jótékonyan ?
Kíváncsi vagyok, ki ( melyik jó kommunista elvtárs) kapott 300 ezret Gulyástól "adminisztrációs munkáért " .
VálaszTörlésMelyik kőkemény jobboldali teszi fel ezt az egyszerű kérdést december 7-én az ülésen ?
Miért nincsenek fenn az előterjesztések a honlapon ? Megy a mutyi ezerrel ?!
Goebbels Attila azért kapja a pénzét, hogy a nyilvánosságot teljesen kizárják az Ön Kormányzatából. Nehogy megtudja a nép, hogy ezek mit mutyiznak éppen.
VálaszTörlés