Egerbe már egy ideje nem járok színházba. Sok éven át volt bérletünk, de a színház olyan liberális szemléletű, és annyira gyenge, nézőellenes, hogy feladtam. Már eljutott oda, hogy előadás után próbálja a rendező elmagyarázni, mit látott a néző. Borzalom. Ne önmegvalósítson, szórakoztasson.
Ennyit a morgolódásból. Nem ezért írok.
Miskolc, Nemzeti Szinház. Amadeus. Kitűnő választás. Aki látta a filmet, már tudja mire számíthat. Többet kap. Igazi szinészi játékot, katarzist, valódi élményt. Cservenák Vilmos zseniális Salieri, Harsányi Attila kitűnő Mozart. Az előadás hangulata döbbenetes és a vastaps, ami a darab végén felcsattan igazán szívből jön.
A történet röviden a sikeres , de középszerű muzsikus Salieri aknamunkáját és kegyes álarc mögé rejtett gyilkos irígység táplálta indulatait mutatja be a zseniális Mozart ellen, ami végül is Mozart anyagi tönkretételét és halálát okozza. A középszer győzelme a zseni felett, a képmutató aljas áskálódás győzelme az őszinte és nyílt , ám emiatt védtelen zsenialitás ellenében. Mást, többet ad mint a film, a színészi játék teljesen lebilincseli a nézőt. A rendező Tordy Géza.
A történet elgondolkodtató, tanulságos, emberi, mai. Csak ajánlani tudom.
Nagyon örülök, hogy ilyen tartalommal is meg kívánják a tölteni a szerkesztők az oldalt. KELL a kultúra Füzesabonyba, mert "Mire jó a szem, ha a fejben sötétség uralkodik?"
VálaszTörlés