24 oldalban, Sípos Attila szerkesztésében. Formája változott, szerkezete nem, igazából nem is lehet. Kotán úr jól kitalálta a lapot még 2007-ben.
Lapozgassunk.
A címlap semmitmondó. Egy gyengécske vers, három kép.
Aztán a választási eredmények, tételesen. Korrekt. Épp csak picit hazudik. Igaz, hogy Gulyás fizetését az alakuló ülésen 425 e Ft-ban határozták meg, de elfelejti megemlíteni, hogy utánna felemelték gyorsan 483.125 Ft-ra. Alig 60 ezer akülönbség, lényegtelen apróság, ha belegondolunk a nyugdíjas úr lassan egymillióval gazdagodik havonta. ( Ingyen vállalom, jelentette ki annó..)
Olvassuk tovább a "Szabad nép"-et :
Wenczel ( mindenhez értek) Árpád monológja ( 7. oldal) maga az ördöngős retorikai bravúr. "Nehéz örökséget vettünk át." Ez tény. Kifejezetten nehéz ha nem ért hozzá.
De azért lehet szegénynek igaza. Öt oldalon keresztül kerül felsorolásra, hogy Laminéék milyen fejlesztéseket kezdtek el, mik vannak folyamatban. Nagy többség közbeszerzés alatt, után, csak kezdésre vár. Amit lehetett Balsai Tamás, Bíró Imi,Kádas Imre, Sipos Attila megakadályozott a kezdésben, így akarva megbuktatni Laminét . Ilyen az öregek napközi otthona, a városközpont, a mozi, Ámor, stb, amit Aranyszájú Árpi most majd megold. Az örökség tényleg nagyon nehéz. Sok pénz, 800 millió a kötvényből, 500 millió Eu-s támogatás, lehet dőzsölni, haveroknak osztogatni, lopni. Ez valamivel több mint egy kődarab a játszótéren...
Olvassunk tovább:
Rendeletek, határozatok. Csemege, nyomon lehet követni a szocialista haverizmust. Érdemes figyelmesen olvasni. Úgy izgulok, ki lesz a könyvvizsgáló ( Tipp: X-audit Szentkorona 9) . Izgulok ki lesz a kommunikációs tanácsadó ( tipp: Mandzs) . Izgulok, kiket vesznek fel és kiket zavarnak el: Tipp: jó kommunisták, tipp: rossz jobboldaliak). Izgulok ki nyeri a temetőt ( Tipp: Bánik) . Ki tudja mi mindent tett dr Antal Imre ( aki nem tudná, ő volt a független választási bizottság elnöke) hogy zsíros Fb megbízást kapott? Érdemes csemegézni, fürkészni mert Gulyás úr - jó szokása szerint - gyorsan véget vet ennek a nagy "glasznoty"-nak.
Az intézmény rész ( régen mozaik) olyan amilyen. A pap megszolgálta a 250 ezret, igazolta a róla kialakult negatív véleményeket.
Megmosolyogtató, ahogy Gulyás lenyúlta Orbán Viktor miniszterelnök úr 95 éveseket köszöntő Pr akcióját. Sipos ( Göbbels) Attila meg le is írja. Ciki.
Új ( családi) írót is köszönthetünk.Hogy Bocsi J. írása a zsidó munkaszolgálatosok legyilkolásáról, vagy az I. Vh-s szobor felavatásáról erőltetett, nem idevaló. Régi ujságot bekopizni a netről, gyengécske. Új családi hivatali dolgozót köszönthetünk ? Családi busines, hiába no. Márkus cikke a HEOL-ból szintén méltatlan és gyenge. ( Ez nem a karatékák, hanem a Márkus gyenge teljesítménye...)
Végén a Libabál beszámolója Csepregi (blogger) prezentációjában. Nem tudom. Ahhoz képest, hogy a Csepi-csapat végigtarhálta a várost adományokért, pénzért , a 110 e Ft adomány igen kevéskének tűnik. Csak nem megtömte a .... libát . Valaki libabál ürügyén pecsenyét sütögetett....
Recenziónak ennyi. A színvonalas lap további számaira visszatérek
Wenczel-mint az köztudott, nemcsak szófosó de hazug is,de ki az Bocsi J.??? Csak nem valami OKJ-s "diplomás" a Bornyú familiából???
VálaszTörlésAzért van valami báj és melegség (!) abban ahogy Weczelem megint a szemünkbe hazudik! Nagyon hamar felejtesz Árpád! Abban az időben Te voltál aPénzügyi Bizottság e l n ö k e! Nézzél már utána. Nekem ugy rémlik, 120-130 milliós volt a hiány.Látod, ha anyit iszol mint Kádas, már arra sem emlékszel, hogy tegnap mi volt Balsaival!
VálaszTörlésAzért van valami báj és melegség abban ahogy Wenczelem megint a szemünkbe hazudik.Árpád, te voltál akkor a PénzügyiBizottság e l nö k e! nekem ugy rémlik, 120-130 milliós volt ahiány azokban az években! Vagy már nem emlékszel?? Látod, nem jó az neked ha annyit iszol mint Kádas!Már arra se emlékszel hogy mi volt tegnap (Balsaival).
VálaszTörlésA politikusok veszekednek, de Krisztus Egyházát miért kell bántani? A plébános úr ("a pap" mégiscsak tiszteletlen megszólítás) kapott volna 250.000 Ft-ot?:) Talán nem a vörösiszap katasztrófa áldozatainak és károsultjainak gyűjtöttek a templomokban országszerte?! Ejnye, kedves "cipo"!! Egyébként pedig örülhetne a füzesabonyi nép, akik persze nagyrészt csak papíron keresztények, hogy egyáltalán van helybenlakó lelkipásztoruk, akihez közvetlenül fordulhatnak hitéleti és lelki ügyekben! Aki napról napra bemutatja Krisztus áldozatát, a szentmisét nekünk, aki megkereszteli gyermekeinket, aki megáldja a fiatalok házasságát, aki imával kíséri a temetőbe halottainkat... Ő Jézust állítja elénk, s az embereknek Őrá kell hallgatniuk, hogy végre megtalálják a lelki békét! Kedves Cipo! Fontosabb lenne, ha Te is gyakorolnád hitedet, szentségekhez járulnál, az Egyház helyi közösségének aktív tagja lennél, ahelyett hogy másokkal foglalkozol, másokról írsz negatív ítéletet!! Térj meg, tarts bűnbánatot, mert számodra is elközelgett az Isten Országa!! Az adventi idő nagyszerű lehetőség minderre!!
VálaszTörlésKatolikusnak nincs igaza. A Pap ( ez nem pejoratív, miért is lenne) nem egyenlő Krisztus egyházával, gondolok itt pl. a pedifil papokra... A hét fő bűn egyike az önhittség.
VálaszTörlésItt Mezőtárkányon nagyon rossz a megítélése , de Abonyban is. Ez szomorú .
Laminéék sokat tettek azért, hogy a katolikus keresztény egyház erősödjön. A hitetlen kommunista Gulyás mégis kedvesebb neki. Az hogy "szeresd ellenségedet" nem jelenti feltétlenül azt, hogy tagadd meg barátaidat.
„Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet” (Mt. 5:5) Elmélkedj ezen te "katolikus".
Kedves Katolikus !
VálaszTörlésFenti blogbejegyzésem az "új" Füzesabonyi Hírmondó recenziója volt, némi éllel. Vehemens gondolataid és a valóság nem sokban találkozik. Az előző önkormányzat erőteljesen támogatta a katolikus egyházat. A polgármester asszony hívő katolikus. Az előző Hirmondóban volt egyházi rovat, amibe a pap alig írt, vagy sehogy. Most hirtelen megélénkült.Hogy ez mennyiben a 30 ezüstpénznek, akarom mondani a 250 ezernek köszönhető, amit kp-ben vitt ájtatos ( egyébként ortodox kommunista, tehát élből ateista) Gulyás , azt nem tudhatom. Ok és okozat elve? Egy általános véleményt írtam le. Tévedhetek.
Abban viszont Te tévedsz, hogy Krisztus egyháza egyenlő a pappal. A keresztvíz érintése feloldhatatlan kötődést jelent és a II. vatikáni zsinat kimondta : Minden katolikus ember egyben pap is. És minden (jó) pap tudja, hogy gyarló ember. És tevékenysége szolgálat. A legkitűnőbb papok egyben a legalázatosabb szolgái voltak közösségüknek, a szeretet képviselői. Adtak, vígasztaltak de legfőképpen törődtek az emberekkel. Munkaidőn kívül is, sőt akkor leginkább.
Ezért a papnak elsőrendű feladata a bűnbánat tartása és saját cselekedeteinek, kijelentéseinek (át)értékelése. Igen, nyilván ő is érzi, hogy rossz vélemény alakult ki róla az elmúlt két hónap alatt. Nem hinném, hogy ennek a "papíron keresztény " füzesabonyi nép lenne az oka.
Talán hasznos lenne elgondolkodni azon hogy mi vezetett ide, ehhez a papír-kereszténységhez . Nem a Gulyás és Gulyás-félék áldásos munkája ? És nem a Laminé-félék próbáltak ezen (is)változtatni?
Olvass Mátét !
"Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon tövisről szednek-é szőlőt, vagy bojtorjánról fügét? Mt 7.15-16."
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
VálaszTörlésKedves Barátaim!
Egyáltalán nem értem, hogy miért kell a plébános atyát a politikai vitáitokba beleszőni. Ő egy független ember, az Egyházközség vezetője, akinek sok más mellett az is feladata, hogy jó kapcsolatot tartson a mindenkori városvezetéssel. Ezt tette a Laminé-korszakban, erre törekszik most is, nem a saját maga, hanem a közösség érdekében. Azért mert szóba áll Gulyás úrral, talán ő is szocialista érzelmű lenne? Szerintem sokkal inkább szociális érzelmű, mert a polgármester és az önkormányzati képviselők felajánlását, a 200.000 Ft-ot (nem 250.000, ahogy írjátok), amiről a templomban is beszélt, az eredeti célnak megfelelően, a mi adományainkkal együtt a vörösiszap katasztrófa károsultjainak a megsegítésére fordította, azaz továbbította. Ennek aztán semmi köze a júdáspénzhez, nem is érdemes róla többet szólni!
Szerintem jó kapcsolatot ápolt az előző önkormányzattal, bár nem hiszem, hogy barátok lettek volna, mert azért a barátság mégis csak egy elmélyültebb emberi kapcsolatot jelent, én pedig nem hallottam, hogy ide-oda járt volna velük, vagy éppen meghívták volna a saját otthonukba egy baráti beszélgetésre, vagy vacsorára.
Az pedig, hogy milyen a megítélése Füzesabonyban, vagy Mezőtárkányban? Véleményem szerint olyan nincs, hogy mindenkinek megfeleljen. Egy azonban biztos: mi, akik rendszeresen gyakoroljuk a vallásunkat, akik a templomi közösség aktív tagjai igyekszünk lenni, tiszteljük és szeretjük őt! Örülünk, hogy ilyen lelkiatyánk van! (Bátran írom ezt így többesszámban, mert nemcsak a saját véleményem!)Ő valóban sokat dolgozik az egyházközségért, nem csak lelki téren, hanem anyagiakban is. Itt van például a plébánia épület felújítása, amihez egyik elődje sem mert hozzákezdeni. Ennek az évtizedek óta lelakott épületnek a korszerűsítése, teljeskörű renoválása (nem toldozása-foltozása) lassan a végéhez közeledik. A múlt vasárnap mondotta a templomban, hogy az érsek úr is itt járt Egerből, megtekintette az épületet, a benne folyó munkákat és elismerőleg nyilatkozott. Persze, mint sok minden ez is "csak" pénz kérdése. Ti vajon támogatjátok-e anyagiakban is ezt a munkát, na meg a templomunk szépítését, az egyházközség fenntartását, vagy csak magatokra költitek a pénzeteket?:) Remélem, nem így van!:)
Előző folytatása:
VálaszTörlésMellesleg a mi lelkiatyánk egy nagyon intelligens, képzett ember, aki sok évet tanult külföldön, nyelveket beszél..., szóval van rálátása az életre, az egyházra, a problémákra, nemcsak beszűkült helyi szinten él és gondolkozik! Így érthető, hogy szellemi konfliktusba került olyan emberekkel, akár Mezőtárkányban, akár Füzesabonyban, akik értelemben eltörpülnek mellette! Tényleg, ti találkoztatok már vele személyesen, elbeszélgettetek egymással? Ne buta emberek buta pletykáira alapozzátok a véleményeteket! Inkább keressétek őt a templomban, plébánián, az utcán, bárhol, és ajánljátok fel neki a segítő kezeteket, jószándékotokat, hiszen az apostolkodás mindnyájunk feladata! Igen, az egyház a megkeresztelt emberek közössége, nem csupán a pápa, a püspökök és a papok "testülete"! Mindnyájunknak "papi" küldetése van, ezt én is állítom, éljük hát meg ezt a Jézustól kapott hivatást! De nem úgy, hogy állandóan szidjuk Krisztus felszentelt szolgáját, hanem vele együttműködve, hiszen az érsek úr őt küldte hozzánk lelkipásztorunknak.
Nem is olyan régen az egyik vasárnapi evangéliumban Zakeusról hallottunk. Ő a vámosok feje volt Jerikóban, egy valóban gonosz, bűnös, s ezért mindenki által megvetett ember. Jézus pedig nemcsak szóba áll vele, hanem nála vacsorázik, és az ő házában kap szállást. Ahogyan több helyütt is kijelentette, ő nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket. És kiknek nem tetszett mindez? A képmutató farizeusoknak! Talán ti is ilyen farizeusok vagytok, mert megszóljátok a plébános atyánkat? "Vigyázzatok, hogy el ne vesszetek!" - nektek is szól Jézus figyelmeztetése.
Így hát újból buzdítalak Benneteket: az adventi idő nagyszerű alkalom a lelki megtérésre, a bűneinktől való szabadulásra. Szüksége van erre úgy egy papnak (hiszen ő is csak ember), mint bármelyikünknek! Ő biztosan komolyan veszi ezt, mutassátok hát meg ti is a bátorságotokat, hogy képesek vagytok a bennetek levő rosszat, gonoszat legyőzni, és a bűnbánat szentségében megtisztulni! Készüljünk együtt karácsony örömére, a kis Jézus születésére!!
Kedves Főzfa!
VálaszTörlésEmlékeztetőül a hét főbűn:
1. kevélység
2. fösvénység
3. bujaság
4. irigység
5. torkosság
6. harag
7. jóra való restség
És ami még ennél is fontosabb: A mi Megváltónk és Üdvözítőnk nem Gulyás László, nem Laminé Antal Éva, legkevésbé nem tudálékos Kotán György, hanem Jézus Krisztus!! Mert ne feledd: "Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!"
Ez csak egy kis hittanos emlékeztető volt, ha ugyan jártál hitoktatásra...
Ui.: Ha idézel a Bibliából, a helyét így kell pontosan jelölni - Mt 5,5
Sok sikert!!
Rosszul tudod Katolikus. Szándékosan ? ( Ádventben nem szép dolog )
VálaszTörlés"a polgármester és az önkormányzati képviselők felajánlását,"
Nem az ő felajánlásuk volt, a városét adták. Eszükbe nem jutott a saját zsebüket kinyitni, de úgy tetszelegnek, mintha ők adták volna.
Az Önkormányzat, tehát a Város adta. Micsoda különbség !!! Olvasd el a 112/2010.(X.27.)önk. határozatot a Hírmondó 10. oldalán.
Persze ha már te is őket reklámozod.... Tarts bűnbánatot... Ádvent van.
Javaslatot kérek!
VálaszTörlésTöbbekkel beszéltem az elmúlt héten, és mindenki egyetértett abban, hogy a mindenki által tisztelt és szeretett Robi atyát kellene visszahozni Füzesabonyba. De nem tudom, hogy lehetne ezt elérni. Gyűjtsünk aláírást? Vagy keressük meg az egyházi méltóságokat?
Mit tegyünk? Írjátok meg!
Hmm! Nem is rossz ötlet! Talán meg kellene kérdezni az illetékest is, mármint Robi atyát, vajon lenne-e kedve visszatérni Sátoraljaújhelyből, ami mégis csak vallásosabb hely Füzesabonyba?
VálaszTörlésZakeus..."a vámosok feje volt Jerikóban, egy valóban gonosz, bűnös, s ezért mindenki által megvetett ember. Jézus pedig nemcsak szóba áll vele, hanem nála vacsorázik, és az ő házában kap szállást. Ahogyan több helyütt is kijelentette, ő nem azért jött, hogy az igazakat hívja, hanem a bűnösöket."
VálaszTörlésRobi atya jönni fog. Itt szebb a feladat, nagyobb a kihívás.
Igen, Robi atya rögtön költözik és már holnap itt lesz :) Bárhol szép a feladat, ha Krisztust és embertársaidat szolgálod! És igen, nagyobb a kihívás, mert ilyen emberek között kell apostolkodni, akik a templomot csak minden "másnap" látogatják: karácsony másnapján és húsvét másnapján!
VálaszTörlésTudod "Ici" a kihívások próbálják meg az embert. Abból pl. amit "katolikus" barátunk leírt, azt lehet mondani, hogy a 7 fő bünből, legalább 6 miatt kell neki bűnbánatot tartania.
VálaszTörlésA bujaság vétkét az írásaiból nem következtethetjük le.
Én személy szerint a "másnapos" keresztények ( ez a megjelölés tetszik nekem ) esetében ezt a "másnaposságot " inkább erénynek tartom mint hibának. A pap legfőbb feladata lenne ezeket a "másnaposokat" , akik ezzel nyíltan megvallják a hitet (!!!!) , bevonni az egyházi életbe.
Nem elriasztani, ostorozni kellene őket , hanem örülni, hogy a "nyáj" megvan .
A feladat szépsége , ami egy egyházi embert motiválhat, éppen ebben áll. A "másnaposok" bevonása, aktivizálása, szeretettel, megértéssel, de a legfontosabb az, hogy közös (értelmes) katolikus hittel teli célok és eszközök megmutatásával.
Persze az is igaz, hogy eléggé leterhelt, viszont ez egy (szép és nemes) életcél lehetne egy hosszú letelepedésben gondolkodó papi embernek. Ha az emberek ezt az elhivatottságot éreznék, a segítség nyilvánvaló lenne.
Pl. sok katolikus gyülekezet papja indított pl. saját honlapot.
Szóval még egyszer:
VálaszTörlésHa igazi, élő hite volna az embereknek, mindennap vágynának a Jézussal való személyes találkozásra, és nem lennének üresek a templomok. De a "másnapos" keresztények sajnos csak a papot látják a templomban és nem veszik észre az Eukarisztiában köztünk lévő Jézust.
Egyáltalán nem erény és hitvallásnak meg pláne nem mondanám, ha évente csak kétszer mész templomba. Hitvallás az, ha minden vasárnap teljesíted Isten felé a parancsot: Az Úr napját szenteld meg! Hitvallás az, ha szentségekhez járulsz és hitvallás, ha nem kritizálod embertársaidat, hanem szeretettel fordulsz feléjük. Mindenkit jónak teremtett az Isten, ezt kell felfedezni a másik emberben.
Ami a lelkipásztori szolgálatot illeti: a nyájnak kell követnie a pásztor szavát, mi lenne, ha minden bárány arra menne, amerre akarna? Nem a magunk feje után kell menni, meg kell tanulni az engedelmességet és az alázatot.
Keresztes Szent János szavait írom még, akinek ünnepe kedden lesz:
*Az Istenbe szerelmes lélek szelíd, kedves, alázatos és türelmes.” „ Nem dicsőíthetjük Istent jobban, mint ha az evangélium tökéletessége szerint szolgálunk neki. Ami ezenkívül van, az értéktelen és haszontalan az ember számára.”
"A béres pedig és aki nem pásztor,
VálaszTörlésakinek a juhok nem tulajdonai, látja a
farkast jönni, és elhagyja a juhokat, és
elfut: és a farkas elragadozza azokat,
és elszéleszti a juhokat. Zak. 11,16.
13. A béres pedig azért fut el, mert
béres és nincs gondja a juhokra."
És lássuk ezt egy mai szemszögből (Endreffy Zoltán ) :
"Szociológiai felmérések szerint a rendszerváltás óta csökkent az egyházak iránti rokonszenv. Aminek egyik oka az lehet, hogy miközben a rendszerváltás a magyar lakosság nagy rétegeinek súlyos anyagi veszteségeket okozott, addig az egyházak mohón és nem is eredménytelenül belevetették magukat a küzdelembe, hogy egykori ingatlanjaikat visszaszerezzék.
A másik pedig az, hogy a mai magyar kereszténység unalmas. Ellentétben a pápával, az amerikai, a holland, a francia, a német és más püspöki karokkal, a magyar püspökök nem sietnek pásztorleveleket, nyilatkozatokat kiadni a békérõl, az ökológiáról a modern gazdaságról, a munkáról vagy a globalizációról. (A katolikus egyház lassú ébredezésének örvendetes jele volt egy pár éve az igazságosságról kiadott pásztorlevél). Inkább prédikálnak a keresztény szexuális erkölcsrõl, az abortuszról, a szektaveszélyrõl, a családi életrõl, ami ellen nem is lehetne kifogásunk, ha ez nem járna együtt azzal, hogy semmit sem mondanak aktuális és valóban izgalmas kérdésekrõl."
És most ne essen szó a "békepapokról"....
Téves ( bár érthető) hozzáállás az, hogy üdvös lenne a napi, de lagalább heti templomlátogatás.
Ez azonban a XXI. század és a lenézett, elidegenített "másnapos" katolikusok után két kézzel kapnak más vallások, szekták stb. Ha a juh elkóborol, a pásztor felelőssége vitathatatlan. De ha maga űzi el, akkor a pásztor csak béres.
Áldott ádventet !